Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

5 tündérszép tanösvény őszi kiránduláshoz

Ropogós falevelek, friss, üde levegő, relaxáló séták, játszva tanulás – ez vár téged is, ha ősszel veszed a nyakadba gyönyörű tanösvényeink valamelyikét. Válogass villányi, drégelypalánki, budaörsi, olaszfalui és szarvasi tippjeink közül, amelyek a természeti és történelmi kincseken túl akár fenséges kilátópontokat is tartogatnak!

 

Templom-hegyi Ammonitesz tanösvény, Villány

Bár Villányt és környékét a borturizmus fellegváraként szokás emlegetni, nem mehetünk el amellett, hogy páratlan kirándulóhelyeket, túrára csalogató útvonalakat is rejt. Ilyen például az Ammonitesz tanösvény, amely egészen a dinoszauruszok előtti világba repít el minket. Az ösvény bejárása a család minden tagjának szuper élmény lehet, a túrát óvodás korú gyerekek is könnyedén, élvezettel szokták teljesíteni.

Amellett, hogy közelebbről is megszemlélhetitek a jura időszaki ammonitesz (egy kihalt tengeri hüllő) valamikori élőhelyét, az ösvény végéhez érve egy mészkőlépcsőt, majd egy dombtetőt találhattok, amelyen a Templom-hegyi kilátó csúcsosodik. Másszatok fel rá és szívjátok magatokba a lélegzetelállító panorámát, Villány és a villánykövesdi pincesor látképével, valamint a Szársomlyó-hegy sziluettjével!

Tudtad, hogy az ammonitesz-lelőhely fajgazdagsága miatt világhírű lett? A leletegyüttes első (1915-ös) feldolgozását Lóczy Lajos, a magyar földtan és földrajz kiváló tudósának nevéhez köthetjük.

Szállástippek Villány és környékén>>

5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Templom-hegyi kilátó és Ammonitesz tanösvény (Villány)5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Templom-hegyi kilátó és Ammonitesz tanösvény (Villány)

 

 

Apródok útja tanösvény, Drégelypalánk

Az ezer kincset rejtő Börzsöny a Drégelypalánkról induló, 8 állomásos Apródok útja tanösvény mentén is újabb és újabb arcát képes mutatni. Jó hír, hogy a család apraja-nagyja számára teljesíthető, könnyed túráról van szó, amit akár 1 óra alatt is bejárhatunk. Természetesen egész napos kikapcsolódássá is alakítható a kiruccanás: fedezzétek fel Drégelypalánkot, menjetek fel a várba és vizsgáljátok meg a környező hegyekre nyíló kilátás izgalmas részleteit!

Talán sejtetted, hogy az Apródok útja elnevezés Szondi két apródjához kötődik, akiknek története Arany János egyik legismertebb balladájából sokaknak ismerős. A 16. századi magyar történelmi eseményeken túl a település és Drégely vára történetét is megismerhetitek, sőt a Börzsöny növény- és állatvilágáról, szőlőhegyeiről, valamint forrásairól, patakjairól is tanulhattok.

Szállástippek Drégelypalán környékén>>

5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Apródok útja tanösvény, Drégely vára5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Apródok útja tanösvény, Drégely vára

 

 

Gubóvirág tanösvény, Budaörs

Budapesttől mindössze 15 kilométerre találjátok a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó egyik legújabb tanösvényt, a 2020-ban létrehozott Gubóvirágot, amely természeti ritkaságok bemutatására szolgál.

A Budaörsi-kopárok – az elmúlt évszázad történelmi viharai és több tízezer év klímaváltozásai ellenére is – hazánk legritkább növény- és állatfajai közül többet is megóvtak. Érdekesség, hogy az itt található dolomitsziklagyepek adnak otthont Európa legnagyobb rovarfajának és kígyójának is. Gyönyörködjetek ti is a névadó gubóvirágokban, színpompás lepkékben, Európa legnagyobb rovarfajában, a fűrészlábú szöcskében, a magyar gurgolyában, vagy épp a szürkés ördögszemben!

Ne felejtsétek, hogy a tanösvény 4. állomása egyben kilátópont is, ahol ámulatba ejthetnek a környező dolomithegyek, sőt jó időben többek között a János-hegyen álló Erzsébet-kilátót is kiszúrhatod!

Hegyre fel, dombra le: kirándulások egynapos túrázóknak Budaörsön || A főváros nyugati kapujának is nevezhetnénk a hegyvonulatokkal körülölelt Budaörsöt, ahol lélegzetelállító panorámák, kalandos túraútvonalak és magával ragadó látnivalók várják, hogy felfedezzétek őket.  Tovább olvasom>>

Szállástippek Budaörs környékén>>

5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Budaörsi-kopárok, Gubóvirág tanösvény5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Budaörsi-kopárok, Gubóvirág tanösvény

 

 

 

 

Halásztelki tanösvény, Szarvas

Talán nem túlzás, hogy minden hazai természetbarát bakancslistáján szerepel a Halásztelki tanösvény, hiszen változatosságával, vadregényes jellegével igazi kuriózumnak számít. És a színkavalkádban úszó, őszi hónapoknál nincs is jobb időpont felfedezni a Hármas-Körös hullámterében található ösvényt!

