Böngéssz a legfrissebb értékelések között!

Vacsoránál az egyik vendég a születésnapomon vérig sértett,mert reggel még ők ültek egyedül annál az asztalnál ahová estére minket is beosztottak. Én nem problémáztam,de a másik vendég igen és ez nagyon rosszul esett. A probléma ellenére reggel megint egybe ültettek minket és az úriember megint hozta a formáját. Ennek ellenére jól éreztem magam,minden rendben volt. Köszönöm szépen.

Beépített mikrosütő, mélyfagyasztó rekeszes hűtőszekrény, kávéfőző, vízforraló, tea-választék és inklusive barna cukor, szalvéta, papírtörlő, sótartó, evőeszközök, kenyérvágó kés, szóval mindent találtunk amire szükségünk lehetett. A nappali részen kényelmes szép fotelok, síkképernyős TV a falon, asztal, puha szőnyeg került a talpunk alá. Az erkélyünkre kiülve kényelmesen fogyaszthattuk el a reggeli kávénkat. Az ágy kényelmesen nagy volt, rendkívül jó fekvést biztosított. A fürdőszobába belépve a mozgásérzékelő és légelszívó azonnal bekapcsolt. Ízléses és praktikus volt az elrendezése és a felszerelése is. Törölközők, hajszárító, folyékonyszappan, több tekercs WC-papír a fiókokban. . . Az egész appartmannban tisztaság uralkodott, a fehér modern bútorok csillogtak. A gyógyfürdő kb. 3 percnyi járásra volt csak, ami szintén fontos volt nekünk. Az autónkat zárt parkolóba helyezhettük, amiért nem kellett fizetni. Az utcai zajok egyáltalán nem jöttek be a szobába. Egyszóval, rendkívül meg voltunk elégedve a választott szállásunkkal! Az biztos, ha legközelebb megint Sárváron szállunk meg, csak ezt az appartmant fogjuk ismét választani! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Németh Appartmant a Markusovszky utcában. 5 csillagból 5 csillagot érdemelnek!

! A Szálloda ugyanis "tartozik" nekem még 20 ezer
Forint-tal! Valóban a kis külön-borítékomban csak egy db 20 ezres volt ( a 100 ezres kiinduló tőkéből) még kettőnek kellett volna ott lennie! Engem megmentettek - a saját,szétszórt kapkodásom miatti - veszteségtől. És Ők becsületességből és emberségből JELES-re vizsgáztak! ! ! ! ! ! ! Mindannyiuknak további sikeres életet, nagyon jó egészséget kívánok! F. Julianna, 104. szoba

A hölgy, aki fogadott, kissé restelkedve elmondta, hogy az állandó kiállítás anyagát jelenleg részben lefedi egy időszaki festménybemutató, egy ózdi festőnő képei, megnéztem párat, hát, nem kellett volna lefedni az eredeti látnivalót. A recepción ki van írva, hogy van ugyan valami fotójegy vagy videojegy itt, de tőlem nem kérte ezt senki, így aztán csináltam pár képet nektek, hogy ti is lássátok, székhezkötöttek. Az első termek és képek a település meghatározó földbirtokos családjának, a Serényi családnak állítanak emléket. Továbbsétálva a különféle mesterségekhez fűződő tárgyakat, belsőket láthatunk, amolyan kis jópofán, kis házacskáknak kialakítva a tárlórészeket. Szerintem megér ez egy nézelődést, bár túl sokat ne várjatok tőle. Ezt inkább nagyobb, ismertebb, gazdagabb múzeumok ismeretében mondom, de azért ismerjük el a kisváros erőfeszítéseit is!

Lehetséges hogy elfelejtették és az előző főzésre nyomták rá a vizet. A kávé íze a pocsék és az ihatatlan közé esett. Nem bírtuk meginni és ezt közöltük is a hölgyekkel . Ez a két meleg víz 3300. -forint volt.

A premontrei katolikus szerzetesrendről nem sokat tudunk, pedig itt voltak Franciaországból érkezvén már a magyar kereszténység megszilárdulásának idején, az 1100-as évek vége táján. A XIII. században pedig már több mint harminc premontrei prépostság működött szerte az országban. Ezek egyike volt a jánoshidai, amelyet a hagyomány szerint 1186-ban a falu János nevű birtokosa alapított Keresztelő Szent János tiszteletére. A következő évszázadokban aztán hol a törökdúlás, hol a Habsburgok, majd a szocialista önkény űzte el innen a premontreieket. Holott sok jót tettek az ország népével, amikor éppen itt voltak: jelentős szerepet játszottak a vallási élet, az oktatás, a művészet és a tudomány alakításában. 1802-től 1950-ig egy hosszú időszakon, 150 éven keresztül építkezhettek, szellemi és konkrét értelemben is. A rend ez idő alatt, 1816 és 1819 között klasszicizáló késő barokk stílusban emelt egy új épületet Jánoshidán a rendház és a birtokigazgatási központ céljára, amelyet nem sokkal később emeletráépítéssel bővítettek. A 2. világháború után feloszlatták a rendeket, és a jánoshidai rendház-kastélyt is államosították. A rendszerváltáskor a premontrei rend nem igényelte vissza az 1958-ban műemlékké nyilvánított épületet, ehelyett 2001-ben államiból önkormányzati tulajdonba került, és hosszú idő után pályázati pénzből felújították. A kilencszáz éves kulturális, szellemi örökség megmenekült a pusztulástól, 2021. augusztus 27-én ünnepélyes keretek között adták át. A napokban pedig azt láttuk, hogy a Turizmusfejlesztés Jánoshida településen elnevezésű projekt keretében további kiegészítő felújítások folynak a külső részeken. Összességében fél milliárd forint közpénzráfordítással egy méltóképpen helyreállított rendházat, helyi szóhasználattal kastélyt talál a látogató Jánoshida központjában. Míg külső megjelenésében elegáns és méltóságteljes az épület, belső részei, helyiségei barátságosságot és az értékek nagy gondossággal való megőrzését, kezelését tükrözik, miközben a kiállítótermekben helytörténeti érdekességekkel ismerkedhetünk meg. Az emeleti helyiségek falfestményeinek restaurálására nem futotta a pályázati pénzből, de láthatóvá tettek belőlük fontos részeket, a többit lemeszelés óvja. Minden nagyon kulturált hát. Majdnem! Csak azokat a rettenetesen ízléstelen, ráadásul nagyszámban felaggatott csillárokat ne kellene mindenütt látni, mert valaki ezeket engedélyezte a pályázat keretében. . . A Premontrei Rendház Turisztikai és Látogatóközpont hasznosítása az eredeti szándékok szerint kétirányú, egyrészt turisztikai célokat, másrészt közösségi funkciókat lát el a rendház-kastély. A közösségi irány rendben működik is, tavasztól őszig a közösségi élet egyik fontos színtere lett a ház a településen. Nehezebb a helyzet a turizmus fogadásával. Az országban másutt is lehet a problémát hallani, hogy megkapták és felhasználták a pályázati pénzt egy-egy épület felújítására, de azután a működtetésre már nincs elegendő forrása az egyre szegényített önkormányzatoknak. Ezért van az, hogy Jánoshidán is leginkább csak előre bejelentkezett csoportoknak tudják megmutatni a rendházat.

Lelkiismeretesen elmentünk tesztelni és egy nagyot ettünk-ittunk három szerkesztővel, aztán meg is nyugodtam, hogy ez így rendben is van, megbeszéltük. Pár napja telefonáltam, hogy akkor minden ok? Nem, ők nem tudnak semmiféle foglalásról és nincs is szabad asztaluk. Pusztulj el, galád söröző, a tűz vesse fel a nadrágotokat, és kétségbeesetten ötleteltem, hogy jaj, akkor gyorsan, hová is legyen a 15-20 fő. . . Telefonálgattam, itt sincs már hely meg ott sincs már hely, Pánikoltam, eszembe jutott ez is és idetelefonáltam, és mennyi, 15-20, oké megoldjuk! Na, győzelem, így kerültünk ide. Tehát sötét a Dunapart már novemberben 18 órakor, szép a kivilágított Pest látványa, lassan gyülekeztünk, többen többszáz kilométerről jöttek, utaztak, asztal rendben volt, hely szuper, és egy lánnyal közösködtem annyiban, hogy egymással szemben ültünk, adott volt, hogy ketten rendeljünk egy nagy közös tálat aztán nyomjuk befelé a jókat, a halas sörkorcsolyatál volt az áldozat, garnélarákok, bundázott lazac, békacombok, patagon tintahal, jól elvoltunk vele, hangulatfokozónak érkezett a hatsörös válogatás, az összes sör, ami csapon van, aztán később csak folytak a lágerek, a whisky meg a szó is az asztal körül, remek estét csaptunk, mindenki nagyon elégedett volt a helyszínnel, a kiszolgálással, mi kell még emberek az ötöshöz? ? Na jó, elbűnöztünk még közben egy-egy belga csokoládé szuflét is, mogyorópralinéval, házi sós karamellás. . . na, de hát ezért belga, meg belga csoki, meg szép az élet.