Plébános filozofikus, gondterhelt arccal kérdezi, hogy miért pont itt áll meg mindenki, ahol a madár se jár? Miért nem megy beljebb az udvaron? ? Mert akkor sokat kéne hátramenetben tolatnom, ha majd elmegyek. Na, de jó, de hát csak megegyezünk hát így ismerkedtünk meg. Iszonyú jófej atya! Nekem aztán nagy merítésem van mindenféle lelkipásztorokból, a legkülönfélébb felekezetekből, egy csomó fafejű hülyével találkoztam, ilyen szerethető, normális, kedves emberrel meg elég ritkán, azért is emlékszem inkább rájuk. De mennyivel jobb hely lenne minden egyház, ha ilyen laza, emberi pásztorai lennének? Szó szót követett, aztán mondtam, hogy hát igen, a templom miatt jöttem, megnézném, hű, erre már szaladt is, vitte a kulcsot, nyitotta hátul a sekrestyénél, hogy nesze, menj csak, azt csinálsz benne, amit akarsz, érzed jól magad! Így aztán kiélveztem a templom hűs magányát, minden Isten sokkal jobban szereti a jófej papokat, mint a dorong, rugalmatlan, humortalan farokberciket, így aztán jól is érzi magát az ő házában. Kijövet még eldisputáltunk, nagy barátság lett ez a semmiből percek alatt, hát igénybe vettem a felkínált infrastruktúrát is, ne kelljen már mindig valami erdősávban könnyítenem magamon útközben, megkínált kávéval, mindennel, közben vagy háromszor le is jattoltunk, nagyon barátságos, szívélyes parolázások voltak ezek, hát, az ember szívesen kvaterkázik ott, ahol szívesen is látják. Meg is beszéltünk, hogy mi a kedvenc desszertje a Kozárdi Kamrában, megesküdtem, hogy megyek és megkóstolom, bár előtte inkább felajánlottam, hogy gyere, ülj be, menjünk együtt, csapjunk bele a jóba! De nem, más dolga volt, egyszer csak el kellett mennem nekem is, kicsit aggódott, hogy van-e tolatóradarom, megkímélem-e a magyalbokrokat, de simán vettük az akadályt. Miért nem ilyen mindenhol mindenki, akinek emberekkel van dolga? Miért van ez a nagyszerű ember láthatatlanul egy távoli, apró faluban?
