Böngéssz a legfrissebb értékelések között!

Az egyik verzió, hogy magunknak állítjuk össze a tálat, először alapot kell választani, ami lehet sushi rizs, karfiolmorzsa vagy vegyes zöld saláta, utána jönnek a zöldség feltétek (max 5 db), szósz, fűszer, illetve ropogós magvak, majd a fő alkotóelem, ami lehet lazac, tonhal, tigrisrák, csirke vagy füstölt tofu. Így a tál ára 3350-4590 Ft között alakul, a főrész függvényében, illetve van kis- és normál adag. Érdemes inkább a normál adagot kérni, az elég kiadós egy egytálételként is. A másik verzió, hogy az étlapon lévő kész szettek közül választunk, ebben is hasonlók vannak, csak itt a zöldségekkel nem lehet variálni. Illetve van még pár egyéb étel, amelyek Pokito Specialitások név alatt szerepelnek az étlapon, pl. a teryaki marha, illetve Tempeh BBQ. Én a Chicky Boom fantzianevű tálat választottam, amiben grillezett csirkemell kockák, koktélparadicsom, sárgarépa, újhagyma, vöröskáposzta, sült édesburgonya volt, teriyaki szósszal, mandula szórással. 3570 Ft a normál adag. Ami a képen látható, hogy elég gazdag, színes, és mondhatni, még egészséges is. A pultban a kasszánál egy török fiatalember volt, ő elmondta, hogy 3 és fél éve működik ez a kis hely, érti valamennyire a magyart, de nem igazán beszéli. A pincér hölgy pedig egyáltalán nem tudott magyarul, csak angolul lehetett vele kommunikálni. De amúgy kedvesek voltak. Egy kicsit sivár a hely, hűvös volt, de amúgy színesek a falak és volt pár kép is a falakon. A mosdó az alsó szinten a pincében van, érdekes módon ki volt írva, hogy még a WC papírt sem szabad a WC-be dobni. Tipikus 4 pontos hely az én megítélésem szerint. A dobozos Cola 850 Ft volt. Kötelező szervizdíj nincs.

Úgy látom, elég népszerű a lánc, akik mint ismert, kézműves burgereket készítenek, illetve még némi falatkákat. A Corvin sétányon lévő éttermük hétköznap ebédidőben különösen felkapott, az első alkalommal olyan hosszú sor állt a pult előtt a rendelésfelvételre várva, hogy inkább másik helyen ettünk. A klasszikus ebédidőn túl, késő délután azért lanyhult az érdeklődés. A beltér tágas, elég sok asztaluk van, a saroképület elhelyezkedés szerencsés. Az asztalok egyszerű berendezésűek, de szalvéta mindegyiken van. A rendelést követően sorszám jelzi az étel elkészültét, 10-12 perces várakozási időt mondtak, amit tartottak is. Van papír alapú étlap, de én ezt csak utólag találtam meg, így a reklám feliratok alapján döntöttem. A Sloppy Joe burger igazán tartalmas, tömény, érdekessége, hogy egy paprikás-bolognais jellegű ragu van még a szendvicsben a húson. Plusz gouda sajt, káposztasaláta és 2 db rántott hagymakarika a legtetején. Kulturáltan enni lehetetlen, de segített a műanyag kés+villa. A papírpohárba az üdítőt többször újra lehet tölteni. Jég nem volt, az italok viszont nem voltak elég hidegek, amik a gépből kijöttek. A Pepsi család italait csapolhatjuk, ez ritkább, mint a nagy konkurens Coca Cola. A szószok közül a gránátalmás ketchupot választottam, valahogy nekem évek óta ez a szimpatikus, bár a gránátalmát továbbra sem igazán érezni benne. A hasábburgonya véleményem szerint az egyik legjobb minőségű a gyorséttermi láncokban, fűszeres csónakburgonyát adnak, elég nagy mennyiség a normál adag is. Összességében menüben 4780 Ft volt, csak magában a szendvics 3490 Ft. Ez kb. középkategóriás náluk. A pultos kiszolgálás gépies volt. Nincs kötelező szervizdíj, de inkább nem adnék tippeket. 4 pontot megért az egész.

Hétköznap munkaidő után, 17 óra után a hely gyakorlatilag megtelt. Két pultnál lehetett rendelni, az elsőben a szendvicsek, saláták, a hátsóban a sütemények, torták sorakoztak, illetve a kávét is itt lehetett kérni. Fizetni a pult elején a bal szélen. A lenti részben az asztalok elég zsúfoltak, nagy az alapzaj a beszélgető társaságoktól. A szaloncukrot az idei évben az emeletre helyezték el, korábban az is lent volt a földszinten, egyből a bejáratnál. Itt az emeleten van pár további asztal, illetve itt van a bejárata a Szamos Múzeumnak, ahová még nem sikerült bejutni, most sem, igaz, Szentendrén már többször is volt erre alkalmam. A szaloncukor kilója 15900 Ft, ez nagyjából ugyanannyi, mint a fő versenytárs Stühmer, ugyanakkor itt még mindig jobban megéri, mintha élelmiszerboltban vennéd, ráadásul itt te tudod magadnak, akár darabonként összerakni a kis puttonyodat. Az alkalmazottak közül csak egyetlen hölgy volt kedves, de szerencsére pont ő volt ott a szaloncukroknál. Megmutatta az újdonságokat. Így ki is próbáltam a kávésat, illetve a citromos-gyömbéreset, ezek idén új ízek. A málna zselé örök kedvenc, ez fogy a legjobban, ezt keresik a legtöbben. Én alapvetően nem vagyok zselés szaloncukor párti, de ez a Szamosnál tényleg igazán finom! Kaphatóak idén is a vegyes szalon csomagok, fél kilós kiszerelésben. Az árakról csak annyit még, hogy 6 db került 1080 Ft-ba, dekára lemérve. Nem semmi! Néhány extra íz feláras, pl. a pisztáciás és a pezsgős, ezek kilója 19ezer Ft felett alakul.

Csak tapsikálhatunk mindkettőnek, mert nagyon nagy királyság! Szóval, ma beóvakodtam én is, hogy odajárulok a sütemények szentjeinek oltárához, két kedves, mosolygós lány fogad a pultban, még valami ülőhely is akad a sarokban, mert egyébként nagyon népszerű dolog ez. Méltán! A két mosolygós jól szórakozhatott azon, hogy a csorgó nyálú öreg fazon mit szenvedélyeskedik itt, hogy mit egyen vagy mit ne, de hát hogyan lehet ebből választani? Végül aztán eszem is itt, hogy értékelhessek, meg viszek is haza, hogy másnak is jó legyen. . . tehát helyben a nagyon látványos Margó volt az áldozat (kókusz, maracuja, mangó. . . ), elvitelre meg egy Paris Brest, valamint egy málna-pisztácia jött velem, aztán majd az asszony választ otthon. . . (elárulom, mindkettőt választotta). Már majdnem el is mentem, aztán még perdültem egyet, hogy de hát bejgli. . . jó, jó, még nincs karácsony, de akkor is. . . szóval így zsákmányoltam még mellé mákost is kóstolóba. Őszintén: nem olcsó hely. A sütemények 2000 Ft körül mozognak, de nem panaszkodom, mert bizony meg is éri.

És alig volt foglalt asztal, két asztalnál telepedtek csak meg, a nagy hodály meg szinte üres volt. Na, eljött az időm, akkor eszem én is. Behúzódtam egy sarokba, a nagy cserépkályhával szemben. Már évek óta az a benyomásom, hogy itt a pincérek valami öregotthonból vannak szabadnapos szolgálaton, nem is tudom, direkt ilyen habitusú férfiakat keresnek? Ma, kivételesen egyik sem volt pincérruhában, régen mindig sötét nadrág, fehér felső volt az általános, ma olyan kocsmai vegyes, szürkés pulóverek, kardigánok. . . de az egységes volt, hogy mindegyik rendkívül morcos volt, egy mosolyt ki nem tudtak volna préselni az arcukra, talán nem is voltak ilyen mimikai izmaik. Kértem először egy körtepálinkát, az olyan jó magyaros, meg hát hűvös is van. Árpád pálinkákat szolgálnak fel. Jól is esett. Jöhet a húsleves gazdagon, meg legyen gombás-kapros mártással sertésszűz. . . és úgy is lett. Erőspaprikát nem kell kérni, minden asztalon van, megfelelő tégelyben. Ne túlozzak se le, se fel, az ételek átlagosak, semmi kiemelkedő szakácsteljesítmény, amit ma már azért sok helyen tapasztalsz. Hát itt nem. Na, meg amikor valamiért átvonult a termen a konyhai személyzet, csak annyit mondtam magamban, hogy hűű, anyám, ezek csinálták. . . talán mégsem kellett volna kérni semmit. Szóval, nem fokozták a hatást, hanem inkább. . . Pár szerelőhajlamú dolgozó valamit kalapált is a főbejáratnál, ezt nem biztos, hogy így, a mi eszegetésünk mellé kéne kínálni, de itt úgy volt. A szlávok kértek a halászléhez valami nyakba akaszthatós partedlit. . . hát itt ilyen nincs. Nem kapnak. És érdeklődtem valami csapolt sör után, csak Dreher van, azt meg nem annyira, viszont van üveges Pilsner, azzal vigasztalódtam. Dréheres pohárba kaptam. Amúgy van itt szervízdíj a számlában, 12%, rá is kérdeztem. Azzal együtt, hogy pálinka, leves, második meg sör, mindennel együtt 13000 forint körül. ezt nem tartottam a Szegedhez képest soknak. A jelen színvonalhoz viszont talán sok.

Mások meg jókat is írtak erről. Vendég egy szál sem volt. Egy fekete felsős nő meg egy fekete felsős férfi ültek a pult mellett, és nem tudom, talán valami angol nyelvleckéket tanultak telefonról, a mondatok ismételgetéséből erre következtettem. Na, aztán egyszer csak észrevettek engem, hogy szerencsétlenül ott ácsorgok a térség közepén, aztán mégis kaptam egy kérdést, hogy mijáratban. . . mondtam, enni szeretnék. Helyben, elvitelre? Helyben, itt. Na, akkor itt van a nyomkodótábla itt lehet rendelni, mondta a nő, félig már fordult is el, aztán tovább angolmondatozott. . . úgy éreztem, mintha azt mondta volna, hogy le vagy te aztán. . . rendkívül kellemetlen volt a stílus, a hangnem. Hogy ennyire semmi vagyok. Köszöntem és elhagytam a terepet. Senki nem szólt utánam semmit. Csak hozzátenném, hogy az ajtóra van ragasztva a Gault&Millau POP kategória jele, kiemelkedő streetfood, ajánlott hely. Na, elmentek ám. . .