Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 15 településen
Országjáró 277 városban
járt már
Felfedező 4276 helyen első értékelő
Népszerű író 2500 hasznos szavazat
Aktív tag 13 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 119981 feltöltött kép
Jó
2022. április 24.gyerekekkel járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Alsópáhokról mentünk át egyik nap a lányommal egy kisebb kirándulásra, a Tavirózsa tanösvényt és az új lombkorona kilátót néztük meg. Az erdőből csakhamar a belvárosban találtuk magunkat, ahonnan a Hévízi-tó partja felé indultunk, de egy komplex építkezés miatt sok lezárt területbe, kordonba ütköztünk.
A korábbi napok forgataga után ma már csendes, szinte üres volt a város. A Marton László Galéria alatt, Deák Ferenc szobra mellett egy különleges, belső udvaros épületet alakítottak ki, amelynek az egyik belső földszinti üzlethelyiségében kapott helyet a cukrászda, ajándéküzletek, souvenir boltok gyűrűjében. A hűvöskés idő miatt a belteret választottuk. A kézműves fagylalt nem igazán volt vonzó ebben az időben. Kellemes Lavazza kávét főznek, olaszosan. A sütemények elég széles választéka fogadott bennünket a pultban, ahol többségében fősodratú, ismert ízeket láttunk, de kifejezetten ráhajtottunk a különlegességekre, hiszen ezeket másutt nem láttuk még. A névadó Sissy torta ibolyás, fehércsokis, a másik szintén helyi kreáció Hévízi Álom torta Otello szőlővel, pisztáciával, marcipán burkolattal készült, ezeket választottuk (890 Ft/ szelet), elég nagy szeleteket kaptunk. Az az igazság, hogy annyira nem volt kitűnő, mint amit én vártam, a lányomnak ízlett, szóval a fősodratú a realitás, nem egy kézműves cukrászattal állunk szemben. Ország tortákat is kínálnak. A reformvonalat egy féle cukormentes, gyümölcsös rizstorta (950 Ft) képviselte, valamint volt egy tönkölyös diós torta is. A beltér nagyon kellemes, romantikus, monarchia-beli hangulatot áraszt, finomak, szépek a dekorációk. Nincs szervizdíj. A mosdó kulturált (nem fogyasztó vendégektől 200 Ft-ot kérnek érte, de ki ne akarna itt fogyasztani? )
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. április 24.gyerekekkel járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Kolping Resort szuper kávézója a megfáradt szülőknek, no és az édesszájú gyerekeknek. Elhelyezkedése központi, a nagy átjáró folyosóról nyílik, vele szemben található a benti játszóház, az ovi-foglalkoztató, így az egyik legforgalmasabb lokáció. Többféle ülőhely található: kávéházi asztalok székekkel, bőrkanapé, kis támla nélküli puffok is vannak.
Ebédidőben bezárnak, majd 15 órakor nyitnak ki újra. A kiszolgálás az asztaloknál történik, a rendelés felvétel és a kiszolgálás is elég lassú, kényelmes. A vendégszám változó, estére eléggé meg szokott telni, főleg, ha valami zenés rendezvény is van, ami ottlétünk alatt többször is előfordult (élő fellépő). A pultban ínycsiklandó desszertek sorakoztak, színes jégkrém alakú sütemény (belül csokis brownie ízű) (850 Ft), volt egyféle "minden-mentes" vaníliás erdei gyümölcsös tortaszelet, tripla csokis kosárka, meggyes pohárkrém. Minden tételre kötelező szervizdíj rakódik, fizetni a szállodai szobakártyával lehet, mi is csak hozzáírattuk a többihez. A bécsi melange kitűnő volt, és a pohár is tetszetős, amiben kaptam (900 Ft). Készítenek mini bagett szendvicseket is (1050 Ft). Nekem nagyon tetszett a hangulata és a kínálat is, de a kiszolgálás nem volt olyan kedves, mint amivel amúgy a szálloda egész területén másutt találkoztunk.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2022. április 24.gyerekekkel járt itt 35 A Kolping komplexumon belül 3 helyen lehet étkezni: a fő étteremben, ahol svédasztalos reggeli és vacsora van, a Bobó kávézóban a benti játszóházzal szemben, illetve a fürdőben. Ehhez még hozzájön a külön épületben lévő BOBO Fun Park Aréna bárja. Ezekben úgy tűnik, hogy közös menedzsment és választék-összeállítás van, mert ugyanazok az ételek, italok vissza-visszaköszönnek.
