Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

Aztán nem sokkal később jöttek a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat, és hogy minél több programon részt vehessünk, egy éjszakára szállást kerestem valahol Budapest belvárosában. És mit hoz a véletlen? A President Hotelben még volt egy Standard klasszikus minősítésű kétszemélyes szoba, reggelivel 146 euróért. Rögtön lecsaptam a lehetőségre, hiszen a szobaár jó volt, a szálloda pedig a legideálisabb helyen ahhoz, hogy a kiválasztott programokra kényelmesen eljussunk tömegközlekedéssel. A President Hotel a spanyol alapítású Meliá Hotels International világméretű szállodalánc tagja, amelyhez ez év márciusában csatlakozott. Ehhez meg kellett, hogy feleljen a Meliá minőségi előírásainak, de mert ez egyúttal átpozícionálással járt, ma már nem ötcsillagos, ahogyan azt fent jelzik. Az aktuális bejárati tábla négy csillagot mutat, és a neten elérhető információk is így írnak a hotelről. A boutique hotel kategória sem érvényes már, mivel a ház az említett újrapozicionálással csatlakozott a spanyol lánchoz. Most tehát a 4 csillagos szálloda 152 szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, de ezek különböző minőségi kategóriába soroltak, és az annak megfelelő áron kínálják őket. Mi nyilván egy olcsóbb szobában éjszakáztunk, de ennek is örültünk, mert szinte utolsó pillanatban foglaltam. Az épület egyébként kifejezetten érdekes, mert hagyományos körfolyosós házból vagy házakból alakították át szállodává, ami különleges építészeti megoldásokat kívánt. Igazából azonban nem tudtuk átlátni a szerkezetét, mert nem töltöttünk ott annyi időt. Ha legközelebb a főváros centrumában lesz szükségünk szállodára, akkor majd ismét a Presidentbe megyünk, és jobban megismerkedünk az épülettel. Mert összességében elégedettek voltunk, az apróbb problémák ellenére. A szobánk kifejezetten puritán berendezése ugyan éles ellentétben állt a csillogó előtérrel, de egy éjszakára megtette. A kényelmetlenül puha ágymatrac is elment egy alvásra. A fürdőkád viszont nekünk, nem egészen fiatal és alacsony termetű embereknek a használhatóság határesete volt a túlzott mélységével, a kád vízcsapját pedig nem lehetett átállítani zuhanyra, ha megpróbáltuk, akkor majdnem kiesett a csaptelep a falból. A reggeli viszont gazdag és jó minőségű volt. A recepciósok aranyos fiatalemberek, akik kedvesek és nagyon segítőkészek voltak velünk. Köszönjük!

Maga a hely kicsi, és csak néhány ülőhely van, de az élmény bőven kárpótol érte. Nyitott konyhában, a szemünk előtt készülnek frissen az ételek, ami külön pluszpont. A konyha nagyon tiszta, a munkafolyamatok pedig láthatóan jól szervezettek. Kimchis burgert és BudaSmash Supreme-et ettünk. A Supreme burgonyás bucija és a bacon egyszerűen isteni volt egy klasszikus, magas minőségű burgerélmény. A kimchis burger pedig igazi különlegesség, nagyon karakteres és izgalmas ízekkel. Külön tetszik, hogy mindig van valamilyen új, kreatív burgerük, így nem unalmas visszatérni sem. A kiszolgálás pedig nagyon kedves és figyelmes volt. Jó érzés olyan helyen vendégnek lenni, ahol tényleg odafigyelnek az emberre. Bárcsak mindenhol így állnának a vendégekhez!

Így aztán cápáztunk, kígyóztunk, rájáztunk a Topicariumban, és a végén adódott, hogy a gyerek szájába valami krémes cuccot kéne tömni, csak legyenek jó emlékei a nagyszülőkről öregkorában. És éppen ott volt ez a Kemenes. Krémest kértem, majd franciát, egyik sem volt. Megkaptam a magyarázatot, hogy az évszak nem jó hozzá. Puff neki! Így aztán választottam egy elég krémesnek látszó süteményt, szegénycsalád vagyunk, hármunkra egy sütemény elég, gyerek alaposan beszíjazva a kocsiba, és én sátáni vigyorral nyomtam a propagandát, hogy egyél csak, otthon ilyet nem kapsz, csak a kiváló, aranyszívű nagyszüléktől! És tetszett neki, otthon egészségesen él, mint a tanmesékben, répa, gyümölcs, és bőszen mutogatott, hogy még, még hát az igazi elfogulatlan, független értékelő, mindig lefizetés, korrupció nélkül, csak a saját érzékeinek élve díjazta a Kemenest. 1490 forint volt, de megérte!

