Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Magyarország „őrszemei” – 5 varázslatos kilátó, csodás panorámával

A vadregényes Bükk-vidékre, a szelíd lankák alkotta Gödöllői-dombságra, és a Balaton északi, valamint déli partjára is ellátogattunk, hogy bemutassuk nektek Magyarország 5 ámulatba ejtő kilátóját. Szemléljétek meg az apró falvakat, a sejtelmes hegyvonulatokat, a kies völgyeket és a magyar tenger ékességeit madártávlatból!

 

Szent László kilátó-kápolna (Mogyoród)

A hullámzó Gödöllői-dombságba egy kis mélyedésében, a Mogyoródi-patak völgyébe ékelődött be Mogyoród község. A település legmagasabb pontjának eléréséhez a 326 méterre nyújtózó Somlyó-hegyre kell felkapaszkodni, melynek tetején a felújított Szent László kilátó-kápolna található. Az organikus építészet mestere, Makovecz Imre tervei alapján megvalósult épület igazi őrszemként hordozza körül a tekintetét a Budai-hegységtől egészen a Mátra homályba vesző vonulataig, miközben ablakot nyit a Pilisre és a Börzsönyre is. A csodás kilátó egyben kápolnaként is működik, hiszen az építmény tövében megbújó fülke a névadó középkori király fából faragott szobrát rejti.

Szállásajánlatok Mogyoród környékén>>

Tipp: Vágjatok neki az innen induló 4,2 km-es Szent László Tanösvény bejárásának is, mely érinti a szélmalmot, a pincesorokat, a Klastrom-dombot és a Szent László Emlékhely és Látogatóközpontot is.

5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Szent László kilátó-kápolna (Mogyoród)5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Szent László kilátó-kápolna (Mogyoród)

 

 

Naplás-tavi kilátó (Budapest)

A Szilas-patak völgyére és a Gödöllői-dombságra egyformán varázslatos panorámát kínál a budapesti Naplás-tavi kilátó. A 22 méteres, különleges formavilággal megáldott épület legfelső pontjáról 360 fokos, bámulatos látvány fogad majd benneteket. Csúcsáról többek között megfigyelhetitek a lábaitok előtt heverő cinkotai erdőt is. Az éjjel-nappal ingyenesen látogatható, háromszögekből összeillesztett erődítményből az egyik legcsodálatosabb látkép alkonyatkor tárul elétek. Mivel itt található Budapest második legnagyobb természetvédelmi területe, ezért ősszel és télen a költöző madarak röptét is követhetitek innen, de érdemes bejárni a környék tanösvényeit is, ahol a láprétek sajátos növény- és állatvilágát ismerhetitek meg közelebbről.

Szállásajánlatok Budapesten>>

5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Naplás-tavi kilátó (Budapest)5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Naplás-tavi kilátó (Budapest)

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
5+1 erdei szálláshely festői környezetben az Északi-Középhegységben
Nincs is jobb annál, mint amikor a mindennapok fáradalmait zavartalan, erdővel körülvett, festői környezetben pihenhetjük ki. A következő hat szálláshely tökéletes választás, ha szeretnétek elvonulni, kirándulni, romantikázni, vagy a baráti társasággal eltölteni néhány napot.

 

 

Kőhegyi-kilátó (Zamárdi)

A szőlők alatt roskadozó Balatonboglári borvidék egyik tagja a magyar tenger déli partján meghúzódó Zamárdi, mely pontosan szemközt helyezkedik el a Tihanyi-félszigettel. A sárga jelzésű túraútvonalat követve, a hullámzó Balatonnak hátat fordítva vágjatok neki a Kőhegy meghódításának! Némi kaptatás után megérkeztek majd a borospincék és a hétvégi házikók gyűrűjében megbújó Kőhegyi kilátóba, melyet a hajdani apátsági présház helyére építettek. A 220 méteres dombon álló, kör alapú épülethez oldalirányból egy lépcsősort támasztottak, melyet leküzdve máris végighordozhatjátok a tekinteteteket a Balaton festői kékségén. Pásztázzátok végig a Badacsonyt és keressétek meg a szemetekkel a Zalai-dombság vonulatait is a távolban! A környéken borteraszok, büfé és illemhely is akad.

