Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

Én, amikor odaértem, kebab tálra specializáltam magam, a kicsi, nagy, extranagy kérdésre egy nagyot mondtam. A lány a rendelésnél rendkívül aranyos volt, mindenkit megkínált egy meleg teával, és nagyon szerethető volt, igazi vendégbarát. Nem is sokára meglett a tálam, fel kell vele mászni a galériára, ott találtam egy nem túl kényelmes, de azért megfelelő helyet, itt fent csak hárman ültünk, elszórva. A tál vacak volt. Rossz ízű, és ráadásul jéghideg, hideg a hús, a krumpli, a rizs, minden. Hogy a salátarésze hideg, az teljesen normális, a többi nem. Bevallom, rosszkedvűen elfalatozgattam, de nem erre számítottam kb. 3700 forintért. Így aztán nem zártam nagyon a szívembe a helyet. Rossz kör volt. Viszont megdicsértem, hogy rendesen, higiénikusan tartják az evőeszközt. Legalább valami.

A sztori ismert, fiatal srác, a leves megszállottja, imádja a főzést, dolgozott szállodákban, éttermekben, Dániában, Norvégiában, Svédországban, aztán elege lett, hazajött, kiment egy hónapra Japánba tanulmányozni a levest és főzését és itthon megalapította ezt, ahol minden ő, a takarító, a szakács, a karbantartó, a felszolgáló, beszerző, minden. Elvarázsolt egy figura, de kedves, szerethető. Talán világpolgár. Azt tudnod kell, hogy itt hat ülőhely van maximum, elvitelre nincs kaja, nagyon helyesen, mert az már soha nem ugyanaz, szóval szépen beállsz a sorba, aztán kivárod, amíg odajutsz. Különös dolog ez, a tök kihalt Rákóczi téri csarnoknak, ahol már a galambok is alig repülnek be, mert nincs miért, hirtelen egy nagy sorállás. . . bizarr. Mondjuk viszonylag jó ütemben jöttem, csak 5-6 ember állt előttem. Aztán mögém jöttek még persze, de akkor én már páholyban voltam. Fél óra alatt kb. fél métert haladtam. Ez van. A csarnok jéghideg, itt nincs fűtés, Egy japán levesezőbe csak normális emberek jönnek, szóval szóba állhatsz az előtted/mögötted állókkal. Türelmesek vagyunk. Aztán kijött a srác és azt mondta, hogy szorri, még annyi leves van, hogy talán hárman még beállhatnak a sor végére, aztán annyi. Szóval felváltva küldözgettük el a későn érkezőket. De kb. du, 14 óra körül elfogyott minden leves. A srác azt mondta, hogy ő úgy képzelte, hogy napi 30 adagot esznek meg itt 11 és 18 között, ehhez képest ma elfogyott 60 adag 14 óráig. Szóval ha odajutsz, akkor itt az étlap, látod, kétféle leves van, egy miso meg egy ramen, abból választhatsz. Én rament kértem. Jó pozícióban voltam, mert egyedül jöttem, a többiek meg arra vártak, hogy két hely legyen szabad egymás mellett, így most felértékelődtem és előre léptem. A szék iszonyú kényelmetlen, ahová ülhetsz, fészkelődtem is eleget. Rendelsz, vársz, kapsz. Minden előtted készül, ott vagdossa fel a fiú, szűri, rakosgatja tányérokba. Mindkét leves 3200 forint. De inni is kérhetsz valamit, korlátozottan. Most nem álltak sokan mögöttem, de elképzeltem, milyen lehet úgy enni, hogy 50 éhes hiéna- vagy keselyűszempár fúródik a hátadba, te meg itt komótosan, kényelmesen eszegetsz pálcikával. Amúgy kanállal is lehet, de még villával is, ha kérsz, Lehet fizetni készpénzzel, kártyával, amivel akarsz. Jó rámenezést mindenkinek!

Abszolút első helyes kedvenceink Szabó György szobrászművész alkotásai. Kifejezetten örülünk, ha arról olvasunk, hogy Budapesten is bemutatják a szobrait, és ott is szeretnénk megnézni őket. De ez már másodjára nem sikerült, most éppen a LEVITÁCIÓ című kiállítására nem jutottunk be az Art Salon Társalgó Galériába. Ez a Galéria, úgy hiszem, egy korábban magánlakásban működik, és pár éve egy ugyanilyen helyre nem jutottam be Szabó György szobraihoz. Vagyis nem utcai, könnyen megközelíthető helyiségben vannak ezek a galériák, fel kell csöngetni, emeletre fel, ha ott vannak, és ettől az egész kínossá válik. Nem azért mennék, hogy bizalmas, elzárt környezetben vásároljak a szobrokból, csak megnézni, megcsodálni szeretném őket. De utcáról megközelíthető galériában már vásároltam is, mert nem volt kellemetlen a közeg, szabadon nézelődhettem. De elfogadom én, hogy vannak ilyen zárt, lakásgalériák, csak akkor ne hirdessék meg a látogathatóságot, amelyet aztán nem biztosítanak. Meghirdették, hogy 2026. január 30-ig lehet minden hétköznap megnézni Szabó György műveinek kiállítását 11-től 16 óráig, vagy ettől eltérő időpontban bejelentkezés alapján. Nem jelentkeztünk be előre, mert a közzétett látogatási időben mentünk: Ott voltunk január 29-én, csütörtökön fél 2 körül, és hiába nyomtuk a kapucsengőt, kétszer is, senki nem engedett be bennünket. Még jó, hogy szemben a Képező Galéria nyitva volt, átsétáltunk hozzájuk, és ott megnézhettük a ma már nem élő szolnoki grafikusok kiállított műveit. Szabó György szobrait pedig remélhetőleg hamarosan látjuk majd hazai terepen, Szolnokon.

Céljuk, hogy a művészet fogyaszthatóvá, könnyen értelmezhetővé és a mindennapjaink természetes részévé váljon. Küldetésük a művészettel nevelés. Természetesen náluk is többnyire megvásárolhatók a kiállított művek, a bemutatkozó művészek alkotásai, képei, hiszen egy galéria árulja is a műveket, de a felvállalt művészeti nevelés mégis a fő programjuk, és ez az, amiben lényegesen eltérnek a galéria-világ többi tagjától. És ezen a téren időnként még ki is lépnek kicsit a szokványos működési körből, vagy inkább kitágítják azt: Most például bábelőadást hirdetnek a kicsiknek, rendszeresek a különböző korosztályoknak szervezett művészeti workshopok is. Árulnak könyveket és más segítő eszközöket is, amelyek közelebb viszik a gyerekeket a képzőművészethez. És persze vannak náluk művészettörténész általi tárlatvezetések, előadások is. Sajnos, nekünk, vidéken élőknek nem könnyű programba venni ezeket a lehetőségeket, mivel jellemzően este várják a vendégeket. A működési kör bővítéseként művészettel megtámogatott csapatépítő programok szervezését is vállalják, mostanában pedig a gasztronómia és a művészet kötődéseit mutatják meg az érdeklődőknek. Amikor ott jártunk náluk nemrég, akkor pedig éppen egy női vállalkozóknak szervezett találkozóba csöppentünk. Mi viszont azért mentünk, hogy megnézzük az aktuális grafikai kiállításukat, amelyen az 1960-as években indult nagy hazai grafikusgeneráció három tagja, a Szolnoki Művésztelep alkotóinak műveit mutatják be. Nekünk régtől fogva Gácsi Mihály a kedvencünk hármuk közül, de örömmel ismerkedtünk a másik két művész képeivel is. Miután a hölgyek elmentek, a találkozójuk felbomlott, ketten maradtunk a párommal, így teljes nyugalomban bóklászhattunk a termekben, nézegethettük a képeket. Mondhatni, hogy mi is képeződtünk. . .

Azt ugyanis gyorsan észreveszi az ember, hogy ez itt egy módos környék, olvasmányainkból pedig azt is tudtuk, hogy úgy száz évvel ezelőtt a gazdag nagypolgárok, köztük zsidók villaépítkezései kezdték benépesíteni. Ebbe a miliőbe nem nagyon illeszkedik ez a szarvasos látvány, meg hát a Királyhágó tér kedves kis zug, de nem ad megfelelő teret egy ilyen magasba helyezett műnek, hogy kellőképpen érvényesüljön. A Cantata profana, eredeti alcímén: A kilenc csodaszarvas Bartók Béla 1930-ban komponált, monumentális világi kantátája, amelynek ihletője, egy ismertető szerint, az 1930-as évek Magyarországon (is) tapasztalható morális krízise volt. Nem akarnám ezt a gondolatmenetet boncolgatni, mert egyébként is egyre több itt a zűr. A "Kilenc csodaszarvas egy román népi ének, amelyben kilenc fiú változik szarvassá, elutasítva a társadalmat és a "tiszta forrást" választva. ekként foglalja most össze a mesterséges intelligencia a legendát. Az ének versszövegéből találunk is részletet a szarvasok csoportszobra alatt fent az oszlopfőn. A művet Marton László szobrászművész készítette 2000-ben, és a magyar millennium alkalmából állították fel. Vagyis a második millenniumnak is mondható alkalomból, amikor a 2000. év a magyar állam ezeréves fennállásának évfordulójává vált, válhatott. Ennek ellenére a művel kapcsolatban felemlegetik a Kilenc csodaszarvas történetével össze nem függő ősi eredetmondát is. A csodaszarvas-legenda, Hunor és Magor története, a magyar eredetmonda, amelyben egy mitikus szarvas vezeti a testvéreket új hazába. És mint ilyen, inkább tartozott az első, a honfoglalást ünneplő millennium tárgykörébe. És ha még nem volna elég az ellentmondásokból, Marton László, a kozterkep. hu oldalon olvasható leírás szerint fontosnak tartotta elmondani a Bartók zenéje ihlette szoborról és elkészítéséről, hogy eredetileg nem ide szánta a kompozíciót, hanem a Bartók Múzeumba. Pénzhiány okán azonban oda nem kerülhetett, így az a javaslat született, hogy a Cantata profana legyen Budapest millenniumi emlékműve. Az volt az első elképzelés, hogy a Szent György téren állítják fel, majd hogy inkább a Gellért téren. Ekkor jelentkezett a XII. kerületi önkormányzat, szeretnék a szobrot a kerületben felállítani. Oda került, pedig nem oda való. mondja ezt az alkotója. És laikus nézőként egyet is értünk vele. Megtekintését leginkább azoknak javaslom, akik szívesen bogozgatnák még tovább a mű mondanivalóját, és a nekem megfejthetetlen ellentmondások okát.

De aztán vége szakadt a havas idillnek, beléptem a boltba, és ő jött utánam, persze. Bocsánatot kértem az el nem szívott cigi miatt, mert egyébként kedves volt, tényleg. Gondoltam, itt is ugyanúgy csapok bele a lecsóba, és a bennfentesek öntelt vigyorával Saigon Signature Coffeet kértem, akárcsak tegnap. Abban reménykedtem, hogy a bonyolult és látványos rétegződést itt majd jól lefényképezem, amit tegnap elmulasztottam. Egyébként lehet ezt hidegen és melegen is kérni. Na, de nem sikerült, mert itt viszont nem átlátszó pohárba kaptam, hanem sötét műanyagba, sétálópohárba, mivel, a magyarázat szerint ez egy kisebb bolt, mint a körúti. Viszont ez az öregebb. Sokkal régebben áll itt, mint a másik. Meg azt is megtudtam, hogy ez a legnépszerűbb termékük, meg a sós krémes kávé, tehát beválasztottam a jóba. Szóval ilyen nagy világmegváltó dolgokról cseverésztünk, itt is 1690 forint az anyag, jó ez, jövés-menés közepette érdemes egy ilyen pohár léért beugrani ide.

Mert mi is a kínálat zöme? Amit a plázákba járó fiatalok leginkább szeretnek: gyorséttermi kaják, hamburger és pizza. Esetleg még más olasz tészták. Ráadásul olyan személytelen kiszolgálásban, amennyire csak a takarékosság miatt lehetséges. Némi bolyongás után azonban megtaláltuk a sarokban a Paulaner Sörházat. Hagyományos, asztalnál leülős, tágas, pincéres étterem. És a hangulata! Mintha valóban Bajorországban lennénk. Barna és világos Paulaner sört kértünk, amelyek ugyan nem a sörgyártás csúcskategóriái, de tisztes minőséget képviselnek. A levesről lemondani nem tudó párom gulyáslevest rendelt, amelyről azt mondta, hogy ok, de semmi különös. Ráadásul nagyon gyenge, bolti kenyeret kapott hozzá. Én pecsenye kacsamájat kértem faszenes kemencés burgonyával és cukorborsó gyöngyhagyma raguval. Nem tudom, ez bajor specialitásnak számít-e, de az ötlet alapvetően nem lenne rossz, csak még dolgoznia kellett volna rajta a séfnek. A kacsamájat sikerült finom puhára elkészíteni, ami dicséretes, de a burgonya nem volt friss, a raguban a borsócsövek ízetlenek, a gyöngyhagyma erős savanyú íze pedig nem illik a májhoz. A többi stimmel. . . ! Az ár-érték arány mindent egybevetve olyan átlagosnak mondható. Na de a 14,9 százalék szervízdíj? ! Minek finomkodni ezzel a törtszámmal, ha már ilyen szemérmetlenül magasra szabták? Miért nem merik szépen kikerekíteni 15 százalékra? Vagy az már szerintük is rosszul mutatna az étlapon?

Most úgy tűnik, hogy 2025 végére már nyitva tartanak újra, sőt, hétköznap napi ajánlatot is kínálnak. A beltér nem sokat változott, tetszetősek a kis színes perui dekorációk, színes fotók, tájképek, valamint a szobrocskák, amelyekből lehet vásárolni is. A hely galériával rendelkezik, de azt napközben nem használják. Nem tűnik egy felkapott helynek, kihalt volt, és elég hideg. Az étlap kifejezetten izgalmas, autentikus perui ételek és italok sorakoznak benne, köztük perui koktélok (2200-2600 Ft), de tartanak perui borokat is. A főételek árai 5000 Ft körül alakulnak átlagosan. A perui konyhát a világ legjobbjai között tartják számon, ennek ellenére, talán a távolság okán nem igazán sikerült a hazai gasztronómiai életbe betörniük. A kétféle napi főétel ajánlat közül vaslapon sült tarját ettem sült krumplival és hagymasalátával (2500 Ft), ez utóbbi érdekes volt, nem ismertem. A személyzet elég amatőrnek tűnt, olyan kialakulatlan, szervezetlen volt az egész, teljesen meglepődtek, hogy jé, itt egy vendég. De aztán sikerült minden, az étel is, ami egyébként korrekt volt. A 3,5 pontos össz-élményt ezúttal felfelé kerekítettem, kíváncsi vagyok, mi lesz az Inkák jövője Budapesten.

A kávézó elsősorban a fiatalokat, az insta és tiktok generációt célozza meg, a tömegeket látva sikeresen. Ételek terén szuflé palacsintát készítenek, amit a Fluffy egy nagyon egyedi dologként adott el, de ez itt teljesen ugyanaz a koncepció, szóval akkor mégsem annyira egyediek. Tojásfehérje porból készülnek ezek a nagyon lágy, könnyű, puha habos palacsinták, amelyeket 8 féle ízesítéssel, feltéttel, díszítéssel kínálnak. Árban 3200-3400 Ft között, szóval nem egy olcsó kis mulatság ez sem. A feltétek is a trendy ázsiai összetevőkre építenek, pl. Matcha, mangó, taro, de vannak egyebek is, pl. Nutella-banán, Oreo keksz, Lotus keksz, eper, karamella. Az én választásom a Lotus Biscoff szuflé lett (3300 Ft), Lotus keksz morzsa, vanília fagylalt, karamella öntet. Az epres is elég jól nézett ki, pár cikk igazi eper mellett tejhab és eperöntet került rá. elég tömény, de finom, már aki szereti az ilyesmit. Általában tele van a hely, és sokat kell várakozni, pedig folyamatosan sütik a palacsintákat a vaslapon. Amikor bementem, volt 1-2 szabad asztal, de így is egyből mondta a rendelést felvevő lány, hogy 30 percet kell várni a palacsintára. (a látszólag üres fotókat a nyitva tartási időn kívül csináltam már). Nekem a várakozás éppen nem volt gond, addig elintéztem a bevásárlást a közeli drogériában. Volt kitéve víz egy ballonban, ezek mellé az édes desszertek mellé szükséges is szerintem. Italok terén kávét és bubble tea italokat kínálnak. Gyanús, hogy a szomszédos Wang Cha 2. hellyel lehetnek közös tulajdonban, mert ott is efféle buborékos italokat készítenek. Nincs kötelező szervizdíj.