Ugor adatlapja

Majdnem telt ház volt, van forgalom rendesen, asztalon QR-kódos étlap, de hoztak rendeset is, papíralapút. Két pincérlány is van, egy ázsiai, meg egy magyar, a távoli múltban ő is talán ázsiai, gondolom. Édes leánnyal vidáman felismertük egymást, 1-2 hete voltam az Astoriánál a Biangban, és ott bájcsevegtünk. Na, itt most tehát nejemnek húsos batyuk, nekem meg. . . most nézem itthon ostoba képpel a számlát. . . hát ez nem tudom mi? Egy tétel "gomba és szójabab pasztás tészta" 4880 Ft, meg egy másik tétel a "Sült sertés rákkal Sichuan". . . Hát ezt ki ette? Én ropogós kacsát ettem, abban egyeztünk meg, rákoknak a nyomát sem láttam sehol. Na, de jóllaktunk mindketten, meg is voltunk elégedve, szervizdíjjal együtt fizettem 7840 forintot. De egész jó vacsora volt.

Magas, feketébe öltözött srác elég sokat elvacakolt az előttünk lévő vásárlóval, elég sokat ácsorogtunk, de nem akartam úgy leülni, hogy nem kérdezem meg, hogy van-e még konyha? Azután előresétált valahonnan hátulról egy talpig fehérbe öltözött telt leány, aki bágyadtan ránk emelte tekintetét, hogy na, akkor most kérünk valamit vagy csak itt úgy. . . Én erre valami ilyent mondtam, hogy bocsánat, szabad még valamit enni? (Gondoltam, senki nem eszik, ételszag sincs, hát kétesélyes) A leány, rám nézett, nem szólt egy szót sem, lebiggyesztette az ajkát, majd széles ívben körbenézett a plafonon. . . . Nekem ez valahogy úgy jött le, hogy "hogy lehet ilyen marhaságot kérdezni. . . ". De ha most azt mondom, hogy nem volt elég udvarias gesztus, megint ki leszek kacagva. Szóval nem mondom. Értsem úgy, hogy igen? Hogy van, bármit kérhetünk? Jó, akkor úgy értem. . . akkor én egy gulyást kérek, a feleségem meg un. olasz lángost. Aztán leültünk vártunk, egy idő múlva előjöttek az ételek, nem saját lábukon, a srác hozta őket. Gulyás kis fedeles lábasban, lángos meg kiköpött pizza, sonkákkal szépen feldíszítve. Állítólag nagyon finom volt, az én gulyásom nem annyira, kértem hozzá erőspaprikát, jött is, frissen vágott zöld. Jobb lett a leves is. Tél lévén nem hideget ittunk, hanem meleget, azt hiszem, két-két deci forralt bort, sűrű volt, illatos, jólesett. A bor decije 300 Ft, az ételekért kb. 8000 forintot fizettem. Jó hely is lehet, érdemes kipróbálni!

. . ööö. . . sok mindent. Itt ragozni obszcén lenne. Szóval, jöttek ezek a magyarok, mármint mi, beékelődtek az amúgy már itt élők kellős közepébe, aztán felmutattak egy középső ujjat latinoknak, indogermánoknak egyaránt. Addig-addig, amíg az augsburgi csatában jól el nem kenték a szájuk szélét. Abból egy kicsit értettek, már nem voltak annyira mutogatósak, de hát a történelem arról szól, csak újból és újból borsot törjenek a földrész orra alá. Vagy egy ujjat az ülepébe. . . Na, nem mintha jelenleg éppen nem ez zajlana, már megint csak kontinensnyi fejfájás, hogy hogyan rekesszék ki a közösségből az állandó akadékoskodó mutogatóst. Na, hát ilyen emlékmű ez, aztán mindenki asszociálhat szabadon arra, amire csak akar.

"vicces" lesz, vén boomer ki van röhögve, ha nem érzi barátságosnak a kiszolgálást. De most mit hazudjak? Családi futárszolgálatok sorban állnak a néppszerű süteményért, én meg figyelem, hogy hogyan zajlik ez a dolog. Vagy egy felvillantós csíííz. Egy gyorsan lefutó széles mosolyos üdvözlés, más vendéglátóhelyeken is bevett rutin. Egy tizedmásodperces fénylő ragyogás, a vendég üdvözlése, ami eltűnik azonnal, mint a vihar. Azután van egy-két ingerültebb utózönge, a kettővel előttem lévő is kapott, meg én is. Hogy melyikben van és mikor rendelte. . . kérem én nem tudom, és csak azt tudom, hogy ilyen néven meg van rendelve és ennyi meg ennyi. . . na jó, de hogy személyesen, vagy neten? Kérem, bizonyára neten. . . na jó, de én azt honnan a fenéből tudjam, ha a vevő nem tudja? ? De kérem, elnézést kérek, bizonyára a neten, ott tessék keresni, ez a feleségem neve, ő rendelte, én csak eljöttem érte. Bocsánat, hogy én jöttem. . . öt rúd bejgli, kettő diós, egy gesztenyés, egy mákos, meg egy meggyes-mákos. . Na, aztán végül valamelyik francos pohárban csak meglett, meg is kaptam, ki is fizettem több mint 20000 forintot, hogy megkaphassam mindezt. Sőt! rendeltem egy franciakrémest is helyben, meg valami üdítőt is. (csak dobozos üdítőnk van! morogtak rám), kifizettem alázattal, borravalót is adtam, és leültem figyelni, hogy tényleg én vagyok a rosszindulatú hülye, vagy tényleg így van ez. Hát tényleg így van.

