Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon, ha testi-lelki feltöltődésre vágytok

A Duna vonalától keletre, az Alföld sík vidékétől a hegyvidékek szabdalta Észak-Magyarországig számos különleges gyógyhely vár arra, hogy felfedezzétek őket. Ezekből hoztunk most ízelítőt nektek. Ti hol jártatok már ezek közül?

 

Mit jelent a "gyógyhely" minősítés?

Az ANTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala vizsgálja szigorú feltételek szerint, hogy egy települést vagy településrészt gyógyhellyé nyílváníthatnak-e. Többek között megvizsgálják, hogy az adott helyen milyen elismert természetes gyógytényező van (például: gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy maga az éghajlat), továbbá az is kiemelt figyelmet kap, hogy ezek igénybevételéhez milyen intézmények állnak rendelkezésre. Ez lehet egy gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang vagy akár mofetta is. Az is fontos kritérium, hogy a környezet nyugodt legyen, ahol a betegek gyógyítását nem háborítja semmi. 
Összefoglalva: a hatóság a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket, a fokozottan védett területnek megfelelő zajszintet és a rendezett zöldterületek adottságát vizsgálja.

Hazánkban összesen 42 gyógyhely található 41 településen, ami azért lehetséges, mert Sárváron kettő is van.

Tudtad? Lillafüred volt az első minősített gyógyhely Magyarországon. 1935-ben kapta meg ezt a címet, és 1984-2012 között, közel 30 éven át egyáltalán nem bővült a lista.

 

 

GYÓGYHELYEK KELET-MAGYARORSZÁGON

Eger

Az egyik legrégebbi gyógyhelyként tartják számon a történelmi- és kulturális kincseiről híres Egert, aminek az Egri Termálfürdő az egyik legnagyobb vonzereje. Élvezzétek ki a radonos gyógyvíz, valamint a kénes termálvíz fantasztikus hatásait!

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Egri TermálfürdőGyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Egri Termálfürdő

 

 

Gyöngyös

Az észak-magyarországi gyöngyösi gyógyhely nagyjából 35 hektárnyi területet ölel fel. A kékesi csúcson körülbelül 1000 méteren ma Magyarország második legnagyobb tüdőgyógyintézete, a Mátrai Állami Gyógyintézet működik.

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Gyöngyös, MátraGyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Gyöngyös, Mátra

 

Egerszalók

A különleges Sódomb és a fürdőt körülfogó zöldterület 2016-ban lett gyógyhely Egerszalókon. Keressétek fel ezt a csodálatos területet, melynek hévize az ekcémára, a pikkelysömörre és a gerincbántalmakra is hamar kifejti áldásos hatásait!

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Egerszalóki Sódomb Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Egerszalóki Sódomb

 

 

Mátraderecske

A Mátra tövében megbújó település gyönyörű kirándulóhelyei mellett szén-dioxidos szárazfürdőjéről is nevezetes. A bőrön át felszívódó, értágítást elősegítő mofettás kezelések évről évre egyre keresettebbek a reumatológiai, valamint a mozgásszervi betegségekben küzdők körében.

 

Mórahalom

A Mórahalmon található Szent Erzsébet Gyógyfürdőben többféle kül- és beltéri medencékben is megmártózhattok a 35-39 Celsius fokos hévízben, ami számos erénye mellett sokat javít a kopásos és gyulladásos gerincbetegséggel érkezők panaszain. A pancsolást számos gyógykezeléssel – például masszázzsal, iszappakolással is kombinálhatjátok.

 

 

Miskolc-Lillafüred

Felsorolni is nehéz mennyi szép helyet rejt Miskolc és Lillafüred, mely 1935-ös elismerésével lett Magyarország első gyógyhelye. Nézzétek meg közelebbről a lillafüredi Palotaszállót, a káprázatos függőkertet, a robajló vízesést és csónakázzatok egyet a Hámori-tavon is!

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - LillafüredGyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Lillafüred

 

 

Mezőkövesd

A Mezőkövesden található Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, valamint környéke tökéletes célpont a rekreációhoz. Frissüljetek fel a medencékben, majd próbáljátok ki a víz alatti vízsugármasszázst és a gyógyvizes kádfürdőt is!

