Tehát én csupa kettesre értékeltem, de hármast adtam rá, mert hátha van ebben még valami, vagy esetleg máskor, vagy nem is tudom. Szóval bementem, és ritkán találkoztam ilyen barátságtalan fogadtatással. Egy kínai nő volt a pult mögött és úgy nézett rám,. mint a döglött görényre. Talán ilyen feje van, genetikus dolog ez, talán nincsenek mosolyhoz nevetőizmai, vagy mit tudom én. Rám mordult. . . igen, egyedül vagyok. Tök üres az étterem, vendég nincs. Helyben, igen. Akkor ezt a tenger gyümölcsei levest kérem, rögtön az étlap elejéről. Biztos arany van benne, mert 9000 forint. Az nincs. Jó, keressünk mást. Akkor ez itt például, Csípős sült egytál? Az van. Akkor azt kérem. Leültem, bambultam. Miért utál ez ennyire? A belső tér nem csúnya, gonddal van készítve, de valahogy nagyon kínai, részben raktár, átpakolóhely, szóval olyan mindenes. Aztán elkészült az étel, az sem volt csúnya, gusztusos volt, de amikor megkóstoltam. . . tulajdonképpen nem volt rossz íze. De annyira sós volt és annyira erősen csípős, hogy az ehetetlen, élvezhetetlen határát súrolta. Én szeretem a csípős ételt, szoktam is kérni erőspaprikát, de ez a spanyol inkvizíció eszköztárából való volt, ezzel még a királygyilkosságot is bevallottam volna simán. A rákok jók voltak, ismeretlen, sosem érzett anyagok is voltak benne, de a fogaim között egyszerűen sercegett, rocogott a rengeteg só. Még fel sem tudott oldódni ennyi só az ételben. Kivert a víz, lihegtem, izzadtam, aztán már inkább rosszul éreztem magam. Nyomorultul megittam kétségbeesve egy flakon kínai teát, hogy enyhítsek valamit. Poharat persze nem kaptam hozzá. Aztán fizettem és otthagytam a felét a tányérban. Ezért 6940 forintot hagytam itt. De lehet, hogy én tévedek, ,mert nagyon izgalmas az étlap!
