DEndre adatlapja

Mondom neki, “miért probléma ez, a nigiriket darabra adják”. “Jobban tudja, mint én. ” – mondja erre éllel, s egyáltalán nem poénkodva a pincér. Ezek után ki is mehettünk volna, de nem tettük, inkább a riposztozást választottam, mondtam neki, hogy “remélem is. ”
Végül rendeltünk két maki szettet, egy rákosat, egy vegetariánust és egy tintahalas nigirit. Nem volt rossz egyik, sem, de azért sokkal jobbakat ettünk már sokfelé. A tintahalas sem esztétikára, sem állagra nem ütötte a mércét. Vélhető, hogy ha többet ülünk és rendelünk még valami wokételt, netán levest, akkor jobb lett volna az összélmény. Az igazság az, hogy a Buddha hálózat konyhailag megérdemli a 4 pontot, egyértelműen nem 5, attól távol van, de egyértelműen jobb a 3-nál. Itt barátságos a beltér is, és a másik pincérrel sem volt gond, aki végül kiszolgált.

A beltér otthonos, meghitt, a kiszolgálás remek, a napi ajánlat fehér krétával fekete táblán, egyik fogás izgalmasabb a másiknál. Nem ritka a mellbeverő párosítás, a szarvaspörköltet kalamárival adták, hirtelen eszembejutott a “Sok vagyok” című Bíró Lajos könyv Szent Jakab kagylója, amit disznósajttal kínáltak. Kétségkívül megvan a polgárpukkasztás ebben az étteremben is, de mindig a jóízlés határán belül. A fogadófalat minőségi kenyér zsírral, ez egy régóta dívó ötlet, mellé lehet rendelni lilahagymát, piros paprika és erős zöldet. Ettünk mindenfélét, húst, halat, előételt, főételt, desszertet, hibát semmiben nem lehetett lelni. Nem is akartunk persze, nem vagyunk kekecek, de ha lett volna valami szembetűnő, akkor azt kiszúrjuk. Kiemelkedően jó élmény volt a Vendéglő a Kisbíróhoz, méltó a társaihoz. Vitán felül megérdemli a Gault Millau sapkát, amivel a legutóbbi kalauz kidekorálta.

A Vicky Barcelona nyitás óta fenn van a célpontlistámon, a minap a Vince Wine Show Budapest nevű boros rendezvény ebédszünetében látogattuk meg ezt az egységet a Stég után. Kértünk kenyeret paradicsom-salsaval és aiolival (300 ft! ), tempurázott padlizsánt mézzel és Pedro Ximenez borral (1100) valamint sült krumplit (patatas bravas) fűszeres szósszal és aiolival. A kiszolgálás példás, kommunikatív, kedves, udvarias, a beltér nagyon hangulatos. Mint az előbbiekből is kitetszik, az árak nem vészesek, persze van egy sor tapa 2000 forint körül is. Az adagok elég nagyok, a padlizsánból jóval többet kaptunk, mint amennyit vártunk. Az ízek, állagok abszolút rendben voltak. Kaptunk a ház ajándékaképpen egy-egy spanyol kávélikőrt is, én nem voltam oda tőle, de szerencsére társam “bevállalta” az enyém elfogyasztását is. Nem ezzel a kávélikőrrel volt bajom, hanem a likőr műfajjal általában. A gesztust minden esetre nagyon értékeltem. Felszámolnak 12% szervízdíjat, de hát erről nem a pincérek tehetnek. Remek hely a Vicky Barcelona, megyünk még.

A Café Mayerbe próbáltunk már bejutni, de tele volt déltájban, ezúttal 14 órakor próbálkoztunk így és sikerrel jártunk. Menüt ettünk, karfioleves volt valamint tengeri halfilé petrezselymes olajjal és kukoricás rizzsel. A leves izgalommentes volt, a hal viszont kifejezetten finomra sikeredett. Értékeltem, hogy nem a legolcsóbb tömeghal, a pangasius került a tányérra. 1200 forintért e két fogás jó vétel volt. Ecseri kisüzemi sört tartanak, abból ittam egy pohárral. A beltér barátságos, az a la carte étlapon van pár izgalmas fogás. Nem elképzelhetetlen, hogy még visszatérünk.

Azóta igyekszem minden görög vendéglőt kipróbálni, az igazság az, hogy a legtöbb esetben pozitív tapasztalatom volt, legyen szó törökbálinti, diósdi vagy budapesti helyekről. Az egyetlen kritikán aluli élményem a Pireusz volt a Fővám téren, mely azóta megszűnt, nem csoda. Mindezek után érhető, hogy első adandó alkalommal beültem a Helliniconba, az sem zavart, hogy a Situban volt foglalásom déltől. Hagytam a páromat rendelni, cukkini-chips-szet kért tzatzikival, ami finom volt, tzatziki műfajban sokkal jobban is ettem, meg készítettem is, de azért ütötte ez is a mércét. Ára is barátságos volt, 1000 ft körüli összeget kértek rá. Szívesen ettünk volna halat, de azt elég drágán mérik. A felszolgáló, első napján töltő kislánytól Imiglykost kértem a páromnak, ami az étlap szerint fehér volt, erre fel vöröset kaptunk. Megittuk. Mint ahogy a Retsinát is. Képesek egy totál kommersz, német palackozású tucatborra elkérni 700 forintot deciként, ez vérforraló, felháborító árképzés. Persze nem kötelező bort inni, de hát a Retsina is 1995 óta a szívem csücske. Összességében kellemes időt töltöttünk itt, maga az élmény belefér a jó kategóriába. Az ár/érték esetében megadtam a közepest, az ételre négy pont járt, az italra legfeljebb kettő. A felszolgálás szakmaiatlansága és járatlansága dacára is négy pont, mivel a kedvesség sok mindenért kárpótol. Kívánom, hogy az ifjú hölgy maradjon ilyen mosolygós egész életében. A hely megérdemel még egy esélyt, lehet hogy még visszatérünk.

