Értettem a célzást, megpróbáltam megállni, de hát ott nincs hol, mész tovább, megfordulsz, akkor sincs. . . aztán végül fogtam magam és beálltam a Bárdi Birtok vendégház udvarára, és milyen szerencsém volt ezzel, de ez már egy másik történet. Szóval az édeskedves háziasszony bíztatására visszasétáltam a kúriához és betámadtam. . . volna, ha nem lett volna beláncolva az ajtó, és nem lett volna kiírva, hogy harapós kutya. De a vendégház úrnője azt mondta, ne törődjek semmivel, menjek csak be, így szorult helyzetemben kétségbeesetten óbégatni kezdtem, hogy "Halló! ! Van itt valaki? ? ", meg hasonló közhelyeket. Aztán ki is jött egy nő, pont olyan, mint akit egy művésztelepen elképzeltél. Az a fajta hétköznapi lazába, munkaruhába, otthonkába öltözött művész-értelmiségi, akit pont ideképzelsz, egy alkotóházba, üvegmúzeumba, egy futónövényzettel teljesen átszőtt házba. Ez nem a hagyományos értelemben vett múzeum, alkotótelep, de azért kiállított tárgyakkal, tárlókkal, persze. Goszthonyi Mária részben arisztokrata volt származása szerint, de leginkább művész, érdekes élete volt, tanult szerte a világon, például Németországban, Olaszországban, azután szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban is, többek között Szamuely Tibor bújtatója és szeretője is volt. Amúgy meg itt élt haláláig, 1989-ben hunyt el, és végakarata szerint az alkotó közösségre hagyta a kúriát, hogy folytassák a megkezdett utat. Sok rendezvény van itt, nemzetközi alkotótábor, most éppen nem volt itt más, csak a drága nő, aki vezetgetett, akivel aztán egy húron pendültünk, megmutatott mindent, amit tudott, amit csak egy ilyen buta, mamlasz turistának meg lehet mutatni. Hálával vagyok tele, aztán később visszasétáltam a Bárdi Birtokra.