Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csodás gyógyhelyek Nyugat-Magyarországon

Mesés fürdők, egyedülálló barlang és varázslatos arborétum is került arra a listára, melyet a magyar minősített gyógyhelyekből válogattunk. Nektek melyik dunántúli helyszín a kedvencetek?

 

Mit jelent a "gyógyhely" minősítés?

Az ANTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala vizsgálja szigorú feltételek szerint, hogy egy települést vagy településrészt gyógyhellyé nyílváníthatnak-e. Többek között megvizsgálják, hogy az adott helyen milyen elismert természetes gyógytényező van (például: gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy maga az éghajlat), továbbá az is kiemelt figyelmet kap, hogy ezek igénybevételéhez milyen intézmények állnak rendelkezésre. Ez lehet egy gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang vagy akár mofetta is. Az is fontos kritérium, hogy a környezet nyugodt legyen, ahol a betegek gyógyítását nem háborítja semmi. 
Összefoglalva: a hatóság a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket, a fokozottan védett területnek megfelelő zajszintet és a rendezett zöldterületek adottságát vizsgálja.

Hazánkban összesen 42 gyógyhely található 41 településen, ami azért lehetséges, mert Sárváron kettő is van.

Tudtad? Lillafüred volt az első minősített gyógyhely Magyarországon. 1935-ben kapta meg ezt a címet, és 1984-2012 között, közel 30 éven át egyáltalán nem bővült a lista.

 

 

Gyógyhelyek a Dunántúlon

Sopron-Balf

Sétáljatok egyet a Sopronban található Lővérekben, majd látogassátok meg a méltán híres balfi Gyógyfürdőt, mert mindkét úti cél rendelkezik gyógyhely minősítéssel! A fürdőben próbáljátok ki a taposómedencét vagy a vérnyomásra, valamint a szívbetegségekre kedvezően ható szénsavas-kénes kádfürdőt!

Szállásajánlatok Soporonban>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Sopron-BalfCsodás gyógyhelyek Magyarországon - Sopron-Balf

 

 

Sárvár

Ezen az apró, de turistáktól nyüzsgő településen egyből két gyógyhely is található. Az egyik a gazdag növényvilágot és halastavat rejtő Sárvári Arborétum, a másik pedig a Sárvári Gyógyfürdő (Sárvár-Gyógyvarázs címen), ami magába foglalja a páratlan környezetet, a kiváló levegőt és az alacsony zajszennyezettséget is.

Szállásajánlatok Sárváron>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Sárvári Gyógy- és WellnessfürdőCsodás gyógyhelyek Magyarországon - Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

 

 

Bükfürdő

Bükfürdőt gyógyvize, a széleskörű rekreációs szolgáltatásai, illetve a természetközelsége teszi igazán vonzóvá a pihenésre vágyók szemében. Ha erre jártok, keressétek fel az ország egyik legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdőjét, ami fantasztikus szaunákat, valamint kül- és beltéri medencéket rejt!

Szállásajánlatok Bükfürdőn>>

 

Celldömölk

Merüljetek el az éltető gyógyvízben Celldömölkön, miközben a Ság-hegy panorámájában gyönyörködtök! Az 1245 méter mélyről feltörő, ásványi anyagban bővelkedő víz jótékony hatást gyakorol a mozgásszervi panaszokra, amit a Celldömölki Vulkánfürdőben élvezhettek. Nem véletlenül kapta meg a „Celldömölk Vulkán Gyógyhely” címet.

Szállásajánlatok Celldömölkön>>

 

Balatonfüred

A település az egyik legrégebbi hazai gyógyhelyünk. Kóstoljatok bele a Gyógy téren álló Kossuth-forrás vagy a Tagore sétányon lévő Schneider-forrás savanyúvizébe, amiről úgy tartják, hogy gyomorhurutra, cukorbajra és epe-, illetve bélproblémákra is igazi orvosság. A Szívkórházat övező terület szintén védett gyógyövezetnek számít.

Szállásajánlatok Balatonfüreden>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Kossuth Lajos forrás (Balatonfüred)Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Kossuth Lajos forrás (Balatonfüred)

 

 

Tapolca

Tudtátok, hogy a Tapolca alatt végighúzódó barlangrendszerben nem csupán kalandos csónakázásra indulhattok, hanem gyógyító kirándulásra is? Asztmával, allergiával vagy egyéb légzőszervi panaszokkal küszködők gondjaira megoldás lehet a barlang klímája, ami szinte állandó hőmérsékletet és kiemelkedően tiszta levegőt biztosít a látogatóknak.

Szállásajánlatok Tapolcán>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Tapolcai Tavasbarlang/ Fotó:Egri Csaba, Balaton-felvidéki Nemzeti Park IgazgatóságCsodás gyógyhelyek Magyarországon - Tapolcai Tavasbarlang/ Fotó:Egri Csaba, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

 

 

Hévíz

Az egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező Hévízi-tó Európa egyik leghíresebb gyógyhelye. A több mint 4,6 hektáron elterülő állóvizet kén-, rádium-, és ásványanyag tartalmú forrás táplálja. A tó felett meghúzódó úgynevezett „párasapka” pedig pollen és allergiaszegény levegőt nyújt a pancsolóknak. Vegyétek igénybe az ide épült fürdő rekreációs- és egészségmegőrző szolgáltatásait is!

Szállásajánlatok Hévízen>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Hévízi TófürdőCsodás gyógyhelyek Magyarországon - Hévízi Tófürdő

 

 

Lenti

A Kerka folyó mentén fekvő Lenti termálfürdője és annak környéke 2016 óta rendelkezik gyógyhely minősítéssel. Ezt a megtiszteltetést az itt felszínre bukkanó nátrium-hidrokarbonátban gazdag termálvizének köszönheti. Kényeztessétek magatokat a kellemes hőmérsékletű medencékben, a forró szaunákban a Lenti Termálfürdő és Szent György Energiaparkban!

Szállásajánlatok Lentiben>>

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Vízen járástól a gyógyerejű fürdőzésig: varázslatos termáltavak Magyarországon
Szörfözzetek a pihenés hullámain, mert 3 fantasztikus hazai termáltóhoz repítünk el titeket! Demjénben belekóstolunk a tengerparti hangulatba, Zalakaroson lebegő köveken vezet majd keresztül az utunk, Hévízen pedig „padlófűtéses kenukba” szállunk.

 

 

Zalakaros

A Balatontól nem messze elhelyezkedő Zalakaros igazi kincsesbányája az élményeknek. Ráadásul a város fürdője 1978 óta hivatalosan elismert gyógyvízzel rendelkezik, ami kedvezően hat többek között az ízületi fájdalmakra és a vérkeringésre is. Teszteljétek le a fantasztikus iszappakolást, illetve a súly- és szénsavfürdőt is!

Szállásajánlatok Zalakaroson>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Zalakarosi FürdőCsodás gyógyhelyek Magyarországon - Zalakarosi Fürdő

 

Kehidakustány

A gyógyhelyeket jelölő térképre 2016-ban került fel Kehidakustány a Kehida Termál-, Gyógy- és Élményfürdő jóvoltából. A mesés gyógyvízzel rendelkező komplexum lenyűgöző pezsgőszigete és sodrómedencéje mellett a rekreációs- és egészségmegőrző kezelésekben is élen jár.

Szállásajánlatok Kehidakustányban>>

 

Igal

A Somogyi dombság ékkövének számító Igal egyedi hangulatát a varázslatos környék adja, de emellett az ország egyik legjobb minőségű gyógyvize is itt ered. Nem meglepő, hogy az Igali Gyógyfürdő és tágabb környezete kiérdemelte a gyógyhely rangot. A termálvizes medencéken túl a gyógyászati szolgáltatások is figyelemre méltóak.  

