Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

Nos, nem sikerült! Ez nem az a hely! Ez sem! De haladjunk sorjában:
Leértünk a pár lépcsőn az étterembe, és furcsán ragadt a cipőnk talpa a padlóhoz. Majdhogy nem cuppogtunk. Nem láttuk koszosnak, de valaminek mégis kellett legyen, és nem foltokban tapasztaltuk a furcsa jelenséget, hanem mindenütt. A tágas étkező helyiségben egyetlen asztalnál ült csak két vendég, egyébként üres volt. A vietnami felszolgálónő a legbelső sarokban lévő asztalra mutatott, hogy odamenjünk. Kicsit parancsolónak hatott, de amúgy is ezt az asztalt választottuk volna, mert messze volt az ajtótól, védett helyen. Igaz, hogy az ülőke kárpitja foltozott, az asztalon pedig nyilvánvalóan már többször használt, bár elmosott evőpálcikák várták a vendégeket. Még jó, hogy nem tudunk pálcikával enni. . . A rendeléssel nem volt probléma, beszélni nem kellett semmilyen nyelven, mert az étlapon minden be van számozva, csak rá kell mutatni, melyik, számú ételt kérjük. Kicsit fáztunk a párás kinti hideg után, ezért kértünk egy-egy pohárka Unicumot. És ezt még hidegben is hűtve szeretjük, de ilyen igényről valószínűleg még nem is hallottak. A párom úgy gondolta, itt az ideje, hogy megismerkedjen a híres pho levessel. Kért egy kis adagot csirkehússal. Gyakorlatilag ízetlen volt. Főételként mindketten marhahúsos, zöldséges tésztát rendeltünk. Ennek is alig volt íze, locsoltuk hát bőven szójaszósszal. Éhesek voltunk, megettük. De mi sokkal jobbat csinálunk itthon. És igen, itt is mindkét vietnami felszolgálónő bele volt zuhanva a rejtélyesen nagy mennyiségű adminisztrációba, vagy valami más teendőbe, mert ki sem látszottak a pulton lévő laptopok mögül. Elég hangosan kellett jelezni, hogy észrevegyék, ha valamit kérni szerettünk volna. Többet nem fogjuk őket ilyesmivel zavarni, mert eszünk ágában sincs még egyszer ebbe az étterembe menni.

Most azért gondoltam, hogy hátha feltámadt, mert meglepetésre a Time Out Marketen a Corvin palotában képviseltetik magukat, és itt csak a legjobb éttermek vannak együtt mégis. Na, akkor mi lett az eredeti? Hát, zuhan. Először is, valaha boldog, szélesen mosolygós személyzettel találkoztam itt, most két baromi morc vietnami lány tette a dolgát, egyszerűen barátságtalan volt az egész benyomás. Erős akcentussal tisztáztuk, hogy egyedül vagyok, itt ilyenkor aztán nincs fellebbezés, megmutatják, hogy hol a helyed, oda kell ülnöd és kész. Ez az ülőhely éppen egy amolyan irodának átvedlett asztal mellett volt, a szomszédban a vietnami nő két laptopon ügyködött szimultán, meg valami papírmunkát is végzett. Jó, hát akkor most irodában kajálunk. Marha pho-t kértem, rendes nagyadagot, elképesztően gyorsan hozták, az igaz. Feljavítottam ezzel meg azzal, egész ehető lett. Az asztal viszont egyszerűen ragadt valami korábbi kosztól. Az evőeszközök gyalázatosan vannak kihelyezve az asztalra. Megettem, meleg volt és jólesett, itt a pultnál kell fizetni, egyáltalán nem volt drága, de az étterem sem volt már az, amit bárkinek javasolnék.

Átböngésztem, elhatároztam, hogy mit kérek, és aztán itt meg is szakad a történet. . . többé nem jött oda hozzám senki. Van egy meglepő pozitívum is, ez a hely mindig arról volt híres, hogy egyáltalán nem volt térerő, WiFi, most meg van! ! Jééé! Ezzel ütöttem el az időt, babráltam a telefonommal. A személyzet abszolút új, senkit nem láttam soha, fiatal, de nem túl bizalomgerjesztő személyi állomány van, két fiút meg egy lányt láttam mozogni, senki rám se bagózott. Két férfi beszélgetett még rajtam kívül az egyik asztalnál, de láthatóan nem ettek, nem ittak semmit. Szóval ültem, néztem, eltelt húsz perc, fél óra, aztán, mivel levegőnek néztek, hát kipárologtam az ajtón.

Azt viszont iskolai tanulmányaik korából bizton fel tudnák idézni, hogy Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudós társaság megalakítására. Történt ez 1825. november 3-án. Attól kezdve számítja hát az Akadémia a fennállását, ezért ünneplik most a szervezet 200 éves évfordulóját. A tudós társaságnak azonban hosszú évekig nem volt saját épülete. Mígnem egy görög származású magyar mecénás, báró Sina Simon nagy összegű adományt tett a Magyar Tudományos Akadémia székházának megépítésére. Ehhez aztán többen is csatlakoztak, sőt az építkezés költségeinek finanszírozásához országos gyűjtés is hozzájárult. A neoreneszánsz stílusú épület ünnepélyes megnyitójára 1865. december 11-én került sor, vagyis ennek éppen most van a 160. évfordulója. Az 1980as évek második felében teljes felújítást kapott a ház, de őszintén szólva, én erre nem emlékszem. 2023 nyarán viszont egy újabb felújítási folyamat első üteme kezdődött meg, amelynek néhány látványos eleméről sikerült képeket készítenem. Az idén nyár végén befejeződött munkálatoknak köszönhetően az MTA a korábbinál jóval nyitottabb, korszerűen felszerelt és fenntarthatóan működő épületben fogadhatja a tudomány iránt érdeklődőket és a tudományos közösség tagjait. Vélhetnénk, hogy kettős évfordulót ünnepel az Akadémia, de a 200 év kincsei címmel megrendezett reprezentatív, gazdag kiállítás a tudós társaság működésére, működtetésére, az abban jeleskedő személyek és egyes műveik bemutatására összpontosít. Pár napja művészettörténészi vezetéssel nézhettük meg ezt a terjedelmes kiállítást, így az épületről is kaptunk értékes információkat. Az Akadémia palotájának harmadik emeleti termeiben látható a kiállítás, ahol eredetileg a Szépművészeti Múzeum elődintézménye, az Országos Képtár kapott helyet, és eleve erre a célra lett kialakítva az épületnek ez a része. A mostani felújítás során megújultak és kibővültek ezek a kiállítóterek is. A kiállítás anyaga két nagy részből tevődik össze: Az egyik válogatás a portrégyűjteményből, amelynek köszönhetően az Akadémia létrejöttében és működtetésében fontos személyiségek, valamint az intézmény legkiemelkedőbb tagjainak portréit láthatja a közönség. Tankönyvekből, sajtóból már jól ismert képekkel is találkoztunk itt, mégis a tudomány székházában látni őket eredetiben, különleges élmény. A kiállítás másik része az Akadémia gazdag kéziratgyűjteményének legértékesebb, legérdekesebb darabjait mutatja be. Rácsodálkozhatunk a Szózat eredeti kéziratára, láthatjuk II. Rákóczi Ferenc és a szövetkezett rendek szövetséglevelét, vagy például, aminek különösen örültem, Ady Endre egy már halványodó ceruzaírásos sorait az Elbocsátó szép üzenetből. És ez a halványodás is utal rá, miért csak egy évig lesz látható a kézirat-bemutató. A papírrégiségek rendkívül érzékenyek a környezeti hatásokra. Az egy év után pedig a felszabaduló helyeken az intézmény hatalmas portrégyűjteményéből mutatnak be további festményeket. Hogy Karikó Katalin Nobel-díja meddig lesz itt látható, azt nem tudom, de mi most szemügyre vehettük egy vitrinben kiállítva. Ilyet is ritkán látni. A kiállítás tehát a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István téren lévő székházában tekinthető meg. A látogatási idő, és az egyéb ezzel kapcsolatos tudnivalók az intézmény honlapján megtalálhatóak.

Sajnálom, hogy a Deák téri egységük pár éve bezárt, na, annál ez sokkal tágasabb! Reggelizni, tízóraizni, ebédelni, uzsonnázni, no és kávézni is lehet náluk. Persze sok vendég csak beugrik, és elvitelre vásárol. Alkoholt viszont nem tartanak! Többféle menü kombinációt kínálnak, árban ezek érik meg inkább. Sokféle szendvics közül válogathatunk (1350-1690 Ft), vannak saláták, jóféle péksütemények, pl. kelt tésztás túrós batyu 660 Ft-ért, sajtos pogácsa 590 Ft, többféle croissant, de talán a vaníliás erdei gyümölcsös csiga a legextrább 790 Ft-ért. Retró melegszendvicset sütnek, így én most is azt kértem végül, a sonkás-gombás verziót, ami házi limonádéval menüben 2190 Ft, pluszban desszertként egy tejberizst is, ami 1190 Ft, de ez is van menüben, itallal. A tejberizsre többféle feltétet lehet kérni, csokis, málnás, epres, barackos, fahéjas. Málnásat kértem, aztán később jutott már eszembe, hogy a Deákon mindig kétféle feltéttel kértük, mert úgy ajánlották, hogy úgy a legfinomabb. Itt ilyen ajánlás nem volt, a pultnál kellett sorban állni, rendelni és fizetni, majd az elkészült melegszendvicset sem hozták ki az asztalhoz, hanem érte mentünk. Ehhez képest a POS terminálon a fizetésnél felugrott, hogy mennyi borravalót ajánlok meg, nyilván a fentiek miatt semennyit sem tartottam indokoltnak, de végül alul megtaláltam a "borravaló nélkül" gombot, s így fizettem egy laza ebédért 3380 Ft-ot. Az össz-élmény 3,5 pont, de ezúttal felfelé kerekítettem. A beltér továbbra is fiatalos, színes, néhány frappáns berendezési ötlettel, de a tisztaság javítható. Az asztalokat a távozó vendégek után nem törölték le, a tálcára az étel mellé nem tettek szalvétát, s az asztalon és a pulton sem találtam, hanem csak az elviteles kávés pultnál.

Szinte mindig sok vendég van, a nyári kis teraszuk már nem működik a hideg idő beálltával. A pultnál kell rendelni és fizetni, igaz, utána az elkészült kávét vagy kihozzák vagy te mész érte. Minden esetre ezért a korlátozott szolgáltatásért a 14%-os kötelező szervizdíj több, mint meredek szerintem. A darálóban kétféle kiváló minőségű kávé, mindkettő specialty, világos pörkölésű a Casino Moccától. Az egyik Guatemalából a Familia Mendez ültetvényéről érkezett Arabica, a másik Etiópiából a Redo, szintén Arabica, de ezt mondták gyümölcsösebbnek, könnyedebbnek, így e mellett döntöttem. Az eszpresszó 789 Ft, a kötelező szervizdíjjal máris 899 Ft, szóval a valóságban 900 Ft. Vizet önthetsz magadnak önkiszolgáló rendszerben a közös csapból, amiből bubis víz, azaz szóda is csapolható. Ételek terén sütikék és péksütemények, példaképpen óriás kakaós és fahéjas csiga, kókusz kocka (1150 Ft), karamell kocka (1450 Ft), pakándiós pite (1850 Ft), maracujás csokitorta (2050 Ft). A kávén kívül ihatunk Monyó dobozos üdítőket (890 Ft) Picky hidegen préselt 100%-os gyümölcsleveket, illetve gyömbér shot-ot. Hangulatos boltíves terméskő fal, a beltér igazán kellemes, továbbra is.