Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

Pikoló Staropramenrt ittam legutóbb, 500 ft volt, egy korsó 1000. Borok decije 200 és 300 között, kommersz szeszek fél decije 500 táján. Átlagos, korrekt kocsma, tisztes 3 pon.

Itt, akárcsak az azonos nevű óbudai helyen a hangsúly nem annyira a pékárun van, bár kaphatók itt is kiváló péksütemények, hanem a desszerteken és a kávén, mindemellett pedig kínálnak színvonalas reggeliket is. A dizájn megnyerő, a hagyományra utaló s a modern elemek szemgyönyörködtető elegyet alkotnak. A kiszolgálás kifogástalan, udvarias, kedves, gyors, segítőkész. Sajnos lassan erényként kell kiemelni, hogy nem adnak hozzá automatikusan a számlához felszolgálási díjat, a vendégre bízzák, hogy akar-e még hozzátenni valamit az étlapon szereplő értékarányos árakból kalkulált végösszeghez. Mi több, a vizet ingyen adják a reggelihez vagy édességhez. Mi ettünk egy karibi minden mentes süteményt, kóstoltunk három fagylaltot, meggyleves ízűt, banán-mango-maracuját, ami szintén karibi névre hallgatott, valamint málnát. Két reggelit is rendeltünk, labneht pirított zöldségekkel, kovászos kenyérrel, valamint hagyományos változatot, ami tartalmazott lágytojást, kenyeret, dzsemet, Comté sajtot és vajat. Megkóstoltunk egy remek, különleges minőségű proseccot, valamint a Bencze pince Brut nature pezsgőjét. Mi is mondhatnánk, soha rosszabb napindítást! Jó volt itt lenni, jó szívvel ajánlom a helyet minden minőségre érzékeny vendégnek.

Senkinek nem tudom ajánlani az ételmérgezést, jó lenne, ha a Jó hírben álló Fogyasztóvédelem és NÉBIH gyakrabban ellenőrizné az ilyen gyorséttermeket!

Szinte senki se beszél normálisan angolul se magyarul, kivéve egy gyereket aki nem szolgálhatna fel ott és ő is amint hallottam ő is összekeveri a rendeléseket. A konyhában kiabálnak egymással, bár nem értem de elszomorító ha ilyen környezetben kellene dolgoznom. Gondolom mindenki alulfizetve dolgozhat ott, mert munkamorál az megvan, csak szorongva, meg az embernek az az érzése, hogy nem vendéglátóba, hanem katonai rezsimbe csöppent volna. Az ételek elkészülését csengővel jelzik, ami számomra, furcsa. Ha vendéglatóban dolgoznék, biztos megalázónak érezném, ha nekem így jeleznének, hogy kész az étel. Van akire egyszerre 10 rendelés jut, valaki meg ott ül és nem csinál semmit. Az ételek más ázsiai konyhához képest ugyan nagyobb választékkal vannak feltűntettve, korrekt árakkal ugyan, de a kiszolgálás nagyon nehézkes és néha a mosoly sem őszinte, erőltetett. Elképesztő olaj szag jön néha a konyhából, illetve tüsszentés (tudom mindenki ember, de azért mégis. . ) Nem voltam bennt, de szerintem nem is akarok. A pho levesük jó, de mindösszességében vannak sokkal jobb vietnámi éttermek is a városban. Remélem a jövőben tudnak majd fejlődni.

Hatalmas ugyan a választék a menüben, de sajnos az az érzése az embernek, hogy mindenki szenved aki ott dolgozik, vagy kevesen dolgoznak a konyhán. Egymással nem értem mit, de mintha állandóan kiabálnának egymással. A kiszolgálás nagyon lassú, a pincérek nem profik, a rendelés felvételétől kezdve a számlázásig (amit szerintem rosszul csinálnak) mindenki szorong. Érződik a helyben a munka, de a harmónia nincs meg. Az étterem kintről szép ugyan, de sajnos nem tudjuk mit akarnak pontosan kommunikálni: fine-dineinf akar lenni vagy ebédlő? Az ételek közül a Pho leves nagyon finom ugyan, de máshol is ugyanezt kapod a városban. Nagyon szerettem volna adni 5 csillagot, de sajnos nem ment, főleg a hangulat miatt: mindenki kiabál egymással. A pincéreknek 20x kell elmagyarázni mit kérsz, pedig rámutatsz a lapra. Egy egyszerűbb menülapot ajánlanék amit fenn lehet tartani. Remélem következő látogatásokkor jobban fogom érezni magam. A városban vannak sokkal jobb vietnámi éttermek.

Egy fokhagymás lángos pedig 700. (Másutt a fővárosban egy sima lángos 1200 és 2500 ft közötti összegbe kerül jellemzően. )
Úgyhogy ma megittunk itt a párommal egy-egy korsóval mert a díjszabás olyan, hogy a korsófogyasztást favorizálja, amint az a képeken is látszik. Itt bármikor érdemes megállni. A kiszolgálás kedves, a lángos is finom. Nem csúcsok csúcsa, de jó. A sör meg kifogástalan. A korsó ugyan más márkájú, de legalább üvegből van és nem műanyagból. Erős négy pont.

De ha felnézünk rá, látjuk is a kiírást, miszerint ez itt Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Műcsarnoka. Amely elkészült 1877-ben közadakozásból. Érdemes megemlíteni, hogy a főméltóságok és a pénzemberek egymást akarták lekörözni az adakozásban, becses nevüket márványtábla őrzi a portrégalériában. Láttuk, mert leültünk itt, és kimeredt nyakkal néztünk fel Lotz Károly, az elődintézmény egykori festőtanárának csodás freskóira. Ám, hogy aktuálisan miért érdemes belépni az Andrássy út 69. alatti épületbe, az már belépésünk előtt látványosan hangsúlyos magyarázatot kap: az épület homlokzati lépcsőjén ül egy aranysárga szobor, amely minden arra járó figyelmét felkelti. A legmodernebb technikával, 3D-nyomtatással előállított mű Strobl Alajos egy 1913-ban készült emlékművének egyetlen megmaradt mellékszereplőjét, egy öntőmunkás alakját másolja. Az intézmény úgy indokolja ezt a kiállításra becsábító figurát, hogy az a lépcsőről néz fel alkotója, Strobl Alajos szellemi örökségére. Strobl Alajos a magyar szobrászat kiemelkedő egyénisége, akinek életműve szorosan összefügg a Magyar Képzőművészeti Egyetem történetével. 1885-től 1925-ig tanított az Egyetem jogelődjén, az Országos Mintarajztanodán. Alkotói és oktatói munkásságának eredményeire tisztelettel emlékezve az Egyetem 2026-ban Strobl170 Jubileumi Év keretében ünnepli a mester születésének 170. , valamint halálának 100. évfordulóját. Ennek a megünneplésnek kiemelkedő eleme a szeptember 19-ig megtekinthető tárlat. Budapesten jártunkban keltünkben gyakran láthatunk mára már ikonikussá vált, nevezetes szobrokat, emlékműveket, amelyek Strobl Alajos művei, és jó száz éve a város arculatának elengedhetetlen alakítói. Csak a legismertebbek ezek közül: Mátyás-kút a Várban, a budavári Szent István-szobor, az Arany János-emlékmű a Nemzeti Múzeum előtt. Ezekre mind felhívják a figyelmet, és közérthető, mégis szakszerű tájékoztatást adnak róluk a kiállítás tablói. De az igazi meglepetés azokban a termekben várja a látogatókat, ahol az életmű több száz szobra közül 45 művet mutatnak be, közöttük múzeumokból és magángyűjteményekből kölcsönzötteket, de olyanokat is, amelyek eddig rangrejtve a Képzőművészeti Egyetem gyűjteményében lapultak. Számos alkotás most oda tért vissza, ahol a budapesti közönség a 19. század végén először találkozhatott vele.

Na és miért pont a Pinokkió és miért pont ide? Hát látod, ott a Magyar Tudományos Akadémia a képen. A kis fabábu (ami most fémbábu) fején meg ott van a talár-sapka, azaz a levizsgázottak, végzettek, tudók fejviselete. Orra hosszú, tudjuk, akkor nő meg, ha hazudik. Itt most ki van akasztva a falra, talán büntetésből, talán lógó orral, talán hazudott, talán a sapka is hazugság. Talán áltudományokra utal a szobor, többen megpróbálták már megfejteni a titkát, hasonló vagy eltérő eredménnyel. Ezért aztán rád van bízva, hogy mit látsz benne, miért éppen ő, miért éppen most és miért éppen ide?