Szállásajánlatok Igalon>>

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Tudtad? Gyógyvíznagyhatalom vagyunk! Gyógyfürdők és termálfürdők Magyarországon
Magyarország gyógyvíznagyhatalom, országszerte mintegy 150 melegvizes gyógyfürdő, köztük számos termálfürdő fogadja a vendégeket. De hogy miért is jó nekünk a gyógyvíz, arról kevesebbet tudunk. Nézzünk a dolgok mélyére!

 

 

Harkány

A Villányi-hegység lábánál meghúzódó Harkányban nem csak kitűnő borokat lehet szürcsölni, hiszen a települést már 1958 óta gyógyhelyként tartják számon. A Harkányfürdőben megtapasztalhatjátok a karbonszulfidban bővelkedő gyógyvíz erejét, ami a krónikus nőgyógyászati gyulladásokra és a pikkelysömörre is kifejti áldásos hatását.

Szállásajánlatok Harkányban>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - HarkányfürdőCsodás gyógyhelyek Magyarországon - Harkányfürdő

 

Szigetvár

Mintegy 15 hektáros terület kapott gyógyhely minősítést Szigetváron, ami nem csupán a helyi gyógyfürdőt, hanem az itt magasodó várat és annak parkját is magába foglalja. Nézzétek meg közelebbről a Szigetvári Gyógyfürdőt, ahol a termálvíz sokat javíthat az időskori csontritkulásos panaszokon és a pajzsmirigy betegségeken is!

Szállásajánlatok Szigetvár környékén>>

Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Csónakázó-tó és várpark (Szigetvár)Csodás gyógyhelyek Magyarországon - Csónakázó-tó és várpark (Szigetvár)

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
19 termálfürdő Magyarországon, ahol télen, hóesésben is fürdőzhetünk a szabad ég alatt a kültéri meleg vizes medencében
Különleges hangulata van télen, zimankóban és hóesésben fürdőzni a kültéri termálmedencében. Bemutatunk 19 olyan gyógy- és termálfürdőt Magyarországon, ahol ezt megtehetitek.

