A ristretto és az eszpresszó 470 Ft-ba kerül, a cortado 550 Ft, a cappuccino 670 Ft. A darálóban mindig 2 féle kávé található egyidejűleg, egy világosabb pörkölésű, savasabb - az újhullámos - és egy hagyományosabb, sötétebb pörkölésű. Én általában ez utóbbit szoktam preferálni. Kenyai, etióp, brazil ültetvényekről származó kávék is szoktak lenni. Többféle szendvicset kínálnak, amelyek helyben készülnek: bagel, croissant és zsemle többféle töltettel 890-990-1150 Ft áron. A földszinten a bárpult elég sok helyet elfoglal a kis alapterületből, viszont a galériaszinten további asztalok találhatóak, valamint a bejárat előtt az utcán lehet talponállózni a kis bárpultnál. Társintézményük a közelmúltban a Bartók Béla úton nyitott Wombat (szintén két pöttyel a magánhangzókon). A pulton két kis horgolt zerge utal a névadó állatkára, a fiú barna, a lány rózsaszínű.

” volt a válasz, a többi pedig valamilyen ékszer. Mi nem ilyet akartuk adni. Egy élménynappal leptük meg nagykorúvá váló csemeténket, aminek egyik állomása volt a Wasabi étterem. Még sohasem jártam ilyen helyen, semmit nem tudtam róla. Azt tudtam, hogy több lehetőség van, de lányomat a sushin kívül, a futószalagos étkezés hozta lázba. Utána olvastam és kiderült svédasztalos rendszerre hasonlít, amikor kifizetünk egy adott összeget és bizonyos időkorlát alatt korlátlanul fogyaszthatunk. Itt semmilyen ital nincs az árban, ám az ételek frissek és szünet nélkül jönnek. Néha kicsit kell várni, hogy újra felfedezzük a vágyott étket, mert lehet, hogy valaki már előttünk leemelte azt a futószalagról. De nem kell elkeseredni. Minden asztalon van egy tablet, amin „szólhatunk” a konyhának, ezt vagy azt az ínyencséget szívesen látnánk újra. Sőt ajánlatokat is kapunk, amiről aztán kifejthetjük a véleményünket. Két sor van, egyiken csak a meleg, míg a másikon a hideg ételek utaznak körbe kis csészékben vagy tálkákon: levesek, sült húsok, rákok, sushik, desszertek döccennek be felváltva a látóterünkbe. Ha valaki, mint például én, még sohasem evett pálcikákkal, annak sem kell e miatt kihagyni a helyet, hiszen már az elején diszkréten kapunk kést-villát, aztán ki-ki dönt, milyen evőeszközzel próbálkozik. Én a pálcikát választottam és bár csaltam egy-két mosolyt a család tagjainak arcára a végén egész jól belejöttem. Főleg, hogy megnéztem a pácikatartó tasakra rajzolt ábrát, hogyan is kellene fognom helyesen. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az árak húzósnak tűnhetnek, DE! spórolni lehet rá, mert egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni és vannak akciók is. A születésnapos három fő társaságában teljesen ingyen ehet, de ha csak egy valaki kíséri el, még akkor is jár 50%. Bár a bejárattal szemben álló szamuráj vért valóban vérfagyasztó, nem tudott eltántorítani, hogy még egyszer biztosan végig kóstoljam itt a sushi választékot.

Bent nem annyira önkiszolgáló ez, napközis tálcával járhatsz, tologathatod a polcon, és kérhetsz, ami van. A menü vonzó és olcsó is. A és B variációban létezik. Mégsem azt kértem, hanem rántott disznóhúst, petrezselymes burgonyával. Ez így 1500 forint, meg hozzá a hűtőből üdítő még vagy 300 valamennyi. Nem drága. Csak nem jó. Elkeserítően semmilyen ízű kaja volt ez, a petrezselyem volt a legdominánsabb benne, a többi mind jellegtelen. Próbáltam sózni még, hátha. De az is lehet, hogy csak rosszat választottam. Az üzletben senkin nem volt maszk, kesztyű, kézfertőtlenítőt sem láttam sehol. Mindenki oroszrulettet játszott, úgy látszik.

A közös kempingezést sem vállaltuk be a Balatonon. Persze kis hazánkban nem csak mi gondolkodtuk így, ezért számunkra megfelelő paraméterekkel szállást, programokat találni az „utolsó pillanatban” nem volt egyszerű. Egy baráti beszélgetés fordította figyelmünket Gyula városára. Az itt eltöltött majd’ öt nap minket ért hatásait, úgy gondoltam egy sorozatban írom le, hiszen minden napra akadt valami megosztani való. A második rész az első ebédről szól. Miután lepakoltunk, elfoglaltuk a szobákat éreztük, hogy a várakozás izgalmától eddig kissé görcsben álló gyomrunk kiengedett s ezzel teret engedett annak a sürgető üzenetnek, hogy teljese üres. Eddig lesben állva és most előlépve belemartak hasunkba az éhség követelőző karmai. Mit tehet ilyenkor az ember gyermeke, aki nem ismeri a várost, a recepcióhoz fordul. A hölgynél a hozzánk hasonló „eltévedt vándorok” számára összekészített, két-három helyi és környékbeli vendágváró ajánlatocskájából álló pakk volt. A prospektuson volt drágább-olcsóbb, közelebb-távolabb, csöndesebb-zajosabb hely, kinek-kinek ízlése szerint egy-egy később még jól jöhet telefonszámmal és szlogennel megtűzdelve. Telefonálgattunk, hol van szabad asztal s végül kettő étterem között hezitáltunk. Útra keltük, hogy az alapján választunk, amit látunk majd. Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de mi a nyaralás első és utolsó étkezésénél kicsit többet engedünk meg magunknak. Most sem volt ez másképpen, s bár volt a fogadónktól száz méterre egy kisvendéglő, mi mégis tovább ballagtunk. Egészen a központig, hiszen ott volt az első kiválasztott helyünk, a Várkonyi Bistro … és nem is mentünk tovább. Az étlap, a hely hangulata mind maradásra csábított. A járványhelyzet Gyula városában nem volt annyira szem előtt tartva, sokan a maszkot mélyen a bőröndjeik legaljára száműzték, ezért mi inkább bent foglaltunk helyet, ott biztonságosabbnak tűnt. Bár örültünk a kedves fogadtatásnak, a pillanatok alatt elénk varázsolt étlapnak és a rendelt italoknak, mégis enni érkeztünk, így a helyi olvasnivalóra vetettük magukat. Az árak egyáltalán nem voltak elszállva és bár volt miből választani, hamar döntöttük. Előfordul az ember életébe, amikor az idő sokat számít, amikor minden étlen töltött pillanat felér egy örökkévalósággal. Hát ez nem az volt. Alig kortyoltunk bele kétszer üdítőinkbe és akartunk volna jobban körbe nézni, a lányom és a fiam elé letett, gőzölgő, házias húsleveseknek már csak a hűlt helyét találtuk, helyettük orrunk előtt főételeink eregették isteni illatukat. Túrós csusza, rántott borda hasábburgonyával, marha pörkölt galuskával, grillezett garnélák salátaágyon és egy kis olaszos tésztakülönlegesség alkották első ebédünket Gyulán. Bár felrémlettek előttem a mostani televíziós főzőbajnokságos műsorok vezető séfének szavai a textúráról, a tálalásról és egyébről, de kit érdekelt itt és most. Mégis így visszagondolva és fényképeket elnézve, még erre is oda tudtak figyelni a szakácsok. A bistro első ránézésre egy sznob, rongyrázós puccos vendéglátóhelynek tűnik, de a konyhából elővarázsolt ételköltemények anyósom ízvilágát jutatták eszembe és nagyanyám sparheltje mellé repítettek. Annyira jól laktunk, hogy a kávé mellé már nem fért belénk a desszert. Az elején említettem, hogy ilyenkor kicsit jobban megnyitjuk a pénztárcánkat. Hát most még azt sem kellett. Ez egy megfizethető, nívós étterem, remek ételekkel és vendégcentrikus kiszolgálással. Csak ajánlani tudom. A Gyulára érkező vendégek kötelező „Welcome drink”-je!

Ami nem volt annyira jó, azok már a falatkák voltak, mintha a panír kétszer akkora lett volna, mint amekkora benne a falatka, de sebaj, a KFC-ben a panír is finom, azért - is - járunk oda. Amivel problémám volt, a sivár hangulaton kívül, hogy nyilván nem az angol leányneveldékből vesznek fel oda lányokat, persze, ez nem is elvárható, de hogy hangosan b**megezzen unalmában az egyik a többinek, az azért nem annyira vonzó, lévén én a nagy csendben, egyetlen vendégként ki vagyok szolgáltatva annak, hogy hallgassam. Később bejött egy igen nagydarab, kövér lány, amolyan kényszeres evő, pont mögém ült, pedig elég sok üres asztal volt, de így legalább elterelte a figyelmet a pultról. Ugyanis hangosan evett.

. .

3 féle cornflakes, friss péksütemények: zsemle, kifli, kakaós kalács, fehér kenyér, rozskenyér, bundás kenyér, 5-6 féle sonkaféle, paprikás és téli szalámi, rántotta, sült tarja, főt tojás, paradicsom, újhagyma, uborka. A svédasztalos vacsoránál magyaros ételek, jól ismert nemzetközi fogások, 4 féle főétel, körettel, 2 féle desszert. A kávé középszerű, a gyümölcslé gépi, vizes. A bár erősen túlárazott, egy középszerű kávé 1000 Ft feletti összegbe került, az extrán beárazott kávétejszín - máshol alap,automatikusan adják a kávé mellé - és a kötelező szervizdíj miatt. A koktélok és a sör (kommersz) is túlárazott, a szervizdíjon kívül is. A személyzet létszáma valószínűleg nem elegendő, mert az étteremben sem volt elegendő, a bárban meg konkrétan nem volt senki, bő 10 percet kellett rá várni, mert párhuzamosan a hotelben más feladatot is el kellett látnia. Az étterem terasza jól nézett ki, hangulatos volt, de ottlétünkkor nem üzemelt az időjárás miatt. Összességében ár-érték arányban nem jó hely.