Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 119 településen
Országjáró 394 városban
járt már
Felfedező 2800 helyen első értékelő
Népszerű író 1399 hasznos szavazat
Aktív tag 13 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 32233 feltöltött kép
Jó
2021. június 21.a párjával járt itt 45 Az Öreg Kőrössyben, ahol 1995 és 2011 között több ízben is megfordultam, rég nem jártam, lassan eljött annak is az ideje, hogy újra meglátogassam. Megállt az idő, mondanám, de inkább mintha kicsit visszaléptünk volna. Lehet, hogy apróságnak tűnik, de hogy egy megsárgult petrezselymet tegyenek a vendég tányérjára, ez szerintem nonszensz.
S nem is egy, hanem mindkét tányérra. Még jó, hogy a desszertre nem került belőle. Ki képes erre? Ki nem tudja felmérni, hogy ezzel többet árt, mint használ? Ki nem látja, hogy ez az igénytelenség markáns kifejeződése s valamilyen szinten a vendég semmibe vétele? Háromféle csípőset tesznek az asztalra, ami önmagában dicséretes, de a szárított paprika teljesen oxidált, de vöröses piros, hanem barna, oxidált az Erős Pista is, pedig csak egyet kellene rajta keverni, a hegyes erőspaprika pedig fonnyadt, nem vágták fel frissen, könnyen lehet, hogy előző napi. Eddig a panasz. Ami a hely erénye, hogy továbbra is friss halakból dolgoznak, ettünk korrekt vegyes haltálat, makói haltepertőt (alighanem a hagymát előbb sütötték meg, épp langyos volt mire elénk került), és élvezhető habos mákos palacsintát. A kiszolgálás szívélyes, udvarias, pincérünk kommunikatív és szolgálatkész. Összélmény négy pont.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. június 21.barátokkal járt itt 55 A Bistorant étterem a Sheraton hotel keretén belül működik Kecskemét külső részén. A hely mindig is átlag feletti minőséget nyújtott. A beltér igényes, a terasz asztalai nem ütik a szintet.
A minap ismét beültünk ide, pontosabban a teraszra, ettünk egy marhatatárt, ami állagra lehetett volna meggyőzőbb, konkrétan krémesebb, ízesítése sem volt optimális, viszont a húst vagdosták és remek fermentált zöldségeket adtak hozzá, patisszont, cukkinit, répát. Összességében egyértelműen átlag feletti produkció volt ez. A csicseriborsócurry tisztes, nem kiugró munka, kár, hogy a hozzá adott serpenyős zöldségben a gomba nem adta a megfelelő frissességélményt. A két desszert, a mangófagylalttal kínált mangos panna cotta, valamint a csokitorta felső kategóriás volt, szépen tálalt, kifogástalan. Mennyiséget a fine dining elvárásokhoz igazították, de ezt mi nem bántuk. A kiszolgálás kedves, udvarias, az árak magasak, de értékarányosnak mondhatók, míg mások emeltek itt mintha csökkentettek volna rajtuk itt-ott. Az EB tiszteletére kínáltak kifejezetten kedvező árú street food fogasokat is. A számla – 4 étel, egy 075-ös ásványvíz, egy limonádé – szervízdíjjal együtt 11. 000 forint volt. Nekem ez az élmény az apróbb hibák ellenére megér 5 pontot.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. június 14.a párjával járt itt 45 Az Útkaparó csárda harmadosztályú hely, nagyjából úgy is néz ki. A beltér eléggé hangulattalan, a kerthelység tetszetős, több megnyerő eleme is van, főként a növényzet, de a műanyag székek a legolcsóbb kemping-típusból valók. A kiszolgálás udvarias, jó kedélyű, egy nyugdíjas pincért aktivizáltak, aki szívélyes, természetes kedvesség árad belőle.
A konyha jól hozza a magyar standardokat. A csülkös pacal ízletes, lehetne kötekedni, hogy a szaft nem elég „pörköltesen sűrű”, de így, ahogy volt nagyon ízlett. A halászlé is finom volt, kicsit túlfőtt a ponty, de azért rendben találtatott ez is. A rántott borjúláb is ízlett, bár a panír lehetett volna vékonyabb, a mellé adott mirelit tallérburgonyát úgy sütötték meg, ahogy kell, az old school tartárt kifejezetten szerettem. Helyben készült, nem kétséges. A Gundel palacsinta átlagos volt. Az árak korrektek, sokféle ételből van kis adag is, ami még mindig bőséges. A képen látható halászlé és pacal például kis adag. Az itallap meglehetősen igénytelen, jó sört vagy bort nem találni rajta, csak nagyipari tételeket. Az azért eszméletlen, hogy 2021-ben van még hely, ahol csak BB, Egervin és Hungarovin borokat tartanak s mutatóban sincs egy komoly kis vagy középbirtok a választékban, hogy a sörökről ne szóljak, van Soproni, Aranyászok, Heineken és Dreher. Mindazonáltal nekem ez így, ahogy volt megér 4 pontot. Az összélményre négyet, a konyha (3,75) és a hangulat (3,5) esetében felfele kerekítettem.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. május 20.a párjával járt itt 55 A Pingrumba neve a Széll Kálmán téren korábban működő Ping kínai étterem, valamint a Dobrumba bisztró nevéből alakult ki. Nem nehéz kitalálni, hogy a Dobrumba ikertestvéréről van szó. Legalábbis az étlap igencsak ismerős volt, azokat az ételeket is megtaláltam rajta, amiket évekkel ezelőtt a Dobrumbában ettem.
Némi dilemmázás után egy bárányragus humuszt és egy kadaifot kértünk. Mindkettő finom volt, erős neki az 5 pont, de azért jobb volt azoknál, amiknek 4 pontot szoktunk adni. A kiszolgálás kedves, az árak reálisak, a dizájn remek. Nem lenne ellenemre visszatérni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. május 20.barátokkal járt itt 55Egy kedves jóbarátommal az Oinos nevű borbárban ettünk, majd a Blaha fele menet véletlenül akadtunk bele a Vaj pékségbe. Nosza be is mentünk, rendkívül kedves kiszolgálás fogadott. A péksütik és kenyerek mind bizalomgerjesztőek voltak. Vettünk egy bagelt, egy kovászos zsemlét meg egy édes sütit is. Az árak reálisak. Szívesen betérnék máskor is, a kenyerüket mindenképp kipróbálnám.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. április 15.barátokkal járt itt 55 Úgy hírlett, hogy a Nebuta, akárcsak a Kobuta Takács Lajos elképzelései alapján jött létre, minden esetre ottjártam idején rákérdeztem, hogy ő-e a séf, és nemleges választ kaptam. A beltér igényes, minimalista, de tetszetős. A kiszolgálás kiváló.
A választék zöme távol keleti, azon belül japán, egyik fontos iránycsapás a prémium rántott hús, a katsu, ami kérhető különféle húsokból valamint a ramen. Először tavaly június végén néztem be ide egyik fiammal s egy közös barátunkkal majd nem sokkal később ismét betértem egy kedves ismerőssel. Ettünk szójás shi take gombát, padlizsánkrémet, rament, gyozát, katsut és madártejet. Ételeink ízletesek voltak, szépen tálaltak, letisztultak. Az adagok kicsit, az árak barátságosak. Remélem ha lehetőség lesz rá, újra kinyit a hely.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. április 15.barátokkal járt itt 55 A kollektív bölcsesség, aminek eredményeképpen az ittjartam. hu és hasonló portálok által első helyen kihozott egységek valóban jók, azon alapszik, hogy mindenki tudja hova megy. Ízlésének, igényeinek megfelelően választ kocsmát, éttermet. Aki 500 forintért akar egy sört meginni, az a legjobbkocsma.
hu egységei közül választ, aki meg prémium minőséget akar, az a kraft szövetség színvonalát ütő söröket forgalmazó egységek egyikébe ül be. Anomália akkor történik, amikor egy nagy adagra, kommersz italra (pl nagyipari, olcsó sör) – ételre (pl. tömegtenyésztett csirke melle, netán töltve ezzel-azzal) vágyó ember beül egy kiemelkedő étterembe (pl Ikon) vagy amikor valaki, aki fél liter sört akar inni minél olcsóbban egy csúcssörözőt választ ki erre a célra. S felháborodik, hogy nincs söralátét… Vagy hogy 4 decit csapolnak a sörből. Hát igen, a prémium sörözők nagy részében 2 dl a pohár és 4 dl a korsó, ez már ilyen. A sörértők örvendenek, mert minél többet szeretnek kóstolni és azt könnyebb kétdecijével, mint 3, 4 vagy 5 decivel fajtánként. A First az ország egyik legjobb főzdéje, a First local meg az ország egyik legjobb gasztrokocsmája. 32 sörcsap, igényes étlap, remek itallap a sörökön kívül is. Ottjártunk idején, tavaly nyáron kóstolgattuk a főzde saját sörei közül az IPA jellegűeket, mellé pedig rendeltünk egy jól sikerült meze-tálat, ami nem pont az volt, mint amit az étlap ígért, de majdnem. A kiszolgálás is kedves, az árak értékarányosak. Egyik legjobb sörös élményünk volt. Jó szívvel ajánlom másoknak is. Ezidőtájt a Facebook oldaluk tanúsága szerint már készülnek a nyitásra.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2021. április 14.barátokkal járt itt 35 Átlag feletti burgerező, hétvégén BBQ. Tingli-tangli zene szól, egy BBQ egységbe jobban illene blues vagy country. Nincs üvegpohár, ez több mint zavaró. A burger jó, katarzismentes. 2400 forint az ára a káposzta salátáé 500, a bika szósz hozzá 350. Csapolt sör 990. A kiszolgálás barátságtalan.
Offenzíven szólnak ránk 2020 októberében, hogy tegyük fel a maszkot. A pult mögött tevékenykedő úriemberből alig lehet kiszedni az információt, hogy ki főzte a kínált sört, végül kiderül, hogy az egyik legjobb kraft főzde, a Hoptop. Ennek kapcsán próbálok szóba elegyedni a „mindenessel”, javítandó a hangulatot, nem sikerül. Megadom az összeélményre a 3 pontot, a jó burger miatt, de nem szerettem itt lenni. Ajánlom figyelmükbe a Bock bisztró filozófiáját, miszerint abban még senki nem ment tönkre, hogy igyekezett a vendégek kedvében járni.
4Ételek / Italok
2Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2021. március 30.egyedül járt itt 35A Coffee and Go burger átlagos hely ma már. Húsz éve egyértelmű négy pontos lenne. A burger húspogácsája lehetne vastagabb, kevés átsült, a buci finomabb. Inkább fizetek többet egy burgerre, de legyen átütő, mint kevesebbet egy unalmas produkcióra. Elvitelre kértem a burgert, 2021 februárjában más variáció nem is volt, mi több, a burger elkészültét is kint kellet megvárjam. Legközelebb talán a kávét is kipróbálom.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. március 30.egyedül járt itt 45 A Mároki söröző közel esik a váci vasútállomáshoz. Kifejezetten hangulatos egység, nyers tégla, kovácsolt vas, pácolt fa. A kínálat alapvetően kommersz, de tartanak korrekt pálinkákat, a nagyipari vonalon belül jobbacska söröket. A dekoráció részét képezi a székely zászló és egy Nagy-Magyarország térkép, ez nálam mindenképpen jó pont.
Ha kézműves söreik is lennének örömmel adnék 5 pontot, a 4 így is megvan. Egy Borsodi Bivalyt vettem elvitelre, egy pohár szódát ittam helyben. Alkalomadtán szívesen betérnék még ide.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
4343 értékelés / 435 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
384 település / 39 oldalon