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Zsóry Gyógy- és Strandfürdő (Mezőkövesd)Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Zsóry Gyógy- és Strandfürdő (Mezőkövesd)

 

 

Parád

Parádfürdő több évszázados gyógyászati múltra tekint vissza, de a hivatalos gyógyhely minősítésig 1972-ig kellett várnia. A megtisztelő titulust a kedvező klimatikus hatásoknak, valamint az éltető gyógyvizek felhasználásának köszönheti, amik közül kiemelkedik a kénes csevice és a vastimsós víz. 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Csodás gyógyhelyek Nyugat-Magyarországon
Mesés fürdők, egyedülálló barlang és varázslatos arborétum is került arra a listára, melyet a magyar minősített gyógyhelyekből válogattunk. Nektek melyik dunántúli helyszín a kedvencetek?

 

Debrecen

Rengeteg látnivaló és program tobzódik a Cívisvárosban, de a nevezetességek felfedezése mellett a kiterjedt fürdőkultúrát is érdemes jobban megismerni, ha ide látogattok. Térjetek be a Kerekestelepi Fürdőbe és az Aquaticum Debrecen Strand-és Termálfürdőbe is!

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - DebrecenGyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Debrecen

 

 

Kiskunhalas

Alacsony zajszint, kiváló levegőminőség és természetesen a helyi fürdő értékes gyógyvize miatt ítélték oda Kiskunhalasnak a gyógyhely kitüntetést. A népszerű fürdőben eltöltött idő gyógyír lehet az ideggyógyászati megbetegedésekre, de kiegészítheti a műtétek utáni rehabilitációt is.

Szállásajánlatok Kiskunhalas környékén>>

 

Hajdúszoboszló

Európa legnagyobb fürdőkomplexumaként tartják számon a Hungarospa Hajdúszoboszlót, ahol aquapark, élményfürdő és gyógyfürdő szolgálja a maximális feltöltődést. A vízi örömökön túl ráadásul 40-féle kezelést is igénybe vehettek az egészségmegőrzés jegyében.

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Hungarospa (Hajdúszoboszló)Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Hungarospa (Hajdúszoboszló)

 

 

Cserkeszőlő

Tiszta levegő és zajmentes, mesés környezet jellemzi a Tiszazugban fekvő Cserkeszőlőt, ahol fürdő és gyógyászati központ is létesült. Az itteni barna, ásványi anyagokban gazdag jódos gyógyvízen kívül a gyógysó-szobában is érdemes eltölteni egy kis időt, ami a természetes sóbányák mikroklímáját imitálja.

 

Gyula

A végtelen Alföld délkeleti részén lelhettek rá Gyulára, mely csodálatos várat, izgalmas múzeumokat és számos wellness kalandot kínál. Próbáljátok ki a Gyulai Várfürdő kiváló szolgáltatásait, ahol gyógymedencék és komplex fürdőgyógyászati ellátás is kérhető.

Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Gyulai VárGyógyhelyek Kelet-Magyarországon - Gyulai Vár

 

 

Kiskunmajsa

A Kiskunmajsán található Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő, illetve annak környezete 2015-ben érdemelte ki a gyógyhely minősítést. Keressétek fel ezt a fantasztikus komplexumot és úszkáljatok a 25 méteres gyógyvizes úszómedencében!

 

Tiszakécske

A Tisza partján fekvő város legnagyobb büszkesége a Barack Gyógy- és Élményfürdő, ahol 1344 méter mélyről feltörő, ásványi anyagokban gazdag gyógyvízzel kúrálhatjátok magatokat. A Balneoterápiás kezelések pedig az ország másik végéből is rengeteg látogatót vonzanak.

Szállásajánlatok Tiszakécskén>>

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Fedezd fel Magyarország 6 legjobb gyerekbarát wellness szállodáját elképesztő vízi élményekkel – családbarát szállás gyermekmedencékkel, csúszdákkal és élményfürdőkkel. Dőljetek hátra egy finom turmixszal a kezetekben a medence mellett vagy feküdjetek fel a pezsgőágyak egyikére, miközben a gyerekek épp csúszdáznak, pancsolnak vagy a vízi gomba alatt játszanak.
Kis hazánkban számos ismert és kevésbé ismert zarándokhely található. Cikkünkben 6+1 olyan csodatevő vallási helyet mutatunk nektek, melyek egyben remek kirándulóhelyek is!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Csodás gyógyhelyek Nyugat-Magyarországon
Mesés fürdők, egyedülálló barlang és varázslatos arborétum is került arra a listára, melyet a magyar minősített gyógyhelyekből válogattunk. Nektek melyik dunántúli helyszín a kedvencetek?
Melengető fürdőzés hideg téli napokra - gyógyvizes wellness szállodák és termál hotelek Magyarországon
2023.12.19 | 8 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Wellness
Ahogy beköszönt a tél, ösztönösen menedéket keresünk a hideg elől. Azonban ezt nem csupán otthonunk melegében találhatjuk meg, hanem Magyarország csodálatos gyógyfürdőiben is. Merüljetek el a testet-lelket simogató, selymes termálvízben, ahol lebegés közben a kültéri medencékből gyönyörködhettek a téli világban!
Magyarország „mesélő” wellness városai – 5 úti cél, ahol megpihen a tested-lelked
Engedd, hogy Magyarország elbűvöljön, mert akár az Alföld pusztaságában, akár a dimbes-dombos Zalában barangolsz, szebbnél szebb vidéki városokba botlasz! Kövess minket végig ezen az izgalmas utazáson, ahol váraknál, múzeumoknál és tudományos játszóházaknál lesznek a fontosabb megállóink. Az egész napos felfedezőút mellé pedig mi is lehetne jobb párosítás, mint egy kis fürdőzés? Szóval… bepakoltad már a bőröndöt?
Őszi újjászületés − gyógyulás és pihenés Magyarország gyógyfürdőiben
2024.09.13 | 5 perc | Hová utazzak? | Wellness | Utazási tippek
Itt fáj, ott fáj? Néha elég lehet egy kiadós fürdőzés az éltető gyógyvízben, és az ember valósággal újjászületik! Szerencsére, Magyarország fantasztikus gyógyfürdőiben a testi- lelki felfrissülés egyszerre is megvalósítható. Melyik 6 szenzációs úti célt ajánljuk nyugdíjasoknak? Nézzük!
TOP 5 magyar fürdőváros mesés látnivalói szállásajánlóval
Aki kikapcsolódásra, gyógyulásra, élményekre vágyik, jól teszi, ha Magyarország varázslatos fürdővárosai között kezd el keresgélni új úti cél után. Mi is így tettünk, és elhoztunk megmutatni 5 olyan magyar települést, ahol a wellness mellett mesés látnivalók is sorakoznak.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mi határozza meg a gyógyhely minősítés célját, és milyen szempontokat vizsgál a hatóság?
A gyógyhely minősítése olyan településeket vagy részeiket érinti, ahol elismert természetes gyógytényező található (például gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy a levegő éghajlata). A releváns létesítmények megléte (gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang vagy mofetta) és a környezet nyugalma is fontos szempont. Emellett az illetékes hatóság a levegőtisztaságot, a zajszintet és a rendezett zöldterületek adottságait is értékeli.
Hány gyógyhely található Magyarországon, és hány településen helyezkednek el?
Összesen 42 gyógyhely van 41 településen; Sárváron kettő gyógyhely található egy helyen.
Melyik település volt az első minősített gyógyhely, és mikor kapta meg ezt a címet?
Az első minősített gyógyhely Lillafüred volt, ezt a címet 1935-ben nyerték el.
Mely kelet-magyarországi gyógyhelyek gyakran kerülnek említésre, és mit érdemes tudni róluk?
Néhány kiemelt példa: Eger, ahol radonos gyógyvíz és kénes termálvíz is elérhető; Gyöngyös környékén a Mátrai Állami Gyógyintézet működik; Egerszalók különleges Sódombja és gyógyvize vonzza a gyógyulást keresőket; Mátraderecske mofettás szárazfürdői és gyógyhatású kezelései példaértékűek; Miskolc-Lillafüred a híres palotaszálló és a függőkert kapcsán vonzza a látogatókat.
Milyen típusú gyógy- és rekreációs lehetőségek gyakoriak egy gyógyhelyen, és milyen kezelések érhetők el?
Jellemzők közé tartozik a gyógyvíz és egyéb gyógytényezők használata, valamint létesítmények, mint gyógyfürdő és mofetta. Gyakran elérhetők masszázsok, iszappakolások és különféle balneoterápiás kezelések. Egyes helyeken a víz alatti vízsugármasszázs vagy speciális gyógyvizes medencék is elérhetők, amelyek a mozgásszervi és egyéb problémák enyhítését célozzák.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft