"vicces" lesz, vén boomer ki van röhögve, ha nem érzi barátságosnak a kiszolgálást. De most mit hazudjak? Családi futárszolgálatok sorban állnak a néppszerű süteményért, én meg figyelem, hogy hogyan zajlik ez a dolog. Vagy egy felvillantós csíííz. Egy gyorsan lefutó széles mosolyos üdvözlés, más vendéglátóhelyeken is bevett rutin. Egy tizedmásodperces fénylő ragyogás, a vendég üdvözlése, ami eltűnik azonnal, mint a vihar. Azután van egy-két ingerültebb utózönge, a kettővel előttem lévő is kapott, meg én is. Hogy melyikben van és mikor rendelte. . . kérem én nem tudom, és csak azt tudom, hogy ilyen néven meg van rendelve és ennyi meg ennyi. . . na jó, de hogy személyesen, vagy neten? Kérem, bizonyára neten. . . na jó, de én azt honnan a fenéből tudjam, ha a vevő nem tudja? ? De kérem, elnézést kérek, bizonyára a neten, ott tessék keresni, ez a feleségem neve, ő rendelte, én csak eljöttem érte. Bocsánat, hogy én jöttem. . . öt rúd bejgli, kettő diós, egy gesztenyés, egy mákos, meg egy meggyes-mákos. . Na, aztán végül valamelyik francos pohárban csak meglett, meg is kaptam, ki is fizettem több mint 20000 forintot, hogy megkaphassam mindezt. Sőt! rendeltem egy franciakrémest is helyben, meg valami üdítőt is. (csak dobozos üdítőnk van! morogtak rám), kifizettem alázattal, borravalót is adtam, és leültem figyelni, hogy tényleg én vagyok a rosszindulatú hülye, vagy tényleg így van ez. Hát tényleg így van.
