ZigZag adatlapja

Az egyik első kiadású példány a fő látnivaló. A belépő tartalmazza a tárlatvezetéssel egybekötött látogatást az Árpád-kori templomban, ahol freskókat is láthatunk, az eredeti Vizsolyi Biblia bemutatását és a Manstkovit Bálint Nyomdatörténeti Múzeum két kiállítását. A templom 13. századi freskói a Szent László legendát örökítik meg. Ki lehetett próbálni a Biblia nyomtatást is, a saját kezűleg kinyomtatott lapot haza lehetett hozni emlékbe. A családi jegy 2000 Ft-ba került, a felnőtt jegy 1200 Ft, a gyerekjegy 700 Ft volt.

Hogy miért pont Dunaföldváron, azt nem tudom, talán valami megérzés lehetett, minden esetre buszpályaudvarnál parkoltunk le, itt felütöttem a google térképet a telefonon, és jelezte a közelben ezt a cukrászdát. Még itt sem rémlett semmi, de amikor odaértünk a pink-fehér cukorkaszínekbe burkolózó cukrászdába a Béke téren, már felsejlett, hogy mintha ez egy országos ismertségű cukrászda és fagyizó lenne. Szóval nagy szerencsénk volt, hogy pont itt álltunk meg, s belépve és a gazdag kínálatot meglátva már nem volt kérdés, hogy a legjobb helyen járunk. A cukrászda 1988 óta működik ezen a helyen, első generációs családi vállalkozásként. A fagylaltkészítést olasz receptek és tapasztalatok alapján készítik kézműves technológiával, de modern gépekkel, aromák és ízesítők nélkül. A fagylaltban kreativitásukat is megmutatták, hiszen többféle díjnyertes kreációval büszkélkedhetnek. Tetszett, hogy vannak kifejezetten a felnőtteknek szóló komoly fagylaltjaik is. A díjnyertes, aranyérmes fagyik közül kóstoltam a szicíliai Ricottát, a Rugelachot és a rozmaringos málnás étcsoki sorbetet, amely francia Valrhona csokoládéból készül. De a gyerekek által választott "hagyományosabb" ízek is ízletesek voltak nagyon. Pisztácia, csoki, fehércsokis eper, puncs, mangó, citrom. A mangó sorbet is 10 pontos volt! Slusszpoén, hogy egy gombóc fagyi 300 Ft-ba került csak. Ittam egy finom cappuccinot (400 Ft) - Julius Meinl kávéból hagyományos olasz pörköléssel, karakteresen készítik. A kávé mellé kis pohár víz és keksz is járt. Ettünk macaronokat több ízben, ezt kilóra adták, 6500 Ft/kiló. Egy üdítő 290 Ft-ba került. A sütemények többsége fősodratú, de bőséges a kínálat, nagyok a szeletek, frissek, finomak. Csokis és puncs mignont, Ischlert és erdei gyümölcsös mascarponés pohérkrémet ettünk. Mi a benti sarokasztalnál ültünk le, de van egy elég nagy teraszuk is. Folyamatosan érkeztek a vendégek, elvitelre és helyben fogyasztásra is. Bár hétköznapi júliusi nap volt, de nagy volt a nyüzsgés. Nagyon klassz, színvonalas cukrászda. Az egyik legjobb fagylaltozó az országban szerintem.

A sajtos-tejfölös lángos 750 Ft, az amerikai hotdog 600 Ft, pirított hagymával, ketchuppal, 2 db fahéjas palacsinta 600 Ft volt. Hamburgert nem ettünk, mert abba az édeskés puffancs buciba tették, amit nem kedvelünk, a hús meg mirelit vagdaltas húspogácsa volt. (950 Ft-ért). Az üdítők drágák voltak az ételekhez képest, hiszen 500 Ft-ot kértek a 0,5 l-es műanyag palackos italokért (Fuze Tea, Cappy, Coca Cola). A kávé nem volt jó, 390 Ft-ot nem ért ez az eszpresszó, az egészen biztos. A kiszolgálás gépies, kissé lassú, de a kérdésekre ha nem is lelkesen, de kielégítően válaszolt a hölgy. Egy körbekerített, fedett, oldalról nyitott teraszon lehetett enni, bár nem volt túl sok asztal, de éppen szabadult fel hely. Az asztalokat a vendégek után senki nem törölte, takarította le, szóval megtettük mi a személyzet helyett. Tányér, evőeszköz nem volt, az ételeinket zsírpapírra (lángos), illetve kartonpapírra kaptuk. Algida jégkrémeket is árusítanak, ezek is észrevehetően felárazva, pl. a Magnum 900 Ft-ba került, a Cornetto 600 Ft. A bejárattól jobbra voltak még további büfék, fagyizó, melyek egy része nem volt nyitva (igaz, hétköznap, de csúcsszezonban, júliusban). Összességében az ételek hozták azt, amire számítani lehet, így átlagos 3 pontot megért.

Építője Döröcskei Salamon fia, Simon alországbíró volt, ő lett a település névadója is később. A mostani öregtorony a 16. század elején épült, ez az időszak volt a vár fénypontja. Sok tulajdonosa volt az évszázadok során, akik közül a Lackfy-család talán volt a legjelentősebb. 1543-ban elfoglalta a török és szandzsákszékhely lett. Bádeni Lajos 1686-ban foglalta vissza a várat és ezzel a várhoz tartozó településeket is. Az 1930-as években bőrgyári raktár lett a várból, ekkor emelkedett fel a Fried-család, akik nevéhez fűződik a mai kastélyhotel is, de a bőrgyár is az ő tulajdonukban állt. A várat az 1960-70-es években újították fel, néhol betonnal pótolva nem túl esztétikusan a hiányzó, megsemmisült elemeket. Minden esetre kívülről minden oldalról igazán impozáns, mutatós a vár ma is. A vár egykori épületeiből a déli oldalon a kaputorony, öregtorony és a lépcsőház tömbje, a keleti oldalon pedig az egykori palotaszárny helyreállítva ma is áll. Látható a reneszánsz loggia egy része is, amelyből elképzelhetjük, mennyivel mutatósabb lehetett a vár fénykorában. A "Nemesi ősgalériák Tolna megyében" című állandó kiállítás mellett időszakos (modern) kiállítások is helyet kapnak. A várnak az a fő érdekessége, jelentősége, hogy az egyik legjobb állapotban fennmaradt síkvidéki reneszánsz kastélyaink egyike. Minden esetre már indokoltnak látszik a felújítása, gondozása, remélhetőleg lesz rá forrás. Összességében ha itt jár az ember, nyilván kihagyhatatlan, de a belső rész annyira nem izgalmas szerintem. A belépő 1 felnőtt + 2 gyerek részére 2000 Ft-ba került.

Érdekességként kávés limonádét (900 Ft) és fagyis kávét is készítenek, a nyári hőségben jól csúsznak ezek a hűsítő italok. De az ibolyás limonádé sem mindennapi. A legkisebb vendégeknek egy gyereksarkot alakítottak ki, rajtáblával, építőkockákkal. Csomagolt Algida jégkrémeket tartanak. Ételeket nem láttunk, talán valami csokiszelet volt, ha jól emlékszem. Egy eszpresszó 550 Ft-ba került, ami ezen a környéken azért elég drágának tűnik, de valóban igazán különleges a helyszín is. Nagyon kedves, mosolygós volt a kiszolgálás.

Valamennyire muszáj volt követni a csoportot, mert a vár önállóan, szabadon elvileg nem látogatható. Az igazán romantikus lovagvárat nagyon szépen felújították a kastélyprogram keretében az elmúlt években. A kastély történetét nagyon nem taglalnám, a lényeg, hogy a kastély ura Ozorai Pipo alias Filippo Scolari firenzei származású országbáró volt 14. század fordulóján, aki kereskedőként kezdte, majd 7 megyére kiterjedő tartományt birtokolt, az ispánság mellett báró, főkincstartó és bán címeket szerzett, a királyi udvar egyik legfontosabb, legbefolyásosabb embere lett Zsigmond király idején. A szabályos négyzet alapú várkastély már a 15. században is kitűnt a magyar várak között, reprezentatív megjelenésű, kényelmes, harmonikus volt, mondhatni, kiütközött az olasz kellem. Most is nagyon mutatós, elbűvölő az épület, egyáltalán nem rideg, a belső udvar a sok zöldellő és virágzó növénnyel, a díszes oszlopokkal, szobrokkal, szökőkúttal különösen varázslatos. A kiállítási rész is gazdag, korhűen berendezett szobák, étkező, konyha, fegyvergyűjtemény, trónterem látható a késő gótika és a reneszánsz korszakból. Pipó életéről egy 3D-s filmet is megnéztünk. Hétfőnként zárva tartanak!

Szakavatott vezetőnk, a sommelier már a szálloda recepciójától kísért ide minket. Csapatunk befészkelte magát a hűvös pince előterébe, itt indult a program. Az érdekes és informatív bemutató házi pálinkával indult, majd megismertük a pincészet és a borok történetét, a legfontosabb tudnivalókat. A borok kóstolása a Panoráma Borteraszon folytatódott. Mivel a kisváros a Tolnai borvidéken, a Dunántúl egyik legmelegebb részén található, alkalmas kiváló helyi borok termeléséhez. A szőlőtermesztés hagyománya a Fried Kastély építtetője, Fried Imre idejére nyúlik vissza az 1930-as évekre. A Fried Kastély Pincészete a Tolna borút része, 2011 óta pedig egy nemzetközi borút egyik állomása is lett. A pincészet borai több helyi, hazai versenyen is díjat nyertek, a büszkeségeik között említhetőek a Tolnai Syrah vörösbor (2012) díjnyertes, a Pinot Blanc, az Olaszrizling és a Blauburger. Termelnek Cabernet Sauvignont és Chardonnay-t is, illetve a Viktória Cuvée is szót érdemel. Ősszel szüreti mulatságot is szoktak szervezni a vendégeknek, ilyenkor a szőlő darálást, préselést is ki lehet próbálni.

Mondjuk nem is voltak vendégek, akiknek emiatt állva kellett volna téblábolniuk. A beltér maga egy stílusrobbanás a 80-as évekből. A fő díszítőelemet számtalan kupa és díj jelenti, egy díjnyertes kutya jutalmai. (A kutyát nem láttam). Egyszerű küllemű, házgyári jellegű süteményekből volt néhány fajta, a péksütemények szikkadtak voltak (croissant és pizzás csiga), vettem pogácsákat és sajtos rudat elvitelre (kilóra kimérve árulják), de ezek sem voltak túl jók. Nem volt bennük frissesség, ropogás, inkább fojtós volt - azaz nem volt friss. A csokis pohárkrém egy kissé gejl volt az én ízlésemnek, de annak a frissességével nem volt probléma. Nagyon zavaró volt, hogy egy eléggé antipatikus fellépésű helyi alkoholista folyamatosan a sarkamban nyomult, próbált ismerkedni, haverkodni, de én nyilván nem éreztem nyitottságot erre. A vendéglátós hölgy számára is zavaró lehetett a helyzet, mármint a pasas jelenléte, az érkezésünk előtt valószínűleg őt "boldogította" már egy ideje, minden esetre ő sem állította le, és küldte el a kellemetlenkedő férfit, hanem talán inkább fellélegzett, hogy végre valaki másra szállt rá, és így őt békén hagyta, legalábbis egy időre. Ezért nem tudtam egyébként külső képet sem készíteni, mert a férfi folyamatosan képbe akart kerülni. A kávé felhörpintése után - ami nem ment gyorsan, mert nagyon forró volt - próbáltam minél hamarabb szabadulni és távozni a helyről. Összességében nem volt jó élmény, sajnálom.