Kintről kis semmilyen ázsiai büfé, hétköznap van, ebédidő, le kell mászni egy amolyan pincébe, és nézd csak, dugig van! Van egy kényelmesebb belső terme, oda nem nagyon jutottam be, mert tényleg tele volt, minden asztal, minden szék. Hát ott szerencsétlenkedtem, hogy a fenébe is, ha már eljöttem idáig. . . most mi legyen? Aztán a vietnami srác mondta, hogy lehet esetleg itt az előtérben enni, ennél jobb ötlete nincs. Van egy falra szerelt kis polcféle, meg hozzá ilyen bárszék-félék, hát arra felmásztam, aztán néztem falat büntetésből. A vietnami pasi mondta, hogy hát elnézést, nagyon sokan vannak, talán 20 perc, fél óra, mire kajához juthatok. . . na, meg még ez is. Bónuszként bejött egy neveletlen tróger, a mai bizonytalan szerkezetű proletariátus képviselője, az is felmászott egy ilyen bárszékre és az is várt levesre. Közben többször telefonált, és brutális mocskos módon káromkodott. Biztos valami újonc volt a vietnami éttermek világában, mert valakinek részletesen elmagyarázta, hogy ő éppen miféle levest eszik, és mik vannak benne. Én is megkaptam a magamét, nem is kellett fél órát várni, de nagyon közepes teljesítmény volt, ne itt kezd a pho-evést, ez nem egy jól főző hely. De népszerűnek népszerű, az biztos!
