Csupa mosoly és halk szeretet volt és így én is csupa mosoly és szeretet voltam. Ülhetek bárhová, ok. Imádtam az akcentusát. Majd kitaláltam magamnak a csirkemájat, már az ajtó előtt kinéztem, aztán hozzágondoltam valami köretet, a kenyeret az nem kértem, helyette krumplit, így aztán nem annyira iraki autentikus, de még hozzá valami jóféle iraki salátát is, na, azon meg amúgy is volt kenyér, az a keleti apróra törve. Úgy tűnt, hogy az édes hölgy a szakács is, eltűnt a konyhába sürögni-forogni, sercegni. Én meg sétáltam a helyiségben, és belegondoltam, hogy mi volt itt egykor. . . de hátha van az olvasók között marslakó, aki nem tudja. . . szóval, ez az a ház, a Tompa utca 14. ahol a híres pesti, politikai tömegverekedés volt. Történt ugyanis vagy 1937 táján, hogy a francos nyilasok, nemzetiszocilaisták éppen itt gyűltek, uszítottak a Kémerivel az élen, amikor idejöttek a szociáldemokrata munkásfiatalok, és visszavágtak az utolsó idők munkásgyűlölő meg antiszemita tetteiért, és alaposan elverték a gyűlésezőket. Na, de én enni jöttem ide, csak közben meg emlékezem is. És akkor megjelent az én új kedvencem a konyha felől és mint jó anya, hozott nekem egy tányér lencselevest, kérés nélkül, csak úgy ajándékként. Jól is esett. Azután meg jött a csirkemáj is, már bántam, hogy nem bárányt kértem, na. de majd máskor, tehát jött a csirkemáj gránátalmával, a finom saláta, meg az oda nem illő krumpli is, én meg alaposan belaktam ott helyben. A végén meg még kaptam, ugyancsak kedvesség gyanánt, egy pohár forró teát. És mindezért sokmindenért fizettem összesen valami 6000 forintot. Szóval, szívem a Babyloné!