Szívmelengető beltér (korondi edények a falon és az asztalon, kandalló, hangulatos régi képek, hatalmas, vélhetően nagylaki kenyér, piros-fehér-zöld szalaggal átkötve), remek, kellően halk háttérzene (autentikus erdélyi magyar népzene), családias kiszolgálás és kellően variált igényes konyha. Ezutóbbinak van három iránycsapása, az erdélyi, a hagyományos alföldi valamint a fine dining irányában mutató magyar gyökerű “szerzői konyha” rokonszenves újraértelmezésekkel, virtuóz tálalással. Ezutóbbi képezi a heti (havi? ) ajánlatot, tény az, hogy valahányszor betértünk, mindig más volt. Legutóbb január vége fele jártunk itt, amikor Budapest irányában indultunk el, de kiderült, hogy hiába, mert az illető, akivel találkozónk volt, hirtelen el kellett utazzon Németországba. Így aztán a kérdés az volt, hogy merre megyünk haza. Mivel volt némi intéznivalónk Nagyváradon is, javasoltam, hogy álljunk meg Békéscsabán ebédelni. Így is tettünk. Ettünk rántott sertéslábat roston sült zöldséggel, harcsát zellersalátával (nagyon értékeltük, hogy mivel egyikünk nem ehetett füstölt árut, neki külön megsütötték a harcsát, mely az étlapon füstölve szerepel), lassan készült marhapofát zsemlegombóccal és sült hagymával, szilvalekváros derelyét valamint egy szezonális desszertkompozíciót, melyre már nem emlékszem, hogy mi is volt, de nagyon finom volt. Ételeink egytől egyig kiválóak voltak, tisztes adagot kaptunk mindenből, jól elkészítve. Ízre, állagra minden komponens remek volt, de azért hadd emeljem ki a legérzékenyebb elemeket, a marhapofát és a zsemlegombócot, tökéletes volt mindkettő. A tálalás előtt kicsit megpirított zsemlegombóc egyébként mindig is nagy erőssége volt a helynek. Csodás két órát töltöttünk itt családi körben. Nem azért mintha lassú lett volna a kiszolgálás, hanem azért mert jól eset az ebéd után elüldögélni ebben a csodás környezetben. Azért van előnye is az aradi létnek.  Budapesttől Békéscsaba 216, tőlünk 85 km. A fotók egytől egyig idén januárban készültek.

Bent kicsi a tér, ezt magasított asztalokkal kompenzálják, székük viszont alig van, nem is volt hova leüljünk, így aztán mentünk portyázni kicsit, majd amikor visszatértünk, akkor kaptunk már helyet. A gazdagon piercingelt ifjú pultos hölgy teljes kívül van a mesén, alig érti meg, mit beszélünk, amikor arról érdeklődünk, hogy van e zöld korianderük. (Amikor első ízben jártam itt nem volt, ott is hagytuk a helyet apámmal, zöld koriander nélkül ezek az ételek számunkra élvezhetetlenek. )
Rendeltünk egy kókusztejes zöldséglevest (Tom Ka Ghai zsánerű volt, de nem pont az, kevésbé izgalmas és vibráló, a “Pad Thai” Tom Ka Ghai leves nagyságrenddel jobb volt) valamit egy Tom Yum levest, ez sokkal jobbra sikeredett. Az árak rendben vannak, a két levesre 1500-1600 forintot fizettünk. Az italfront érdektelen. Összességében a két leves friss ízhatású volt, a kettő együtt belefér a “jó” kategóriába. Ha még megyünk a Buddha Original hálózat valamelyik egységébe, nem ez lesz az. Mégse akarok senkit lebeszélni a kipróbálásáról.

Kínálnak harcsa-gyrost afrikai harcsából pitában (1200) vagy tálon (2400), fish and chips-szet szürkeharcsából (2300) vagy tőkehalból (2500 – érdekes, hogy ez a drágább, lehet, hogy én maradtam le egy brosúrával, de eddig abban a hitben éltem, hogy a szürkeharcsának magasabb a beszerzési ára), süllőt, hekket és keszeget. No meg azt, amit mi is kértünk, halászlevet (a kis adag vegyes 1500 ft) és haltepertőt. A halászlé remek volt, friss ízhatású, a halhúst nem főzték túl. A haltepertő is ízlett, lilahagymával és savanyú uborkakockákkal forgatták össze. Egy meglehetősen kis adagra 1800 forintot elkérni túlzásnak tartottam. A kiszolgálás gyors, kommunikatív, kissé egykedvű, mosolytalan, nem túl barátságos. Kézműves sörök nincsenek, Pilsner Urquellt csapolnak, azt is ittuk. A beltér tetszett, bár a magasított székeket nem kedvelem. Látványkonyhával működnek, a falon kitömött preparált halfejek, s egy fekete táblán a menü. Összességében jó élmény volt a Stég, nem kizárt, hogy még betérünk.