Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 17 településen
Országjáró 272 városban
járt már
Felfedező 4001 helyen első értékelő
Népszerű író 2494 hasznos szavazat
Aktív tag 12 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 113623 feltöltött kép
Jó
2017. szeptember 14.a párjával járt itt 45 Soproni hétvégénk alkalmával az utolsó ebédünket a Jégveremben fogyasztottuk el, nem előre tervezetten, a sors alakította így. A temetőből jöttünk visszafelé a városba, de pont elkapott minket egy erős zápor, s útközben ezt a helyet láttuk meg az autóból. Az egykori városi jégverem fölé emelt étterem, valamint az emeleten panzió is működik.
Kellemes a belső udvar, de az eső miatt a benti részben ültünk le. A terem közepén található maga a jégverem, melyet egy kör alakú asztallal raktak körbe. Az étlap meglehetősen hosszú, klasszikus felépítésű. A klasszikus magyar/-os ételek mellett néhány újító ötletet, átlagostól eltérő fogást is találtunk. A haspártiak húslevesét piros kislábasban tálalják tűzforrón, benne főtt marhahús, tépett tyúkhús, zöldség karikára vágva, cérnametélt. A marhahús kicsit rágós-inas volt (950 Ft), viszont hatalmas mennyiség, kis adag is van belőle. A normál étlap mellett van szezonális ajánlat is, én erről választottam roston csirkemellet tejszínes gesztenyemártással krokettel. A krokett mirelit. A húst egy kicsit túlszárították. Ilyen gesztenyés étellel még nem találkoztam másutt. Férjem levesben főtt marhahúst evett zöldségekkel és almás tormamártással. A főételek jellemzően 2500-4000 Ft között alakulnak. A kiszolgálás elég lassú, vontatott, elég sokat kellett várni az ételekre, de összességében megérte, nem volt kiemelkedő, de nem csalódtunk, jóllaktunk. Hétköznap a 2 fogásos ebédmenü 940 Ft.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2017. szeptember 14.barátokkal járt itt 45 A Fő téren, annak Tűztoronyhoz legközelebbi sarkában lévő kiülős teraszos söröző és étterem a Stornó-ház épületében. Alápincézett, amely szintén a sörözőhöz tartozik, de azt rendezvényekre, zárt körű eseményekre nyitják meg, így nem volt lehetőségünk megnézni. A Stornó-házban viszont van egy közepesen érdekes helytörténeti kiállítás.
Ha jó idő van, mindenképpen a teraszra érdemes kiülni. Barátaink ettek itt, mi a szomszédos Generálisban már ezt letudtuk, de úgy láttam, nagyjából hasonló a kínálat és a színvonal is. Hosszú étlap, klasszikus magyaros és jól ismert nemzetközi fogások kreativitást nélkülöző módon, a pizza népszerű. Bennem még az is felmerült, hogy talán ugyanaz lehet a konyhájuk, mint a Generálisnak? A két terasz szinte összelóg, de az eltérő napernyők alapján be lehet azonosítani, hogy melyik teraszán vagyunk. A kiszolgálás normális volt, nem kiemelkedő, de korrekt. Pár évvel ezelőtt a kollégáimmal is jártunk itt, érdekes módon akkor is beültünk a Corvinusba, pontosabban ki, a teraszra, és a csapat lustábbik része itt várta be azokat, akik felmentek a Tűztoronyba. A ház falán emléktábla hirdeti, hogy e házban lakott Mátyás király 1482 telén, ennek emlékére nevezték el Corvinusnak.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2017. szeptember 14.barátokkal járt itt 55 Igényesen kialakított, csinos kávézó a Fő tér Kolostor utca találkozásánál, a Gambrinus-ház mellett. Kiváló kávé, sokféle tea, házias és különleges sütemények, villásreggeli, csupa minőségi alapanyagból készült prémium kategóriás finomság. A sütemények között gluténmenteseket is kínálnak, és a lekvárok között is többféle cukormentes ízt kínálnak.
Ha jól hallottam, a tulajdonos is gluténérzékeny. Könnyű, gyümölcsös pohárkrémek, piros bogyós gyümölcsökkel. Nevükhöz illően mignon is van a sütik között, de ebből is akad különleges változat, ami cukormentes és tönkölylisztből készült. Rendelésre készítenek egész tortákat is. A kávéról annyit tudtam meg, hogy Casino Mocca specialty kávéból főzik, melyet Budapesten pörkölnek.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2017. szeptember 14.barátokkal járt itt 35 A Gambrinus a Fő tér Kolostor utca felőli sarkán található, ránézésre inkább kávézó, mint étterem, figyelemre méltó épületben. Majdnem 600 éves múlttal büszkélkedhet, 1422-ben Luxemburgi Zsigmond királyunk adományozta a városnak, és a 15. század végéig Városházaként funkcionált.
Ezután nemesi családok birtokolták, lakóházként használták, s többféle stílusban alakították át az évszázadok során. Gótikus, reneszánsz, barokk és rokokó elemeket is felfedezhetünk rajta. A kávézó a szecesszió stílusjegyeit viseli magán. A bejárat melletti táblán olvashatjuk, hogy itt haladt el az egykori Borostyánkő-út. A boltíves belső rész nagyon hangulatos, szépen fel van újítva. Betérve, az étlapot átlapozva láttuk, hogy egész jó(nak tűnő) ételeket tartanak, sőt ebédmenüt is kínálnak, de túl későn érkeztünk, mondták, hogy már nincs konyha, így az evés elmaradt. Másnap reggel itt kávéztunk a teraszon. Az italkínálat amúgy átlagos, a kávé sem volt éppen emlékezetes. A kiszolgálás barátságtalan (este és reggel is). Kár érte. . .
3Ételek / Italok
2Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2017. szeptember 14.barátokkal járt itt 45 Az Előkapunál található kis pékség, nagyon hangulatos környezetben, a Várfal mentén, ahol a Tűztorony felé lehet besétálni. Reggel már 7 órától nyitva tartanak, viszont délután viszonylag korán, 5-kor zárnak, de a zárás előtt nem sokkal már nem is igazán érdemes menni, mert addigra nagyon lefogyott a kínálat.
Mivel szállásunkról errefelé vezetett az út a belváros felé, másnap is útba tudtuk ejteni. Kedves kiszolgálás, többféle francia péksütemény, baguette, croissant, valamint jóféle szendvicsek (mini bagettben, sonkás, sajtos, zöldségekkel).
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2017. szeptember 14.barátokkal járt itt 55 A Nádor Pince esett szállásunkhoz, az Erhardt Panzióhoz a legközelebb a helyi ivók közül. Mivel a Várkerületen kívül esik, nem annyira ismert, mint például a hasonló hangulatú, de sokkal nagyobb és ismertebb Gyógygödör. Az ételkínálata viszont inkább a Cézár Pincével hasonszőrű, mármint koncepcionálisan, hiszen itt is van sajttál (1190 Ft) és húsos hidegtál, Nádor-tál is, ráadásul olcsóbban, mint a Cézárban.
A velős pirítós 690 Ft és nagyon meg van pakolva, igazán kiadós adag. A környék, a szomszédos házak és a pincelejárat is olyan, mintha valami középkori filmdíszlet lenne. A borkínálat helyi termelőktől érkezik, és itt is van természetesen soproni zöldveltelini, de az nem derült ki, hogy melyik pincészettől.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Szörnyű
2017. szeptember 13.családjával járt itt 15 Balatonlelle egyik legszörnyűbb szállása. Az a típus a 70-es évekből, ami már akkor sem volt modern és korszerű, amikor megépült, csak akkor ilyen volt az összes új épület. Egy panel toronyház, annak minden hátrányával. Papírvékony falak, nulla klíma, rossz szigetelés, nem jól záródó ablakok, wifi nem működik, egyik lift szintén nem megy.
Szakadt függöny, foltos, koszlott, elnyűtt bútorok. Hűtő sincs a szobában. A folyosón táborozó iskolások rohangálnak. Az étterem olyan, mint egy óriási iskolai menza, megközelítéséhez ki kell menni a szállóból és az úttest túloldalán, szemben találjuk. Ételkínálat szintén a rendszerváltozás előtti igénytelen menzakosztot idézi meg, ebédidőben tömegjelenetek, sorbanállás, aztán jön a nagy koppanás. . , azért ennél jobbra számítottunk. A 2 csillag is erős túlzás. A kert elhanyagolt, gazos, a füvet nem nyírják. Játszótér vagy pihenőpark helyett betonkockákat látni elszórva, funkciójuk nem értelmezhető. Régi óriástévé, leamortizált fürdőszoba. Erősen kell keresni valami pozitívumot, ami nyilván leginkább a Balaton közelsége. A kert végében a hátsó kapu már a szabadstrandra nyílik. Itt egyből található egy strandbüfé, a "palacsintás", ami segíthet bennünket a túlélésben, ha már nem bírjuk a menzakaját. Nem lehet annyira olcsó ez a szállás, hogy megérje itt kínlódni bármennyi napig is a gondtalan nyaralás helyett.
3Személyzet
1Tisztaság
2Ár / érték arány
1Kényelem
2Szolgáltatások
1Étkezés
3Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2017. szeptember 13.gyerekekkel járt itt 55 Modern, új építésű, jól felszerelt, igényes kivitelű, ízlésesen berendezett apartman a szabadstrand közvetlen közelében, amely üdítő kivételt jelent a balatonlellei szállások többségében lelombozó színvonalához képest. A zárt udvaron lehet parkolni, bár ha telt ház van, eléggé szűkös a rendelkezésre álló hely.
A szállás 4 külön apartmant tartalmaz, ebből 3 családi (4-5 fő részére), 2 a földszinten, további 2 az emeleten. A földszintiek kertkapcsolatosak, az emeletiek terasszal rendelkeznek. Amerikai konyhás nappali, 2 háló, a fürdőszobában zuhanyzó van. A sok fának köszönhetően árnyékos és viszonylag hűvös, bár az emeleten lehet klímát is kérni (plusz díja van). Főszezonban mindig tele vannak, így időben érdemes foglalni. Számos étkezési lehetőség van a környéken, jobbak és kevésbé jók is.
4Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2017. szeptember 13.gyerekekkel járt itt 45 Modern, igényesen berendezett, csinos étterem nagy terasszal a Móló sétány elején. A Balaton Gasztrokalauzban pozitív értékelést olvastam róluk, miszerint izgalmas, újító jellegű az étlapjuk, trendi alapanyagokkal is dolgoznak némi távol-keleti beütéssel. Ehhez képest némi meglepetést okozott, hogy egészen kedvező árú, többféle ebédmenüt kínálnak minden nap 11.
30-16. 00 óra között, nemcsak hétköznapokon, hanem a hétvégén is. Bár igaz, a Balatonnál a többségnek minden nap hétvége. A legolcsóbb, 2 fogásos A menü 950 Ft-ba kerül. A menüben közismert, átlagos fogások szerepeltek, én legalábbis ottjártunkkor ilyeneket láttam (pl. gyümölcsleves, rántott szelet). Mivel rajtam kívül senki nem akart enni - én sem annyira az éhség, mint inkább a kíváncsiság miatt - , ezért csak fagyiztunk. A prémium kategóriás Manna Ice fagylaltjait árusítják, melyeket az egész családunk kedvel. Drukkoltam, hogy legyen mangó fagyi is a kínálatban - volt! - , hiszen a helyhez az volt a leginkább stílszerű. Nem is okozott csalódást, máshol is ettem már, itt is finom volt. Szívesen visszatérnék még ide megnézni az étlap érdekesebb fogásait, a napi menün túl.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2017. szeptember 13.gyerekekkel járt itt 55 Talán a legelegánsabb étterem és bár Balatonlellén, a Móló sétány végén, egészen a jachtkikötőnél, közel a hajókikötőhöz. A teraszról csodálatos panoráma tárul a Balaton felé. Modern berendezés, az egész tér nagyon szellős, nyitott, átlátható. A teraszon és a benti részen is vannak nagyon kényelmes, párnázott, huzattal burkolt kanapék, fotelek, amelyekbe csak belehuppan az ember.
Többféle mutatós fagyikelyhet készítenek, a fagylalt finom, a tejszínhab bolti spray-snek tűnik, nem helyben készült. Az étlapon könnyed, bisztrós jellegű ételeket találunk, az olaszos-mediterrán ízeket kedvelik, bár - nyilván a külföldi vendégekre gondolva - pár magyaros fogás is megjelenik. Ahhoz képest, hogy a dizájn alapján mire számítottunk, az árak korrektek. Levesek és desszertek 1000 Ft alatt, főételek többségében 2000 Ft környékén. Az ételek nem nagy adagok, de a tálalásra, az igényes vizuális megjelenésre és a dekorációra nagy gondot fordítanak. Ételek jellegzetessége, hogy a fogásokat mindenféle színű árvácskával díszítik. A gyermekmenüvel a kisebbekre is gondoltak, de az olasz tésztáik is megfeleltek a gyerekek ízlésének, nem volt csípős vagy túlfűszerezett. A kávé is színvonalas, finom. Egy eszpresszó 350 Ft-ba kerül, a cappuccino 450 Ft. Az étterem melletti füves részen minigolf pálya is található. Udvarias, előzékeny, kedves kiszolgálás. Meglepően pozitív élmény.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
7222 értékelés / 723 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
270 település / 27 oldalon