Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

kerület angyalföldi részén található, ahol a környéken modern, új építésű irodaházak látványa a meghatározó, bár a közvetlen szomszédságban egy óvoda működik. A kávézó hétköznaponként tart nyitva, reggel viszonylag korán nyitnak, már 7. 30-kor. A nyitás pillanatára már több vendég is érkezett, köztük környékbeli törzsvendégek is. Állatbarát helyként a kutyussal érkezőket is szívesen vendégül látják. Teraszuk 2 asztalos, a falnál. A kávét a pultnál kell rendelni és fizetni, nincs asztalszerviz. A fiatal barista lány szomorú vagy fáradt volt, minden esetre kedvetlen. De a vendégek jó hangulatát, derűs reggeli csivitelését ez nem tudta letörni. A Manetti kávék ízprofilját és erősségét színekkel jelölik - Rosa, Azzurro, Verde - , az én kávém a Marrone (gesztenyebarna) eszpresszó lett, amely kakaós, mézeskalácsos ízvilágú dark roast, azaz sötét pörkölésű. Ára 890 Ft, nincs kötelező szervizdíj. A cappucino 1290 Ft. A csésze kifejezetten csinos, fekete-fehér mintás, Manetti feliratos. A beltér falát a velencei Szent Márk tér fekete-fehér művészi fotója díszíti. Néhány péksüteményük kézműves pékségből érkezik, kakaós csiga és croissant. Ha igaz még mindig, akkor a skandináv Nor/ma Pékségtől érkezik. Néhány szendvics is kapható, melyet itt helyben készítenek. Jól passzolt a kávé mellé a pekándiós keksz (890 Ft/db). Otthoni elkészítésre is árusítanak Manetti kávét, mind a 4 szín kapható. 4 pont, de egyértelműen ajánlott a részemről.

Pont jól is esett, ilyen mennyiséget (6 deci) nem hörpint fel az ember azonnal, hanem elejtőzik kicsit, a környezet kellemes, a kínálat minőségi, a kiszolgálás barátságos, könnyű szívvel fizettem hát 1790 forintot a léért, és 161 forintot a felszolgálásért.

A névtáblán egy hatalmas rája úszik el az aranysárga napkorong előtt. A tulajdonosok ugyanis törökök. Hogy miért éppen rája, fogalmam sincs, minden esetre egy török, nagyhajú, bohém, jó értelemben vett őrült figura keverte a koktélokat. A beltér nagyon szűkös és zsúfolt volt az érkezésünkkor, de szerencsére a kis teraszon sikerült elcsípni egy szabad asztalt. Bent hangosan szólt a zene, nem éppen a mi stílusunk, de hangulatba hozta az ott lévőket. A koktélok közül az eredetileg tervezett egy körhöz képest még ráadást is kértünk, indításként: Whisky Sour (3000 Ft), Margarita (3100 Ft). Vannak kifejezetten török koktélok is, mint pl. a Bosprohus Chorus (2900 Ft) - fehér rum, ibolyalikőr, kókuszvíz, aquafaba piskóta, lime juice, illetve a Sidecar (3100 Ft) - konyak, narancslikőr, friss citromlé. Remek koktélokat ittunk itt! A mosdó tisztasága fejleszthető, romkocsmás jellegű, ahogy a beltér miliője is. Ha éppen nincs tömeg, lehet sakkozni is az egyik asztalnál. A falakat mindenféle eklektikus dekoráció borítja, plakátok, kortárs grafikák, kirakati bábu. Nem mindennapi hely, 5 pontos élmény.

Mit kérjen az ember egy Pho 1993-ban? Hát phot. Marhahússal szoktam. Ellenértéke 2790 forint. A wokos vietnami tészta tengergyümölcseivel 3390 forint, bőséges adag, alig tudtam a végére járni. Ez egy kifejezetten jó étterem, nem egy mellékutcai büfé. Jó szívvel ajánlom is.

Sokféle szendvics kapható itt, meg még melegárúként is kérhető, és a csóró ingázók, meg az iskolások ki is használják rendesen. Beintegrálódtam, és állva elmajszoltam, mint egy szelíd köztéri állampolgár. A hús még csak hagyján, de a zsemle összetevő nem volt már elég friss a kiszolgálás meg igazán sivár.

Így járt ez a különleges kis hely is a Kelenföldi pályaudvar előtti téren, ha jól értelmezem a helyzetet, én úgy láttam, hogy szinte nem győzi munkával a tulaj. Aki itt legalább ázsiai, szemben a korábban említettekkel. Szóval, van a téren, a busz végállomások mellett egy kicsi, különálló épület, ott kell keresni. De látni fogod, mert odagyűlik vérszagra az éji vad. Amikor én voltam és be is jutottam, akkor a mester éppen evett, és másik munkatársa, aki egyébként fehér, de nem magyar, és testes fiú, ő látta el a pincér és a tolmács szerepét is. Talán ukrán, de vele lehet angolul beszélni valahogy. De semmi pánik, könnyű rendelni, nyilván rámanért mész, az egész egy pici helyiség, minden fő és rotyog, tele van gőzzel, a készülő gombócokat itt mutatom, minden a szemed előtt zajlik. A (talán kínai) srác, a mester, nagytételben készíti a japán levest, a tésztát ő gyúrja hozzá, vigyorogva rádmutat, hogy most a tiédet csinálja, aztán tekeri, sodorja, nyújtogatja, mint egy expandert, és így készül az ebéded. A végeredmény eléggé hasonlít a pho-ra, ebben nincs tojás, viszont van sűrű, erős húslé és igazán ízletes. Azt nem tudom, hogy hol van a víz, hol és hogyan mosogatnak, mert az nem láttam. Hát izé lehet, hogy a higiénia kissé csorbát szenved itt, de ha nem akarsz, nem gondolsz bele. Én meg voltam elégedve, 2500 forint egy adag, még adtam is neki valamit rá a fizetésnél, nagyon örült neki. Nem érdemes kihagyni, kaland az élet, buli és trendi a rámen! Aki kimarad, éhes marad!

Nem voltak sokan a kiszolgáló pult előtti sorban, de arra azért volt módunk, hogy közben megnézzük a bemutató pultra kitett termékeket. Amint a pulthoz értünk, nagyon határozottan jeleztem, hogy elvitelre kérünk mindent. És ezzel kezdődött a bizonytalanság, mert az ifjú kiszolgálónő pillanatokkal később ezt mintha már nem tudta volna értelmezni. Hiába mondtam kétszer is, hogy hideg szendvicseket kérek, ő csökönyösen emlegette a meleg szendvicset, eszébe sem jutott, hogy elvitelre az nem a legjobb megoldás. És nem is azt kértem! Nagy nehezen azért felvette a rendelést, de ettől kezdve már abban sem voltam biztos, hogy mit láttam az ártáblán lévő kínálatban erre vonatkozóan. Kértem még egy sajtos-sonkás croissant-t, amit láttunk a bemutató pulton. A fiatal kiszolgáló ezt sem értette, ezzel is elvoltunk egy kicsit, majd ráhagytam, adjon, amit akar ezen a címen. Adott egy sonkás mustáros uborkás párnát. . . Szerencsére a páromnak ízlett. Mint ahogy nekem is ízlett, ez volt a vásárolt termékeik közül a legjobb, a kardamomos tekercs. Na de, a szendvicsek! Amikor ebédidőben kibontottuk őket a csomagolásból, akkor láttuk meg, hogy nem ám bagettben van a sonka, sajt, ahogyan azt a sajtófotókon láttuk, hanem kenyérszeletek között. Mint otthon, amit anyukánk csinált sok évvel ezelőtt. . . De nyilván mi értettük rosszul a reggelik listájában a kiírást, a kenyeret olvasva bagettet vizionáltunk, amikor rendeltem. Jó lett volna, ha felhívja a figyelmünket, hogy mit választhatunk. Majd pedig, ki hitte volna, a pénztárblokkon végül mégis melegszendvicsek szerepelnek! Így még az is bizonytalan, hogy többet vagy kevesebbet fizettem a kelleténél. És még valami kellemetlen a fizetésnél: a digitális tábla, amit a szemem elé nyomtak, feltűnően mutatta az adható borravaló lehetséges százalékait. . . Bár olyan gyorsan elugrott az oldal, hogy akár más is lehetett, de talán mégsem. Miért is? Ez a hely boltként funkcionál, ha az ember elvitelre kéri az árut! Aztán, mivel becsomagolták mutatós papírzacskókba a dolgokat, felszámoltak ún. elviteles környezetvédelmi díjként 100 forintot. Nem tétel, de kíváncsi lennék, hogy a helyben fogyasztókkal is fizettetnek-e ilyen díjat, hiszen rájuk meg fűteni, világítani, mosogatni kell, az is terheli a környezetet. Egyébként kit tart vissza az elviteltől ez a díj? Ráadásul arra már nem futotta a gondosságból, hogy egy-egy papírszalvétát tegyenek a zacskókba. Most látom csak utólag a fotómon, hogy az ártábla alatti szekrénykén van kitéve papírszalvéta, onnan elvehettünk volna. Csakhogy, ott annyi mindenre kellett új vevőként figyelni, hogy ezt nem láttam meg. De amíg a kiszolgálónőnk minden apróságon kitartóan értetlenkedett, addig . . . De hagyjuk is! Ennyi rossz érzés és bizonytalanság után csak egy a biztos: Mi nem megyünk többet ebbe a péküzletbe!