Hát, de nem pusztulhatsz el úgy, hogy a föld is kiköp, jobb az ilyen foltokat az életben bevarrni, pótolni. A kastély előtt nem lehet megállni, de a parkkal párhuzamos utcában van hely bőven. Belépőjegy rögtön a bejáratnál, tehát már a parkba is csak valami befizetés árán jutsz be, de nem veszik ezt túl komolyan, úgy látom. Mindenféle kedvezmény van egyébként. Gyönyörű képet mutat a park a kastéllyal, de végül is, az egyik legismertebb kastélyunk. Oldalbejáraton léphetünk be az épületbe, a recepción irányt mutatnak, aztán indulhatsz is, mesél minden, maga az épület, a szobák, a feliratok. Számtalan interaktív elem van, sok érdekes térbeli megoldás, tárgyi a többi kastélyokhoz viszonyítva viszont alig. De van. Ha időt szán rá az ember, rengeteg tudott és kevésbé ismert tényt fedezhet fel, azokból az időkből, amikor hazánk valahogy kiszabadult a középkor szutykos mocsarából és elkezdett felfejlődni a haladóbb országokhoz, többek között a magyar liberalizmusnak köszönhetően. Ez egy csodás fogalom, megdöbbentő, hogy napjainkra szitokszóvá vált, a dögletes lábszagú feudalizmus visszasírói mint valami fekélyt vagy leprát emlegetik, holott a szabadság, haladás, fejlődés zászlóvivője volt ez két évszázaddal ezelőtt. Széchenyi, Kossuth, Eötvös és társaik liberálisok voltak, szemfelnyitók, halottfeltámasztók, még úgy is, hogy egymás között viták, feszültségek voltak a változás mikéntjéről. Az egyik teremben az ország akkor nagyjai szépen felfestve, szívesen elnézegettem, mert sok kastély, hagyaték fűződik a nevükhöz. De hát nem akarom sorolni a kor vívmányait, illetve külföldről hazahozott értékeit, a szemléletváltást, Akadémiát, hidat, lóversenyt, gőzgépet, új gazdaságtant, mindenki tudja, a magyar ember alapműveltségéhez tartozik. És végül hogyan pusztult el az ez az ember Döbling, ugyebár az utolsó ruhái a tárlóban a vére. Aztán kijössz onnan és belegondolsz, hogy valamilyen módon ez az ország a hagyatéka is. Az örökségünk.
