Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

Ugyanezen a néven működtet a cég további két hasonló zsánerű kifőzdét a XIII. kerület újlipótvárosi részét, egyrészt a Jászai Mari téren, másrészt a Váci úton az ALDI üzlet mellett. Jellegéből adódóan hétköznap ebédidőben tartanak nyitva. Minden nap kínálnak többféle napi menüt, az aktuális kínálat a bejárat melletti táblán olvasható. Ottjártamkor valójában egyik menü sem hozott igazán lázba, de már elég éhes voltam ahhoz, hogy ne kezdjek el válogatni vagy újabb helyet keresni, bizonyára hosszabb várakozási idővel. Itt ugyanis az ételek már elkészítve a pult tárolóiban sorakoztak, csak a tányérra tételt kellett kivárni. A beltér némiképp tartalmaz magyaros népies dekorációt, illetve piros-fehér kockás az abrosz. Ez adja a népi, rusztikus jelleget. Az ételek azonban menzás, szó szerint kifőzde jellegű fogások voltak, gasztronómiai szempontból semmi emlékezetes. A 3 féle 2 fogásos menü, 2390/2690/2890 Ft-ért kapható. Az én választásom a Jókai bableves és grízes tészta lett. A szelet kenyér árát tartalmazta a menü. Mindkettő fogás nagy adag, a leves sem csészényi, papírtányérban kapod, de legalább itt "rendes" fém evőeszközök vannak. Desszertként mákos guba és Nutellás, illetve lekváros palacsinta volt. A menü mellett kínálnak még egyéb főételeket körettel, példaképpen Hawaii csirkemell, cigánypecsenye, rántott sajt 2890-2990 Ft/fogás körettel együtt. Összességében 3 pontra taksálom a helyet. Van egy kis kinti teraszuk, de egyáltalán nem árnyékos.

Ma meg kedd van, hát mentem is ebéd után. Zárva. Semmi nyom, jel besétálok a Duna-Ipoly Igazgatóság székházába, kb. 20 méterre van onnan, kérdezem a portást, elbeszélgetünk, honnan veszem, hogy nyitva van, hát innen, mutatom jaj, hát az nem úgy van, a Petőfi Irodalmi Múzeumé az, havonta hülyítik őket már régóta, hogy majd nyitnak. De nem. Aztán csak előkerült egy illetékesebb hölgy, elmondta, hogy a PIM az csak bérli tőlük az a részt, de embert nem állít, nem ad. Éreztem, hogy ő beengedhetne, ha akarna, mert tényleg 20 méterre vagyunk a lényegtől, csak nem akar. Nem tud mellém kit állítani, aki vigyáz rám. Mondtam, hogy jó lesz rendőr, sintér, kertész vagy alabárdos poroszló is, de nem. Akkor sem. 1 perc, amíg benézek, aztán itt sem vagyok. De úgy sem. De azért megnéztem a parkot, amit meg lehetett, és elég csúnyákat mormogtam a PIM-re meg a Duna-Ipolyra. Te ne járj így, tanulj a bajomból!

De ez ott van. Meg egy magánorvosi rendelő is pont itt van, ebben a furaalakú házban, tehát idejöttem. Az ember kénytelen ugyebár, közgyógyellátás hiányában. Na, de az egészségügyi izé után még meg is éhezik az emberfia, ez meg pont szemben volt, adta magát. Olyan ebédelős hely, korai zárással, de még belefértem az időbe. Valakik valami születésnapot tartottak és azért. De a választék már lefogyott, nem is hibáztathatom őket. Puskás Gábornak, ki későn fut, csak a füle jut szóval a menüből kértem a rakott zöldbabot, mondtam, hogy nem kérek levest, erre a nő azt mondta vidáman, hogy dehogynem kér, ugyanannyiba kerül levessel, mint nélküle, így aztán kértem sertéscsorba nevű nevezetességet. Megettem őket, 3250 forintba kerültek összesen, de nem volt jó, olyan elnyammogni való kaja volt, mint a börtönben vagy a KISZ építőtáborban, ez az ebéd és kész, valamit enni kell. Hát így jártam. Van nekik egy belső presszójuk is, oda átültem és ott fogyasztottam lét. Az meg 750 forint volt. Na, és miután ilyen nagyfogyasztóvá léptem elő, nyugodt lelkiismerettel használhattam a mosdót is!