Árak tekintetében a Kolping Resorton belüli 3 vendéglátó egység azonos árazást alkalmaz, a szállodai szobakártyával lehet fizetni, oda írják fel a költéseket és a nyaralás/üdülés végén, távozáskor egyben lehet mindent kifizetni. A fürdőben lévő étteremre is igaz tehát, hogy túlárazott, az árai indokolatlanul magasak, mondhatjuk, visszaélnek egy kissé azzal, hogy itt vannak a gyerekes családok, nyilván a fürdőben megéheznek, és megkívánnak ezt-azt. Pozitívum, hogy lehet egyszerűbb, könnyen elkészíthető meleg ételeket is kapni, ami a félpanzió mellett azért sokaknak szükséges is, mert így napközben, ebédre is lehet enni valami normális ételt a chips-fagylalt-csoki mesterhármasán túl is. Az ételek többsége 3000 Ft körül vagy kicsivel felette alakul (+ kötelező szervizdíj), gyros-tál, Cézár saláta, bolognai spagetti, A gyerekek részére Bobo gyerekmenüket kínálnak 2300 Ft-os áron (zóna adag). Ettünk golyós fagylaltot - gyerekeim kedvence -, csavart olasz fagylaltot (a 4 fagyi 3650 Ft-ba került! ). Osztrák Hausbrandt kávét főznek, a cég története a Monarchia idejére nyúlik vissza, székhelyük Triesztben volt, hagyományos olasz kávét főznek, jó minőségben, de nem prémium kategóriában. Az eszpresszó ehhez mérten túlárazott 730 Ft-ért (szervizdíjjal együtt), míg a cappuccino 820 Ft. A gyümölcssaláták jól néztek ki, sok ananász volt abban, amit választottunk. Vettünk még egy alkoholmentes szivárvány koktélt is 1250 Ft-ért, ami különböző színű gyümölcslevekből áll, de ha összekevered, már nem szivárványszínű lesz, hanem zöldesbarna. Elég sok ülőhely van, a kiszolgálás a pultnál önkiszolgáló rendszerben történik. Néhány elrettentő ár még: 1 Túró Rudi 400 Ft, 1 Cserpes joghurt 570 Ft. Lehet koktélokat (3000 Ft körül), sört (kommersz vonal, nem kisüzemi), bort is kapni, apukák előnyben.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2022. április 24.egyedül járt itt 25Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az ELTE TTK kiállítására igyekeztem, amikor beugrott, hogy szombaton biztosan nem lesz nyitva ott a büfé, így a google térkép segítségével kerestem a közelben nyitva tartó étkezdét, ahol gyorsan lehet valamit beszerezni. A Petőfi híd budai hídfőjénél dobott fel vietnami, török és indiai gyorsétkezdéket.
A vietnami mostanra 3 egymás melletti étkezdévé nőtte ki magát, de tömegnyomor volt mindkettőben, amelyikbe benéztem. (Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy valójában mindhárom ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz tartozik). A mellettük lévő indiai bent is éppen olyan lepattant és közel sem vendégcsalogató, mint amilyennek kívülről látszik az ütött-kopott portál, és a gazdasági bejárat szerű ajtó alapján. A pultban lévő készételek közül a kiíráshoz képest már csökkentett kínálat volt elérhető. A 6 féle húsos étel (5 csirke, 1 bárány), csak 3 féle szószos csirke volt, melyek közül a Butter Chickent választottam. Mellé sima basmati rizst (ez az egyféle volt), talán még 1 fajta dahl és egy leves volt, ennyi. Gondolom, hosszabb várakozási idővel a konyha mást is elkészít, de étlapot vagy ajánlást erre vonatkozóan nem kaptam. Pozitívum, hogy az ételekből lehet kis adagot is kérni, és ez sem kicsi. Kis adag főétel + kis adag rizsért fizettem 1200 Ft-ot, amit gondosan számológéppel számolt ki. Fura, de csak készpénzzel lehet fizetni, ez angolul van kiírva egy papírra, ami szemmel láthatóan nem most került ki, tehát nem egy rövid, átmeneti rendszerhibára utal (a hatályos NAV rendelkezések alapján ez jogszabályellenes. . . )
Házhozszállításra is dolgoznak, ottjártamkor más vendég nem, de egy Foodpandás kiszállító éppen ott várakozott. A hely legnagyobb hátránya a kosz, ami mindenütt szembetűnő, de a leginkább ótvar a mosdó, ami koedukált (1 db WC) és esélyes, hogy ez szolgál személyzeti mosdóként is. De a vendégtérben sem volt jobb a helyzet, az asztalok ragacsosak, foltosak, egy asztalon volt szalvéta kitéve, és az evőeszközöket elmostam a használat előtt (egyáltalán nem vagyok pedantéria mániákus, anyám innen már biztosan kifordult volna kaja nélkül. . . . ). Mondhatnánk, hogy ezáltal autentikus ázsiai a hely, de ez szerintem nem indok és ráadásul alaptalan is. A rizs átlagos minőségű indiai rizs, azaz nem ragacsos, nagyobb szemű és fehér. A mártás meglepően bársonyos és kellemes volt és a szósz fűszerezése is korrekt, autentikus. A rengeteg mártásban kevés volt a hús, amelyet nyárson sült csirkemell kockák alkottak. Egy kicsit száraz volt a hús. A személyzet érdektelen, a két indiai pasas nemigen tudott magyarul, de amúgy kedvük sem volt a kiszolgáláshoz, és úgy távoztam, hogy nem is találkoztam velük, a fizetés után visszamentek a konyhába, ki sem jöttek.
3Ételek / Italok
2Kiszolgálás
2Hangulat
4Ár / érték arány
1Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. április 23.gyerekekkel járt itt 45 A Nyugati tér közelében lévő ázsiai teázó egy korábbi tradicionális kínai teázó helyét vette át. Koreainak gondoltam a külseje alapján, de a honlapjuk szerint kantoni stílusú, szóval akkor kínai. Canton (Kanton) neve jelenleg már Guangzhou, a 18 millió lakosú metropolisz Kína 3. legnépesebb városa a Dél-Kínai-tengernél.
Szóval ez a mostanság a fiatalok körében nagyon divatos teázó az anime, K-Pop, bubble tea világát hozza és fő célcsoportját a tizenévesek alkotják. A speciális étel- és italkínálat okán a magyar ízlésnek kissé furcsa, különös, így inkább a hazánkban élő ázsiai fiatalok körében népszerű. Az árak egy kissé magasak az én megítélésem szerint. A Macao-tojás pite a portugál pastel de nata süteményt idézi, ami nem is meglepő, hiszen Makaó portugál gyarmat volt, azonban ennek a tölteléke édes tojás/omlett (és nem vaníliás tojáskrém), ami egy kissé fura volt a számomra, hát jónak nem mondanám. 490 Ft-ért pedig meglehetősen drága egy ilyen aprócska sütemény. Finom volt viszont a színes mini habcsók doboz, amiből azóta már egy újabb adagot is vásároltunk (500 Ft), és ez árban is korrekt szerintem. A pisztáciás fonat (590 Ft) a kézműves pékségek népszerű, különleges édes péksüteménye, de itt más a tésztája, kissé szivacsos, és édesebb is a kívánatosnál. A hűtőpultban felfedeztem éppen olyan süteményeket, amelyeket a Keletinél az Asian Street Food cukrászdájában, illetve a China Townban a Foodpanda sütis pultjában is láttam. A vaníliás tekercs isteni! (990 Ft)
Az emeleten vannak kellemes pasztellszínű Ikeás hangulatú ülőhelyek, egyáltalán nincs keleties miliő. A belmagasság viszont alacsony. Mosdót nem találtam, pontosabban a mosdó helyén privát részleg van. Összességében számomra egy kissé idegen a hely, mondhatom, hogy kívülállónak éreztem itt magam, és a kínai személyzet sem volt barátságos, semleges idegenként kezeltek.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2022. április 23.gyerekekkel járt itt 35 Az alsópáhoki Bobo Kalandpark 1. emeletén található ez a büfé, amely az egyedüli étel-és itallelőhely a komplexumon belül, ahová a szigorú kiírások szerint tilos kintről bármilyen ételt vagy italt behozni.
