Pedig csodálatos épületek. Ez a tokaji a szerencsésebbek közé tartozik, megőrizték, rendbehozták. Most kulturális célokat szolgál. Jó ügy az. Amikor benyitottunk, valahol az ősidőkből zene szólalt meg nem sófár, hanem zongora. Egy srác ült a túlsó végén a hangszernél, futamról futamra élte bele magát, éltette a házat, nem is zavartuk, illedelmesen kikerültük az öröm okozóját. Felsétáltunk a karzatra, aztán még feljebb, a kiállítótérbe, ahol nem volt semmi már, csak a megrekedt meleg, meg hát Chopin, aki át meg átszövi a levegőt a zene szárnyán. Itt vannak a lelkeknek suttogásai, a zenéé, az elhurcolt zsidóké, a történelemé, a szépségé és a kegyetlenségé is.
