Böngéssz a legfrissebb értékelések között!

Az emeleti szobákat lépcsőn lehet megközelíteni, nincs lift. A beltér modern, a barna színek árnyalatai dominálnak. Elegendő pakoló és tároló hely biztosított. A szobánk a hátsó épületben volt a parkoló mögött, emiatt ide az utca zaja nem szűrődött be, és a fák is sokkal jobban beárnyékolták. A szoba legnagyobb előnye a saját erkély, ahonnan nemcsak a szomszédban ugató kiskutyát, de a folyamatosan csiripelő, éneklő madarakat is hallgattuk. Negatívum, hogy nincs franciaágyas szoba, az összetolt két szimpla ágy, illetve a matracok viszont folyamatosan szétcsúsztak, egyet-kettőt fordult az ember, és máris a két ágy között találta magát. Erre másutt sikerült azért könnyen és egyszerűen megoldást találni, az ágyak összekapcsolásával. A szobában volt légkondi, a fürdőben kikapcsolhatatlan fűtés, de legalább a vizes törölközők gyorsan megszáradtak. Az udvaron zárt parkolási lehetőség adott, ha jól értettem, 1000 Ft/éjszaka áron. Felár mellett lehetséges késői kijelentkezést kérni. A svédasztalos reggelit a főépületben tálalták fel 8-10 óra között. Az étkezőnek van egy nagy terasza, de sajnos a reggeli-délelőtti órákban nagyon odatűzött a nap. Az ételkínálat a szokásos bővített kontinentális. Első napon kétféle szörp volt gyümölcslé helyett, a 2. reggelen pedig nem volt meleg étel - rántotta, tükörtojás, mini virsli - kikészítve, de kérésre készítettek volna. Napközben nem volt a szobában takarítás, a szemetet sem vitték el. A szobában volt vízforraló, 2 db teafilter és 2 db 3in1 instant kávé, nem naponta, hanem a teljes ott tartózkodás idejére. Láttuk, hogy van egy olyan különálló épületük, amelyben apartman és a teraszon privát jakuzzi található, ez elég menő szerintem. Összességében 4 pont és ajánlott szállás Szegeden.

Ami negatív:
A recepciósok némelyike nem álltak a helyzet magaslatán, nem úgy beszélt, mintha szívesen látnának minket. Csak,miután fizettem, akkorderült ki, hogy foglalni kell időpontot a welness részbe. A welness részbe szinte lehetetlen bejutni, ennyi emberre kicsi és kevés a választási lehetőség. . Az ajánlatban, amit a csomag tartalmaként megjelöltek, nem különítik el, hogy melyik fizetős, melyik nem. A félpanziós menü nincs kitalálva. Találni olyan ételt, amit megeszik az ember, de egyik sem lépi túl a középszint alsó részét.

Ezalatt minket megbüntettek, a barátomat ráadásul kétszer is. Külön ironikus, hogy a környéken szinte csak a Református templom feliratot lehet megtalálni, a hotel parkolóját viszont nem sikerült normálisan kitáblázni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy miközben a vendégek büntetést kapnak pár perc megállásért, a tulajdonos GLE Mercedes-e végig a bejárattól egy méterre, a járdán parkolt az ottlétünk alatt. A wellness részleg önmagában kellemes lett volna, viszont itt jött a legkellemetlenebb rész. Vittünk magunkkal egy kevés házi pálinkát, amit kulturáltan fogyasztottunk a családunkkal. Nem hangoskodtunk, nem zavartunk senkit, kisgyerekekkel pihentünk ott. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy idősebb úr szó nélkül elviszi az italunkat. Kiderült, hogy ő a tulajdonos, aki vendégek között ellenőriz. Ezután emelt hangnemben, rendőrséggel fenyegetőzve, rendkívül lekezelő stílusban kezdett velünk beszélni a 6 éves kislányunk előtt. Olyan jelenetet rendezett, mintha valami bűncselekményt követtünk volna el. A helyzet végül odáig fajult, hogy le akartak küldeni minket a recepcióra elszámolni, és konkrétan azt éreztették velünk, hogy örüljünk, ha maradhatunk. Egy wellness hétvégén az ember utolsóként számít arra, hogy a tulajdonos személyesen járőrözik a vendégek között és ilyen stílusban kommunikál. A személyzeten is érezhető volt a feszültség, valószínűleg nem véletlenül. Két vacsora alatt többször kellett szólni az italrendelés miatt, a használt tányérokat nem vitték el még akkor sem, amikor már alig fértünk az asztalnál. Az étel egyébként finom volt, ezt el kell ismerni, de a kiszolgálás messze nem méltó egy wellness hotelhez. A szálloda maga akár szép is lehetne, de az egész működés kaotikusnak és rosszul szervezettnek hatott: szűk lépcsőházak, túlzsúfolt étkező, hatalmas kihasználatlan terek, lassú utánpótlás az ételeknél, folyamatos kerülgetés és várakozás. Összességében nem a környezet vagy az épület miatt csalódtunk, hanem az emberi oldal miatt. Pihenni mentünk, helyette feszültséget és kellemetlen jeleneteket kaptunk.

Kacsás ráment kértem. Az ár az úgy néz ki, hogy 2290 forint a rámen, és 890 bele a füstölt kacsamell- Ez nem egy rossz értékarány. Csípősre is rákérdezett a lány, kértem mellé. És akkor odanyújtotta a gépet, hogy itt lehet választani. Mármint, hogy mennyi borravalót adok. Én meg spontán, hogy de hát mire? Még ki se szolgáltak, nem is láttam, ettem az ételt. . . Erre picit sértődötten benyomta a nullát, hogy jó, akkor nem kell, de szerintem kínos egy rendszer ez nagyon. Leültem, vártam, frissen készül, a szemed láttára. Szám világít a falon, hogy készül, meg, hogy elkészült. Aztán kiszolgálod saját magad. Jó sűrű,. sötét leve volt, igazán a jobbak közül való. Bár az ember finnyásabb, mióta ilyen hatalmas ázsiai levesverseny van, szóval ettem már jobbat, de ez is a jobbak közé tartozik. Evés után megelégedve visszamentem a pulthoz, hogy igen, finom volt, most szívesen adnék borravalót. Most már barátok voltunk, ó, ugyan, nem érdekes, majd a legközelebb. . . ajánlom a helyet, kellemes.

Hogy innen a vallási tanítás miként jut el arra a megállapításra, miszerint Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek, nos, nekünk, megrögzött hitetleneknek ez nem lett érthető Martfűn sem, miközben ezeket a szavakat olvastuk a Szent Tamás templom szépséges üvegablakain. Azt viszont megértettük, hogy Szent Tamásról miért van csak néhány templom Magyarországon elnevezve: kevés katolikus közösség vállalta, hogy a hitetlenség gondolata lebegjen köröttük Isten házában. Martfűn azonban ez a névválasztás értelemszerű volt Tamási József plébános atya számára, amikor 1983-ban a tiszaföldvári plébánia élére került, amelyhez Martfű is tartozik. A szocialista városnak tekintett, akként is működő településen még templom sem volt, a néhány itt élő, kellően elszánt katolikus hívő vasárnaponként átballagott a pár kilométerre lévő tiszaföldvári templomba misére. Tamási atya azonban nem gondolta, hogy ennek a hitetlen helyzetnek maradnia kell, hogy templom nélkül legyen Martfű, ezért nekilátott a munkának, hogy az akkor még községnek temploma legyen. Mert ha templom van, akkor többekben felmerül a hitéletre az igény. Csakhogy a templomépítés rengeteg pénzbe kerül, ami nem volt. Anekdotázva mesélik a településen, hogy az atya akár a kereskedéstől sem idegenkedett a cél érdekében. Pénzt ugyanis nem tudtak adni a helyi vállalatok, de szívesen adtak a termékeikből. Ezeket el kellett adni, hogy gyűljön a templompénz. Persze voltak a katolikus egyháztól, valamint magánemberektől, külföldről is adományok, és az időközben létrejött önkormányzat is segített. A városközpont egyik meghatározó épülete lett a Szent Tamás-templom, amelynek az építési munkálatai közel tíz éven át tartottak, és az orgona felszentelésével értek véget 2001-ben. És hogy milyen is ez a templom? Van, aki egzotikusnak mondja, mi maradunk az impozáns, megragadó jelzőknél. Tamási atya azt kérte a tervező Marosi Gábor építésztől, hogy legyen az épület modern, de megjelenésével segítse a hitetlenségből való kilépést, miközben a névadó apostol életének két legfontosabb helyszínét, Jeruzsálemet és Indiát is belekomponálja az épületbe. A templom jeruzsálemi keresztet formázó alaprajza, de még inkább a gyergyói mesteremberek ácsolta homorú ívű, hatalmas kupola szokatlan szépségek. És nekünk tetszettek Meszlényi János szobrászművész különleges, rézlemezből hajtogatott szobrai is, bár igaza van kísérőnknek, a templom kántorasszonyának, hogy a réz idővel besötétedett, olyannyira, hogy nehezen felismerhetővé lettek az arcok. Ami pedig egészen különlegessé teszi Martfű katolikus templomát: a koncertezésre is alkalmas hangversenyorgona. A nagyszerű akusztikájú templomban ezért is gyakoriak a kulturális rendezvények. Hitetlenként is van hát miért elmenni a martfűi Szent Tamás-templomba. A hívők úgyis egyre kevesebben mennek.

Aztán az 1940-es évek elején betelepült ide a csehszlovákiai Bata cipőgyár, lásd később Tisza Cipő márkanéven, és így elkezdődhetett a települési fejlődés. 1950-ben a településrész elszakadt Tiszaföldvártól, és önálló községgé alakult, majd nagyközséggé lett. Ám a környék, de a tágabb politikai közbeszéd is a szocialista város minősítéssel illette Martfűt. Majd a rendszerváltás előtti utolsó pillanatban, 1989-ben valódi városi rangot kapott. Nem volt hát hosszú szerves fejlődés, jobbára csak lakótelepek voltak és a korban szokásos kulturális és kiszolgáló létesítmények az iparváros dolgozóinak. Nem lehetett hát könnyű dolguk a rendszerváltás utáni városvezetőknek, hogy arculatot adjanak Martfűnek. De bátran belevágtak, és városközpontot alkottak. A városháza átadása után egy évvel, 1997. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén felavatták a parkban Szent István szobrát, beillesztve ezzel a néhány évtizedes települést az ezeréves magyar történelem szövetébe. Az egészalakos királyszobrot nemcsak, hogy egy mesterséges kis halomra állították itt a síkon, épült alá még egy robosztus kőtalapzat is, amely ősi magyar képi emlékeket idéz fel. Ez volt Gyurcsek Ferenc szobrászművész első köztéri szobra Martfűn, majd a lakhelyének is a települést választó alkotó szobrai benépesítették a városközpontot. Természetesen nem folytattam alapos közvélemény kutatást, de ahogy az várható volt, a néhány itt élő, akivel beszéltem erről, két markánsan eltérő vélemény fogalmazott meg: Vannak, akik határozottan elutasítják a művész itteni munkáit, mások kifejezetten elismeréssel vannak irántuk, és szívélyesen ajánlgatták, hogy nézzük meg mindet. Nos, ez volt az első, amit megnéztünk a két templom, a katolikus és a református közötti parkban. És mi egyetértünk azzal az úgymond hivatalos állásponttal, hogy Szent István király bronzszobra a róla elnevezett tér ékessége, méltán a város jelképe. Bár ez a jelképdolog egy kicsit mintha erőltetett lenne. . .

Most megint az utóbbit osztotta a sors, a festett szőke démon olyan utálattal szolgál ki, hogy rámegy az ízlelőbimbóidra, a másik, kis kedves, aki mellette állt, nos ahhoz most nem volt szerencsém. Nekem ezt vetette a sors. Kértem három gombóc fagylaltot pohárban, odaültem egy oszlop mögé, hogy ne lássam, de csak kisétált és arra jött. . . előző életemben valami gáz lehetett, most fizetek valamiért. De a mákfagylalt az jó volt.

Google értékelésért cserébe ajándék hűtőmágnes készül saját fotóval - igaz ez nekünk utólag 2 hónap múlva érkezett meg postán, de megküldték.