Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

10+2 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Mars-expedíció, Holdra lépés és rejtőzködő csodák a természetben

Sétáljatok vörös lankákon, másszatok fel a szélfútta fennsíkokra, utazzatok vissza a múltba, mert ezúttal a természetben lapuló, 12 különleges kincs nyomába eredünk. Magyarország legszebb természeti kincsei és látnivalói közül muatunk most párat.

 

Zagyvarónai salakkúpok, Salgótarján

Szlovákia északi határánál, Salgó várától félórányira, hegyek és erdők között bújnak meg a különleges formával megáldott Zagyvarónai salakkúpok. Ezeket az egyedi képződményeket azonban nem a természet, hanem az emberek szorgos kezei alkották meg, melyek az ércfeldolgozás melléktermékeként maradtak az utókorra. Az egyik ilyen salakkúpot mára szinte teljesen visszafoglalta a természet, a másikat pedig az idő vas foga rágcsálja folyamatosan.

Erre figyeljetek: bár a látvány lenyűgöző lesz, ám ezt a programot mégsem ajánljuk sem gyermekkel, sem pedig házi kedvencekkel.  A látogatás után ráadásul ajánlott alaposan kezet mosni is, ugyanis a salakkúpok alapvetően ipari hulladéknak minősülnek!

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Zagyvarónai salakkúpok, SalgótarjánTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Zagyvarónai salakkúpok, Salgótarján



Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, Monoszló

Zánka és Monoszló közé ékelődtek be a Hegyestű elképesztő bazaltkúpjai, melyek 337 méter magasra nyúlnak. Ez a csodás hely szavak nélkül mesél nektek az évmilliókkal korábban itt zajló vulkáni tevékenységekről, melyek alapvetően formálták át a Balaton-felvidéket. Keressétek fel a könnyen megközelíthető Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyet, melynek tetején varázslatos panorámában lehet részetek és a Káli-medence összes hegyét megszámolhatjátok, majd térjetek be a hajdani bazaltbányában az emlékezetes kiállításért és induljatok időutazásra a szabadtéri kőparkban!

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, MonoszlóTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, Monoszló

 

 

Megyer-hegyi tengerszem, Sárospatak

Magyarország legszebb természeti csodájaként tekinthettek a Megyer-hegyi tengerszemre, mely Sárospatak közelében fekszik. Járjátok be Malomkő tanösvényt, ahol többet megtudhattok az egykor itt zajló bányászatról és a helyi állat- és növényvilágról! A 70 méter magas sziklafalak között pedig akár sziklát is mászhattok a jól kiépített vasalt útvonalaknak köszönhetően!

Szállásajánlatok Sárospatakon>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Megyer-hegyi tengerszem, SárospatakTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Megyer-hegyi tengerszem, Sárospatak

 

 

Ipolytarnóci ősmaradványok, Ipolytarnóc

Több remek tanösvényt, múltba invitáló kőzetparkot, Miocén erdőt, lombkoronaösvényt, kilátót és játszóteret is rejt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területe. Nézzétek meg közelebbről a megkövült fákat, az ősvilág lakóinak egykori lábnyomait, majd üljetek be egy 4D mozizásra is, ha lesz kedvetek!

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Ipolytarnóci ősmaradványok, Ipolytarnóc / Kép: Bükki Nemzeti Park IgazgatóságTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Ipolytarnóci ősmaradványok, Ipolytarnóc / Kép: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

 

Vöröskő-forrás, Felsőtárkány

A Bükk hegységben lévő Felsőtárkánynál nem mindig látható természeti kincsre bukkanhattok. A karsztvizek táplálta Vöröskő-forrás ugyanis átlagosan, évente alig 2-3 hónapig aktív csak, ezért a téli olvadás utáni időszakra, vagyis februártól április végéig érdemes tenni a látogatásotokat!

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Vöröskő-forrás, FelsőtárkányTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Vöröskő-forrás, Felsőtárkány

 

 

Bauxitföldtani Park, Gánt

Gánt határában találjátok a Vértes hegység legendás Marsbéli táját, a Bauxitföldtani Parkot, melyet 13 állomásos, informatív, 3,5 kilométer hosszú tanösvény hálóz be. A vörösen izzó tájon hullámzó lankákon haladhattok végig, de érdemes szemügyre vennetek a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumot is, ahol bányászati szerszámok és fotók kalauzolnak körbe benneteket egy kevésbé ismert világban.

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Bauxitföldtani Park, GántTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Bauxitföldtani Park, Gánt

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Csodaszép babakocsis kirándulóhelyek gyerekkel, amit a legkisebbek is imádni fognak!
Zubogó vízesések, barlangi túrák, csodás élmények - bababarát kirándulóhelyek, amiket babakocsival is könnyedén bejárhattok. Egy csöppséggel a fedélzeten mindig kicsit körülményesebb az utazás, viszont, jó, ha tudjátok: léteznek olyan babakocsis kirándulóhelyek Magyarországon, melyeket még a legkisebbekkel is végigsétálhattok. Ne hagyjátok ki a Fátyol-vízesést, a Fényes tanösvényt és a trópusi dzsungelt se!

 

Kazári riolittufák, Kazár

A Mars után irány a Hold, hiszen a kazári riolittufákat mindenkinek látnia kell! Ez a világviszonylatban is egyedülálló természeti képződmény a Mátra vulkáni tevékenységének eredménye és 20 milliónál is több születésnapot ünnepelt már. A lágy tufafelszínt aztán a szél és a víz áldozatos munkája formálta át jelenlegi képére.

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Kazári riolittufák, KazárTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Kazári riolittufák, Kazár

 

 

Egerszalóki Sódombok, Egerszalók

Az igazi ritkaságok között muszáj megemlíteni az Egerszalóki Sódombokat, melyek a föld mélyéről előtörő hévízforrás mészkőlerakódásaiból keletkeztek. Ezek a gyönyörű látványosságok egy könnyed sétával megközelíthetőek. Érdemes sötétedés után is vetni egy pillantást a sódombokra, melyek ekkor a szivárvány színeibe öltöznek!

Szállásajánlatok Egerszalókon>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Egerszalóki Sódombok, EgerszalókTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Egerszalóki Sódombok, Egerszalók

 

 

Ördögárok-dűlő, Villány

A legendákkal átszőtt, közel 60 hektáros Ördögárok-dűlő a napsütötte Villányi borvidéken terül el, melyen a névadó településen túl Nagyharsány is osztozik. A helyiek arról suttognak, hogy ezt a területet maga az ördög szántotta fel. Ám akárhogy is legyen egy biztos: az itt született kiváló borokba bizony érdemes belekóstolni egy fantasztikus dűlőtúrán vagy pincelátogatáson.

Szállásajánlatok Villányban>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Ördögárok-dűlő, VillányTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Ördögárok-dűlő, Villány

 

 

Szelim barlang, Tatabánya

Autóval vagy - a piros túrajelzést követve - akár gyalogszerrel is megközelíthetitek a tatabányai, roppant nagy Szelim barlangot. A Kő hegy csodájának bejárata 289 méter tengerszint feletti magasságban vár benneteket, 45 méter hosszú és 18 méter magas csarnokával, aminek tetején két óriási, kerek nyílás található. Csodáljátok meg a Szelim barlangból nyíló fantasztikus kilátást is!

Szállásajánlatok Tatabányán>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Szelim barlang, TatabányaTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Szelim barlang, Tatabánya

 

 

Bélkő, Bélapátfalva

A festői látványt ígérő Bélkő-hegy hófehéren csillogó mészkőszikláit már messziről is könnyű észrevenni. Lépjetek rá a Bélapátfalva határában induló, 6 kilométer hosszú és 7 állomást tartalmazó Bél-kő tanösvényre, melynek bejárása 1,5-2,5 órát vesz igénybe! A ciszterci apátság épületétől kezdődő út végpontja a Bél-kő teteje, mely 815 méter magasra vezet fel, hogy onnan csodálkozhassatok rá a mesebeli tájra!

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Bélkő, BélapátfalvaTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Bélkő, Bélapátfalva

 

 

Kőlyuk, Kishartyán

A Cserhát hegység keleti részén, Kishartyánon rejtőző Kőlyuk homokkőbarlangjaizgalmas útvonalon közelíthető meg, melyhez csupán egy lépcsősort kell legyőznötök. Az ovális bejáraton át belépve magatok is felderíthetitek a szobaszerű térből álló barlangot, majd lefelé menet megállhatok egyet piknikezni az itt kialakított pihenőponton.

Szállásajánlatok a közelben>>

Top 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Kőlyuk, KishartyánTop 12 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Kőlyuk, Kishartyán

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Kémleljük együtt az eget! Íme a legnépszerűbb csillagvizsgálók Magyarországon
Egy évben 80-120 napon tiszta az ég, amikor jól kémlelhetjük az eget és aligha fogadhat a csillagoknál és bolygóknál szebb látvány egy-egy hazai csillagvizsgáló kupolájában, éppen ezért összeszedtük nektek ötöt Magyarország legnépszerűbb csillagvizsgálói közül.

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A Balaton a Riviéra? Akkor tartsatok velünk és megmutatjuk, hol rejtőznek a legszebb panziók és vendégházak a magyar tenger mellett, ahol akár kültéri medencében is lubickolhattok! Persze panorámás reggelizésekből, wellnessből és programokból sem lesz hiány!
A művészetek és a színes programok városa. Jó fekvése, szerethetősége és kultúrája miatt egy nagyon közkedvelt kirándulóhely lett. Szentendre sajátos bájával könnyen rabul ejti látogatóit, így összeszedtünk pár lehetőséget mit is tud kínálni számunkra ez a város, ha következő kirándulóhelynek választanánk.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
7 bakancslistás csodahely - Magyarország rejtett természeti kincsei és kirándulóhelyei
Hazánk természeti kincseit hosszasan sorolhatnánk, hiszen Magyarország annyi eldugott, különleges kirándulóhellyel rendelkezik, hogy egész évben, minden nap másikat nézhetnénk meg. Mi most hetet mutatunk neked az ország legszebb természeti csodái közül.
Tündérek lábnyomai és vad sziklavilág: 8 kivételesen szép látnivaló és kirándulóhely Magyarországon
Ismered a vízmosta Tündér lépcsőt? A Bél-kő vadregényes szikláit? Vagy az erdőben rejtőző, titokzatos Pálos kolostorromot? Ezek a csodákat tartogató kirándulóhelyszínek egytől egyig fantasztikus, hangulatos túrákat ígérnek tavaszra. Fedezd fel valamennyit!
Magyarország legszebb helyei - különleges látnivalók hétvégi kiránduláshoz
Olyan különleges látnivalókat szeretnénk bemutatni nektek, amelyek talán kevésbé ismertek és felkapottak, így pedig háttérbe szorulnak. Magyarországon rengeteg gyönyörű hely van, ahol megannyi kaland és szép pillanat vár rátok. Íme néhány, ahova feltétlenül látogassatok el!
Lesd meg a világot! Ökoparkok Magyarországon
Izgalmas, interaktív bemutatókon vagy épp testközelből fedezhetjük fel Magyarország természeti kincseit az ökoturisztikai látogatóparkok programjain keresztül. Indulhatunk kerékpárral, csónakkal vagy gyalog, sorra feltárulnak előttünk a mezők, hegyek, tavak és folyók rejtett csodái, különlegesen állat- és növényviláguk.
5 kirándulóhely, ha valami igazán különlegeset szeretnél látni!
Kukkants be a riolittufába vájt lakásokba, tudj meg többet a 10-12 millió évvel ezelőtti Pannon-beltenger mélyéről, kirándulj az egyik legszebb hazai vízeséshez, túrázz fel az ország legmagasabb pontjához, vagy sétálj 8-10 magasságban a lombok között. Akármelyiket választod, garantáltan egyedülálló élményben lehet részed.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mely természeti látnivalók kerülnek bemutatásra a listában?
A bemutatott helyszínek: Zagyvarónai salakkúpok (Salgótarján közelében); Hegyestű Geológiai Bemutatóhely (Zánka–Monoszló környéke); Megyer-hegyi tengezem (Sárospatak közelében); Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület (Ipolytarnóc); Vöröskő-forrás (Felsőtárkány); Bauxitföldtani Park (Gánt); Kazári riolittufák (Kazár); Égzalóki Sódombok (Égezaló); Ördögárok-dűlő (Villány); Szelim barlang (Tatabánya); Bél-kő (Bélapátfalva); Kőlyuk (Kishartyán).
Milyen érdekességek rejlenek ezekben a helyszínekben geológiai vagy történeti szempontból?
A látnivalók közé tartoznak például vulkáni képződmények, ősmaradványok és barlangok, amelyek a földtörténeti múltat, a bányászat nyomait vagy ipari tevékenység által keletkezett nyomokat is szemléltetik; sok helyen tanösvények, szabadtéri kiállítások és panorámás kilátók várják az érdeklődőket.
Mire érdemes figyelni látogatáskor?
Néhány helyszínen ipari hulladék nyomai találhatók (pl. salakkúpok), ezért gyerekekkel vagy háziállatokkal való látogatás nem ajánlott; látogatás után fontos alaposan kezet mosni. Emellett egyes helyszínek csak időszakosan látogathatók vagy különleges állapotban lehetnek.
Milyen tevékenységek állnak rendelkezésre a helyszíneken?
Séták és tanösvények bejárása, sziklafalakra és kilátópontokra épülő túrák, szabadtéri kiállítások megtekintése, 4D moziforgalom, valamint borvidéki túrák és pincelátogatások egyes helyszíneken.
Hol találhatók szálláslehetőségek a környéken és mikorra érdemes időzíteni a látogatást?
Szállásajánlatok a közelben minden állomásnál elérhetők. Bizonyos természeti kincsek, például a Vöröskő-forrás csak a téli olvadást követő 2–3 hónapban aktív, ezért érdemes ezt figyelembe venni az időzítésnél.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft