Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ma ez a ki-bejárati funkció áttolódott a Baross tér, metró felé, ez a terem meg elárvult. Most abszolút csak azért jöttem ide, mert Agapanthus kolléga írt róla, és felkeltette a kíváncsiságomat. Olcsó látnivaló, nem kerül semmibe. És most nincs hömpölygő tömeg, semmi. Egy-egy elkóborolt ember Ja, és azért mégis valami, szóval hirtelen felértékelődtem, amíg ott mafláztam, több, szabad vegyértékkel rendelkező asszonyi személy bepróbálkozott, fiatalabb is, idősebb is, hogy nincs-e kedvem? Hát ja, magányos férfi, látszólag céltalanul itt sétálgat, ki tudja? Ööö alkalmat nyertem volna arra, hogy egy bizonyos, Magyarországon jelentős számban élő nemzeti kisebbséggel szoros testi kontaktust teremtsek, ööö, a társadalmi béke, a kiegyenlítődés nevében, izé, hát nem éltem vele. De azért mókás újra szép szőke hercegnek lenni, snájdig, délceg izének, még ha talmi dicséretekből is. De inkább a freskók szóval elkezdtem fényképezgetni, de mi a manónak, Agapanthus kolléga képei sokkal jobbak, beszédesebbek, megismételni ugyanazt csak időpocsékolat. Így aztán csak nézelődtem, csóró ifjúkori énem hányszor állt itt valami kockás sportszatyorral a vállán a sorban a pénztárak előtt, de nem néztünk a plafonra. Egyszer meg úttörő koromban ki lettem ide vezényelve, hosszú sorokban álltunk kétoldalt a baráti országból vonattal érkező Antonín Novotný elvtársra várva, és akkor azt hiszem, a történelem kezet fogott velem. Vagy én vele. Hát bosszúból kamaszkorunkban meg idejártunk lengyel meg csehszlovák csajokra hajtani, akik itt csöveztek a pályaudvaron vándorlásaik során. Akkor se néztünk a Lotz-freskókra. Na, most pótoltam a sokéves elmaradást. Gyönyörű ez a terem, innen nézve.