Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Miniatűr várak, mesés kilátók és bámulatos vadasparkok: felfedezőúton a Velencei-tó körül

A nádasokkal átszőtt Velencei-tó hazánk harmadik legnagyobb tava, melynek varázslatos környéke ezer izgalmas látnivalót tartogat nektek. Kíváncsiak vagytok, hogy melyek ezek? Akkor nincs más dolgotok, mint tovább olvasni…

 

Történelmi séta: Várpark és Skanzen (Dinnyés)

Igazi mesevilágba csöppenhettek a dinnyési  Várpark és Skanzenben, mely a világ egyetlen, anyaghűen megépített vármakett parkja. Ezzel a teljesítménnyel a létesítmény kiérdemelte a Guinness világrekorder címet is. Haladjatok végig a történelmi Magyarország hajdani, 44 erődítménye között kanyargó sétányon és ismerjétek meg az épületek múltját, illetve az egykori uralkodók legfontosabb tetteit, melyeket a 90 emlékoszlop segítségével olvashattok el! A helyszínen egy varázslatos skanzen is helyet kapott, ahol az Árpád-kori települések életébe nyerhettek bepillantást, de a már említett látnivalókon túl egy honfoglalás kori szekérvárat és palánkvárat is megnézhetnek közelebbről.

Szállásajánlatok a környéken>>

Látnivalók a Velencei-tó körül - Várpark és Skanzen, DinnyésLátnivalók a Velencei-tó körül - Várpark és Skanzen, Dinnyés

 

 

Programok természetben: Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum (Pákozd)

Cserkésszétek be a Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum festői vidékén legelésző muflonokat, őzeket, vaddisznókat, dám- és gímszarvasokat, majd látogassátok meg a madár röpdék lakóit, melyekben kacagógerlék, szajkók és pávák díszelegnek! A nagyvadakon és tollas jószágokon kívül azonban fickándozó halakkal, napozó kétéltűekkel és fürge hüllőkkel is találkozhattok itt. A páratlan fauna megismerése mellett azonban érdemes továbbmenni és a gazdag növényvilágot rejtő Arborétumot is szemügyre venni. A természetrajongók számára a 9 állomásos erdészeti tanösvény bejárása is erősen ajánlott, melynek útvonala mentén egy 15 méter magas kilátó is helyet kapott, amit ha megmásztok, akkor elétek tárul az a lélegzetelállító panoráma, mely a Velencei-tóra nyílik.

Szállásajánlatok a környéken>>

Látnivalók a Velencei-tó körül - Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum, PákozdLátnivalók a Velencei-tó körül - Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum, Pákozd

 

 

Káprázatos panoráma: Bence-hegyi kilátó (Velence)

Rabjai vagytok a csodálatos kilátásnak és szívesen nézitek meg madártávlatból a környéket? Akkor ideje felkeresnetek Magyarország egyik legvagányabb megfigyelőhelyét, a magával ragadó és futurisztikus Bence-hegyi kilátót, ami Velence szívétől pár kilométerre magasodik. Az épület tetejére összesen 118 lépcsőfok vezet fel, ám közben csodálatos fotókiállításban gyönyörködhettek, hogy a csúcsra vezető út se legyen unalmas. A vádlipróbáló fokokat legyőzve már nem lesz más dolgotok, mint elmerülni abban a 360 fokos panorámában, ami a Velencei-tavon túl a Budai-hegységre, a Vértesre és szép időben még a Bakony kiszögelléseire is rálátást biztosít.

Szállásajánlatok a környéken>>

Látnivalók a Velencei-tó körül - Bence-hegyi kilátóLátnivalók a Velencei-tó körül - Bence-hegyi kilátó

Látnivalók a Velencei-tó körül - kilátás a Velencei-tóra a Bence-hegyi kilátóbólLátnivalók a Velencei-tó körül - kilátás a Velencei-tóra a Bence-hegyi kilátóból

Látnivalók a Velencei-tó körül - kilátás a Bence-hegyi kilátóbólLátnivalók a Velencei-tó körül - kilátás a Bence-hegyi kilátóból

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Nem mindennapi kilátók Magyarországon
Magasról rálátni a világra mindig is hatalmas élmény, nem véletlen, hogy óriási sikerük van a kilátóknak, legyenek akár az égbe törőek, akár a fák felett húzódóak. Lássuk, melyek a leglátványosabb kilátóink!

 

Híres helyszínek nyomában: Halász-kastély és Vörösmarty Mihály Emlékház (Kápolnásnyék)

Az eredetileg 19. században épített Halász-kastély 1910-es átalakításának köszönhetően ma egy fényűző, klasszicista stílusban megálmodott kúria áll Kápolnásnyéken. Ismerjétek meg közelebbről a Halász-család történetét, melyben az állandó kiállításon otthonra lelt fotók, dokumentumok és bútorok lesznek a segítségetekre! Tegyetek egy sétát a mesés kertben, majd vegyétek célba a Vörösmarty Mihály Emlékházat is, ahol a Szózat költője lakott!

Szállásajánlatok a környéken>>

Látnivalók a Velencei-tó körül - Halász-kastély, KápolnásnyékLátnivalók a Velencei-tó körül - Halász-kastély, Kápolnásnyék

Látnivalók a Velencei-tó körül - Halász-kastély, KápolnásnyékLátnivalók a Velencei-tó körül - Halász-kastély, Kápolnásnyék

 

 

Chernel István Madárvárta és Gárdonyi Géza Emlékház (Agárd)

Tudtátok, hogy a Velencei-tó híres élővilága ihlette hazánk első madárvártáját a 20. század elején, Agárdon? Pedig így van! Látogassátok meg májustól októberig a nádasban megbújó, hangulatos kis házikót - a Chernel István Madárvárta a természet lágy ölelésében, a Velencei-tó partján elterülő apró öbölben található! Hódítsátok meg a víz fölé magasodó kilátót, ahonnan a gazdag madárvilágot távcsővel pásztázhatjátok végig, de érdemes bejárni a vadregényes tanösvényt is! Szintén ezen a településen áll az egyik híres magyar írónk, Gárdonyi Géza Emlékháza is. Lépjetek be az irodalomóriás szülőházába és barangoljátok be életének fontosabb állomásait!

Szállásajánlatok a környéken>>

 

Szállás tippek a Velencei-tó körül

Vital Hotel Nautis****superior Gárdony

Közvetlen vízparti elhelyezkedés, családbarát környezet, gyerekbarát szolgáltatások, minden igényt kielégítő wellnessrészleg, megannyi szórakozási és kikapcsolódási lehetőség - ezek, és még több is vár rátok a Vital Hotel Nautis-ban! További a gárdonyi wellness hotel ajánlataihoz>>

Hajó formájú wellness hotel a Velencei-tó partján - Vital Hotel Nautis, GárdonyHajó formájú wellness hotel a Velencei-tó partján - Vital Hotel Nautis, Gárdony

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
10 különleges látnivaló a Balatonon
Nézzétek meg a tatárjárás előtt épült magánvárat, gyönyörködjetek a panorámában az árbóc alakú kilátóból, zarándokoljatok el a bányászalakások romjaiból épített kápolnához - a magyar tenger partján mindig akad újabb felfedezésre váró látnivaló. A legjobb balatoni kirándulóhelyekből és látványosságokból gyűjtöttünk most össze néhányat.

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Kelet-Magyarország igazi gyöngyszemeket tartogat azok számára, akik csak a kikapcsolódásra szeretnének koncentrálni. Lássuk hova érdemes utazni idén nyáron, ha az országon belül kívánjuk eltölteni jól megérdemelt pihenésünket. 10 családbarát wellness szállodát mutatunk be nektek, ahol közvetlen átjárás van az élményfürdőbe.
Legjobb pörkölőgépek, kézműves kávék, speciális ízjegyek. Budapesten túl a vidéki városok is bővelkednek specialty kávézókban, ahol megtaláljátok a kimagasló minőségű kávékülönlegességeket. Bemutatunk 15 vidéki specialty kávézót, ahol a mennyei kávé garantáltan szebbé varázsolja a napotokat!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
8 izgalmas látnivaló a Velencei-tó körül
Bár a Balaton népszerűségéhez nem ér fel, mégis kiváló opció a nyári melegben a Velencei-tó, mely a fővárosból autóval és vonattal is könnyen elérhető. A hűsítő fürdési lehetőségek mellett látnivalókból sincs hiány, össze is gyűjtöttünk nektek néhányat!
Székesfehérvár csodás programjai és látnivalói – kertek alatt rejtőző vár és vízi tanösvények
„A királyok városának” is becézett Székesfehérvár az egyik legjobb választás, ha sokszínű kirándulást terveztek. Ez a káprázatos település víz fölött vezető tanösvényeket, fantasztikus mesekastélyt, dallamos órajátékot, legendás szobrokat, izgalmas játékmúzeumot és számos más látnivalót, illetve programot kínál, ami a városnézésnek és a túrázásnak is egyaránt kedvez. Nézzétek meg!
Felejthetetlen élmények a Tisza-tónál
Titokzatos, végtelen nádasok övezik a Tisza-tó mesébe illő vidékét, mely fantasztikus élményeket tartogat. Ezúttal olyan vízi- és szárazföldi kalandok következnek, amiket vétek lenne kihagyni.
A legizgalmasabb programok és látnivalók a Tisza-tó környékén
A Tisza-tó még nem örvend akkora népszerűségnek, mint a Balaton, pedig szórakozásban és kulturális élményekben is szorosan a nyomában van híres „testvérének”. Lássunk néhány kihagyhatatlan programot, ha a környéken járunk!
Cápaalagút, panorámás kilátótorony, mezítlábas túra − Nyíregyháza varázslatos látnivalói
Milyen érzés átkelni egy 500.000 literes cápaalagúton vagy imbolygó függőhídon a dzsungelben? Derítsd ki az Észak-Alföld második legnagyobb településén, Nyíregyházán! A hangulatos városban se vége, se hossza a látnivalóknak. Szemléld meg madártávlatból a várost napnyugta közben, sétálj egy korhű skanzenben és koronázd meg a napot − fürdőzés után − a zenélő, fényekben táncoló szökőkút mellett!
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Milyen fő látványosság-típusokat találhatsz a Velencei-tó környékén?
Miniatűr várak és skanzen, vadaspark, kilátók, madárvárta és történelmi emlékházak, valamint szálláslehetőségek kerülnek bemutatásra.
Mely történelmi helyszínekre érdemes ellátogatni, és milyen programok találhatók közöttük?
Dinnyésen a Várpark és Skanzen végigvezet 44 erődítményen, a skanzen Árpád-kori településeket mutat be, emlékoszlopokkal pedig a történelmi tettekhez nyújt segítséget. Kápolnásnyéken Halász-kastély és Vörösmarty Mihály Emlékház vár rád. Agárdon Chernel István Madárvárta és Gárdonyi Géza Emlékháza is felfedezhető.
Melyik kilátó ad lélegzetelállító panorámát, és mit láthatunk onnan?
A Bence-hegyi kilátó Velencén 118 lépcsőfokon felérve 360 fokos panorámát kínál a Velencei-tó környékére, a Budai-hegységre, a Vértesre, s időben még a Bakony kiszögelléseire is ellátni.
Milyen állatokkal és növényekkel találkozhatsz Pákozd környékén, és mely tanösvény érdemes?
A Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétumban muflonokat, őzeket, vaddisznókat, dám- és gímszarvasokat láthatsz, továbbá madárvilágot a röpdékban. A 9 állomásos erdészeti tanösvényen egy 15 méteres kilátó is vár, amely panorámát ad a környékre.
Milyen szálláslehetőségek érhetők el a Velencei-tó környékén?
A környéken kiemelt szállás a Vital Hotel Nautis Gárdonyban, amely közvetlen vízparti elhelyezkedéssel, családbarát környezettel és wellnessrészleggel várja a vendégeket.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft