Ugor adatlapja

A földszinten lepaktáltunk, hogy megnéznénk ám szívesen, erre mondták, hogy jön még kutyára dér, majd kifelé a fényképezésért csak fizessünk, ha majd fényképezni is akarunk. Miután egy ágyúszerű fényképezőgép volt a kezemben, ezt nem is tagadtam. De hát nem foszthatom meg az ittjartam olvasóit ettől a látványtól, mert mi van, ha valaki vastüdőben fekszik éppen és nem jut el ide soha? Hát csak tessék. . . Az első szinten kezdtük és máris imádtam! Nagyon csudás a magyar népművészet, s közülük is a palóc aztán egy világszám! Gyönyörű felépítése van a népi eszközök, viseletek bemutatásának, a születéstől az iskolán, felnőttkoron, házasságon, munkán át egészen a halálig tart a bemutató, ötletesen tematikus, vonzó, érdekes. El is andalogtam volna akár órákat itt, de nem lophattam el itt az egész napot! A felső szint alapvetően Madáchról szól, meg hozzávetőlegesen az ember tragédiájáról, tudjuk, vallás és értelem birkózik a sorok között és feledhetetlen fejezete a magyar irodalomnak. Van aztán ugyanitt egy Trianon-szoba, Balassagyarmat határváros, erősen érintett volt a határvonalak meghúzásakor, a szőlők a folyó túlpartján maradtak, szóval itt aztán ketté lett vágva minden. Aztán a rengeteg ki és betelepülés. . . A legalsó szinten meg még egy látványtár van, itt zsúfoltabb az anyag, de szemet gyönyörködtető nézelődés ez is. Van aztán egy kis skanzen, az ország első skanzene az épület mögött, egy úr hátrajött velünk, kinyitotta és bepillantást engedélyezett nekünk a régmúltba, a dolgos életek nyomorúságába. Nagyon jó élmény ez az egész múzeum, akár egy teljes napot is rá lehetne szánni, annyira szerethető.

Azt mondta, hogy nem ígéri, hogy ez lehetséges. Így aztán úgy döntöttünk, hogy eszünk csak egy vastagabb levest, az biztos kész lesz fél órán belül, aztán majd eszünk valahol mást, ha ráérünk. Egy-egy babgulyást rendeltünk. Körülöttünk gyerekes családok ültek, szinte minden hely foglalt volt, ők jobban ráértek, hatalmas tálakat hordtak ki nekik, tényleg elképesztő mennyiségű és gusztusos adagokat. . . csendesen irigykedtem. A nagy trakta-sor végén nekünk is megjött a levesünk, kaptam hozzá bolti szóróban csípős paprikát, meg szép fehér kenyeret is. Tulajdonképpen elég jó volt, nem is bírálnám a babgulyást, ritkán eszel jobbat. Időben bekanalaztuk, időben fizettünk, a két 1900 forintos tányér babgulyás úgy lett 4800 forint, hogy kértünk egy üveg ásványvizet is, meg egy üveg kólát. Tetszett, hogy kaptunk a poharainkba előre citromot. Nem tetszett, hogy a pincér a poharakat felülről a szájuknál fogva tette le, mindegy körbetapizva a kis mindenes kezével egy ivóedényt a szélénél. Egyébként viszont rendben van ez a hely, bátran ajánlható, és lehet, hogy még jobb lett volna a kedvem, ha nem sietünk sehová és rendesen, nyugodtan megebédelünk. Szervízdíj nincs a számlában, de adható rá.

Most Szabóh Kata kiállítása van benne, a képeket akár meg is lehet venni. De nem készültünk erre, nem vettünk egyet sem. Amúgy ingyen látogatható.

A templomnak meg igen nagy története van, ősidőkbe nyúló, egy hajdani monostor alapjain épült, ha a két történetet szabad összekapcsolni. Ha igen, akkor viszont már az 1200-as évektől van itt templom. Az 1700-as évek végén két másik, omlott templom köveit hordták ide az ugraiak, abból épült kőtemplom nekik, a leromlott fatemplom helyett. A kalandjai most kezdődtek igazán, vagy nem is értek véget, a torony megrongálódott, rendbehozták, a világháborúban belövéseket kapott, szóval élte a templomok szokásos fordulatos életét. Most elég jól néz ki, napokig mászkáltak körülötte, meg a kertjében, nem is írhattam volna róla sokat, ha nem jutok be. De hál'Istennek nagytakarítás volt, ajtó-ablak nyitva, szőnyeg szárad, így vidáman beturistálkodtam a beltérbe, klasszikus református elrendezése van, érdemes egy belső mustrára, és csak tágítja az ember ismereteit ez is.

Ekkor nevezték át a teret Hősök terére is. Hogy a trianoni szerződésben mi volt a hősiesség, azt nem igazán tudom, de nekünk, magyaroknak, olyan ez, mint a zsidóknak a siratófal, egy évszázada ide kell járulni és életvitelszerűen jajveszékelni kell miatta. Ráadásul erős érzelmi zsarolás is nyomja az állampolgárt, hogy ha nem vonítasz elég panaszosan, akkor nem is vagy magyar. Hát nem tudom, hogy ez szép dolog-e, de már többször elbizonytalanodtam ezen. Az emlékmű össze van vonva a helyi országzászlóval, egy talapzatból fakadnak, és Juhász Gyula idézet is van rajta, ami arról szól, hogy ne beszéljünk róla mindig, inkább gondoljunk rá. Nos, rendben, én gondolok.

Szép ötlet, a szobrok is szerethetők, a séta is kellemes az élő fák tövében, talán az élő fáknak olyan ez, mint egy temető, a szobrok a halottjaik síremlékei. Táncoló pár, kislányok, ölelkező pár, az út szélén mesefák, mindenféle fantáziaelemekkel. . . igazi biojátszótér biosétatérrel, példaértékű.

Az arca afféle parasztgyerek, de egyáltalán nem buta, inkább figyelmesen vagy várakozással néz a világra. Mit is néz? Hát az identitás emlékművet, itt van pár lépésnyire vele szemben. És a kissrácot most önti el éppen az identitás.

Semmi templomkert, csak ki oda a közútra. . . aztán nem elmenni mellette, megnézni! Mária éppen arra tanítja az ártatlan francia leányt, hogy hogyan lehet a szőrmók, durva férfiemberek nélkül is szaporodni, a romlatlan lányka meg meg is fogadja ezt.