DEndre étterem értékelései

Kérésre ütötte be csak a vásárlásom dokumentumának adatait, mogorván és barátságtalanul, cseppet sem leplezve nemtetszését. Kétszer voltam itt, először és utoljára.

Ami örvendetes, mert mindkettő finom és jól megy a sörhöz, amitől nekem sajnos tartózkodnom kellett, volt még hazáig 250 km. Van saját konyhájuk, sütnek pizzát és húsokat is. Jól éreztem magam, szívesen betérnék máskor is.

Kértem egy deci narancslevet egy deci szódával felspriccelve, hogy meglegyen a fröccs illúziója. 150 ft volt, békebeli ár. Nem rossz annak, aki szereti az egyszerű kocsmákat.

Gondoltam viszek haza egy Soproni Ipat, de 520 ftba került volna, amit sokallottam. Egyszer megtette.

A kis adag, ami nem is olyan kicsi 240 ft volt.

Meg is volt a közös téma, sorra vettük az énekeseket, az ő kedvence a jelenlegi, név szerint Tóth Attila, nekem az első, Kalapács, de ennek már nincs sok köze a helyhez. A sós sütik átlagosak voltak, 550 forintot fizettem kb 2x10 dekára.

Képek nincsenek még letöltve. Ha el nem felejtem, pótolom.

Egy kicsi burgert kértem, alapjáratút, ami western névre hallgat. Szépen megpirították vaslapon a zsemlét is. A húst nem sütötték rommá szerencsére, öszességében tisztes négy pont volt ez a teljesítmény. Nem élboly, de azért meg lennék békülve, ha ez lenne a fősodor. 650 forintért ez így rendben van.

) főzdétől két tételt, Take Pale Alet (2 dl 600) és Who Cares Hazy Bar Ipa-t (2 dl 850 ft), meg egy sort a Monyótól, amit nem jegyeztem fel, minden esetre vannak egészen barátságos árú söreik is. Szerettük a helyet, megyünk máskor is. Ki kell próbálni a konyhát, no meg az új söröket.

Annyira meggyőzőek voltak az előételek („Répa, retek, mogyoró”, valamint „Vöröstonhal, zeller, gránátalma”), hogy bár elsőre (mivel már a második ebédem volt ez ugyanazon a napon) nem kértem főételt, mégiscsak rendeltem egyet, hogy lássam, mit nyújt ez a szakácszseni (név szerint, mint megtudtam, Krasznai Norbert, ex Monk’s bisztró) a főétel műfajban. A főétel (sertésszűz, vadasan zsemlegombóccal) is jó volt, sőt, nagyon jó, de az előétel katarzisát nem tudta elérni. Közelítette viszont azt a desszertfront két produktuma, a „Panna cotta, rebarbara eper” valamint a Pisztácia, málna, étcsokoládé”. Igazságtalanság lenne ezektől elvárni a „soha jobbat” szuperlatívuszát, maradjunk annyiban, hogy mindkét desszert kiváló volt, szépen tálalt, íz- és állagjátékokban gazdag. Alkotójuk, mint megtudtam, a kedves, csinos, szakmailag is csúcsteljesítményt nyújtó felszolgálótól, Barna Zsanett (ex-Onyx). A Societe annyira jó volt, hogy ebédmenüt enni vélhetően még visszamegyek, bár ritkán térek vissza valahová abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ha az ember Aradról igyekszik követni a főváros burjánzó gasztronómiai világát, akkor mindig akad új hely, ahová muszáj elmenni. De ezért a pénzért (3100 ft három fogás) ezt a minőséget még sehol nem volt szerencsém tányéron látni és ízlelni. S ebben még egy pohár jó bor is benne volt. (Haraszty pince, Etyek, Pinot Noir)