Mi is voltunk itt egyszer, a Fénydóm 2. rendezvényen, amely önmagában sem volt számunkra meggyőző, az épületet illetően pedig egyenesen leleplező volt, látva azt az atomerőműhöz is elegendő mennyiségű betontömeget, amit ide bedolgoztak. Betonból és műanyagtetőből képzett mesterséges helyen akartak hát szubtrópusi környezetet teremteni, ahol nagytestű egzotikus állatok éltek volna, és még egy hatalmas akvárium is helyet kapott volna. Volna, ha még erre a betelepítésre is jutott volna több milliárd forint a közös pénzünkből. De az a kassza egyszer csak bezárult. Ez év július 1-jén viszont mégis megnyílt az állatkerti Biodóm, melynek központi csarnoka egyfajta városi oázisként kezdett üzemelni, legalábbis a hivatalos nyilatkozatok szerint. A nagyjából 1 hektáros területen a természet és az ember kapcsolatára, a trópusi-szubtrópusi növények, az érdekes és ritka állatok bemutatására helyezik a hangsúlyt. Így írtak erről előzetesen a sajtóban. . . Én pedig itt és most leírom, mit láttunk ott tegnap. A bejutás némileg nehézkes, bár ebben segítenek az ott posztoló alkalmazottak. Olyan sokféle a jegyvételi lehetőség, hogy a segítségre szükség is van. Mi például két olyan nyugdíjas jegyet kértünk, amellyel a Biodómot és a még november 8-ig megtekinthető World Press Photo kiállítást lehet megnézni. Ezért fizettünk kettőnkre 12 800 forintot. Bent pedig abból volt problémája több látogatónak is, hogy a ruhatári szekrénykék csak 100 forintos érmével záródnak, és az nem volt mindenkinek. Használat után azonban ezt a pénzt visszaadja a szerkezet, akkor nem értem, miért kell ezt a kalamajkát csinálni. Miután ezeken az apró akadályokon túljutottunk, a sajtófotó kiállítással kezdtük a programot. Nincs túl sok kép, éppen a még megemészthető mennyiség, és nem is kell mindet megnézni. Mi is válogatva ismerkedtünk az anyaggal. Ami a helyet illeti, bennünket nem zavar ez az ipari, loftos környezet, de a képeket mintha zavarta volna. Nem is baj, hogy három év után jövőre ismét a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezik meg ezt a kiállítást. A képeket elhagyva átsétáltunk egy jókora kerülő úton a Biodóm Biodómba, vagyis abba a részbe, ahol állatok, növények élnek. Útközben és bent az épületben ezeket láttuk:
Magyar szürke marhák lesoványkodva eszegetnek valamit a szürke betonrengeteg sivár udvarán, közben talán egy füves pusztáról álmodnak. Ma már ritkán látható, szép kétpúpú tevék mélán ácsorognak egy betonfal mögött, egy betonárok mellett. Szégyen, és állatvédőkért kiált! A Városi oázisnak elkeresztelt betontengerben a sejtelmesen sötét, barlangnak nevezett részben képernyőkön mutogatnak valamiket. De kit érdekel? Az üres betonhelyiség üvegfalán festett majom nézgelődik. Szemben, a betonmedencék partján jókora dinoszauruszok mutogatják magukat, de már lejárt a divatjuk, a gyerekeket sem nagyon érdeklik. A pálmaházszerűségben haldokló szobanövények műanyag cserépben, porosan száradó pálmafák, szegények. Közben anyukák, apukák cipelik a lépcsőn a babakocsikat, mert akadálymentesítés nincs. És végül, ami a lényeg: A betondzsungelben, amíg elmentünk, élő állatként láttunk két cerkófmajmot, terráriumban néhány japán fűgyíkot, egy nagyobbacska gekkót és betonmedencében díszhalakat. Nekünk ennyi elég is volt ebből.
