Úgy emlékeztem, hogy amikor ennek a kismanónak az anyukája szintén apró volt, őt is kihoztuk ide aztán valamennyire élmény is volt. Na, mondjuk, hogy ez egy visszafogott élmény. Sáros, pocsolyás idő volt mit nem adtam volna ezért nyáron! -, autóval egy darabog cammogsz, aztán kint parkolsz kedvezménnyel, de akkor messze van, van beljebb parkolsz és akkor alaposan lefejnek 1900 forintra, és még onnan is gyalogolni kell. Meg jegyeket váltani. És van egy nagy pozitívum, tegyem hozzá, jó ötlet ez az ingyenes nagykerekű kocsi, jól szolgálja a célt, koszosak, változó minőségűek, de nagyon hasznosak. A szerencsétlen állatkákról meg mit mondjak? Igaz, nem egy szűk ketrecben, hanem a szabadság talmi illúziójával, egy viszonylagos mozgást engedélyező térségben az errefelé, az égövünön lakó csórókból ki lett válogatva néhány ártatlan, aki itt ácsorog mindig és mutogatja magát, de leginkább apatikusan fekszik valami csendesebbnek vélt helyen. Hát persze, hogy az állatsimogatóba is betotyogtunk, nesztek szegény ördögök, itt a répa-alapon, aztán a gyerek is elveszítette az érdeklődését meg mi is. Kicsit úgy érzem, hogy letudtuk ezt a kötelességünket, ok, hazamehetünk, az állatok meg maradnak szolgálatban, ügyeletben sokáig, éjjel-nappal, aztán itt jön el egyszer a vég értük. Azt gondolom, hogy ma inkább természetfilmekből sokkal érdekesebb dolgokat lehet látni, tanulni, mint így itt.