). Kastély megvan, én be, mókás, magabiztos tánclépésekben török a recepcióra. Nem vagyok vendéguram, de azért megnézném a kastélyt! Semmi akadálya! Csak hát most éppen esküvőre készülnek, gazdag ember lánya/fia bérelte ki a helyszínt tényleg emberek nyüzsögnek, nagy sürgés-forgás van. Terítenek, dekorálnak. De egy kedves hölgy felszabadít a zavarból, felkéri a recepcióst, hogy vezessen körbe engem, kár, hogy a könyvtárba éppen nem lehet de aztán addig-addig beszéltünk, hogy aztán, na jól van na, akkor a könyvtárba is, de csak éppen hogy Így aztán körbejártuk, részben vezetéssel, részben önvezérelt bolyongással, senkit nem zavartam, mindenkivel váltottunk pár kedves, keresetlen szót. És hát Klebelsberg Kuno szóval, ki is volt ő, mi a jelentősége? A név nagyon megtépázódott az utóbbi években, a hírhedt Klebelsberg Központok a magyar közoktatás fekete éveivel azonosultak, nem a segítség, hanem a mocsok, konok terror, a fentről buta kézi irányítás lelketlen eszközei (a tanügyigazgatásban dolgoztam, tudom, miről beszélek), talán most valami helyrebillen, talán újra önállóak lehetnek az iskolák, meglátjuk. De Klebelsberg erről nem tehet. Ő belügyminiszter volt rövid ideig, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter inkább, francos időkben, az első világháború, a vörös Tanácsköztársaság meg Trianon után, a zsidótörvények keletkezésének, hatálybalépésének idején, amiben részben sáros is volt, részben meg talán jobbérzésű segítő néha, de a lényeg a népiskolák létrehozása volt, hogy mindenhol lehessenek tanyasi iskolák, ne maradjon analfabéta középkor a hazán, szóval sok jót tett ő, méltán emlékszünk rá jó szívvel. Kultúrember volt. Viszonylag kevés magyar főúrról mondhatjuk el, de ahol elmondhatjuk, ott azért mondjuk is mindig! A kastély meg hát ilyen, amit látsz kis része megmaradt, fenntartott patinásan réginek, azokat mutatom, meg hát a parkot is, amennyit látni engedett az idő. Szép kastélyunk ez! Becsüljük tisztelettel!

De most jön a baki:
A rántott sertésmáj két szeletes volt egy kicsi és egy négyszer akkora nagy. A kicsivel kezdtem, finom ropogós panírban tökéletesre sütött szeletke volt, krémes állagú, de egyáltalán nem véres, vagy rózsaszínű belsővel. Aki így tud májat sütni, az egy zseni. Sajnos a másik, a sokkal nagyobb szelet viszont ehetetlen keményre sült, a közismert "cipőtalp"! ! ! Gondolom ugyanaz a szakács sütötte, hát talán mégsem zseni. Ezután következett egy angyaloknak való túrógombóc, laza, citromhéjas, elegendő tejföllel és morzsával, ez megint maga a tökély. . . A rendelt almafröccs ezúttal tökéletes volt, a korsó csapvíz meleg, rakhattak volna egy kis jeget és egy szelet citromkarikát, ahogy a jobb helyeken teszik. A felszolgálás nem rossz, csak nincsenek felkészülve az őszinte válaszra. . . A tányérokat leszedő hölgy megkérdezte, hogy hogy ízlett? Amikor említettem a cipőtalpat kicsit meghökkent, de nem kommentálta. A számlán persze semmi jóváírás nem volt, pedig a tányéron a második szelet fele ott is maradt.

Voltak erre már az évek során próbálkozások, ha nem is ilyen direkt módon, de a sok vitát és ellenérzést kiváltó alkotás még mindig ott áll. Elég egyértelműnek tűnik, hogy Kolodko most erre reagált a maga módján. Ha eddig nem sikerült az elmozdítás, hátha most a kis targoncásnak. Általában nem könnyű megtalálni ezeket a csöppségeket, a legújabbaknál az szokott segíteni, hogy többen is körülállják, guggolják, és fotózzák őket. Ezen a helyen az nehezíti meg a dolgot, hogy az emlékmű előtt szinte folyamatosan jönnek az autók, nehéz átkelni az úttesten a szoborhoz, és keresgélni. Amikor először ott jártam, egy kora délutáni időpontban, éppenséggel megtaláltam a kis figurát, de a kőtömb, amellyel küzd, teljesen beborította az árnyékával. Visszamentem hát egy más időpontban, és így más sikerült jól lefotózni.