Ebben persze kibúvót jelenthet, ha az ember mégiscsak hoz magával ezt-azt, amit utána betesz a zárható szekrényébe, és az öltözőben tud enni és inni, ami eléggé valószínű, hogy több óra mászás, ugrálás, rohangálás után a többség igencsak meg fog szomjazni és talán meg is éhezik. A büfében műanyag asztalok vannak, látszólg nem kevés, de mivel 3-asával össze vannak tolva, így mindegyeik nagy 8 személyes asztalnál ült jellemzően 1 vagy 2 szülő. A gyerekek meg néha ideszaladtak, ittak egy kicsit, haraptak egy falatot, aztán futottak vissza valamelyik újabb kalandhoz. Én is itt telepedtem le az egyik asztalnál, és őriztem a gyerekek szintén itt vásárolt cuccait. A Kolping Hotel ingyenes wifije itt is működött. A büfé árazói finoman szólva nem voltak szívbajosak, minden meglehetősen drága itt. A kínálat meg amolyan szokásos büfés. A 0,5 l-es Szentkirályi palackos víz 550 Ft, az eszpresszó szintén 550 Ft, a latte 700 Ft, míg az ízesített latte 750 Ft. Egy 5 dl-es szénsavas Cola termék 750 Ft-be került. Az Ice'N'Go golyós fagylalt 950 Ft, ez a gyerekeim kedvence, csokisat, banános-csokisat, vattacukrosat it vettünk. Újdonságként most látta először Star Wars-os ihletésű jégkrémeket. A Filicori Espresso Blend olasz pörkölésű kávéit lehet inni, ami nem kiugró, de kellemes, iható. A kiszolgálás barátságos volt, a kávé mellé egy kis darab csomagolt csokis kekszet is kaptunk. Néhány egyszerűbb meleg ételt is kínálnak, de mi nem ettünk itt, hiszen a szomszédos hotelben volt a szállásunk és az étkezésünk. Pizzaszeletet, rántott csirkemell csíkokat, sült krumplit, hotdogot lehet enni. A Valrhona csokis mandula 5 dkg-s doboza nem kevesebb mint 2600 Ft-ba került, szóval azt sem vettünk. . . Délután volt egy kis üzemszünet, mert leállt a kasszájuk, de aztán rendeződött minden.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2022. április 23.gyerekekkel járt itt 35Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Rétesház a Helikon Kastély közelében található, mi úgy akadtunk rá, hogy pont itt parkoltunk le előtte. Elvitelre vásároltunk. A korábbi 2015-2017-es értékelésekhez képest jelentős áremeléseket végeztek, ami persze a országszerte általános és érthető is, hogy az árak nőttek, no de azért közel sem ilyen mértékben.
A korábban feltöltött fotókon látszik, hogy a rétesek akkori árai 280-350 Ft között alakultak, a különleges "három az egyben" rétes került 400 Ft-ba. Ehhez képest jelenleg a rétesek egységesen 800 (! ! ) Ft-ba kerülnek, a "három az egyben" - meggyes, túrós, mákos - rétes pedig 900 Ft-ba. Ez a budapesti átlagos rétesáraknak a duplája. Olvashattuk és hallhattuk már sok helyütt, hogy az idei szezonban jelentős áremelkedésekre lehet számítani a Balaton környékén a vendéglátásban, nos, jelentem, a szezon még sehol, de a jelentős áremelkedés már beütött. A 14 féle normál édes rétes mellett sósakat és további 3 ízben sütnek cukor- és tejmentes rétest is (meggyes, almás, szilvás). Néhány érdekesebb rétes töltelék: szalonnás-hagymás, mákos-banános, tejbegrízes kakaós, illetve bolognai töltelékes (ez is 900 Ft). A kávé átlagos volt, egy eszpresszó 500 Ft-ba került. A porból készült forró csoki 900 Ft- ba került bolti sprays tejszínhabbal. Egy pohár mentaszörp 1000 Ft-ba került (! ! ). A rétes mint fő csapásirány mellett készítenek meleg ételeket is, pár fajta hamburgert, mediterrán tésztát, hideg szendvicseket, napi levest. Az ár-érték arány nagyon billeg, teljesen átlagos, középszerű ételeket és italokat kapni túlárazva.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. április 23.gyerekekkel járt itt 55 Alsópáhokról hazafelé jöttünk el ide a kastélyba. A bejárat közelében találtunk parkolóhelyet, igaz, kizárólag fizetős övezetben, illetve az utcai leparkolás után láttuk, hogy van még egy nagyobb körbekerített, szintén fizetős parkoló is a kastélylátogatók számára, amire idényben valószínűleg szükség is van.
Az egyik legnépszerűbb kastélyunk az országban, nagyon szép a parkja is, bár még csak most kezdtek bezöldülni, virágozni a növények. Sajnos szeles, esős időt fogtunk ki, így a parkban nem sokat időztünk. A fő kastélyépületen kívül a melléképületekben még további kiállítások találhatóak. Lehet minden - 6 - kiállításra érvényes kombinált jegyet is vásárolni, vagy ha csak a kastélyt akarjuk megnézni, amellé még jár "ajándékba" plusz egy választott kiállítás. Az impozáns kastélyt 1745-ben kezdték el építeni, majd jelenlegi formáját 1887-re érte el, miközben 200 évig állt a Festetics-család tulajdonában. A kastélyparkban látható még a hintókiállítás (egykori kocsiház), a pálmaház és a madárpark, a vadászati kiállítás és a modellvasút kiállítás. Az Amazon ház látógatóközpontban a főúri utazások kiállítás tekinthető meg. Ha valaki mindent végig szeretne nézni alaposan, ez gyakorlatilag egy több órás, fél napos programot jelent. A kastélyban számtalan korhűen berendezett szobát jártunk végig, melyek csúcspontja a Helikon Könyvtár volt. Ma is meglepő, hogy a 18-19. századi nemesek milyen pompában éltek. A könyvtár nemcsak szép, de jelentős 80ezer kötetes gyűjteménye is figyelmet érdemel. Ez hazánk egyetlen épségben maradt főúri magánkönyvtára. A könyvtár mellett a bálterem is nagyon csinos. Ha valaki szereti a romantikus környezetet, esküvőt is lehet itt rendezni az északi szárnyban található rendezvényközpontban. Az egyik teremben interaktív játékkal tesztelhettük a nemesi címerekben való jártasságunkat. A családi belépő 5800 Ft-ba került (kastély + 1) 4 főre. A fotózáshoz +1500 Ft-os fotójegyet kellett váltani. A bejárat előtt Gróf Festetics György szobra fogadja a látogatókat.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. április 22., kollégákkal járt itt 45 Budapest egyik legszebb terén, a belváros szívében található, nagyon jól pozicionált delikátesz, kávézó és bisztró. Már évek óta itt működik, de korábban más néven, és inkább akkoriban a kisbolt vonal volt rá jellemző. Kiülős terasz magyaros motívumokkal, bent is akadnak Hungarikumok, bár mostanában a külföldi vendégkör lanyha.
Szóval szép időben a teraszuk egy kész főnyeremény, hiszen a csodásan megújított és ráadásul autós forgalomtól mentesített - behajtás kizárólag engedéllyel - József Nádor térre nyílik, ahol a nádor szobra mellett a két magyar porcelánmanufaktúra, a Herendi és a Zsolnay 1-1 kút alkotása is látható a szépen rendezett, formatervezett parkban. A park alatt mélygarázs került kialakításra. Belépve a hűtőpultban sajtok, sonkák, szalámik és szendvicsek hívogatnak, a hűtőben a palackozott italok, gyümölcslevek mellett kézműves sörök is felbukkannak, a bal oldalon több polcnyi borkínálat. A benti részben is vannak asztalok, piros-fehér kockás abrosszal leterítve. Kínálnak 2 fogásos napi menüt, leves + főétel 1900 Ft, magyaros ételek, általában tartalmas leves, pl. gulyás, csirkeraguleves, a második túrós tészta pirított szalonnak kockával, illetve a másik napon palacsinta. A hideg szendvicsek mellett grill szendvicset és retró melegszendvicset is lehet enni (800-1400 Ft), én ez utóbbiból a húsos verziót kértem. Mint a 90-es években, bolti ketchuppal, sok reszelt sajttal. Tetszett, hogy a nagy kenyeret felparcellázták, így megfogható és könnyen fogyasztható volt. Kiemelendő, hogy szép, egyedi tányérokba, leveses csészékbe érkeztek az ételek. Gépi kávét készítenek, ami nem az újhullámos kategória, viszont mégis finom és árban is korrekt. A két tagú személyzet okos munkamegosztásban dolgozik, a férfi pincér a teraszon és a benti részben is felszolgál. Az egyik étkezésünk alatt volt egy kellemetlen szituáció, érkezett egy másik idősebb hölgy, aki valami főnökféle vagy tulajdonos lehet, mert bement a pult mögé és ott rendezkedett, majd a vendégek füle hallatára kiosztotta, leteremtette a férfi pincért, aki ezt eléggé zokon vette. Hozzáteszem, nem fiatal emberekről van szó, így ez még inkább megalázó volt, a vendégek számára pedig zavaró, kényelmetlen rossz hangulatot keltett. A szócsatát a másik pultos hölgy csitította. Kár, hogy belefutottunk egy ilyenbe, mert amúgy egy kifejezetten kellemes, barátságos helynek tűnik. Ettől még persze fogunk máskor is menni.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. április 21.gyerekekkel járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nagyon elégedett voltam a Kolping Hotel éttermében elfogyasztott ételekkel. 4 reggeli és 4 vacsora alapján írok véleményt, mindegyik alkalommal svédasztalos ellátást kínáltak. A reggeli nagyjából hasonló volt, a meleg ételek terén változásokkal, a Húsvétra tekintettel húsvéti finomságokkal (kalács, sonka, színes főtt tojás), többféle mentes, vegetáriánus étellel.
A vacsora sokszínű, változatos, jó minőségű alapanyagok, remek fűszerezés, némi egzotikus fogás, szerintem itt mindenki megtalálta a saját kedvencét. 2 féle leves, hideg előételek, többféle hús: csirke, marha, sertés, hal (első este 2 féle lazac), bárány, sokféle zöldséges étel, mindig volt többféle húsmentes fogás, saláták, nagyon finom desszertek: mini sütikék és torta,1 féle meleg édesség (rizskoch erdei gyümölcs öntettel példaképpen), friss gyümölcsök, fagylalt. Külön a gyerekeknek való kedvenc fogások. Amerikai palacsinta, ami géppel "gyártódik". A képek szerintem jól bemutatják azt a bőséget, amiben minden nap részünk volt. Az utolsó reggelen csőtörés és emiatt vízszünet volt, éppen a reggelizés ideje alatt, amit nagyon profin és gyorsan kezelt le a személyzet. Egyik nap a lányom nem jött le enni, így elviteles dobozban vihettünk fel neki ételt. Ez nagyon kedves, de "kissé" vicces is volt, ugyanis a dobozért kellett fizetnünk 200 Ft + szervizdíjat, mondván a tányért nem lehet felvinni a szobába, miközben a szobában eleve voltak tányérok a konyhasarokban. Mindegy, belefért, de érthetetlen. A negatívumok: reggelinél a gépi önkiszolgáló kávé elég gagyi, megérdemelne egy jobb minőségű masinát ez a hely, persze, igaz, külön pénzért lehet a kávézóból "igazi" jó kávét is vásárolni. Az italárak erősen túlárazottak + kötelező szervizdíjat számolnak fel. A csúcsszezon miatt a vacsoránál vadászni kellett a személyzetre, hogy le tudjuk adni az italrendelést. Legalább 1 kancsó vizet minden asztalra kitehetnének ingyen, szerintem beleférne a szállásdíjba, amit kifizettünk. Az étterem tágas, sok asztal van, 2 teremben és az üveges teraszon. A kis gyerekeknek egy külön étkezőasztalt alakítottak ki lábasokkal, körbe lehet ülni. Sok etetőszék van, és nagyobb asztalok is a nagyobb társaságok számára. A gyerekek Bobo bankót gyűjthetnek, ha minden ételt szépen megesznek, amit utána apró ajándékra lehet beváltani. Összességében az eddigi legjobb szállodai éttermi élmény volt.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
7699 értékelés / 770 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
273 település / 28 oldalon