A betoppanásomat olyan terelési bemutató kísérte, mint ahogy a Border Collie-k szokták Írországban terelni a nyájat, ahogy vallottam, hogy egyedül vagyok, hát addig terelt a nő szelíd tiltakozásom ellenére, amíg a sarokban, a kirakat előtt kötöttem ki. De vietnaméknál ezt így szokták máshol is. Egyébként kedves volt, szívélyes, aranyos. Egy vietnamiban nyilván levest vadászik az ember, de miért ennék mindig pho-t, ha van wonton is, igaz, hogy ez a legolcsóbb leves, de attól még lehet jó. Különben is, az inkább kínai. Na, de meglett, hozták, az ilyen helyek stílusában egyszerre a másik fogással, mert ugyan sushit is kértem, az sem vietnami, de az a főprofil. De ez legalább nem hűl el, amíg a levest eszem. A wonton nem volt jó, semmi sűrű húslé a kis húsos batyuknak, hanem zöldségek beleszórva, és ismerjük be, félig nyersen is maradtak. Hát fogjuk rá, hogy friss, ropogós, de attól még nem jó. Megettem és bosszankodtam, hogy kértem volna inkább egy tömény húslevest, aztán nekiálltam a nagyon pofás, szépen tálalt sushinak, az sem volt valami nagy szám, hát, a fenébe is pedig jó is lehetett volna. Mártogattam, nyomtam hozzá a jó kis csípős zöld tormát, szóval, azért megebédeltem, még ha nem volt egy kiugró élmény, akkor is. Számszakilag: leves 1990, sushi 3190 forint.
