Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 119 településen
Országjáró 394 városban
járt már
Felfedező 2800 helyen első értékelő
Népszerű író 1399 hasznos szavazat
Aktív tag 13 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 32233 feltöltött kép
Átlagos
2016. április 7.egyedül járt itt 35 A Burger House hálózatot, bevallom, kedvelem, az eddigi két egység alapvetően pozitív nyomot hagyott bennem. Nem így a Lurdy házban működő egység. Az hagyján, hogy a pincér piercinges, szemöldökét nőiesen kiszedő s alighanem festő, nem túl kedves fiatalember, amint ahogy egyébként a többi kollegájából is árad, hogy nem így képzelték el az életüket.
Érthető feeling, de ebből a vendég nem kellene észrevegyen semmit. Más helyeknek sikerül olyan pincéreket alkalmazni, akik kedvesen, mosolyogva szolgálnak ki, s akiknek az ember elhiszi, hogy örömmel teszik azt. Ezzel együtt probléma inkább azzal, volt hogy rendeltem 1700 forintért egy burritot, ott, ahol a szomszédban egy jónak mondható étteremben 990 foritnrét adnak két fogást s nem is rosszat, és az nem volt burritó. Hanem chili con carne egy ipari, készen vett tortillatekercsben. Ami nem egy rossz étel, de azért elvérható, hogy ha feltesznek egy fogást az étlapra nézzenek mér utána, hogy azt hogyan kell elkészíteni. Lehet, hogy a többi étteremben is van burritonak csúfolt batyus chili con carne, ott nem ezt ettem, hanem hamburgert és pulled pork szendvicset, ami jó volt. Ez sem volt rossz, meg lehetett enni, de nem ezt vártam. Nagy jóindulattal adok három pontot, a kettő indokoltabb lenne.
3Ételek / Italok
2Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. április 7.barátokkal járt itt 55 Az Oinos egy lenyűgöző hely. A pincérünk szakmailag felkészült, pontosan tudta, hogy a Szent Donát pince, mely remek borászat nedűit rendeltük, most került be egy dán három michelin csillagos étterembe, de hozzátette, hogy a Costes Downtownban is ott vannak.
Abszolút otthon volt a borok témájában, ami természetesnek tűnik egy borbárban, de sajnos tapasztalataink szerint a gyakorlatban ez messze nem általános. A beltér szerethetően modern. Kellemes, igényes jazz szól a háttérben. A borlap kitűnő, az árak nem alacsonyak, de nincsenek is elszállva. Nem nehéz itt izgalmas tételeket rendelni, elég az, ha az ember rábök a borlapra. Mi Sauvignon Blanc-t kértünk és Furmintot az említett pincészettől, egyik jobb volt, mint a másik, a Furmint bármikor versenybe küldhető a legjobb somlói és tokaji társaival. Pincérünkkel is megegyeztünk abban, hogy ez a magyar vezérfajta, amivel van mit keresünk a külföldi piacokon. Tartanak ételeket is, ezek is bizalomgerjesztőek, s bizonyára megérdemlik az 5 csillagot, jómagam az itallap alapján pontoztam e rovatban.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. április 7.egyedül járt itt 55 A Bohémia sörbárban voltunk már egyszer pár éve, most ismét benéztem ide egy kocsmatúra elején. Az alsó rész rendkívül hangulatos, nagyon jól alkalmazzák az üres sörösüvegeket valamint „Sörgyári capriccio” című klasszikus filmalkotásból származó képeket dekorációs elemként.
(Akinek volt lehetősége e filmet úgy megnézni, hogy kezében egy korsó sör volt, az felméri e képek jelentőségét, jómagam ezt a Kinizsi utcai egykori Blue Box Mozi Klub kerthelyiségében tettem meg 1992-ben), a bejáratnál a film kulcsjelenete látható, midőn a sörgyár mindenesének szerepét játszó férj drasztikus eszközökkel próbálja jobb belátásra téríteni gyönyörű feleségét. Egy sima pils sört kértem, ami finom volt. Kínálnak klasszikus sörkorcsolyákat is hermelint, utopenecet, göngyölt heringet elérhető áron 600 forint körül. A fotókon a 2012-es ottlétünk ételei láthatóak, bízvást feltettem őket, itt semmi sem változott 4 év alatt, bízom benne, hogy nem is fog. A palackos sörválaszték is igen szép, s ezesetben sem megy rá az ember gatyája, még akkor sem, ha elengedi magát és megiszik 4-5-6 üveggel. 600 forint körül van egy palack remek cseh sör helybenfogyasztás céljára. Aki hazavitelre vásárolna, annak ott van a szomszédban a cég szaküzlete ennél is alacsonyabb árakkal.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. április 7.barátokkal járt itt 55 A Macska volt az év egyik felfedezése számomra. Rendszeresen megfordulok arrafelé, de jellemzően déltájban, a Macska meg, mint megtudtam, 16 órakor nyit. Egyedi hangulatú otthonos, barátságos hely, kedves, felkészült kiszolgálással, baráti árakkal és ami nekünk legalábbis fontos: hangulatos, fogyasztható, színvonalas zenével.
Két sörkülönlegesség volt csapon a Honey Rasta egy csodálatos IPA, amit mint mondták Kővári Gergő receptje alapján főztek az ecseriek, ez katartikus élmény volt, mint a nap első IPÁja általában, a másik a Hübrisz Halál nevű söre volt, ami nem annyira fenyegető ízében, illatában, mint a neve. Ezeket nem lehetett kihagyni. Ittunk még bort is a Dobosi biopincészettől, ezek sem voltak rosszak, árban pedig kifejezetten barátiak. A palackos sörválaszték is remek, tartják például a Gólem serfőzde három sörét (Sötét Bunkó, Repeta, Enigma) baráti áron, 750 forintért. (Lehet hogy soknak hangzik egy 0,33 –as sörre, de nem az, ha tekintetbe vesszük, hogy ezek a sörök a szaküzletben is jellemzően 600 forintba kerülnek. )
Tartanak pár ételt is, mi egy pita tálat kértünk, amin volt egy chutney, babkrém és humusz. Mellé kaptunk olívaolajat – jó minőségűt – és balzsamecetet, mert a pita kenyér és a kencék mellett volt egy kis saláta is. Nagyon jól éreztük itt magunkat, megyünk még.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. április 7.barátokkal járt itt 45 A Club Vittula annyira lepusztult hely, hogy egy kedves jóbarátom, akivel rendszeresen együtt kocsmázunk kerek-perc megtagadta, hogy oda bejöjjön velem. Pedig a zord külső tartalmas belsőt takar. Na jó, ez így túlzás. Italfronton nem nyújt a hely semmi különöset, az unalomig ismert tömények, Heineken sörök sorjáznak az itallapon.
Néhány jobbacska bort tartanak, szerencsére, Bikavért kértünk, az nem volt. Úgyhogy egyebet ittunk - Laposa rosét, Feind rosét meg Nyakas Aligvárom cuvée. Nem volt rossz egyik sem. Az árak barátiak, a borok decije jellemzően 320 ft, a Ház borának számító Feind 200. Ami tetszett, hogy aznap jazz zene szólt, valami free irányzat, mint egyik jóbarátom megjegyezte „kellemesen elborult zene”. A kiszolgálás inkább udvarias, mint kedves lelkes, de nincs ezzel semmi baj. Az kifejezetten tetszett, hogy arra kérdésre, hogy mit hallgatunk nem vállvonogatás volt a válasz, hanem, hogy megmutathatja a Cdt, amit épp betett. Arra viszont nem volt hajlandó válaszolni a srác hogy más napokon milyen zene van, mondja, mindenféle. Rendben de legalább példálózva említsen pár stílust és előadót. Passz, nem kaptam választ, maradt a „mindenféle”. A közönség elsősorban fiatalokból áll, akiknek jó része a bejárat előtt cigarettázik. Jól van ez így, volt idő, amikor a füst miatt be sem mentem egy ilyen helyre. Tetszett a Vittula, lehet, hogy még benézünk.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. április 5.barátokkal járt itt 45 A Hunnia hangulatos hely, ehhez képest, amikor valamelyik este betértünk, senki nem volt ott. Az itallap kommersz, ittunk valami egyszerűbb bort, Varsányi Lajostól, rosét és olaszrizlinget, hozzá szódát, hogy kedvünkre töltsük fel, amennyiben nem leljük benne azt a kicsattanó frissességet, üdeséget, amit emlékezetem őriz egy pincelátogatás idejéből.
Nos, feltöltöttük, ittunk már e szerzőtől jobbat. Bár a bejáratnál elég hosszú étlap van kitéve, konyha nincs, zsíros kenyér sem, de állítólag később kaphattunk volna melegszendvicset, de nem vártuk meg. Volt ekkor már vagy fél nyolc s minket várt még jó pár kocsma. Kellemes zene ment ennek örültünk. Összességében nem volt ez rossz élmény.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. április 5.családjával járt itt 45 A Rózsakert bevásárlóközpont legalsó szintjén van (legalábbis emlékezetem szerint) a Mistral café. Kínálnak teákat, kávét, korrektnek tűnő sütiket baráti áron, ischlert, mignont, rétest, zserbót, répatortét, croissant-t, flódnit, továbbá jóféle szendvicseket, ezek közül kértem egy camembert-eset. Kifejezetten finom volt.
A kiszolgálás kedves. Nem kiemelkedő hely ez, de abszolút belefér a „jó” kategóriába.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. április 4.családjával járt itt 55 A Rózsakert bevásárlóközpontban elég régen jártam, őszintén szólva azt hittem, ha visszatérek kb. másfél évtized után olyan élményem lesz, mint a Hegyvidék üzletközpontban, ami egy ínyenc fellegvár. Nos, ez nem az, akad ugyan itt is pár jó hely, de a kettő nem egy nagyságrend.
Ez viszont nem ok arra, hogy ne örüljünk annak, hogy igen jó itt a sushizó, de meg voltam elégedve az Etna étteremmel is, s igen jó volt a Süti, amit most próbáltam ki. Ettem egy remek csokis sütit, meg egy másikat, aminek volt valami jó neve, de elfelejtettem, úgy rémlik, egy desszertműfajt jelölt, csokis volt az is. Ittam egy gyümölcslevet, váltottam pár mondatot a nagyon kedves kiszolgálóval, csak jót mondhatok róluk. A filozófia kitűnő, az igényesség, a természetközeliségre való törekvés. Az ember legszívesebben sorra kipróbálná az összes terméküket.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. április 4.egyedül járt itt 45 A Hörpintő sörözőben múlattam abbéli frusztrációmat, hogy az Újpesti piacon a lacikonyhás melletti lángosos palacsintás előtt perceket vártam a semmire, míg aztán feladtam és odébbálltam, mivel nem szolgált ki senki. Nem írok ezért külön bejegyzést róluk, mert végső soron ilyesmi előfordulhat, de azért kikívánkozott belőlem.
A hajnali 5-kor nyitó Hörpintővel meg az a helyzet, hogy kívülről nézve messze nem voltam meggyőződve, hogy egyáltalán nyitva van. Amikor a kilincset lenyomtam, akkor sem tudtam, hogy nyílni fog az ajtó vagy sem. Nyílt. Igazi retro kocsma ez, nyugodt törzsközönséggel, délelőtt fél11 tájban egyik törzstag békésen alszik az asztalon, többiek maguk elé néznek elmerengve, vagy újságot olvasnak netán csendben beszélgetnek. A csapos hölgy is sokat látott már, kissé unott, de nem barátságtalan. Ittam egy kávét, leírni szinte pirondokom: 130 forint volt, azért a pénzért tejszínnel, cukorral teljesen rendben volt. Jó lett volna kipróbálni valamit a kommersz italaik közül – más nem volt – de volánnál ültem épp. Nekem tetszett ez a hely. Autentikus, békés, retro hangulatot árasztott.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
4Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2016. április 4.egyedül járt itt 35 A Bácskai utcában működik egy hivatal, ahová elvittem valakit intézni az ügyeit, s míg ő bent volt, vívta a maga harcát a bürokráciával, én gondoltam, hogy leghasznosabb és legkellemesebb, ha beülök egy kocsmába. Mivel vezettem éppen, némi gondolkodás után teát kértem citrommal és mézzel, lehet hogy tettek bele egy kis mézet, de az alig volt érzékelhető, a citrommal nem volt gond.
Van biliárdasztal is, a dekorációnak akad pár jópofa eleme, ezek látszanak a képeken, minden esetre a Sátoros söröző sem több mint egy egyszerű külvárosi söröző, mely nem akar többnek látszani. A célnak megfelelt.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
4343 értékelés / 435 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
384 település / 39 oldalon