De vacak, sanyarú idő adatott, borús, sáros, ködös táj, meg mindenhonnan fa védte, ahonnan szép lett volna igazán a kép. Na, de majd egyszer. . . Na és a bejutás. Nem kis büszkeséggel mondom, hogy a tiszteletes asszony régóta nagyon jó ismerősöm, és ráadásul nagyon tisztelem is. Csak nem járunk amúgy össze. Tehát most volt itt az idő, hogy templomnézés közben még cseverésszünk is. Híres házaspár a lelkészék, 11 gyerekük van, ez bizony ritkaság, de időről időre azért megtalálja őket a sajtó is. A legkisebb lányok otthon is voltak, cukin belakták a birodalmukat. De mégsem ezért tisztelem a lelkész asszonyt, mert még ennél is több van benne: nem csak a szűkebb család, de szélesebb, az emberiség szeretete is, És hogy ezt itt meg kell jegyezni, az azért egy tragédia. Mert úgy a katolikusoknál, mint a reformátusoknál egy-két kezemen meg tudnám számolni, hogy hány igazi emberszerető papot, tisztelendőt, lelkészt ismerek. Durva ellentmondás. De örüljünk a jónak! Nézzük a cuki kis templomot, szép díszeit kívülről, egyszerű kis letisztultságát belül, ízléses harmóniáját. . . nem egy középkori műemlék darab, szecessziós épület. az 1929-30-as években épült. De azért érzed benne, hogy itt lakhat még a szeretet is.
