Szoboszlora érkezésem után, netes lista, veletlenszeru választása alapján tertunk be a csárdába. Mosolygós,barátságos, segítőkész fogadtatas. A hely a regmult idok hangulatát tükrözi :) Választott eteleket szinte pillanatok alatt talaltak, frissen készült, harmonikus izvilag (nem kellett so vagy más fuszerert nyúlni).
Egy nagyon vonzó étterem, ahol minőségi ételek kerülnek felszolgálásra. A kiszolgálás gyors kulturált, a felszolgálók kedvesek, udvariasak, s ami nagyon fontos, tudnak tanácsot, felvilágosítást adni az ételek, italok vonatkozásában! Tudnak az ételekhez italt ajánlani és ezt nem úgy teszik, hogy minél drágábbat sózzanak a vendégre.
Múlt év novemberében már jártunk a Kemencés csárdában, én akkor se voltam elégedett. De a párom kérésére most is oda mentünk. A berendezés most is nagyon szép, tetszetős. A kiszolgálás jó volt, a pincér udvarias. Halászlét ettünk harcsával, finom és elegendő volt. Ennek ára elfogadható volt, azonban az étlapot végiglapozva igencsak meglepődtem az árakon.
NAGYON DRÁGA! ! ! Nem tudom mi indokolja a nagy áremelést, de mi többet nem jövünk ide. Másnap találtunk is egy másik, szintén nagyon kellemes éttermet, ahol az étellel, a kiszolgálással és az árakkal is teljesen elégedettek voltunk, azt ajánlottuk is már másoknak a Kemencés helyett.
Péntek este lévén, egy kis jutalom a hét végén jelleggel, indultunk Hajdúszoboszlóra, mint már sokszor. Van egy pár zenés hely a városban,nekünk az egyik legjobban bevált, a Kemencés. A zenész remek, az ételek nagy része házias, finom, az adag is rendben van. Nem ez a legolcsóbb hely, de az élőzene mindenért kárpótolt.
A kiszolgálás gyors volt, a tisztaság rendben. Talán az árszint miatt, olyan emberek társaságát élvezhettük, akik nem bú felejteni, hanem szórakozni kívántak.
Jó elhelyezkedése van a csárdának, már kívülről is kellemes csalogató a dizájn. Igazi csárdaélményre számíthatunk kívülről, belülről, nagyon hangulatos egyszóval. Az ételek gusztusosak, egy baj van velük szerintem az áruk, az ár-érték arány, másokhoz képest is és egyébként is.
Szombat este szinte teltház,jó hangulat az étteremben. A berendezés nem átlagos,tetszett. A belső teremben zenés est,amely kissé hangos volt,de nem zavaróan. Az italrendelést követően volt idő meggondolni az étel kiválasztását,mivel a pincért csak 1-2 pillanatra láttuk. A választott étel ízletes volt.
Amikor kértük a számlát, a pincér nagy sietve ledobta az asztalra majd elviharzott,kb. 10 percet kellett várni mire visszajött, úgy hogy közben már egy másik asztal rendelése volt a kezében. Jó kis hely lenne,de a legnagyobb gyengesége a figyelmesség hiánya,amit azért elvárna az ember.
Hajdúszoboszlói tartózkodásunk alatt a fürdőbe menet és jövet is többször elmentünk a csárda előtt, és utolsó nap gondoltuk kipróbáljuk. Alig volt vendég, így a kiszolgálással semmi gond nem volt, gyorsan kaptunk mindent. Az étel ízletes volt, és bőséges is, viszont nem volt meleg! !
Ha egy telt házas napon fordul ez elő, akkor még azt mondom, siettek, és kész. De rajtunk kívül még egy asztalnál voltak vendégek, igazán meg lehetett volna rendesen melegíteni a levest, és a főétel is csak éppen melegecske volt. Az egyik rendelés gyömölcsleves és töltött káposzta, a másik fokhagymakrém leves és marhapörkölt galuskával, paradicsomsalátával. Ehhez kértünk még egy Cappy epert és egy pohár barna sört. Mindezért a langyos ételért fizettünk 7600 Ft-ot. Ár- érték arány a nullával egyenlő. És a számlában 5 % szervíz díjat számítanak fel! Nem hiszem, hogy még egy étkezést bármikor is itt el fogunk költeni.
Belépve nagyon megnyerő az étterem, a berendezés tetszett. A szakértelem azonban igencsak hiányos. Alap tudnivaló, hogy a vörösbort nem jéghidegen fogyasztjuk, mi így kaptuk. Az étkezés befejeztével hosszan vártuk, hogy elvigyék a tányérokat, eközben több pincér is elment az asztalunk mellett, de eszük ágában sem volt leszedni az üres tányért.
Akàr a dèli menüt akàr az a'la carte ètlapròl vàlasztunk,soha nem csalòdunk. Èvek òta törzshelyünk,a strandon lèvő "kistestvèrèvel" együtt, a Kerèk csàrdàval.Volt màr csalàdi rendezvèny ès romantikus vacsi is,mindig szuperül sikerült.
Délben kissé kiéhezve ültünk be a párommal a Kemencés Csárda hívogató teraszára. A hirdető táblán szereplő kemencében sütött lángos ízét, szinte már a szánkban éreztük, mikor a pincér közölte, hogy sajnálja de azt csak kedden és szombaton tudják biztosítani.
Nem nagyon értettük, hogy akkor mért is szerepel a napi ajánlat között, de nem bánkódtam kértem kemencés pizzát helyette, amit tudtak szervírozni. A kemencés kenyérlángos nem, a pizza igen? Nem nagyon értettem, de végül is az étellel elégedett voltam. A párom végül babgulyást kért, ami szintén kitűnő volt. Tehát az étel abszolút finom volt. Viszont ami elég kellemetlen érzés volt az a pincér felkészületlensége. A felszolgálónk az ételeket össze vissza, feljegyzés követése nélkül szervírozta az asztalok között, ahogy hallottuk, szinte egyszer sem sikerült eltalálnia, hogy ki mit rendelt. A másik abszurd dolog pedig, hogy egyes asztaloknál megkérdezte az ebéd végén, hogy kérne-e esetleg desszertet vagy kávét, máshol pedig elmaradt az ajánlás. Nálunk is az utóbbi történt. Egészségükre! -mondta majd elviharzott, mondva, hogy hozza a számlánkat. Így a kávénkat már egy másik cukrászdában fogyasztottuk.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.