Szóval, szép napsütésben (ami nagy dolog, mert hetek óta nem sütött a nap), megleltem Piszkos Fredet a rakparton, karácsony után volt ez közvetlenül, elképesztő embertömeg hömpölygött a Lánchíd pesti hídfője körül, érezhetően nagyobb létszámú külföldi csoportok vezetőkkel, botra tűzött kis cuccokkal, hogy felismerhetőek legyenek a tömegben, hangosbeszélőkkel, fülhallgatókkal. . . úgy kellett lefurakodni közöttük a rakpartra. Aztán persze ott már álltak a Kolodko-rajongók, szépen, sorban, ahogy szoktak. Egy olasz nő egy fehér díszkutyát sétáltatva egyszerűen letelepedett Fred bátyó feje mellé, aztán nem ment onnan. Szóval, nem nagyon lehetett volna fényképezni, csak a piros nadrágos fenekével együtt. Tűrt, tűrt a fanklub, ráutaló magatartásokat tettünk, hogy bizony ezt a kis izét fényképeznénk, megoldható lenne, hogy a fenekét vinné arrább, angolul is elhangzottak célzások, valaki mondta ingerülten, hogy nemsokára úszni fog a rohadt kutyájával együtt, egy karakán szőke csaj meg türelmét vesztve egyszerűen letolta onnan. Volt némi talján méltatlankodás, de aztán elmentek. Mi meg szépen sorba rávetültünk a kis regényhősre, aki előmászva törött ládájából napozott éppen és tűrte a népszerűséget.

Tehát Encsen nyilván nem pizzát eszem. Na, de ők ezzel jöttek ide a Corvin Palace-ba, ez a zászlóshajójuk hát akkor ezt kell enni. Előtte ettünk már ezt meg azt, gondoltam, ketten elmetélgetünk egyet a nejemmel. És lőn. . . megrendeltem a prágai sonkás, olívabogyós finomságot. Neve Capricciosa. Az ára meg. . . hát itt egy kisméretű pizza a járulékos kiadásokkal együtt 5000 forint felett van. Meg hát vársz is rá. Elég sokat. A legrosszabb, és tényleg mit képzelnek, hogy a leány a pultban barátságtalan és nyegle. Ezt az egész emelten összesen két helyen tapasztaltam, a Casa Christánál és itt. De el sem hinném, hogy Balatonszőlősön vagy Encsen modortalan lenne a kiszolgálás. . . akkor itt miért? Ilyeneket sikerült csak alkalmazni? Na, de tegyük túl magunkat, a pizzát eleszegettük, egyébként tényleg jó volt, de semmi olyan, amiért újra ezt választanám.

, is bányavidék volt, ezt sokkal később tanultam meg, már kóborlásaim során. Egyébként a legtöbb bányászati múzeumot meg is nézem. Tehát ne menjünk messze, itt, a főváros határában, Nagykovácsiban is vannak a bányászatnak emlékei, sőt, még áldozatai is. Erre utal ez az emlékmű. melyet 2019-ben avattak fel valamikori bányászok jelenlétében, rajta nyilván Szent Borbála képe, aki a bányászok védőszentje, szóval állj meg itt is, ha erre járnál, egy főhajtást ez is megérdemel, nem csak háborús lövöldözők.

Idén szemfülesek voltunk, időben jelentkeztünk, sikerült is egy sávot megcsípni a Nagy Szendó Napon, tehát vasárnap délben kaptunk helyet, lehetőséget, hogy itt dolgozhassunk egy picit. Mert ez nem mindenkinek adatik mindig, ennek ára van, és megőrülsz az örömtől, ha helyet kapsz ide. Voltam már itt korábbi években szállító, sikerült beverekednek magam, havas, ködös éjjel bóklásztam a sötétben, külvárosokban, kiszuperált munkásszállókon, hogy eljusson mindenhová az étel. De idén kentem! És olyan vidám kalákában kentünk, pakoltuk a szalámit, sajtot, salátát, hogy az adott órai adagot 45 percen belül teljesítettük, széttárták a szervezők a kezüket, hogy elfogyott az anyag, nincs. Az egymás utáni váltások több mint 2500 szendvicset gyártottak, mellettük a fiúk törték a diót a mézes dióba, szóval igazi karácsony! A kissrácok, meg akik rendes, tisztességes családokban nőnek fel, eljöttek a szüleikkel és a becsomagolt szendvicsekre rajzoltak kis üdvözleteket. Míg kint dühöng a lábszagú középkor, a milliárdosok önző, harácsoló bandája, addig itt garantált a jó társaság, a civilek jószándékú fészke ez, a Budapest Bike Maffia önzetlen akcióinak irányító bázisa. Aztán, hogy leállították a munkánkat, a pulthoz siettünk, hogy valami fogyasztással támogathassuk az egész akciót. Feleségem nagy forrócsokis pohárral, én teával és hozzá sok rummal, mint a Rejtő-könyvekben, örömmel fizettem ki a párezer forintot, de a dupláját is akár simán, hogy méltó lehettem ehhez a naphoz. Tehát hányast érdelem a Másik Szoba kávézó? Az egytől ötig skálán egy 10-est.