Böngéssz a legfrissebb értékelések között!

Így aztán, mivel Zsombón laktam, hát adódott, hogy elmegyek a zsombói Rózsa Sándor Csárdába és majd ott. Nagyon kellemes hely, jó hangulatú közeg, étlapot böngészve, mit fogok én itt ilyen hétköznapi zugkajákat enni, spórolni a hasamon, ide nekem a bélszínt közepesen átsütve, erdei gombákkal steakborgonyákkal, miegyébbel. Így is történt. Azt nem tudom, hogyan passzol ehhez a Rauch ananászlé, de mi legyen, ha az ember vezet, hát ez a nehézség ebben. Nem emlékszem semmi rosszra. Ki jár egy ilyen helyre? Nyilván a környék középmaffiózói, hát átintegettem az asztalokhoz, mormoltam én is valamit, szerbusz Bélám, jól ityeg a fityeg, vagy vagy mi? Szóval, kedélyes körbepillantások, körbebólogatások, aztán, mint ki jól végezte dolgát, fizetés után távoztam.

Odaérve a nem túl sok életjelet mutató faluba, a jelzett helyen mentem egy-két kört, hogy megtaláljam, melyik is itt a kastély, mert távolabbról abszolút nem jellegzetes. Az évtizedek soron pofozódott, változott, addig amíg úgy nem néz ki, mint egy tejesen közönséges általános iskola. Mert, hogy az is. De azért lépjünk már be, ha már itt vagyunk. Gyerekek már nincsenek, délután van, a folyosók, osztálytermek üresek. Olvasom, hogy nincs itt semmi eredeti, csak a kapu, a lépcsők faborítása meg talán a lámpa. . . hát megnézem azt. Közben takarítónéni megijed tőlem, nem számított rá, hogy egy ilyen öreg csavargó bejön itt kószálni, és meg sűrűn elnézést kértem, hogy összemászkálom a frissen mosott követ. . . békét kötöttünk, elbúcsúztunk egymástól szeretettel, a kastély, a takarítónéni meg én.

Bemenetem, beültem és egy nagyon szélesen mosolygós, nagyon kedves nő fogadott, étlapot adott, türelemmel várt, én meg mit nézzek itt étlapot, nem fogok itt zebrapörköltet kérni, szóval a ponty-halászlé, az lesz az! Újabb széles mosoly bátorít, és mondom, hogy kisadagot kérek, aztán majd meglátom. Ülök, behunyt szemmel szívom magamba a falakba ragadt illatát a régi nőknek, jön a kisadag ponty, egy nagy bográcsban, szép piros partedli is jár mellé, kétszer telemertem a tányéromat a varázsszerrel, jól is laktam nagyon, és még maradt is a bográcsban a felel. Ez volt a kisadag, ez 3800 forint. . . kinek mi baja van ezzel? Isten áldjon, sokáig állj, szegedi halászcsárda!

Alapelv tehát, hogy hétfőn-kedden nem megyünk sok helyen a hét első két napján vannak zárva a múzeumok. Ezért aztán ide csütörtökön mentem, mert sok helyen meg éppen hétvégén vannak zárva, egyébként meg nem. Persze, nem mentem semmire. Bebolyongtam a teret, de legalább valami fényképet, információt begyűjtöttem róla. Ha mást nem, legalább kihasználom, hogy itt van nyilvános WC. Zárva. A villám csapkodjon belé. . . aztán jön egy ember 5 perc múlva jószándékkal, valami juhász talán, mondja ennek a távolról jött idegen izének, hogy tessék, itt a kulcs, láttam messziről, hogy a WC-t próbálgatta. . . hű, megköszöntem a kigyelmes jóságát, és boldogan igénybe is vettem. Tettem még fel pár kérdést a megköszönés után, de ő nem tud semmiről, ő csak az állatokkal van itt, aztán amazok meg jönnek, kinyitják ezt az egészet, amikor akarják.

És akkor elmész mondjuk Petőfiszállásra, az Alföld homokjára, és kimész a lakott területen kívülre és megnézed az Endre kúriát. Mert az identitásunkat nem az adja, hogy szalonnát zabálunk és pálinkát iszunk. Földút vezet ide, romos épület, ezen túl már nem nagyon lakik semmi és senki, egy kutya ugat egy kerítés mögül valahol. Ó, hát milyen lehetett itt az élet, az Endre nagyságos úr jámbor ember volt, ő hozatta ide a pálosokat, szentkút, kegyhely, magasztos urasági lét. . . És ha nem tudtad volna, esetleg. . . ebben a kúriában gyűltek össze 1944. április 22-én egy vacsorára Endre László belügyi államtitkár vendéglátó, Jaross Andor belügyminiszter, Otto Winkelmann, a Magyarországot megszálló SS-csapatok vezetője, Hans-Ulrich Geschke, a biztonsági rendőrség magyarországi parancsnoka és Adolf Eichmann SS-alezredes, hogy döntsenek a magyar zsidóság sorsáról. Itt határozták el a vacsora és beszélgetés során, hogy minden magyar zsidót egyenesen Auschwitzba küldenek. Ezután indult a holokauszt történetének leggyorsabb és leghatékonyabb deportálási akciója, amiben a németekkel készségesen együttműködő magyar hatóságok az ország több százezer állampolgárát küldték a biztos halálba. Amúgy semmi, semmi, jel nélküli ház ez, nincs itt semmi, csak egy romos kúria. . .

István gesztikulálva és kiabálva magyaráz, hogy fogadja már el a nő a koronát, mert nincs utódja, mit csináljon, kié legyen? A nő meg leszól az oszlopról vagy fáról, szóval ahol ül, hogy ő csak egy egyszerű nő, egy ács felesége, nem egy hadvezér, és mi a fenét csináljon, egy csomó ország felkérte már ilyen koronaanyának, és akkor mi a frász legyen, kinek szurkoljon, amikor két keresztény ország hadakozik, öli egymást, akkor meg hová álljon? Közben meg a történelem vonata robog tovább. . .

Nagyon kedves kiszolgálás, ízletes ételek, nagyon jó hangulat. Ottlétünkkor élőzene is volt. Már nyáron is voltunk itt, akkor a teraszról hihetetlen kilátással szembesültünk.