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Mindannyiunknak jár egy kis kényeztetés néhanapján, és van, hogy erre leginkább a négy fal között vágyunk. Ezért összegyűjtöttünk nektek 10 olyan szálláshelyet, ahol lehetőségetek van olyan szoba foglalására, amiben privát jakuzzi is rendelkezésetekre áll.
Budapest képéhez szervesen hozzátartozik az Erzsébet híd lábánál álló, a századforduló híres építészei, Korb Flóris és Giergl Kálmán által tervezett palotapáros, melyeket az UNESCO is védelme alá helyezett. Örömteli hír, hogy a Matild Palace felújítása és a szálloda megnyitása után új rész, az eredetileg Belvárosi Kávéházként működő egység is visszanyerte eredeti funkcióját. Megnyílt a Matild Café & Cabaret.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Gyógyhelyek Kelet-Magyarországon, ha testi-lelki feltöltődésre vágytok
A Duna vonalától keletre, az Alföld sík vidékétől a hegyvidékek szabdalta Észak-Magyarországig számos különleges gyógyhely vár arra, hogy felfedezzétek őket. Ezekből hoztunk most ízelítőt nektek. Ti hol jártatok már ezek közül?
Melengető fürdőzés hideg téli napokra - gyógyvizes wellness szállodák és termál hotelek Magyarországon
2023.12.19 | 8 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Wellness
Ahogy beköszönt a tél, ösztönösen menedéket keresünk a hideg elől. Azonban ezt nem csupán otthonunk melegében találhatjuk meg, hanem Magyarország csodálatos gyógyfürdőiben is. Merüljetek el a testet-lelket simogató, selymes termálvízben, ahol lebegés közben a kültéri medencékből gyönyörködhettek a téli világban!
TOP 5 magyar fürdőváros mesés látnivalói szállásajánlóval
Aki kikapcsolódásra, gyógyulásra, élményekre vágyik, jól teszi, ha Magyarország varázslatos fürdővárosai között kezd el keresgélni új úti cél után. Mi is így tettünk, és elhoztunk megmutatni 5 olyan magyar települést, ahol a wellness mellett mesés látnivalók is sorakoznak.
Őszi újjászületés − gyógyulás és pihenés Magyarország gyógyfürdőiben
2024.09.13 | 5 perc | Hová utazzak? | Wellness | Utazási tippek
Itt fáj, ott fáj? Néha elég lehet egy kiadós fürdőzés az éltető gyógyvízben, és az ember valósággal újjászületik! Szerencsére, Magyarország fantasztikus gyógyfürdőiben a testi- lelki felfrissülés egyszerre is megvalósítható. Melyik 6 szenzációs úti célt ajánljuk nyugdíjasoknak? Nézzük!
Tudtad? Gyógyvíznagyhatalom vagyunk! Gyógyfürdők és termálfürdők Magyarországon
2022.09.28 | 8 perc | Wellness
Magyarország gyógyvíznagyhatalom, országszerte mintegy 150 melegvizes gyógyfürdő, köztük számos termálfürdő fogadja a vendégeket. De hogy miért is jó nekünk a gyógyvíz, arról kevesebbet tudunk. Nézzünk a dolgok mélyére!
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mi a gyógyhely minősítés célja és milyen tényezőket vizsgál meg az illetékes hatóság?
A cím célja megállapítani, hogy adott település vagy településrész gyógyhatású hely-e. Szigorú feltételek alapján vizsgálják a természetes gyógytényezőket (például gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy az éghajlat), az igénybe vételhez szükséges intézményeket (gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang vagy mofetta), továbbá a környezet nyugalmát, a levegőtisztaságot, a zajszintet és a rendezett zöldterületeket, valamint a hozzá tartozó infrastruktúrát.
Hány gyógyhely található Magyarországon és miért van kettő Sárváron?
Összesen 42 gyógyhely található 41 településen, mert Sárváron kettő is rendelkezik gyógyhely minősítéssel: a Sárvári Arborétum és a Sárvári Gyógyfürdő (Sárvár-Gyógyvarázs).
Mely dunántúli helyszínek említhetők és mivel kínálnak vonzó élményeket?
Néhány példa Dunántúlon: Sopron–Balf (Lővérek, balfi Gyógyfürdő; taposómedence és gyógyhatású kádfürdő), Sárvár ( Arborétum és Gyógyfürdő), Bükfürdő (gyógyvíz, nagy gyógy-, strand- és élményfürdő), Balatonfüred (gyógyterületek, források), Tapolca (barlangrendszer gyógyító klímával), Hévíz (Hévízi-tó mint híres gyógyvízforrás).
Milyen gyógytényezők és infrastrukturális elemek számítanak a gyógyhely minősítéséhez?
Fontos a természetes gyógytényezők megléte (gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy éghajlat), továbbá hogy rendelkezésre állnak megfelelő intézmények (gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang vagy mofetta), és a környezet nyugodt legyen, a levegőtisztaság jó, a zajszint alacsony, valamint rendezett zöldterületek és megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre.
Miért érdemes Dunántúli gyógyhelyet választani, és milyen jellegzetes élményekre számíthat az olvasó?
A régió gazdag természeti értékekkel és gyógyító adottságokkal várja a pihenést keresőket: például barlangi klíma Tapolcán, gyógyvíz és szaunapakkok Hévízen, arborétumokra és gyógyfürdőkre épülő infrastruktúra Sárváron, Balatonfüred tavasztól őszig kínálhat gyógyforrásokat és gyógyító sétányokat, valamint egyéb helyszínek egyedi gyógytényezőket és kezelési lehetőségeket nyújtanak.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft