Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 13 településen
Országjáró 282 városban
járt már
Felfedező 4330 helyen első értékelő
Népszerű író 2496 hasznos szavazat
Aktív tag 13 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 121613 feltöltött kép
Gyenge
2026. július 21.egyedül járt itt 25Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Kb. 4 évvel ezelőtt megnyitott vietnámi étterem, vietnámi személyzettel (pultos, séf) a Nagykörúton az Oktogon és a Nyugati pályaudvar közötti szakaszon. Minden nap nyitva tartanak 10. 30-22. 00 óra között. Gyakran sétálok errefelé, bár szinte folyamatosan nyitva tartanak, bent elvétve láttam vendégeket.
Általában nem teljesen üres a hely, rendszerint 1-2 asztalnál szoktak ülni vendégek. A bejárat elé kitett étlapba is belelapoztam, láttam, hogy barátságos az árszint, viszonylag széles a kínálat a hazánkban is egyre népszerűbb ázsiai ételek terén. Pénteken kora délután úgy adódott, hogy ide tértem be ebédelni. Utólag, ez nem volt éppen a legjobb választásom. Őszintén szólva nagyon meglep a Google maps 4,7 átlagpontszáma. Szerintem egyáltalán nem egy jó hely, bár látszatra ennél azért jobbra számítottam, mint amit tapasztaltam. Az étterem számomra értelmezhetetlen neve egyrészt a Curry-re - többféle curry mártásos főételt kínálnak - , másrészt a Pho-ra, Vietnám ikonikus levesére utal. Az étlapon ételfajtánként csoportosítva több oldalon válogathatunk a fogások között. Levesek terén a Pho mellett Bun, Tom Yum, Ha Kau levesek (1950-3150 Ft), vannak kis adagos levesek is. Pad Thai (2850-3250 Ft között) többféle hússal: csirke, marha, garnéla, kacsa, tofu, illetve zöldségekkel. Pirított jázminrizs fogások (2850-3250 Ft), illetve pirított tészta, hasonló feltétekkel, a specialitások között tengeri hal bambusszal (8950 Ft), vörös sügér hagymával (7950 Ft), a desszertek között ragacsos rizs többféle gyümölcsöntettel, fagylalttal (1250 Ft). Én az előételek közül választottam 3 fogást. Mangósaláta (2150 Ft), nyári tekercs garnélával (1450 Ft/2 db), tempurában rántott csirkenyárs (1250 Ft/ 3 db), valamint egy dobozos mangó ital (850 Ft/3,3 dl). Az ételekkel összességében egyáltalán nem voltam elégedett. A mangósaláta vállalhatatlanul csípős volt, miközben nem kellett volna annak lennie. Nyakon öntötték a generál édes-csípős chilis kínai szósszal (bolti késztermék), amit a tavaszi tekercs mellé is szoktak adni. Összetétele unalmas, saláta cafatok, a benne lévő mangó éretlen volt. A nyári tekercs rizspapír burkolata rágós, gumiszerű volt, nehezen harapható. Az egész nem tűnt frissnek, volt valami kellemetlen mellékíze, talán a rák pihent túl sokat a hűtőben? A mellé adott aprócska mennyiségű mogyorószósz fel volt hígítva. A csirkenyárs túlsütött, kemény, jelentéktelen fogás volt. Összességében 5700 Ft-ot fizettem, alapból annyira nem tűnik soknak, de nem érte meg. A vietnámi pincérnővel csak angolul lehet kommunikálni, de azt se nagyon értette. Nincs kötelező szervizdíj. A szűkös mosdó tisztítása felületes. Számomra ez így összességében gyenge, azaz csak 2 pontra értékelem.
2Ételek / Italok
2Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. július 21.egyedül járt itt 45 A Baklava Factory vecsési székhelyű, 2022-ben alapított török édességekre specializálódott cég, akik a 2025. novemberben a Nagykörúton nyitottak egy cukrászdát. A bejárat előtti teraszon szinte mindig látok 1-2 török úriembert, akik részben a tulajdonosi körhöz tartozhatnak, részben alkalmazottak, részben az ő ismerőseik.
A beltér praktikus kialakítású, de helyben is lehet sütizni. A hagyományos török édességek széles választékát találjuk náluk, ezen belül baklavából több, mint 10 féle ízkombináció. Példaképpen a legnépszerűbb pisztáciás és diós baklavák, de találunk más különlegességeket is, pl. burma, söbiyet, midye, kadayif. Amúgy a magam részéről nem vagyok egy nagy baklava rajongó, nekem túl édes és tömény, és ezt a fajta leveles tésztát nem annyira kedvelem. Az én választásom a Revani, ami talán a kedvenc török desszertem (990 Ft). Ez egy szintén népszerű gríz sütemény, amelyet mézes sziruppal öntenek le. Tejszínhabbal vagy fagylalttal is finom. A sütemények darabára 890-1890 Ft között alakul. Kínálnak többféle pohárkrémet is (1590-1690 Ft). A baklavák többségét kilóra, dekára kimérve árusítják. De ha mindez nem lenne elég, fagylaltot is árusítanak, 700 Ft egy gombóc. A galériaszinten vannak további ülőhelyek. A pultban egy török férfi és egy fiatal magyar lány fogadták a vendégeket, munkamegosztásban, így velem, mint magyar vevővel, a lány foglalkozott, kedves volt, ajánlott sütiket, az elviteles dobozért nem kellett pluszban fizetni. Összességében 4 pontra taksálom a helyet. A revani jelentem, finom volt (otthon ettem meg) és elég nagy szelet.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. július 21.egyedül járt itt 45 2025 elején nyitották meg ezt a fiatalos street food - fast food bisztrót a Nagykörúton, azon belül is a Nyugati tér és az Oktogon közötti szakaszon. A beltér meglepően tágas, elég nagy alapterületű a kis büfékhez képest, azonban a berendezése, a belső tér összességében elég sivár.
Próbálták színekkel, főleg sárgával feldobni a falakat, anime, illetve graffiti jellegű dekorációval, inkább kevesebb, mint több sikerrel szerény véleményem szerint. A kiszolgálás a pultnál történik, ahol a laminált 2 nyelvű - angol, magyar - fotókkal illusztrált étlapról választhatunk. A fantázianév és az ár mellett a főbb összetevőket is feltüntették. Az ételkínálat két termékre összpontosul, egyrészt wrap tekercseket, másrészt bowl tálakat készítenek, pozitívum, hogy minden ételt a rendelést követően, frissen készítenek el a vendég szeme előtt, de így is csupán pár perc a várakozás. Az étlapon ajánlottak mellett lehetőség van egyedi wrap összeállítására is (Make Your Own! ), A hagyományos tortilla mellett csípős-pikáns vörös tortillába tekert wrapek is vannak. A legolcsóbb wrap a Budapest nevű, amelyben vörös tortilla, rántott csirkefalatok, lilahagyma, többféle paprika, vörös káposzta, magyaros vajkrém, csípős szósz és fokhagyma szósz került (1890 Ft). Az én választásom - Fried Chicken - sem volt drága, ebben szintén rántott csirkemell falatok, jégsaláta, paradicsom, lilahagyma, fokhagyma került, a majonéz helyett ketchupot kértem, mindez 1990 Ft volt. Az elviteles szatyorért, csomagolásért nem kellett pluszban fizetni, és nincs kötelező szervizdíj sem. Bár az elérhető céginformációk szerint a tulajdonosok magyarok, de a kiszolgáló egy ázsiai fiatalember volt, akivel angolul tudtunk kommunikálni. A legdrágább Mexicano wrap 3390 Ft-ba kerül, ebben marhahús van. A bowl-okkal is szimpatizáltam, van tonhalas, Cézár salátás, Habanero, Caprese 2590-2990 Ft közötti áron, a plusz húsok, plusz összetevők felárasak. Laza, gyors kaja, jól volt összerakva a tekercs. Össz-benyomásom 3,5 pont, de ezúttal felfelé kerekítettem.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
4Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2026. július 20.barátokkal járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Batthyány téri Vásárcsarnok mögötti kis utcában lévő "bajor kolbászos - sörös " hely, ahogy mi csak magunk között nevezni szoktuk, évek óta a kedvencek között szerepel, vártuk már a nyarat, hogy ismét birtokba lehessen venni a teraszt. A napernyők mögött a kék-fehér kockás bajor zászló a hely egyik névjegye, különös ismertetőjele.
A kedves pincérnő is megerősítette a mi tippünket, bizony már 20 éve biztosan működik ez a hely, azóta némi felújításon kívül szerencsére semmi negatív változás nem történt náluk. A csapon a hazánkban talán kevéssé ismert Scherdel sört tartják, róluk annyit érdemes tudni, hogy egy tradicionális bajor sörgyár és sörmárka, amelyet 1831. április 23-án alapított Georg Mattháus Scherdel a bajorországi Hof városában. A prémium minőségű, hagyományos német sörfőzési kultúrát képviseli, jelenleg a Kulmbacher - Paulaner Csoport leányvállalataként működnek. A 3 dl-es pohár és az 5 dl-es korsó mellett náluk literes korsó sört is csapolnak. A világos Pils (1190 Ft/korsó) mellett búzasör, barna, valamint "Rigoletto" néven felesben Pils és barna szerepel a kínálatban, továbbá Radler, meggyes sör (1290 Ft/korsó, csapolt) és Kapuziner üveges búzasör. Azt már korábban eldöntöttük, hogy valamilyen kolbászt fogunk enni, így a választásunk a 2 személyes Kolbásztálra (9200 Ft) esett, ami szerintem két személynek hatalmas adag, vagy csak mi voltunk gyengék ehhez. 6 db nürnbergi roston sült kolbászka, 1 pár regensburgi Kancker szafaládé, 1 főtt városi kolbász, 1 pár bajor fehérkolbász (Weisswurst), köretként boroskáposzta és kétféle krumplisaláta mellé. Nekem a fehérkolbász a kedvencem, de a többi is finom volt. Kétféle mustár és torma volt még bekészítve az asztalra. Utólag nem bántuk, hogy kenyeret (490 Ft/kosár) vagy perecet nem kértünk (550 Ft/db). A kellemes, nem túl forró nyári délutánon a vendégek mind a teraszon foglaltak helyet, a faburkolatos belső rész így üresnek hatott. Legutóbb télen bezzeg telt ház fogadott. Nálam továbbra is 5 pontos élmény, árban is korrekt. Nincs kötelező szervizdíj.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2026. július 19., csoporttal járt itt 45 Az építészet éjszakája program keretében volt alkalmunk részt venni egy vezetéses sétán a Fiumei úti sírkertben, amelynek keretében a szecesszió idején és stílusában készült síremlékeket tekinthettünk meg szakavatott útmutató szakértővel. Mivel kicsit korábban érkeztünk, volt még időnk egy kisebb külön sétautat is tenni a temetőben.
A főbejárat után jobb oldalon látható az Apponyi hintónál is jártunk, amelynek fotózásával korábban is több alkalommal próbálkoztam, nem sok sikerrel. Maga a tény, hogy a hintót 2017-ben nemcsak teljes körűen felújították, hanem ki is állították a nemzeti sírkertben, dicséretes és szép teljesítmény, de arra igazán gondolhattak volna, hogy ez a tükröződő üveg a vastag fekete keretekkel nemcsak az értelmezhető fényképek készítését teszi szinte lehetetlenné, de még magát a hintót sem lehet igazán rendesen így megnézni, s a díszes részleket megfigyelni, felfedezni rajta, ami igazán nagy kár. Agapanthus részletesen beszámolt a híres fekete jármű történetéről. A legek körében fontos elmondani még e különleges járműról , hogy közel négy méter magas és öt és fél méter hosszú, ezzel a világ egyik legnagyobb gyászhintójaként tartják számon, amelyet 8 ló vontatott egykoron. A gazdagon díszített hintó hársfából készült faragványait egy Ludvig nevű szobrászművész alkotta, az oldalsó hajlított üvegtáblákat a Geldner Üvegipari Kft, míg a díszlámpákat a Regenbach-cég gyártotta. A lámpákat kariatidák tartják, akik a görög mitológiában a feltámadás szimbólumai is, a lámpabúrákra pedig keresztdíszeket tettek. Ifjabb Misura Mihály kocsi- és hintógyárában készült a temetőhöz hasonlóan szintén VIII. kerületi egykori Órás utcában lévő telepen 1928-1932 között. Érdekesség, hogy a századfordulón és a XX. század első évtizedeiben itt, Józsefvárosban volt a fővárosi járműgyártó ipar központja, ennek emlékét őrzik a Bérkocsis és a Nagyfuvaros utcanevek, sajnos más nemigen maradt fent utánuk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2026. július 16.egyedül járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Én is megneszeltem, hogy újabb kis szobrocska érkezett az évek óta zajló gerilla-hadművelet keretében. Egy ideje a miniszobrok rajongói facebook csoportban már azonnal jönnek a hírek, ha történik valami új fejlemény, nevezetesen, ha újabb kis alkotás bukkan fel. Vidéki utazás miatt nem volt alkalmam rögvest a "tetthelyre" sietni, némi késedelemmel ugyan, de pótolom a mulasztást.
A helyszín ismét a pesti belváros, az V. kerületben van már több Kolodko-féle miniszobor (pl. Breki, balta, holdjáró, békatalpas usanka), sőt olyan is akad, amelyről sajnos már csak múlt időben beszélhetünk (Süsü, eredeti usanka). Szokásos belvárosi sétámat jártam, már esteledett, besötétedett, a Szabadság téren haladtam át, ami az elmúlt hetekben a futball világbajnokság szurkolói zónájává alakult át, s ekkor jutott eszembe, hogy az új kis szobrot még meg sem néztem élőben. Nem volt nehéz megtalálni, még sötétben sem a Magyar Nemzeti Bank épületének sarkánál, a Hold utca és a Bank utca kereszteződésénél. Egy fa tövében, a vasrácsok mellett találtam rá. Azért jól le kellett hajolni hozzá. A fotók elkészítését segítette, hogy az el-elhaladó autók fényszórója megvilágította a kis pénzseprő emberkét. Azért majd megnézem világosban is. Jópofa, tetszett!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. július 14.gyerekekkel járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Civitas Hotelben 4 éjszakát töltöttünk, a szállás mellett reggelit is kaptunk. Az éttermen belül a földszinten található az ízlésesen, fiatalos színvilággal berendezett, nem zsúfolt, barátságos étterem. Tetszett, hogy napközben mindig volt kikészítve kancsóban limonádé, víz és egy kis sütemény, ha éppen valamelyik vendég szeretett volna bekapni 1-2 falatot.
7-10 óra között lehetett reggelizni, a szobaszámot minden alkalommal megkérdezték. Ki volt írva és külön kérték is, hogy ne vigyünk el vagy a szobába fel ételt-italt a reggeliből. A szokványos, klasszikus fogásokat találtuk a kínálatban, amelyben a napok között egy kis változatosság akadt. A meleg ételek között rántotta, illetve sonkás rántotta, sült mini kolbász (ez nagyon finom volt! ) vagy virsli, továbbá egy napon sült bacon volt, egy másik napon pedig paradicsomos bab. Szintén volt olyan nap, amikor bundás kenyeret és amerikai palacsintát is rejtett az ételtartó. A hidegtálak kissé állottak, kornyadozóak voltak a melegben, igaz ez a sajtokra és a szalámikra is. A gépi kávé egyáltalán nem volt finom. A kávé mellé alternatív tejeket is kínáltak. Szintén gépi üdítő, almalé és őszibaracklé. Tetszett a mini tejberizs és az áfonyás joghurt, valamint a mini padlizsánkrém és a körözött. Minden nap tettek a pultra gyümölcsöket is, amelyek közül a görögdinnye volt a legnépszerűbb. A kovászos kenyérből a vendégek vághattak maguknak, ez is kifejezetten jó minőségű és friss volt. A kenyéren kívül pékáruk tekintetében mini zsemlék és talán kétféle édes péksüteményt kínáltak. A 3 féle lekvár átlagos volt (szamóca, áfonya, barack). Mi mást ételt nem ettünk itt, de egyik napon egy csoport számára kínáltak svédasztalos vacsorát. Egyébként a Hotel a Jégverem étteremmel van szerződésben, ami alapján a szállóvendégek ott kedvezményesen ebédelhetnek vagy vacsorázhatnak. Korábban mi is ettünk a Jégveremben, de nekünk az most messze volt a szállodától, és ott parkolni is elég esélytelen.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. július 14.gyerekekkel járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Megkezdődött a várva várt nyári szünet, ami azt is jelentette számunkra, hogy ismét Sopronba utaztunk, mert innen csillagtúra szerűen gyorsan elérhettük a tervezett helyszíneket: az osztrák oldalon a Familienparkot a Fertő-tónál, illetve Parndorf Outlet bevásárlóközpontot. Sopron látnivalói, múzeumai közül is többet megtekintettünk.
A szálloda a Várkerületen kívül található, de gyalogosan elérhető a belváros, valamint több étterem is akad gyalogos távolságra. Mivel fizető övezetbe tartozik ez az utca is, a mélygarázs hasznos, szükséges volt számunkra, bár a behajtás és az oszlopok közé parkolás a szűk helyre nem volt könnyű. Kívül-belül modern, barátságos, emberi léptékű hotelről van szó, amelyet árban eléggé kedvezőnek találtuk, SZÉP kártyával lehetett fizetni nemcsak a szállást és a reggelit, de a Familienpark belépőket is. A szobánk a második emeleten az udvarra nézett, saját erkéllyel. Pozitívumok közé sorolom a szobánkénti légkondicionálást, az okostévét, a Nespresso kávégépet, a kényelmes ágyakat, az ízléses, igényes fürdőszobát, amelyben nemcsak elszívó, de ablak is volt. A svédasztalos reggeli egy szokásos, nem kiemelkedő 3 csillagos szintet hozott, éhesek egyik nap sem maradtunk. Az osztrák belépő mellé úti elemózsiás csomagot is kaptunk. Néhány kisebb-nagyobb negatívum: takarítás csak az 1. napon történt, utána nekem kellett vadászni a takarító személyzetet, pl. a WC papír pótlása érdekében. A szemetet sem vitték el maguktól. Hiába dobtuk le az egyik bekoszolódott törölközőt a javasolt leírás szerint a padlóra, nem cserélték ki tisztára. Fürdőszobai bekészítés csak az első napon volt, hiába 4 éjszakát töltöttünk náluk. A szobában lévő szekrénybe bújtatott kis hűtő sajnos nem működött, a recepciósnak sem sikerült megoldania a problémát. A szálloda belső udvarán lévő másik épületszárnyban magánlakások vannak, ahol az egyik lakó üvöltözése és fenyegetőzése nagyon rossz érzéseket keltett bennünk. Mint kiderült, ez a probléma a szálloda vezetősége számára régebb óta ismert, de nem sikerült megoldást találniuk. Ennek ellenére a Civitas Hotelt összességében ajánlani tudom. A tulajdonosi körhöz tartozik a belvárosi Palatinus Hotel is, ahol szintén jártunk már korábban, és nagyon tetszett.
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2026. július 3.egyedül járt itt 35 A Süt a Nap gluténmentes és vegán ételeket kínáló bisztró az ételallergiások és a növényi étrendet követők számára lehet vonzó. Központi elhelyezkedésű, a főutcáról nyílik egy belső udvarban. A beltér fiatalos, színes, élénk, tényleg van benne valami napsütéses.
Sajnos a sok elégedett vásárló pozitív benyomásait én nem igazán tudom megerősíteni, legalábbis az ételek terén nem. A nyitva tartási idejük az ebédre koncentrál, naponta változó a zárási időpont 11-től 14-15-17 óráig, illetve vasárnap és kedden zárva tartanak. Bőven a zárási idő előtt pénteki napon már eléggé le volt fosztva a kínálat, legalábbis én nehezen találtam számomra szimpatikus fogást, megjegyzem, amúgy nem vagyok vegán. A táblára kiírt heti kínálatban van 2 féle leves (1100 Ft), főétel (3290 Ft), frissensültek köret nélkül 2290 Ft, street food fogás, saláta, a köretek +990-1190 Ft-ért. Jobb híján egy vegán gírosz tálat kértem édesburgonyával. 3200 Ft-ért kornyadozó, kihűlt, újramikrózott, nem igazán vonzó küllemű és kis adag ételt kaptam. Egyáltalán nem laktam jól tőle, és nem volt egy élmény ez az ebéd számomra. Viszont már nagyon éhes voltam, és nem volt sem időm, sem kedvem tovább keresgélni mást, ezt utólag már bánom. A köretek, a desszertek és az italok szerintem túlárazottak. A mosdó viszont tiszta, felújított. Nekem nem jött be, másnak talán jobban. Össz-élmény: 3 alá.
2Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2026. július 3.egyedül járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az elmúlt hónapok egyik legjobb élménye, egy izgalmas, különleges hangulatú ramenező, ahol remek ételeket kóstolhatunk. A névválasztás a világ leghűségesebb kutyájaként számon tartott akita inu kutyusra utal, aki nemcsak szobrot kapott Japánban, hanem még egy amerikai film is készült a történetéről. Az V. kerületi Október 6.
utcai "nagy testvér" Hachi étterem sikere után 2026. januárban nyitották meg a Madách téren ezt a kis ramen vendéglőt. Az alapterülete valóban igencsak kicsi. Egy tipikus japán kandzsival díszített függönyözött ajtón léphetünk be az étterembe, amelynek nagy részét elfoglalja a pult mögötti nyitott konyha. Helyben étkezésre a galériaszint szolgál, ahol sötét tónusokra színezett távol-keleti hatású környezetben ehetünk. Kicsit szűkös, nem igazán kényelmes ülőhelyek, de mégis otthonos, egyszerű. Egy prémium kategóriás helyről van szó, amelyet nemcsak az árak, de a kifinomult étlap és a csodás ízek, minőségi alapanyagok is fémjeleznek. Japán neve és ételei ellenére magyar tulajdonos áll az étterem mögött, a gasztronómiai koncepciót Hegedűs Levente executive séf jegyzi, a vezető séf a mongol származású Batbileg Itgel. A rövid étlapon a fő fogás a ramen, amelyből van sertéshúsos Tonkatsu ramen, marhanyelves vagy csirkés Shoyu ramen, valamint vegán miso-sütőtökös ramen. Én a marhahúsos Shoyu-t választottam (5480 Ft). Egy igazi ízorgia ez a leves, nekem nagyon ízlett! A tiszta, de mély ízvilágú húsleves alaplé alá egy sűrű, fermentált szójaszószos ízesítő koncentrátum került, a taré. A lassan főtt, kollagénes marhanyelv mellett került a levesbe még vajpuha szuvidált marhahátszín, helyben készített ramen tészta és Ajitsuke Tamago tojás, zöldségek. A tojást tálalás előtt szójaszószos, mirines keverékben marinálták. A ramen levesek mellett van még néhány kistányéros small plate Izakaya: Wagyu marhahúsos gyoza, Kojiban marinált császárhús, Kushi katsu nyársak, Donburi, kimchi. Amikor ott jártam, még nem, de most már elvileg van hétköznap ebédidőben bento box ebédmenü, az igazán megérős. Az étlap egyébként időről-időre némiképp változik, frissül. A személyzetről nem írtam külön, de igazán kedves, mosolygós csapat. Jó volt itt lenni, jó volt itt enni! A bejárat előtt van két asztalka, terasznak talán túlzás volna hívni. Össz-élmény 5 pont, egyértelmű. Kötelező szervizdíj: +12%.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
7790 értékelés / 779 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
278 település / 28 oldalon