Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

Így aztán betoppantam, aggyonisteneztem, fogaggyisteneztek, és máris a forralt borra tereltem a szót. Rajtam kívül alig volt valaki, két jámbor karbantartóféle proletár ténfergett valami szerszámokkal meg poharakkal, a lány a pultban rendben volt, szívesen szolgált ki, mondta, persze, menjek nyugodtan le és fel, nézelődjek, fényképezzek. . . Egyébként 1200 forint volt a 3 deciliter forralt bor. Amúgy meg ígéretes sörök is vannak, Rizmajer, Litovel, Pilsner. . . aki itt nem talál magának, ne is igyék. Szóval ez egy szimpatikusabb ivó.

A Városligetben lévő pavilon, nagyjából az Állatkerttel szemben, nemcsak egy hagyományos pizzéria, ugyanis itt egy helyen összpontosulnak a nagy közönség kedvencek, így találhatunk itt pizzát, kézműves hamburgert, söröket és egyúttal kávézót is. Nyáron biztosan hangulatosabb a Ligetben a zöld környezetben chillezni, de most tél volt, s már az is pozitívum, hogy ilyenkor egyáltalán nyitva tartanak. A teraszt körbefedték nejlonnal, itt szokta a DJ a zenei aláfestést adni. Modern, vibráló, fiatalos zene szólt, a kelleténél hangosabban. A benti rész elég keskeny, hosszúkás, itt kellemes meleg volt a hűvös terasz után. A vendégek mind itt ültek, zajlott a decemberi céges karácsonyi vacsorák időszaka, ide is jött 2 kisebb társaság. A névről nem tudom nem megemlíteni, hogy a "Lizsé" névtől viszketek, tudom, ez nem egy mai névdeformáció, de nekem sosem tetszett. A személyzetből a férfi pincér udvarias, kedves volt, de a többiek annyira nem. Meg kell jegyeznem, hogy sokszor inkább egymással beszélgettek, és nem figyeltek a vendégekre. Az egyik társaságból emiatt inkább odamentek a pulthoz rendelni, mert az asztalnál hiába vártak a pincérekre. A rövid étlapon vannak klasszikus és speciális pizzák, a legolcsóbb a Marinara volt 3350 Ft-ért, míg a legdrágább a Burrata & Coppa (sajt+sonka) 6750 Ft-ért. Nekem ezúttal nem volt annyira kedvem a pizzához, ezért megörültem, hogy volt más is az étlapon, így az előételek közül az Antipasti tálat választottam (4250 Ft). Frucsálltam, hogy kenyeret nem tartanak, nem is volt része az ételnek, de sima Focacciat ajánlottak mellé (990 Ft), amely a valóságban egy kerek egész pizzatészta volt feltét nélkül, túlégetve. Meglepően nagy adag érkezett deszkán, sok finomsággal. A tál központi eleme a D. O. P. kemencés burrata, amely mellé került olívabogyó, Pármai sonka, coppa sonka, spianata szalámi, bivalymozzarella, többféle szeletelt és kockázott sajt, pl. Provolone. A Lipton Ice Tea 800 Ft, barackosat kértem (+50 Ft göngyöleg). Meglepődtem, mert itt nem volt kötelező szervizdíj. A pultban láttam néhány desszertet, szemre a MOM Parkból ismert Angelo Cukrászda sütijeire ismertem rá, Sacher, csokitorta, de volt almás pite és sajttorta is. Ekkor a kapacitásaim már végesek lettek, a tálnak és a pizzakenyérnek is egy részét elcsomagoltattam. Nem rossz hely a városliget Digó, 4 pontot megérdemelnek.

