1929-ben készült el az Irredenta terem, ahol a szeparékban egy vagy több Trianonban elszakított város látképe és az adott település valamely nagy szülöttének portréja alatt találkozhatnak négy fős társaságok. A terem végében gyönyörű ólomüvegablakon a Magyarok Nagyasszonya, Szűz Mária látható a Szent Koronával a fején, karján a kis Jézussal, körülötte a magyar szentek térdepelnek. Legalul a Magyar Hiszekegy sorai: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Jómagam a temesvári Losonczy térrel, Liszt Ferenc arcképével és szülővárosának, Doborjánnak feliratával, egy nagyváradi látképpel, valamint Szent László hermájának képével díszített szeparét választottam, azon belül is azt a helyet, mely felett a Szent György székesegyháznak a képe látható. Van szeparé, melyet komáromi és marosvásárhelyi látkép, valamint Klapka és Jókai portré díszít, van, amit kassai és eperjesi városkép, továbbá II. Rákóczi Ferenc, illetve Madách Imre portré. S ne feledkezzünk meg a Kolozsvárnak és Mátyás királynak, valamint Aradnak, Nagyszalontának és Arany Jánosnak dedikáltakról sem. A háttérzene nem illik a hely szelleméhez, a nyolcvanas évek diszkó-, soul és funky slágerei szóltak ottjártunk idején. Esténként a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Lakatos Vilmos zenekara szórakoztatja a vendégeket, ami sokkal inkább illeszkedik axz étterem atmoszférájához. Az étlapon a hagyományos magyar konyha népszerű fogásai sorjáznak kiegészítve néhány nemzetközinek mondható ételkompozícióval. Több, mint harminc minőségi magyar bort tartanak élvonalbeli pincészetektől, melyeknek bő kétharmadát decire is kimérik. Drehert és Peronit csapolnak, további négy nagyipari multisör kapható palackban. Az import tömények számottevő része a prémium szegmensbe tartozik, Bolyhos és Árpád pálinkákat tartanak, készítenek koktélokat is. A kiszolgálás udvarias, tartásos. Értékeltük, hogy megengedték nekünk a tetszőleges asztalválasztást, majd kérésünkre lecsendesítették a gépzenét. Nézzük, mit ettünk! A halászlé színe nem megnyerő, állaga messze túl sűrű, pépes, ízre nem rossz, de nem esik jól enni, nem is fogy el. Az afrikai harcsadarabok nem élvezhetetlenek. A lehető leggyengébb ipari kenyeret adják mellé, ami nemcsak silány minőség, de nem is friss, egy falatnál több nem fogy belőle. Csípősíteni csak Erős Pistával lehet, ami tudvalevőleg inkább sós, mint csípős, hiába kértem szárított erős paprikát vagy hegyes erőset. A palócleves korrekt, a belevalók alig főttek túl, ízegyensúly rendben. Kiegyezhetnénk azzal, ha ez lenne a palócleves alapesete a magyar vendéglátásban. A kakukkfüves rosé körtével és pirított vajas kaláccsal kínált roston sült kacsamáj túlpirult, de a jó alapanyag menti az ételt, a kalács átlagos, a körte korrekt. A párolt marhanyak rendben volt, a mártás retró, a dödölle inkább krokett, de élvezhető és ami igen fontos: helyben készült. A somlói galuskán a tejszínhab valódi, maga a galuska lehetne szaftosabb, az egyébként átlag feletti csokimártás pedig több. Diót nem leltünk benne, de ezzel együtt a műfaj jobbacska képviselőjének nevezném. Mi tagadás, összességében jobbat vártunk, de nézhetjük a dolog jó oldalát is: ebédünk meggyőzőbb volt, mint a bő másfél évtizeddel ezelőtti. Viszont az aligha tagadható, hogy a konyha egyelőre nem nőtt még fel ahhoz, hogy kiteljesítse környezet által támasztott reményeket.
