Böngéssz a legfrissebb értékelések között!

Szerintünk ez a szobrászati nyelv nem tud versenyezni, hogy utaljak Petőfi csodás versére, a dicső természettel, a Tiszával. Nagyon, nagyon alul marad a fölösleges versenyben. És nem ad ez alól felmentést, a mi megítélésünk szerint, az sem, hogy folyót ábrázolni szobrászilag nagyon nehéz lehet. Utánanéztem, és talán ez a magyarázata, hogy mindössze néhány, a Tiszát megjeleníteni próbáló szobor van csak az országban. De van közöttük sikerültebb is, mint ez a női akt itt, immár Martfű főterén. Viszont találtam olyan infót is a neten, miszerint a mű alternatív címe Fekvő nő lenne. Nos, annak már jobban megfelelne. . . A szobornak egyébként igencsak hányatott sors jutott: Eredetileg Szolnokon a Damjanich János Múzeum udvarán állt, de amikor az épületet felújították, pályázatot írtak ki a megyében a szobor elhelyezésére, hogy megvédjék a felújítás alatti esetleges sérülésektől. Martfű nyerte el a pályázatot, és 1998-ban elhelyezték Martsa István alkotását a Szent István téren. A visszaemlékezések szerint eredetileg csak ideiglenesen került volna ide, amíg a múzeum épületén a munkálatok folynak, de a martfűieknek olyannyira tetszett, hogy marasztalták. Azóta is az egyetlen szobor itt, amely nem a város szobrászává lett Gyurcsek Ferenc műterméből került ki. 2007-ben aztán egy éjjel ismeretlen vandál rongálók a szobrot ledöntötték, és Tisza kezében lévő nádszálakból csak egy csonk maradt. És valamiért ezt azóta sem javították ki. Ezért szemben állva vele úgy néz ki, mintha valamilyen kicsorbult szúrószerszámot tartana kezében a női alak. Még ez is. . . És megtaláltam egy tíz évvel ezelőtti fotómat, amelyet tél végén készítettem erről a szoborról, amikor a számára kialakított kis tavacskában egy csöpp víz sem volt. Nos, ez sem tett jót a látványnak.

Így adódott, hogy besétáltam a héten a budai lerakatba, eléggé kongott az ürességtől, hát mi van, hétköznap koradélután, de különös módon megint ott ült valami nyuggertalálkozó, és úgy emlékszem, hogy máskor is szembesültem már ezzel, mit csinálnak ezek a derék öregek mindig itt? És miért hétköznap déltájt? Érettségi találkozók inkább hétvégén és este szoktak megtartatni, mondjuk a Gulágról szabadult foglyok találkozóiról nem tudok semmit, hátha ez az de ez nem zavart, nem voltak zajosak, beültem a sarokba, és jött is a felszolgálás étlap, vannak gyengeségeim, ilyen például a húsleves, itt nagyon jóra emlékszem, hát azt kértem. Helyre kis piros lábaskában jött, nagyon finom volt. Azután jöhetett a Schnitzel snidlinges bécsi burgonyasalátával, remek gondolat, remek kivitel. Rágás közben azon rágódtam, hogy miért nem eszik az ember minden nap a Vakvarjúban ilyen remek ebédet, mit kóricál mindig össze-vissza, keresve az élet értemét, mert minek? De hát nem lehet leragadni egynél, kirúgnak az ittjartamtól, ha nem eszem eleget és sokfelé, szóval, marad ez az időnkénti alkalom. Bodzás-uborkás limonádét ittam, és az is rendkívül jólesett. Mindezért a kulinárisért fizettem a végén 9970 forintot, itt nincs szervizdíj, borravalót viszont szívesen adtam.

Mivel az emeleten már elfogyasztottuk a jól megérdemelt ebédünket, itt csak elvitelre ugrottunk be egy gyors vásárlásra. A kiszolgálás semleges, egykedvű, inkább unott, mint érdeklődő. A kínálat elég széles, a pult végig volt téve mindenféle Lipóti finomsággal, édes és sós péksütemények, szendvicsek, aprósütemények, sütik. Kisebb tanakodás után én málnás-vaníliás táskát vásároltam, amelynek 400 Ft-os ára barátinak mondható. Mivel a helynek nincs semmi szíve-lelke, hangulata, és a kiszolgálás sem volt barátságos, az össz pontszámra csak 3-ast adok.