A 3,5 kilométeres kirándulás során 10 információs tábla ismerteti meg velünk a hullámtér történetét, valamint gazdag növény- és állatvilágát. A fás legelőkkel-kaszálókkal, ligeterdőkkel és egy 10 hektáros mocsárral szegélyezett útvonal bejárása egyedül, barátokkal, családtagokkal, sőt a Körösvölgyi Látogatóközpontban igényelhető szakvezetéssel is szuper ötlet. Merülj el a vonuló énekesmadarak és őzek szépségében, az út mentén nyiladozó virágok pompájában!

Szarvasi kalandozás a vizek és fák ölelésében  || Talán a víz közelsége teszi annyira bájossá ezt a várost, talán az, hogy a természettel harmóniában élve a csend és a nyugalom fűzi át minden lépésünket. Mégsem unalmas Szarvas, hiszen itt családdal, gyerekekkel, de édes kettesben is számos olyan programra lelhetünk, ami nem csak egy napra, de akár egy hétre is nyújt kikapcsolódást. Tovább olvasom>>

Szállástippek Szarvas környékén>>

5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Hármas-Körös, Halásztelki tanösvény5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Hármas-Körös, Halásztelki tanösvény

 

 

Eperjes tanösvény, Olaszfalu

A Magas-Bakonyban, Zirctől karnyújtásnyira, Olaszfalu és Eplény között fekszik egy csodás tanösvény, amely könnyen bejárható terepet, sokoldalú formákat és egyedi földtani értékeket rejt. Érdekesség, hogy hazánkban – ezen a területen kívül – csak a tatai Kálvária-domb természetvédelmi területen vannak együtt jelen a földtörténeti középkor (mezozoikum) mindhárom korszakának kőzetei.

Irány tehát az Eperjes-hegy (másik nevén: Eperkés-hegy), ahol az ösvény mentén számos tűzrakó- és pihenőhelyre is bukkanhatunk, tökéletes helyet teremtve egy családi kiruccanásra, bográcsozásra, szalonnasütésre!

Szállástippek Olaszfalu környékén>>

5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Eperjes tanösvény, Olaszfalu5 tündérszép tanösvény őszi túrákhoz - Eperjes tanösvény, Olaszfalu

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Nyújtózkodó égerligetet átszelő, fapallós tanösvény és vulkánokról regélő bazaltoszlopok keresztezik az utunkat Magyarország csodálatos tájain barangolva, melyek mind tökéletes helyszínei lehetnek az őszi kirándulásoknak. Ezeken a szép panorámákat sem nélkülöző túrákon ráadásul a Cserhát mennyei Kéz-kilátóját, egy ritkán látott, rejtőzködő kápolnát, valamint egy Árpád-kori plébániatemplom romjait is felkutatjuk. Eljössz velünk?
Olcsó belföldi utazást tervezel? Akkor jó helyen jársz, mert Magyarország csodálatos kincseit akár kevesebb pénzből is felfedezheted – csak tudni kell a módját! Olvass tovább, és megtudhatod, hogyan lehet kis költségvetésből is szuper kiruccanást szervezni!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Kívánságteljesítő forrás és szulejmán lábnyomai – legendás kirándulóhelyek Kőszeg környékén
Azt az erdő mélyén megbújó, titokzatos forrást keresitek, ami teljesíti a szívetek vágyát? Tegyetek egy próbát a Kőszeg környéki kirándulóhelyekkel! Nézzétek meg, hol lelhettek rá a legendás Hétforrásra vagy túrázzatok ahhoz a panorámaponthoz, ahonnan a szóbeszéd szerint I. Szulejmán szultán figyelte az 1532-es kőszegi ostromot!
10 kiemelkedő étterem Budapest környékén
2022.09.08 | 9 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Gasztronómia
Főzés helyett válasszátok Ti is a legjobb éttermeket Budapest környékén. Rengeteg jó hely van a fővároshoz közel, most megmutatjuk a mi válogatásunkat - a teljesség igénye nélkül.
5 rejtett vidéki szálláshely wellnesszel, amit ki kell próbálnod!
Termelői reggelik, kristálytiszta levegő, fenyőillatú kuckó. Ugye, hogy milyen jól hangzik? Ha már telítődtél a város zajával, akkor ideje kicsit elvonulni. Ehhez tökéletes alapot adnak azok a bájos vidéki szálláshelyek, amelyeket most listába szedtünk neked. A választás nem lesz egyszerű, mert mind az 5 szállás minőségi kikapcsolódást ígér – sok-sok wellnesszel!
13 látnivaló Sopron környékén, amitől kerek lesz a kikapcsolódás
Fedezd fel a legszebb látnivalókat Sopron környékén! Csalogasson téged is a 8 nevezetességet és 5 kilátó túrát bemutató cikkünk a leghűségesebb város szomszédságába! Kulturális kincsek, történelmi emlékhelyek, építészeti remekek, természeti csodák, ámulatba ejtő panorámák – itt bizony egy percet sem lehet unatkozni, élmények sora vár!