Ennek egyik sétáján vettünk részt a ma már világörökségi védettséget élvező sugárút utolsó szakaszán, a villanegyedből kijutva a Hősök terére. A Hősök tere szintúgy csak felsőfokú jelzőkkel illethető, hiszen ez Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere, közepén a Millenniumi emlékművel. Merthogy maga a tér is az 1896-ban, a honfoglalás 1000 éves évfordulójára megrendezett millenniumi ünnepségekre készült. Micsoda lelkesedés, nemzeti önbizalom fűthette akkor a főváros vezetőit! Megtörtént az osztrák császársággal való kiegyezés, minek hatására megindult az ország békés fejlődése, Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött Budapest, az egységesült főváros. És akkor, ebben a bizakodó hangulatban elért az Andrássy út kiépítése a végére, és közeledett az 1000 éves évforduló. A nemzeti érzelmek által fűtött lelkesedés hatására megszületett a döntés, hogy egy millenniumi emlékművet, egy Nemzeti pantheont kell építeni, kibővítve az ott már addig is meglévő kis terecskét. Az a kép viszont, amely ma fogadja a Hősök terére látogatókat, a millenniumi ünnepségek idején mégsem volt látható. A teret és annak építményeit tervező Schickedanz Albert építész művei közül addigra csak a Műcsarnok készült el. A Szépművészeti Múzeumnak és a Millenniumi emlékműnek még az építése is csak az ünnepi esztendő után kezdődött el, és csak mintegy 10 évvel később adták át ezeket. Azóta csak kisebb változásokat hoztak itt a történelem fúvószelei, a tér látványa lényegében megőrződött olyannak, ahogyan azt Schickedanz elképzelte. A központi emlékmű és a két ívelt oszlopcsarnok szobrairól esetleg majd máskor írok, most csak azt említem meg, hogy a középen álló, 36 méter magas obeliszkről még mindig hiányzik Gábriel arkangyal két évvel ezelőtt restaurálásra leemelt szobra. De legalább kihelyezett táblákon korrektül tájékoztatják erről az ott bolyongó sok turistát, és a szobor hiteles másolata megtekinthető nem messze innen, a Városliget Látogatóközpontban.
