Lányuk, az édesanyám később hozzáment egy Sarlayakkal rokon férfihez, aki a nevelőapám volt, az édesapám, akinek semmiféle nemesi származása nem volt, sokáig igazgató volt egy Sarlay kastélyban, nem ebben, egy másikban. Hát akkor lássuk! Az utcára nyíló összes kapu zárva, de az egyik láncon lévő lakatban elrejtve megtaláltam a kulcsot. Gátlások félredobva, befelé. Erre jött egy misztikus és hihetetlen esemény, a kastély mögül nem kutyák, hanem vérszomjas gyöngytyúkok rohantak elő, éktelen zajjal. Megálltam, ők is megálltak. Indultam, támadtak. Sohasem láttam ilyet. Mikor aztán nem érdekeltek, elindultam és bementem, brutális hangorkánnal felszálltak és eltűntek. Menekültek, vagy jelentették az őrségen a dobermannoknak? Ilyent sem láttam még. Öööö szóval csak próbáltam rendezgetni a gondolataimat. Bent minden üres, pusztult, kifosztott. Valamire használhatták, ennek nyomai vannak, és érdekes módon több helyen is figyelmeztetés, hogy hová ne lépjek be, tehát mégis számított rá valaki a bezárt kapuk ellenére, hogy valaki bejön. Talán esküvői helyszín volt? Erre utalnak a virágok? Bebolyongtam, amit be lehet. Gondolatok, kiegészítés a kastély homlokán nem Sarlay címer van. Az a Felsőbüki Nagy Sándor címere. A Sarlayak házasság révén jutottak hozzá később. Ezért gyakran inkább Felsőbüki NagySarlay-kúriának is nevezik. 1750-ben épült, meg azóta folyamatosan javul, változik és romlik. Most ilyen. Eladósorban van éppen, ki tudja, ki veszi meg és milyen név adódik hozzá a nevéhez? Valami prosztó újgazdag talán. Én nem vagy gazdag, de nem is venném meg. Na, szia kastély, ég veled!