Szállásajánlatok Zamárdiban>>

5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Kőhegyi-kilátó (Zamárdi)5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Kőhegyi-kilátó (Zamárdi)

 

 

Millenniumi kilátó (Szilvásvárad)

Az erdőkkel borított Bükk-vidék Magyarország egyik legkedveltebb turistacélpontjának számít, de még az itteni települések közül is kiemelkedik a látnivalókban gazdag Szilvásvárad. Miután megnéztétek a Szalajka-völgyben lévő 17 méter magas Fátyol-vízesést, a mélyből feltörő Szikla-forrást, a múltról regélő Istállóskői-barlangot, a páratlan Gloriett-tisztást és a meseszerű Felső-tavat, irány a Börtönmúzeum, ami mellől a Millenniumi tanösvény indul. Innen körülbelül 1 óra talpalás veszi kezdetét, de unatkozni nem fogtok, mert az utat 20 ismertetőtáblával tették színesebbé számotokra. Kicsit több mint 2 kilométer múlva aztán elérkeztek majd a fából ácsolt Millenniumi kilátóba, melynek kilátóterasza 20 méter magasan helyezkedik el. Ha elég szemfülesek vagytok, akkor a 612 méteres magasságból még a Magas-Tátra körvonalait is kiszúrhatjátok.

Szállásajánlatok Szilvásváradon>>

5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Millenniumi kilátó (Szilvásvárad) 5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Millenniumi kilátó (Szilvásvárad)

 

 

Batsányi-kilátó (Balatongyörök)

A Keszthelyi-fennsík lábánál fekvő Balatongyörök nem is egy, hanem rögtön 3 izgalmas panorámapontot kínál nektek. Keressétek fel a Bél Mátyás kilátót és a közvetlenül a 71-es út mellett elterülő Szépkilátót is! Ha már mindet láttátok, akkor célozzátok meg a 448 méter magas Pap-hegy csúcsán csücsülő Batsányi-kilátót, amit a játékos Pele apó tanösvényen át is elérhettek. Ezt a 38 állomásból álló útvonalat a gyerekek különösen kedvelni fogják! A háromemeletes épület koronájában a Balaton-felvidék babonáz meg benneteket büszkén magasodó tanúhegyeivel, valamint a Szigligeti-öböllel. Erről a pontról már jól látszik majd a következő kitűnő túrahelyszínetek is: a Szigligeti Vár, amit szintén érdemes megnézni, ha erre jártok.

Szállásajánlatok Balatongyörökön>>

5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Batsányi-kilátó (Balatongyörök)5 varázslatos kilátó, csodás panorámával - Batsányi-kilátó (Balatongyörök)

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Mi sem lehet jobb program egy hűvös hétvégén, mint egy meleg tea, egy kellemes teaházban? Összegyűjtöttünk pár helyet, ahonnan szívesen kortyolgathatjuk forró italainkat a hidegebb időkben is.
Lassan újra itt a tavasz, és a jó idő érkeztével lehet tervezgetni a szabadtéri programokat. Ha szeretnétek betekintést nyerni abba, hogy miként éltek őseink Magyarországon a korábbi évszázadokban, akkor a skanzeneknél tökéletesebb helyet nem találtok, ezért összegyűjtöttük nektek a legjobb falumúzeumokat!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
10 lélegzetelállító kilátó, ahonnan más szemmel látod Magyarországot
Ha szereted a természetet és a gyönyörű panorámákat, akkor Magyarország kilátói kihagyhatatlan úti célok számodra. A fából vagy kőből épült tornyok, hegytetőkre emelt kilátók és különleges ipari építmények csúcsáról lenyűgöző látvány tárul elénk a Balaton kék vizétől a hegyek vonulatáig. Ebben a válogatásban olyan helyeket gyűjtöttünk össze, ahol a kellemes túra után elképesztő kilátás vár, és garantáltan felejthetetlen élménnyel gazdagodsz.
5+1 csodálatos kilátó Magyarországon festői panorámával
Korábban bemutattunk már több kilátót, ahol festői panorámában gyönyörködhetünk. Íme újabb 6 magaslati építmény, ahonnan megcsodálhatjuk hazánk páratlan természeti kincseit.
A messzeség őrei: Magyarország 10+1 legszebb kilátója
Hol az érintetlen zöld vadon látványába, hol a tengerként hullámzó rétekbe, dombokba ütközik a tekintet Magyarország legszebb kilátóiban állva, miközben a varázslatos tájakon mesebeli, pöttöm falvak fel-felsejlő körvonalai rajzolódnak ki. Jöjjön a Jenga formájú, a faragott és a többi különleges kilátó!
Magyarország a lábaink előtt hever: 5 izgalmas hazai kilátó
Országszerte megszámlálhatatlan mennyiségű kilátót találunk, így bőven van merítési lehetőségünk arra az esetre, ha akár több száz méteres magasságból szeretnénk gyönyörködni a panorámában. Cikkünkben 5 olyan kilátópontot gyűjtöttünk össze, amit mindenképpen érdemes felírni a listátokra!
5+1 csodálatos kilátó Magyarországon, ahol festői panorámában gyönyörködhetünk I. rész
Hazánk dúskál természeti kincsekben, melyeket számos helyen, akár madártávlatból is megtekinthetünk. Cikksorozatunk során ezeket a kilátókat vesszük górcső alá.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mely öt kilátó kerül bemutatásra a szövegben?
A Szent László kilátó-kápolna Mogyoródon, Naplás-tavi kilátó Budapesten, Kőhegyi kilátó Zamárdiban, Millenniumi kilátó Szilvásváradon és Batsányi-kilátó Balatongyörökön található.
Mit láthat a látogató a Szent László kilátó-kápolna tetejéről?
A Somlyó-hegy 326 méterig nyúló tetejéről a Budai-hegységtől a Mátra vonulatáig terjedő panoráma tárul fel; ablak nyílik a Pilisre és a Börzsönyre is, a tövében pedig a középkori király fából faragott szobrát rejtő kápolna áll.
Miben különleges a Naplás-tavi kilátó, és milyen lehetőségek kínálkoznak a környéken?
A 22 méteres, különleges formavilágú kilátó 360 fokos panorámát nyújt és ingyenesen látogatható; a környéken a Budapestre is kiterjedő természetvédelmi területet (Őszi-téli madármegfigyelésre is ideális), tanösvényeket és a környék növény- és állatvilágát érdemes feltérképezni.
Hol található a Kőhegyi kilátó, és mit érdemes megfigyelni a kilátásból?
Zamárdiban, a Balaton déli partján, a Balatonboglári borvidék határán áll a Kőhegyen felépített kör alapú kilátó; a lépcsőn felérve a Balaton festői kékségét láthatjuk, miközben a Badacsony és a Zalai-dombság vonulatai is látszanak; a környéken borteraszok, büfé és illemhely is elérhetők.
Milyen látnivalók kapcsolódnak a Millenniumi kilátóhoz Szilvásváradon?
A Szalajka-völgyben található Fátyol-vízesés (17 méter), a Szikla-forrás, az Istállóskői-barlang, a Gloriett-tisztás és a Felső-tó; a közelben a Börtönmúzeum is megtekinthető, illetve indul a Millenniumi tanösvény 20 ismertetőtáblával; a kilátó maga 20 méter magas, és onnan kiszúrható a Magas-Tátra.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft