Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 17 településen
Országjáró 269 városban
járt már
Felfedező 3786 helyen első értékelő
Népszerű író 2496 hasznos szavazat
Aktív tag 12 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 107542 feltöltött kép
Érdekes
2016. szeptember 25.barátokkal járt itt 45 Sopronban töltött hosszú hétvégénk során a belváros szívében található Ó Zsinagógába véletlenül tértünk be, a környéken voltunk egy galériában, és itt javasolták, hogy a pár házzal mellette lévő régi zsinagógába is érdemes ellátogatni.
Az épület története mesébe illő, 1300-ban épült, 1526-ban, a zsidók elűzését követően elnéptelenedett a környék, és nem használták többé eredeti funkciójában. Teljesen átépítették, s egészen az 1960-as évekig lakóházként használták az épületet, csak ekkor, a belváros szisztematikus régészeti felmérése és feltérképezése során bukkantak rá az egykori zsidó imaházra. A fő teremben látható az Áronfülke és a hatszögletű szószék, amelynek csak az alapja eredeti. A nőknek egy elkülönített keskeny imatermük volt a hátsó részben, ahonnan 3 kis résen keresztül lehetett benézni a nagyterembe. A kertben fennmaradt a rituális fürdő. A felnőtt belépő 800 Ft-ba került.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. szeptember 25.barátokkal járt itt 55 A mezőkövesdi Zsóry-fürdő mögötti utcában, közvetlenül a parkoló mögött található teraszos étterem, a mellette lévő épületben apartman szállásokat is kínálnak. Ha jól vettem ki, a Fenyő Panzió is hozzájuk tartozik, és további vendégházakat, egyéb szállásokat is lehet náluk foglalni.
A berendezés és a kialakítás egyszerű, kissé retró hatású, de a hangulat és a kiszolgálás nagyon kedves, vendégmarasztaló. A kertben a gyerekek részére kis játszóteret alakítottak ki, csúszdával és házikóval. Főszezonban a kertben készítik a grill ételeket, barbecue fogásokat. Az árfekvés nagyon barátságos, meglepően kedvező. Reggelire 680 Ft-ért kínálnak ételeket (pl. bundás kenyér sajttal, magyaros hidegtál, virsli mustárral, fokhagymás pirítós főtt tojással, hagymás-sonkás rántotta), amelyet meleg itallal együtt 930 Ft-ért kérhetünk. Ezek az árak vonatkoznak a szállóvendégekre, de a csak az étterembe betérőkre is. Az étlapon magyaros, ismertebb fogások vannak, amelyeket érdekes állatot formázó (pl. disznó, hal) fatálakon szervíroznak. Körettel együtt 1000-1200 Ft körül kaphatunk főételeket, kiadós adagok, de sok esetben mirelitből sütnek.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
3Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. szeptember 25.egyedül járt itt 45 A Béke tér és a Róbert Károly - Lehel nagy kereszteződés között kb. félúton az új építésű Béke lakópark egyik épületének utcaszintjén található pékség. Valószínűleg családi vállalkozásként üzemeltetik, mert egyik nagyobb pékség láncnak sem tagja, és látszólag nem is az egyre gyakoribbá váló albán pékségek közé tartozik.
A pékség előtti teraszon kék műanyag székeken kényelmes volt üldögélni és napfürdőzni a szeptemberi kora őszi napsütésben. Az árukínálat átlagos, jól ismert péksütemények, korrekt árakon. Kávét és fagyit is lehet kapni.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. szeptember 25.egyedül járt itt 45 A Váci utcában lévő Cosmo Hotel melletti Grill Point Étteremben reggelente alapvetően a szállóvendégeket reggeliztetik, de az utcáról is fogadnak vendégeket, akik egy kiadós reggelire vágynak. Hogy reggel 7-től vagy 8-tól vannak-e nyitva, azt az egymásnak ellentmondó kiírások miatt nehéz eldönteni, minden esetre az biztos, hogy reggel 8-tól már nyitva találtam őket.
2 féle gyümölcslé (nem 100%-os, de nem is a legsilányabb vízízű), 2 féle meleg étel (tojásrántotta és paraszt-reggeli féleség), péksütemények, gyümölcs, joghurtok, müzli, felvágottak, 3 féle sajt kockákra vágva, idényzöldség. Igazából semmi extra, de amit kínáltak, az friss volt és bőségesen elegendő egy dolgos nap kellemes indításához. A kávét nem javaslom, ugyanis előre le van főzve és mégcsak nem is termoszban, hanem egy üvegkancsóban van kitéve, így én inkább teáztam. Filteres Mr. Perkins teák közül lehet választani, elég sok ízből. Maga a hely barátságos kiskocsma-kávézó hangulatú, amelyet mindenütt Rézangyal logós dekoráció ural. A reggeli italokat is beleértve kötelező 10%-os szervizdíjjal együtt 1750 Ft-ba kerül, ami igazán korrekt ár.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. szeptember 24., kollégákkal járt itt 55 Vadonatúj modern, tágas kávézó a Nádor utcában. Egy légtéren belül kávészaküzletet is működtetnek (amely a pinceszinten is folytatódik), ahol nemcsak a kávézáshoz szükséges kiegészítőket lehet vásárolni, hanem akár kávéfőző gépet is, sőt a baristáknak is árusítanak profi eszközöket.
Ottjártamkor 100%-os Arabica brazil kávéból főzték a feketét, a kávét a vásárlók igénye szerint pörkölik. Egy eszpresszó 430 Ft-ba kerül. Kávé mellé croissant és keksz ehető. A kiszolgálás mosolygós és felkészült.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. szeptember 24.egyedül járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Napfényes Étteremben kizárólag vegetáriánus és vegán ételeket ehetünk, 2 egységük közül a Ferenciek terén lévőben már korábban jártam, ott a kiszolgálás hibátlan volt ugyan, de az ételek nem attól maradtak emlékezetesek, hogy olyan finomak lettek volna. A Rózsa utcai egység kívülről egyszerű narancssárga vasajtó, ahonnan a lépcső a pincébe vezet.
Az étterem boltíves, az ülőhelyek kényelmesek, barátságosak, színes puha párnákkal tették még otthonosabbá, és az asztalok egymástól derékmagasságig érő téglafallal vannak elválasztva, így a különböző asztaltársaságok között biztosított az intimitás. Teljesen más a hangulata, mint az 5. kerületi éttermüknek, ez sokkal emberközelibb, kellemesebb. A napi menüben 1 féle leves (450 Ft) és 2 féle, természetesen húsmentes főétel szerepel (1300 Ft). Az étlapon feltüntetik a allergén összetevőket (glutén, szója, zeller, mogyorófélék, szezámmag), ami az allergiások számára különösen fontos információ. A normál étlapon 1 oldalt a pizzák foglalnak el (1900-2100 Ft). A desszertek között a hamis túrógombóc a legnagyobb kedvenc, amely tejtermékek nélkül, szójajoghurttal és nádcukorral készül. A napi sütemény kínálatban az ismert klasszikus darabokat készítik, de egyedi recepttel (pl. isler, Fekete-erdő torta)
A választott étel finom, ízletes volt, különösen a meggymártás nyerte el a tetszésemet. A zabfasírt kissé száraz, fűrészporos hatású volt. Ebben az étteremben azok is találnak ízletes ételeket, akik amúgy nem vegetáriánusok. Az árak a speciális alapanyagok miatt nem tartoznak a legolcsóbbak közé. A mosdó szűkös és régimódi.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2016. szeptember 23.egyedül járt itt 35 Véletlenül akadtam rá a Terasz Étekbárra, a 11. kerületben munkaügyben jártam, egyébként egyáltalán nem vagyok ismerős ezen a környéken, csak az tűnt fel, hogy csapatosan jönnek ki egy irodaház udvaráról az irodisták, kezükben pénztárcával.
A Dél-Buda Center belső udvari részének földszintjén található, kint feltűnő pink műanyag székes terasszal, bent egyszerű, kissé menzás hangulatú berendezéssel. A pultnál kell rendelni, önkiszolgáló módszerrel. A lekerekített háromszögletű piszkosfehér tálca és a műanyag kancsó víz is az iskolaéveket hozta vissza egy pillanatra. 2 féle ebédmenüt kínálnak, a főzelékes 750 Ft, a 3 fogásos 990 Ft, amelyhez még egy választható Coca-Cola dobozos ital is kapcsolódik. A csészés leves felejthető volt minden szempontból, langyos, túl sós, vegetás, túlfőtt tésztával és sárgarépával. A főétel gyros tálban a sült krumpli mirelit, már kiszáradt és langyos (mivel nem frissensült), a hús kevés, szintén túlszárított, de az íze és fűszerezése hozza az elvárt gyros-görögös ízvilágot, a saláták frissek, ropogósak, mennyiségre is megfelelő. A desszert mákos guba bár csak kis adag, és nem egy bonyolult fogás, minden esetre ez sikerült a legjobban. Összességében az ár-érték arány így is kétségtelenül kiváló, ha az átlagos üzemi étkezőhelyekre gondolok, ez nem volt sem jobb, sem rosszabb az átlagnál (sajnos nem valami pozitív az összképem). A kiszolgálás hűvös, de a legjobb szándékkal is semleges.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2016. szeptember 22.egyedül járt itt 35Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Budapest egyik legvisszataszítóbb pontján, a Nyugati téri aluljáró középső szakaszán - a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér közötti átjáró ban - üzemelő gyorsbüfé. Minden nap hosszan nyitva tartanak.
A kínálatban a megszokott gyorséttermes-büfés egyszerűbb, gyorsan összedobható ételek szerepelnek: hamburger, lángos, palacsinta és némi üde színfoltként sokféle kenyérlángos 250-300 Ft közötti árakon, szögletesre vágva árusítják. Ha valaki szereti, itt érdemes kipróbálni az ilyen-olyan vásárok vagy fesztiválok helyett, ahol legalább duplája lesz az ára, és semmivel sem lesz különb. A kiszolgáló fiatalember kedves, már korán reggel is. Nem maga a konyha vagy az ételek tisztaságával volt problémám, de a közvetlen környezet elborzasztó. Bár vannak piros állópultok, ahol lehet helyben enni, bevallom, ez meg sem fordult a fejemben. A Betyár Burger elég betyárosnak tűnik, csípős szósz és sült hagymakarika is van benne, de reggelire ezzel kezdeni a napot durva lett volna.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
2Hangulat
4Ár / érték arány
2Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2016. szeptember 22.a párjával járt itt 45 A tatai tóparton található Öregvárat hétvégi kirándulásról hazafelé néztük meg. Bár Budapesttől mindössze 1 órányi útra, és jól megközelíthető helyen fekszik Tata városa, az eddigi kirándulásainkból valami miatt kimaradt, pedig egy nagyon kellemes, kifejezetten vidám hangulatú kisváros, ahol a természet közelségét lépten-nyomon érzi az ember.
A vár közvetlenül az Öreg-tó partján található, 15. században épült vízivár, körülötte a várfal és a vizesárok is fennmaradt. A 800 Ft-os felnőtt belépő ára korrekt, de ha valaki csak kívülről szeretne körbenézni, azt is megteheti. Sőt a felső szinten található kávézóba a külső lépcsőn keresztül is fel lehet jutni. A kiállítás elég vegyes, a kőtárban sok érdekes oszlopfő a földre van elhelyezve, ezek állatmintáit a földre ülve vagy lehajolva lehet csak megnézegetni. A legérdekesebb a római szoba, azonban a fali freskók meglehetősen töredékesen maradtak fenn. Egy időszakos kiállítást is megnéztünk, amely egy tehetséges fiatal magyar képzőművész-restaurátor hölgy munkáit mutatta be. A földszinti mosdó (1 db koedukált) igénytelen, lepusztult.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. szeptember 22.egyedül járt itt 45 Angyalföld forgalmas részén, a Béke tér és a Nyírő Gyula Kórház szomszédságában található étterem, néhány évvel ezelőtt épület lakóparki épület utcaszintjén. Az étteremnek körbekerített, napfénytetős külső terasza is van, amely a jelentős autós forgalom miatt kissé zajos. A benti rész kellemes, mediterrán hangulatú, fiatalos, szellős.
Nincs túltolva a dekoráció. LCD tévé megy a falon, nem tudni, kinek, teljesen le volt némítva. Cserébe elég hangos, mostanság divatos "limonádé" zene szólt, nekem az sem hiányzott. Reggel 8. 30-tól vannak nyitva, a reggeli ételek között többféle melegszendvics (850 Ft), melyet toastkenyérből készítenek grillezve, salátával tálalva, valamint egyénileg összeállítható tojásételek szerepelnek (kb. 1000 Ft-ra jön ki egy 3 tojásos rántotta vagy omlett 2 feltéttel). Ízléses, igényes a tálalás. A normál étlapon a pizzák dominálnak, melyeket 2 méretben készítenek, többféle hamburger, majd vegyesen magyaros, nemzetközi és mediterrán - olasz/görög - vonalas ételek is, eget rengető meglepetések és kreativitás nélkül. Ahhoz képest, hogy inkább külvárosias már ez a környék, az árak inkább középkategóriásak. Egy melegszendvics és egy cappuccino borravaló nélkül 1410 Ft-ba került.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
6870 értékelés / 687 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
265 település / 27 oldalon