Velünk is így történt, amikor megszálltunk a szomszédos, ezzel a házzal közösen működtetett, tulajdonosaik által is összetartozó, boutique hotelben. Vasárnap déltájt tértünk be az első emeleten lévő Bistroba ebédelni. Finoman elegáns, de nem feszélyező, sokkal inkább melegen barátságos a környezet, bisztró, amelybe sokat átörökítettek egy családi ebédlő hangulatából. Szívesen nézelődtünk, míg vártuk az ételünket, csak a szemünk mindig, egy idő után már mintegy kényszeresen ráakadt a szörnyűséges csillárra. Felejthetetlen, hogy úgy mondjam. . . Mi a párommal sörivók vagyunk, de kicsit válogatósak ebben. Ezért hát nem vettük örömmel, hogy csak és kizárólag az igencsak kommersz Heineken sört tartják, és a kis üvegest 1290 forintért adják. Morgolódásunkra azt mondta a kedves kiszolgálónő, hogy itt nem igazán fogyasztanak sört a vendégek. Körbenéztünk, és valóban, az asztalok többségén gyümölcsös limonádés poharakat látunk a vendégek előtt. Csak hát a jó minőségű sörök kibírnak néhány hónapot üvegben, nem lenne talán nagy kockázat berendelni egy kartonnal. Ha esetleg a sört póriasnak tartják, egy jobb márkával talán más lenne a megítélésük. Sebaj, majd az ételekkel vigasztalódunk. Nos, ez sem sikerült teljességgel. Kértünk egy normál, értsd, nem kis csészényi, adag szarvasragulevest, hogy mindketten megkóstolhassuk. Nem egészen ilyennek gondoljuk a szarvasragulevest. Ez ugyanis krémlevesnek beillő sűrűségű volt, és a belefőzött túl sok zöldség miatt kellemetlenül édes. A főételekkel csak az volt a problémánk, hogy jellegtelenek, most, pár nap múlva már nem is emlékszünk, mit ettünk. Amire viszont határozottan emlékszünk, ahogyan a fiatal pincérek kedvesen, gyorsan és szakszerűen kiszolgáltak bennünket. Ennek ellenére is határesetnek, bár inkább magasnak érzem a kötelező 15 százalékos szervízdíjat. A bruttó 25 ezer forintos számlából ez több mint 3000 forintot tett ki. Összességében nem ért ennyit ez az ebéd!

A napokban eszembe jutott a Hathi - amely hindi nyelven elefántot jelent - s a nyitva tartási idejüket keresve szembesültem vele, hogy már nem a Frangepán utcában vannak, hanem átköltöztek a Gyöngyösi sétányra. Ez majdnem 3 évvel ezelőtt történt, mivel a korábbi épületüket lebontották, egy hétemeletes társasház épült a telken. Az új helyszín nagyobb, tágasabb, több az ülőhely, de az alap koncepció nem változott. Tipikus indiai fogásokat kínálnak, a pultban lévők azonnal vihetőek/ehetőek, a frissensültekre - naan kenyerek, samosa, pakora - várni kell néhány percet. A csirkehúsos szószos főételek ára egységesen 1500 Ft, a bárányhúsos 2500 Ft, a rákos 2900 Ft (ez utóbbiak külön rendelésre), a vegetáriánus főételek ára 1300-1400 Ft. Valaki említette, hogy meglepő módon marhahúsos ételek is vannak, ez igaz, viszont sertéshús nincs. Ez Indiában vallási kérdés, a muszlimok esznek/ehetnek marhahúst, s Indián belül a lakosságnak kb. 14%-a muszlim vallású (kb. 200 millió ember! ). Vettem elvitelre 5 adag csirkés főételt - Korma, Hathi, Butter - 4 adag Bashmati rizst és Curry-s zöldborsós rizst (650/700 Ft/adag,), 4 Naan kenyeret (Garlic/fokhagymás 700 Ft, sima 550 Ft), valamint egy csomag indiai csokis kekszet (350 Ft) és szintén indiai chipset (450 Ft). Összesen 14ezer Ft-ot fizettem. Gondosan becsomagolták az ételeket, nehogy kifolyjon a szósz. Örültem, hogy ugyanaz a magyar pultos hölgy volt most is, aki a korábbi években a Frangepán utcában. Hogy megismert-e, azt nem tudom, hiszen olyan sok vendégük van, minden esetre kedvesen beszélgettünk pár mondatot, amíg sült a naan kenyér. Otthon a gyerekeknek nagyon ízlettek az ételek. Korrekt, hogy itt, amire azt mondják, hogy nem csípős, az valóban nem az. A maga kategóriájában szerintem a legjobb indiai kifőzde Budapesten, megadom az 5 pontot.

A kiszolgálásra egy hang panaszom ne legyen, nem várattak sokáig, aki jött, az kedves volt és vendégbarát. Evés előtt és után is kértem egy-egy pohár világos sört, nagyon jól esett, friss volt. Borjúmájat kértem rántva. Na, ez nem volt valami tökély, a karamellizált alma jól hatott, de a krumpli nem volt teljesen puha. A májat jónak találtam. Kértem hozzá még külön tartárt, az nem jár vele. Amikor az ember malacot, kisbárányt vagy borjút eszik, azért elhangzik egy kis gasztroima a száján, én is elmondtam ezt, ittam rá sört, az ismeretlen borjúért, aki soha nem érte meg a lelki vagy testi szerelmet, aztán azt mondtam a sörrel, hogy "egészségedre! " és rögtön rá is jöttem, hogy ez milyen cinikus hülyeség. Közben Pataky Attila, a híres magyar UFO elsétált mellettem a rózsaszín dzsekijében meg a párjával. Amúgy az étterem láthatóan szimpatizál a vérrel gázolt Ukrajnával, több helyen is nagy ukrán zászló volt kifeszítve, úgy, mint Európa normális országaiban. Számlám úgy alakult, hogy 6490 Ft a borjúmáj, a két kis Paulaner 3180, a tartár 350, a szervizdíj meg 1490 forint.

hu oldalt néztem meg, ahonnan megtudtam, hogy a Törökbálinti út és a Gazdagréti út sarkán ez is egy barokk Szentháromság fogadalmi szobor. A Szentháromság-oszlop jellegzetes közép-európai szobortípus volt a XVIII. században, amelyet a pestis járvány elvonulásáért hálából, vagy éppen azért állítottak, mert elkerülte a járvány a települést. Csakhogy ez a terület itt egészen a huszadik századig mezőgazdasági terület volt, amelyet kevéssé veszélyeztethetett egy járvány. A hagyomány szerint egy sváb szőlősgazdát, aki az Irhás árokban dolgozott, lovastól-kocsistól magával sodort egy hirtelen támadt nyári zivatar nyomán áradó víz. A Törökbálinti útnál lévő pallónál fennakadt, így menekült meg. Hálából emeltette a fogadalmi szobrot 1761-ben megmenekülése helyén. A szobor egyedi sajátossága, hogy a Szentháromságba az állíttató valószínűleg a saját mellszobrát is megmintáztatta. Az oszlop homlokoldalán egy német nyelvű, Istent dicsőítő szöveg olvasható, hiszen egy sváb hívő állíttatta a szobrot. Ezt a Szentháromság-szobros emlékoszlopot először 1951-ben nyilvánították szakrális műemlékké, és ezt a védettségi státuszt ma is élvezi, nemrégiben pedig fel is újították. Mi nagyon örültünk, hogy rátaláltunk. Roppant sejtelmes látvány volt az utak kereszteződésben, a téli havas, ködös időben.

Én, amikor odaértem, kebab tálra specializáltam magam, a kicsi, nagy, extranagy kérdésre egy nagyot mondtam. A lány a rendelésnél rendkívül aranyos volt, mindenkit megkínált egy meleg teával, és nagyon szerethető volt, igazi vendégbarát. Nem is sokára meglett a tálam, fel kell vele mászni a galériára, ott találtam egy nem túl kényelmes, de azért megfelelő helyet, itt fent csak hárman ültünk, elszórva. A tál vacak volt. Rossz ízű, és ráadásul jéghideg, hideg a hús, a krumpli, a rizs, minden. Hogy a salátarésze hideg, az teljesen normális, a többi nem. Bevallom, rosszkedvűen elfalatozgattam, de nem erre számítottam kb. 3700 forintért. Így aztán nem zártam nagyon a szívembe a helyet. Rossz kör volt. Viszont megdicsértem, hogy rendesen, higiénikusan tartják az evőeszközt. Legalább valami.

A sztori ismert, fiatal srác, a leves megszállottja, imádja a főzést, dolgozott szállodákban, éttermekben, Dániában, Norvégiában, Svédországban, aztán elege lett, hazajött, kiment egy hónapra Japánba tanulmányozni a levest és főzését és itthon megalapította ezt, ahol minden ő, a takarító, a szakács, a karbantartó, a felszolgáló, beszerző, minden. Elvarázsolt egy figura, de kedves, szerethető. Talán világpolgár. Azt tudnod kell, hogy itt hat ülőhely van maximum, elvitelre nincs kaja, nagyon helyesen, mert az már soha nem ugyanaz, szóval szépen beállsz a sorba, aztán kivárod, amíg odajutsz. Különös dolog ez, a tök kihalt Rákóczi téri csarnoknak, ahol már a galambok is alig repülnek be, mert nincs miért, hirtelen egy nagy sorállás. . . bizarr. Mondjuk viszonylag jó ütemben jöttem, csak 5-6 ember állt előttem. Aztán mögém jöttek még persze, de akkor én már páholyban voltam. Fél óra alatt kb. fél métert haladtam. Ez van. A csarnok jéghideg, itt nincs fűtés, Egy japán levesezőbe csak normális emberek jönnek, szóval szóba állhatsz az előtted/mögötted állókkal. Türelmesek vagyunk. Aztán kijött a srác és azt mondta, hogy szorri, még annyi leves van, hogy talán hárman még beállhatnak a sor végére, aztán annyi. Szóval felváltva küldözgettük el a későn érkezőket. De kb. du, 14 óra körül elfogyott minden leves. A srác azt mondta, hogy ő úgy képzelte, hogy napi 30 adagot esznek meg itt 11 és 18 között, ehhez képest ma elfogyott 60 adag 14 óráig. Szóval ha odajutsz, akkor itt az étlap, látod, kétféle leves van, egy miso meg egy ramen, abból választhatsz. Én rament kértem. Jó pozícióban voltam, mert egyedül jöttem, a többiek meg arra vártak, hogy két hely legyen szabad egymás mellett, így most felértékelődtem és előre léptem. A szék iszonyú kényelmetlen, ahová ülhetsz, fészkelődtem is eleget. Rendelsz, vársz, kapsz. Minden előtted készül, ott vagdossa fel a fiú, szűri, rakosgatja tányérokba. Mindkét leves 3200 forint. De inni is kérhetsz valamit, korlátozottan. Most nem álltak sokan mögöttem, de elképzeltem, milyen lehet úgy enni, hogy 50 éhes hiéna- vagy keselyűszempár fúródik a hátadba, te meg itt komótosan, kényelmesen eszegetsz pálcikával. Amúgy kanállal is lehet, de még villával is, ha kérsz, Lehet fizetni készpénzzel, kártyával, amivel akarsz. Jó rámenezést mindenkinek!

Abszolút első helyes kedvenceink Szabó György szobrászművész alkotásai. Kifejezetten örülünk, ha arról olvasunk, hogy Budapesten is bemutatják a szobrait, és ott is szeretnénk megnézni őket. De ez már másodjára nem sikerült, most éppen a LEVITÁCIÓ című kiállítására nem jutottunk be az Art Salon Társalgó Galériába. Ez a Galéria, úgy hiszem, egy korábban magánlakásban működik, és pár éve egy ugyanilyen helyre nem jutottam be Szabó György szobraihoz. Vagyis nem utcai, könnyen megközelíthető helyiségben vannak ezek a galériák, fel kell csöngetni, emeletre fel, ha ott vannak, és ettől az egész kínossá válik. Nem azért mennék, hogy bizalmas, elzárt környezetben vásároljak a szobrokból, csak megnézni, megcsodálni szeretném őket. De utcáról megközelíthető galériában már vásároltam is, mert nem volt kellemetlen a közeg, szabadon nézelődhettem. De elfogadom én, hogy vannak ilyen zárt, lakásgalériák, csak akkor ne hirdessék meg a látogathatóságot, amelyet aztán nem biztosítanak. Meghirdették, hogy 2026. január 30-ig lehet minden hétköznap megnézni Szabó György műveinek kiállítását 11-től 16 óráig, vagy ettől eltérő időpontban bejelentkezés alapján. Nem jelentkeztünk be előre, mert a közzétett látogatási időben mentünk: Ott voltunk január 29-én, csütörtökön fél 2 körül, és hiába nyomtuk a kapucsengőt, kétszer is, senki nem engedett be bennünket. Még jó, hogy szemben a Képező Galéria nyitva volt, átsétáltunk hozzájuk, és ott megnézhettük a ma már nem élő szolnoki grafikusok kiállított műveit. Szabó György szobrait pedig remélhetőleg hamarosan látjuk majd hazai terepen, Szolnokon.