Castrum Boldua középkori étterem Boldogkőváralja

), s kérdi, hogy be vagyunk-e jelentkezve. Válaszunk nemleges, következmény: esetleg egy óra múlva. Kissé éhesen, és nem kevésbé csalódottan, lógó orral kullogunk kifelé, mikor utánunk kurjant az imént még elutasító úr, hogy mégis menjünk vissza, hiszen még csak fél egy van, a foglalások meg csak kettőre szólnak, másfél óránál meg nem néz ki többet belőlünk. Leültetett minket valami pótasztal félénél, aminek - bár ez ellentmond a fizikának - minden lába billegett. Már hozta is a fatáblák közé zárt étlapot. A választék számunkra elégséges volt, egyébként sem szeretem az olyan étlapokat, amik felérnek egy egész délutáni olvasmánnyal. Említettem, hogy az étlapot fatáblák fogják közre, ez biztos középkori hangulatot idéz, maga az étlap nyelvezete is régieskedő, és ez a historizálás látszik mindenen. Kardok, zászlók, címerek, otthonka fílinges öltözet, kerámia pohár, fakanál, fatányér, meg ilyenek. Látszik az igyekezet, az összhatás mégis szegényes, és végképp nem idézi meg a középkort. A pincérünk, - aki akár főnyeremény is lehetne, mivel minden erőlködés nélkül adja a búsképű lovagot - gyenge eresztés. Komor, kedvetlen, ellenszenves. Az étekre sokat kell várni. Kezdek aggódni a másfél óra miatt. Megérkezik. Brutálisan sok. És finom. Nincs gasztronómiai extázis, de jó ez. A maradékhoz hoz a pincér dobozkát, ez jó. Még a vacsora is kijött belőle. A számla nem durva, bár csak később vettem észre a belefoglalt szervizdíjat, így a borravalót indokolatlannak érzem, amit a pincér készségesen elfogadott. Így jár az, aki nem olvas bele a számlába. Tanulópénz. Összefoglalva: egyik legszebb épített történelmi emlékünk tövében elfogyasztott bumfordian historizáló környezetben sikerült elfogyasztani egy nem felejthetetlen, bár nem rossz ebédet. A középkort számomra leginkább az idézte meg, hogy semmiféle kártyával nem lehetett fizetni. Állítólag nem működik a fránya terminál. Még jó, hogy volt nálam készpénz. Nem mindig szokott. A kézzel evés, és az emiatt kihozott citromkarikás kézmosóvíz viszont mindent visz. A gyerekeknél mindenképp. A fejlődés reményében azért ajánlom!

Állítólag az étteremnek helyet adó alagút-pincerendszert a kurucok vájták ki, istállóként használták, és közvetlen összeköttetésben állt a várral. A körbekerített belső udvarról egy hosszú, sötét, legalábbis félhomályos pincehelyiségben találjuk magunkat. Egyszerű, pácolt faasztalok, hosszú lócák. Hangulatos elemek: üvegpalackra olvasztott gyertyamécsesek, az étlap vastag fatáblára erősített merített papír régies írással, a falakon pajzsok, zászlók, fegyverek. Középkori zene is szokott lenni, bár ezt ottjártunkkor nem hallottuk. Az étlap rövid, az ilyen típusú éttermekben szokásos kiadós, lakoma jellegű ételeket tartalmazza, húsos sültekkel, nagyevők előnyben. Tálalás a levesek esetében cseréptálban, a főételek hatalmas fatálon. Egész és fél sült csirke juhtúrós puliszkával, héjában sült fűszeres burgonyával, egész vagy fél kacsapecsenye szintén ezen köretekkel, kiegészítve párolt lila káposztával. Fácán, bárány, csülök, nyúl nyárson. Az inkább 2 (3? ) személyes tálak 5000 Ft körüli áron korrektnek mondhatóak. A kisebb adag ételek ára 3000 Ft körüli, de ezek is átlag feletti mennyiséget jelentenek. Szolid italkínálat, háziszörp (bodza, ribizli, málna) 360 Ft/3 dl, tolcsvai, szikszói és egri borok kimérve (250 Ft/dl). A desszerteknél is próbáltak korhűek maradni: máglyarakás, csörögefánk, mákos guba, vargabéles szerepel a kínálatban (5-700 Ft). Népszerű étterem, buszos csoportok is előszeretettel keresik fel, a konyha túlterheltsége miatt csúcsidőszakban hosszabb várakozási időre érdemes felkészülni. Az ételek nem eget rengetőek, nem érdemes kulináris élményekre számítani, ide inkább a hangulatért jönnek az emberek. Meg sokan nyilván a hatalmas adagok miatt. Még beöltözni is lehet lovagi mellénybe.

Mi alapvetően szerettük. Kaptunk hármashalommal, kettős kereszttel ékített korhű ruházatot is, amit felvettünk a pulóverre, villa persze nincs, fatálak annál inkább. Az adagok komolyak, az árak kifizethetőek. A bor csapnivaló volt, ami itt, Tokaj-hegyalján felér az országimázs-rombolással. A konyha teljesítménye változó, voltak jól eltalált fogások és félrelövések egyaránt. A kiszolgálás nem túl motivált. Összességében élvezhető a hely, de kicsi a valószínűsége, hogy harmadszor is betérünk.

Valóban illik a középkori megnevezés, Nagyon finom vadragu levest ettünk itt, közben pihentünk majd tudtuk folytatni az utunkat.

Nagyon készségesen gyorsan utánna is néztek és egy két órával későbbre lefoglalt asztaltál kaptunk is helyet. Nagyon tetszett a helyhangulata, berendezése. A fa étlap, fakanál, fatányér, fatál, kézmosó citromos vizes megoldás, mind-mind fokozta ezt az érzést. Az adagok jó nagyok voltak és jóízüek. mivel mindent nem tudtunk megenni kaptunk dobozokat, amibe a másnapi ebédet hazavittük :)