Nem is szokás itt nézelődni, mindenki amilyen gyorsan csak bír, áthalad a gödrön. Mi viszont azért mentünk, hogy a téren két szoborkompozíciót tüzetesen megszemléljük. Elsőként természetesen, hogy időben tartsunk sorrendet, az általunk különösen nagyra becsült alkotó, Varga Imre 1983-ban felállított Borárus-szoborkompozíciójához mentünk. Amikor idetelepítették, akkor sem értettem, hogy lehet ebbe a pokolbugyra környezetbe szobrot, művészeti alkotást elhelyezni. Nem lesz ez a hely ettől sem, szebb sem jobb. Nos, azóta sem lett. Mi viszont most leültünk az egyik galambpiszkos padra, szembe a nagydarab, magabiztosan mindent, a Boráros teret is tűrő bronz borárussal, és csodáltuk nyugalmát. Meg azt is, hogy néhány méterre tőle, egy díszesen faragott oszlopfőn a nagyszentmiklósi kincs bikafejes ivócsanakjának felnagyított, stilizált mása látható. Jól van, értjük az összefüggést, hogy borárus meg egy régi ivókészség, csakhogy ez a borárus nemigen találkozhatott soha 20,5 karátos aranyból készült edénnyel. Akkor meg hogy kerül ide? Meg egyébként is. És ezzel el is jutottunk a ZigZag és Ugor kollégák által előbb és alább már tárgyalt problémához, hogy ugyan van-e köze a borárusnak a Boráros tér nevéhez. Mert végső soron más magyarázatot nem lelni arra, hogyan, mi okból is került ide ez a szoborcsoport. Ők arra jutottak, hogy nincs ilyen összefüggés, a tér egy hajdan jelentős városi potentátról lett elnevezve. Én viszont Popovics András helytörténeti honlapján azt találtam, hogy lehet ez másként is. A Budapesti Villamos Városi Vasút, a BVVV ugyanis a múlt század elején valamikor két járatot is üzemeltetett, amelyek egyik végállomása bizony a BORÁRUS TÉR volt. De ha így is volt, ha valamikor tényleg Borárus térnek nevezték is ezt a helyet, ennek a műalkotásnak akkor sem itt volna a helye.