Böngéssz a legfrissebb értékelések között!

Nem sikerült. Én meg egy darabig a gondolataimba merültem sétálgattam le és fel, kicsit arrébb az úton, és közben jutott eszembe ez a bizonyos Csabi íz. Még sohasem voltam itt. Most meg nyitva találtam. Már fogyóban volt az étel a tárlókban, de azért a kiírt kelkáposzta meg a fasírozott csábítónak tűnt. Kértem is egy rendes adagot, azzal felmásztam a galériára, lent tele voltak a székek ebédelőkkel, fent meg senki, csak én. Nagyon jó kis ebédet leltem ezzel, fél liter plutyka két hatalmas fasírttal, és egészen jó volt. Már közelítette a gyermekkori kelkáposzták emlékét. Alaposan jól is laktam, aztán elmentem haza. Később, délután tudtam meg a netről, hogy a balesetet szenvedett néni meghalt. Hát ez így valahogy nem jött jól ki, nyomasztóbbá vált a világ, hogy ez történt, miközben én a közelben ebédeltem.

Elsőre nejem kínai Lychee bort kért, és meg Kék tenger rizspálinkával ágyaztam meg, ahogy illik. Leves csak én kértem, merő élvhajhászatból, de csak akkor, ha kisadag kapható. Édes-savanyúból volt is, és tökéletes volt. Azután kétszemélyes nagy tálat kértünk, meg elosztott tészta és rizs köreteket, és nem tudok mást mondani, hibátlan volt minden. Még a fülünket is megnyaltuk volna, ha elér odáig a nyelvünk. Feszesre jóllakva azért még becsábultunk egy karamellizált ananász erejéig valami végejóba, nem volt ostobaság, jól koronázta az ebédet. A felszolgálás messze van a tökéletestől, inkább jószándékú, de amatőr, a hangulat meg hát amolyan zsivajos, hát milyen legyen, de az étterem, az ételek csillagos ötös. Igen, és a végén 31798 forintot fizettem, benne van a szervizdíj is. Magyarázat: a kétszemélyes tál azért 12000 forint, a rizspálinka meg 6200

Netes keresgélés alapján a Buddha Original Wok & Sushi étterem mellett döntöttünk, mert szeretjük a távol-keleti ízeket, és mivel nagyon szomjasak voltunk, örömmel láttuk, hogy többféle sört is tartanak. Belépve az étterembe igazán kellemes, kulturált környezetbe jutottunk. Alig volt vendég a tágas helyiségben, választhattunk, hová ülünk. Az egyik bisztróasztalhoz telepedtünk le, ami nem volt egészen könnyű, mert a falnál lévő hosszú pamlaghoz alig sikerült bepréselni magam, pedig csak normál testalkatúnak vagyok mondható. De mindent egy remélt jó ebédért és egy jó sörért. A felszolgáló fiatalember kedvesen, gyorsan hozta a hatalmas választékkal kecsegtető étlapot. De mert előre tudtuk, hogy mit szeretnénk enni, nem kellett átnéznünk a több oldalnyi kínálatot. Fel is mondtuk neki a rendelést, befejezésül, hogy milyen sört kérünk. És itt vége lett a jó kilátásoknak! Kínos mosollyal az arcán azt mondta a fiatalember, hogy SÖR NINCS. Semmilyen! Vagyis belefutottunk ugyanabba a helyzetbe, amiről DEndre kolléga is írt korábban. Kicsit értetlenkedtünk, majd felálltunk és eljöttünk. Remélem, nekünk is olyan szerencsénk lesz, mint a kollégának, hogy másodszori próbálkozásra ihatunk sört a Buddhában. De tegnap másutt ebédeltünk, másutt költöttük a pénzünket.

A feltétek semmi jót nem ígérnek. Olyan variánsok is szerepelnek a megszokottak mellett mint a Zeusz, aminek a toppingja mustáros alapon gyroshús, hagyma, pepperoni és bacon, vagy a Hentes, mely esetében ugyanolyan alapra füstölt tarja, csemege uborka, hagyma és bacon kerül. De nem hiányzik az olaszok rémálma, a Hawaii, és szerepel a feltétek között a csirkemell is. Érdemes inkább a magyaros rovatból választani. Pl. májgaluskalevest, tárkonyos ragulevest, babgulyást, bográcsgulyást, palócos birkagulyást, brassói aprópecsenyét, cigánypecsenyét, rántott velőt, bakonyi sertésszeletet galuskával, csülköt pékné módra. Kínálnak két tájbort, három tételt Frittmannéktól, ötöt az akasztói Döbrögecz pincétől, s két Törley pezsgőt. Soproni Ászokat csapolnak, a Heineken portfólió néhány tételét palackban is kínálják. A kommersz tömények mellett Rézangyal és Schiszler pálinkákat tartanak. A kiszolgálás bűbájos, kedves, szívélyes, udvarias. Mi a pacalpörkölt kedvéért ültünk be, ami felettébb kellemes meglepetést okozott, az egyik legjobb pacalt tették elém, amit valaha kóstoltam. Nem lehetett benne hibát találni, sem a színben, sem az ízben, sem a pacal s a szaft állagában, sem a csíkozásban. Ez kellene legyen az etalon, sajnos nagyon távol áll ettől a magyar vendéglátás. A mellé adott kenyér sajnos silány minőségű. Örömteli, hogy birkapörköltet is kínálnak, egy adag csontos pörkölt több, mint 70 deka volt, ez úgy derült ki, hogy arra nem lévén már kapacitásunk eleve csomagolva kértem és itthon mértem le. Lehetett volna a darabolása gondosabb, állagra egy árnyalattal puhább, de ezt is vállalhatónak, ízre egyesen kifogástalannak ítéltük, el is fogyott itthon igen hamar. Kértünk még gesztenyepürét, ami korrekt volt, hozta a megszokott szintet, meg voltunk elégedve a fősodratú Gundel palacsintával is. Tisztes négy pont a hely.

A két szára jelképezi a két korábban különélő községet. Hogy anno mit szóltak az egyesített falvak lakói nemcsak magához az összeolvasztáshoz, de ahhoz is, hogy emiatt elveszett a fontos azonosító jel, a Tisza-előtag a nevükből, azt nem tudom, de el tudom képzelni. . . Mindenesetre a most élő abádszalókiak cserébe örvendhetnek annak, hogy a kis magaslaton emelkedő csipesz két szára közötti acélrugó jelképezi őket, az összetartó emberek közösségét. Háát, ha csak úgy nem! Hogy ez a csipesz-ötlet mint szimbolika kinek jutott eszébe, arról megbízható infót nem találtam a neten, csak vélelmezést, miszerint ez egy pálinkás brainstormingon keletkezhetett ötlet lehetett. Lehet. Ám tovább él, vagy másnak is eszébe jutott: sok évvel később egy színházi plakáton bukkant fel a csipesz az összetartozás motívumaként. Na de, ha már emlékmű, mégsem lehet egy, ma már repedező, faalkotmánnyal letudni a dolgot. Ami csak eszébe jutott a helyi illetékeseknek, hogy ide lehetne pakolni, azt ide is hozták. A csipesz talapzatául szolgáló dombocska előtt áll egy kőtábla, elülső oldalán a várossá avatás éve és a település rendszerváltás utáni címere látható: felül egy sas csőrében koszorút tartva, az alsó mezőben két csuka. Ámde a kőlap hátulja, az megint csak jókora meglepetéssel szolgál: Wass Alberttől a sokszor idézett a kő marad szöveg olvasható itt kőbe vésve. De miért is? Milyen aktualitás, milyen helyi vonatkozás mián került ide ez a szöveg attól az embertől, aki nemhogy maradt volna, mint a kő, de a háború végét meg sem várva, 1945 tavaszán nagy sietve elhagyta hazáját, nyugatra emigrált. . . És hogy az össze nem illőségek folytatódjanak, a kőlap tetején egy ugyancsak kőből faragott országalma található. Az egész, mondjuk így, emlékművi együttes teljessé azzal válik, hogy 2016 óta, talán mert ekkor volt 120 éves az egyesített település, kis téglaoszlopokon örökítik meg az adott esztendőben születettek nevét. Na, ez legalább kedves, a lokálpatriotizmust éltető ötlet. Szóval van itt minden, nemcsak óriási ruhacsipesz. A hely mégis sivárnak, élettelennek látszik amiatt, hogy az emlékmű mögötti régi általános iskola épülete kissé elhanyagolt és mintha lakatlan lenne. Megnézésre pedig azért ajánlom a csipeszt, mert ilyet máshol nem látsz!

Az ételek íze sem volt különösebben emlékezetes, ezért a hosszú várakozás után összességében csalódást keltő élmény volt. Gyakorlatilag csak azért ettük meg, mert már kifizettük a 13. 000 forintot, és addigra nagyon éhesek voltunk.

Errefelé inkább bizonytalanságok voltak, meg hát nyugatra menekülő emberek. Táplánszentkereszt Szombathely mellett van, itt sem tudom, hogy valami nagy forradalmi hév rázta volna a falut. De emlékmű az van, meg emlék tér is, de még mindig nem ez az érdekes. . . Hanem az, hogy a fekete emlékmű mellett egyszer csak megjelent két nőalak fehér márványbői. Nem titokban, a helyiek tudtával. És most jön az egyedi sztori: a két térdelő nőt egy orosz pár ajándékozta a falunak, Alexander Borisoglebskiy és Natalia Postnikova. Hogy miért? Ha érdekel, utánanézel, ha meg nem, úgyis hiába írnám ide.