Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

Az Amber's még mindig vonzó egy hely, többen ültek ott napközben, de azért volt üres asztal. Számlám szerint erdei gyümölcsös limonádét ittam 1190 forintért, meg eszpresszó kávét 850-ért. Meg voltam elégedve, de semmi különös nem történt. A film nagyon jó volt.

vagy az, hogy nők? Az utóbbira tippelek, akiket bent láttam, mind nő volt, és hát bizonytalan, hogy asszony vagy lány. Talán ezért. A pultban nagyon helyes és magyarul elég jól beszélő nő fogad, a többi alkalmazott, akik felszolgálnak, azok nem beszélnek magyarul. De szót lehet velük érteni. Nyócker-koma két asztallal odébb úgy ért szót, hogy egyre hangosabban mondja magyarul, amit akar, hogy nem két kólát kér, hanem egyet meg egy citromos teát. Szegény lány próbál valamit kihámozni ebből, a magyar jólnevelt meg utána kiabál, hogy "nem tudom, hogy mit lehet ezen nem érteni! " Na, de hát így zajlanak a nagyvárosi mindennapok, 2026, Közép-Európa. Én phot kértem marhahússal, kisadagot, meg utána egy rákos pad thait. Ez az étterem is vegyes ázsiai, mindent kínálnak a térségéből, ami népszerű itt. A pho eléggé közepes alkotás nem lehet mindenhol egyformán jó ezek szerint. Az bosszantott, hogy a második fogást kihozták a leves felénél, erre csak nehezen tudom rászoktatni a vietnami éttermeket, hogy ne tegyék. Ez a fogás is átlagos volt, abszolút közepes. Az étterem tehát közepes lenne, vagy egy kicsivel jobb, de első találkozásra felkerekített négyes, a jóindulat és a megelőlegezett bizalom jegyében.

A helyszínválasztás egyértelmű. Itt indul a Karinthy Frigyes utca, ő meg itt duplán vagy legalábbis másfélszeresen maga Karinthy. Laza eleganciával, kigombolt zakóban, zsebre tett kézzel, de azért nyakkendőben lépdelve teljes alakban, kissé elgondolkodva, magába fordulva, illetve mellette egy lámpaoszlopon csak a mellszobra, picit a földre és önnön magára lenézve, de a nyakkendő itt is megvan. Az alkotás egy hatszögletű bronz emelvényen áll, körülötte körkörös alakban kerámia díszkövet raktak ki. Egyik leghíresebb műve, az "Utazás a koponyám körül" inspirálta a kompozíciót. Ötletes, furfangos, egyedi, nekem tetszik. Karinthy születésének (1887) a századik, illetve halálának (1937) az 50. évfordulója alkalmából a Karinthy Emlékbizottság és a Budapest Fővárosi XI. kerületi Tanács kezdeményezésére készült, Paulikovics Iván szobrászművész műve, amelyet 1988 állítottak fel. Meglepett, hogy csak 51 évet élt.

Aztán néztem, hogy ja hát persze, itt van ez már mióta, itt az ittjartamon poénkodtam régebben, hogy azon a sarkon 50 méteres körzetben négy kínai étterem van, és ez a hely volt az egyik. Nyilván becsődöltették egymást. De ez a hely itt megújult, ez már nem a régi tulaj, itt valami új korszak kezdődött. Más néven. És lásd, tényleg. . . van egy elég hagyományos kínálat is, meg van egy sokkal kiterjesztettebb. Én a kirakatból ramen levest kértem rákkal, na, az ilyen az nincs kész, arra várni kell. De rögtön dolgozik is a háttéripar. De én még ilyen aranyos kis nőt nem láttam, mint ez a picike kínai (lány? asszony? ) Olyan édesen cserfes, olyan cukin beszél magyarul, a kevéske szókincsét olyan zseniálisan variálgatja, hogy beleszerettem. Meg is kértem volna a kezét, de pici, alig látszik ki a pult mögül, és ha letérdelek a lánykéréshez, nem látja, hogy ott lent mit is csinálok. Így aztán a dologból nem lett semmi. Kicsit le és fel sétáltam a helyiségben, amíg vártam a ramenre, és ahányszor arra jártam, mindig adott valami ajándékot. Hol egy sütit, és még magyarázott is hozzá, hogy ez mitől sós vagy édes, hol egy doboz savanyúságot, hol valami kupont vagy üdítőt akart adni, de istenem, hát ilyen lelke van. Meglett a rákos leves, telekiabálta az üzletet, mert azért más is volt ott, nem csak én, diákok sűrűn járnak ide, láthatóan rászoktak. A leves kisadag volt, de nagyon tartalmas, és tényleg nagyon finom és jól is laktam vele. Nagyon olcsó volt, nem fizettem 3000 forintot sem. Igen, de ha nem eszem még valamit, mit csináljak az ajándék savanyúsággal? Hát visszaadom. De ezt nem értette a lány, inkább adott még valamit. Na szóval, jó hely ez nagyon, és nagyon szerethető is, hazafelé próbáltam elsütni két járdán ülő hajléktalannak a savanyúságot, mit, hogy savanyúság? Hogy káposztasaláta? Döbbenten néztek. . . hát ők olyan nem kérnek, vigyem innen. Elvittem a templom mellé az adománydobozba.

A pultban az ember ingerlékeny, mi valamit inni szeretnénk, dühösen mondja, hogy ez sincs, az sincs meg amaz sincs, legfeljebb bort tud adni. Jó, hát akkor legyen bor. Én egy pohár rose-t kértem, nejem száraz fehéret. Megkaptuk, leültünk. A másik három vendég a pultnál felajzottan zajos volt, tűrtük. Jött egy szállóvendég, valami idős spanyol hölgy, az huzigálta maga után a gurulós bőröndjét, aztán soknyelvű vitába keveredett a háziakkal, a pultossal, meg egy előkerült testes hölggyel, aki akcentussal beszélt magyarul, némi ordibálás után a spanyol utazó mégis visszahúzódott csomagostól a liftbe és elment valahová, fel vagy le. A három zajos is fizetett és elment. Mintha csend lett volna, ültünk, ittunk, a foteles félhomályban. Aztán végighallgattunk egy olyan káromkodássorozatot, ami félvad hegyipásztoroknak is becsületére vált volna, a pasi kitört, hogy itt voltak a rohadt tiszások, hogy ő kiszolgált hetvenet is, pedig szájba kellett volna őket (kisípol, kisípol. . ) az akcentusos nő meg egyetlen mondatba hosszú képes volt belesüríteni 3-4 hím örökítőanyagot, és még sokkal több anyagátviteli élettani tevékenységet, hööjj, míg a pasi egyszer csak azt nem mondta, hogy kicsit halkabban, vendégek is vannak. . . hát istenem, biztos van valami új konzervatív vendéglátásipari akadémia, ahol így tanítják. Sürgősen fizettünk kereken 1000 forintot a két borért, aztán escape.