Beálltunk jól nevelten a sorba, mert ide nem lehetett regisztrálni, és mindössze fél órás várakozás után már be is léphettünk a palotába. Vezetés nem volt, de minden teremhez volt írásos eligazító tábla. És mindenki a maga ütemében haladhatott, nézelődhetett, nem volt semmilyen siettetés. Olyan sok mindent egyébként nem lehet itt nézdegélni. Olyan a berendezés, mint ha valaki egy Habsburg-palota némileg kicsinyített mását akarta volna ide betelepíteni a hajdanvolt bútorzat utánzataival. Jócskán kontrasztos az erősen neobarokk belbecs a hangsúlyozottan puritán, elegáns klasszicista külcsínnel. A déli homlokzaton római számok hirdetik, hogy 1806-ban adták át a palotát, akkor készült el Sándor Vince gróf megbízásából. A híres ördöglovas, Sándor Móric az ő fia volt, aki merész lovas mutatványaival a palotát is próbára tette, majd már 1931-ben eladta a tekintélyes méretű szülői házat Pallavicini őrgróféknak. Hogy az őrgróf és családja beköltözött-e a palotába, arról nem találtam információt, de a forradalom és szabadságharc leverése után Albert főherceg rendezte be itt a rezidenciáját, és attól kezdve magas rangú hivatali célt szolgál a palota a várhegyen. Történelmünk boldog békeidejének kezdetén, a kiegyezést követően Andrássy Gyula miniszterelnök javaslatára a Miniszterelnöki hivatal számára bérelték ki az épületet. Majd hogy maradhasson a hivatal, az állam csereügyletet kötött Pallavicini Sándorral, akkor kapta meg a palotáért azt az Andrássy úti (akkor Sugárúti) telket, amelyen hamarosan saját palotát építtetett (írtam róla annál a címszónál). És ha már ilyen jól betelepült a miniszterelnöki hivatal, itt is maradt egészen 1945-ig. A súlyos háborús károk helyreállítására sokat vártak a palota megmaradt részei, mígnem az első Orbán-kormány újra a miniszterelnök székhelyévé tette volna. Nem így alakult, ma már tudjuk. 2003 januárjától a köztársasági elnök rezidenciája és hivatala lett az épület. A köz, az érdeklődő nép pedig évente egyszer-kétszer beeresztetik, hogy bámészkodjon. Megtettük. De nekünk itt is, mint odaát a Karmelitánál, legjobban a teraszról látható világszép panoráma tetszett. Az feledhetetlen. Csak hát azt kívülről, a Budavári Palota előttről is lehet élvezni, sorban állás nélkül.

De ha már a közelébe jutottunk, és elkezdtük fotózni, a külföldiek értetlenül néztek ránk, miért ezt a kis furcsaságot akarjuk megörökíteni, mikor éppen előttünk látható Európa egyik legszebb városi panorámája. Ők talán nem ismerik a Kockásfülű nyulat. De a magyarok közül sem mindenki, hiszen a különös nyuszkó kalandjait elmesélő magyar rajzfilmsorozat az 1970-es évek végén készült, és már annak is több mint 20 éve, hogy DVD-n kiadták. Ma meg már a DVD-t sem használjuk. Nekem az is csak most tűnt fel, amikor olvasgattam róla, hogy a Kockásfülű nyúl kalandjait elmesélő sorozat forgatókönyvét Marék Veronika írta. Nálunk a családban az ő neve a Kippkopp, a gesztenyegyerek mesekönysorozatból ismert. De most már legalább láttam a híres nyuszit, kezében a messzelátóval, amint az alant húzódó várost fürkészi.

De az utcanév mégsem tűnik elegendő magyarázatnak. Kell lenni valami másnak is, hogy mi lenne itt az összefüggés. Nos, a neten talált információk két irányba is mutatnak: Bay Zoltán 1946-ban a Tungsram gyárban munkatársaival kifejlesztett egy radarberendezést, amelynek segítségével először sikerült lemérni a Hold-Föld távolságot. Márpedig, ha valaki elindul a Holdra, csak jó, ha tudja, milyen hosszú lesz az útja. Aztán elindultak, és ezt is egy magyar származású szakember segítségével: Pavlics Ferenc műszaki igazgatóként vett részt az USA Apollo-programjában, megtervezve a holdjáró kis jármű speciális kerekeit. A kerekeknek köszönhetően 1971/72ben az Apolló űrhajók által felvitt holdautók több napig jöttek-mentek a Holdon. Mindhárom felvitt jármű a Holdon maradt. Szerintem hát ezt ábrázolta Kolodko. A Holdon maradt holdjárót. Igaz, ő emberkét is ültetett bele, mintha még mindig együtt furikáznának.

Így végig nagybetűvel írom, mert ugyan a leírások tudatják, hogy a mester az 1976 és 1981 között sugárzott amerikai-brit bábfilmsorozat, a Muppet Show szereplőjét formázta bronzba, ma már ez a legtöbb arra járónak nem ismerős. Eltelt azóta 45 év, felnőtt két nemzedék. Nekik ez a simogatásról ma már aranyfejű kis figura stílszerűen is egy aranyos béka, békuci. Legalább itt, egy nagyváros közepén, így látunk ilyet. Kinn a természetben már alig.

Beálltunk a sorba, és mivel nagyon szervezetten folyik a kiszolgálás, gyorsan sorra kerültünk. Jelentem hát, a kardamomos bullar még mindig nagyon finom!