jobbra-balra néz, semmi. . . hosszú út. aztán egyszer csak nem Jászberény, hanem Poroszló következik. Hogy kerültünk ide? Hol tévedtünk el? Na, mindegy, csak van itt egy étterem. . Ezt láttuk meg az útról. Elég sivár látvány, mit mondjak. . . begurulni a parkolóba, a parkoló sarkán van egy nagy WC. Ide kell kijönni? - rémültünk meg. Kiderült, hogy nem, bent is van WC, meg hideg is van bent de nagyon, meg ételszag is. . . a sarokban három helyi ült nyakig kabátban, szomorúan, szótlanul néztek maguk elé, nem tudom, mit csináltak, de később kiderült, hogy három leves volt a várakozás tárgya. Leültünk a mutatós, faragott székekre, hiába volt látványos, valahogy oda nem illőnek láttam. . De ha már itt vagyunk. . . kézmosás, rossz szagú WC, visszaülni a helyre, mellettünk egy másik asztalnál egy apa evett talán a fiával, de hogy egyiküknek sem volt gyerekszobája, ahogy ettek, az biztos. Na jó, de ez itt nem is az angolkisasszonyok étkezdéje. Két nagydarab egyszerűbbje bejött, sapkában, dzsekiben végigtrappolta a teret, aztán bementek WC-be, könnyítettek magukon és ugyanígy távoztak. A bejárati ajtót sarkig nyitva is hagyták maguk mögött. Vagy három alkalommal keltünk fel felváltva az ajtót csukogatni, igaz, melegebb így sem lett odabent. Hideg tél van kint is, bent is. Egy pasi berohant az étterem közepéig kintről, nagyot kurjantott, hogy Sziasztok, valamit kajázni lehet? Ajtó nyitvahagy. . . igenlő válaszra elkiáltotta, hogy akkor jó, megy a nőért és elszaladt. . . hát istenem, mint a Kincses kalendáriumban. Közben megrendeltük az ételt, fűszeres kacsamájjal töltött sertés, meg juhtúrós sztrapacska, nem is nagyon soká meg is kaptuk, eléggé kedvetlenek lettünk, nem ízlett valahogy, de nem is volt drága, elmajszoltuk a nagyrészét, aztán húztunk innen, mint Tisza-tó felett a vadlibák.
